Na sziasztok! Ez egy nagyon hosszú rész lett, és valószínüleg telis tele van hibákkal, amiért elnézést, de később ígérem, hogy kijavítom. Nem tudom, hogy mikor lesz kint a kövi rész, mert vizsgáim lesznek jövőhéten... Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien olvassátok és szavaztok a könyvemre, iszonyú hálás vagyok érte. Sajnos lassan elérkezünk a sztori végéhez, ami így előreláthatólag még 15 részt jelent, de ez még változhat (többre). Nem is húznám tovább a szót... Jó olvasást!! ^^
Ui: Mi a véleményetek a Shadowról? Szerintem valami elképesztő lett!

-Viszlát-léptem Tae nagymamájához egy mosoly kíséretében-Vigyázni fogok rá, ahogy ígértem-súgtam a nálam jóval alacsonyabb nőnek.

Egy bólintás és halvány mosoly után, melyet tőle kaptam válaszul, Seoyunhoz sétáltam és szorosan megölslgettem apró testét.

-Vigyázzatok magatokra!-kiáltott utánunk  az idős hölgy és heves integetésbe kezdet Seoval együtt.

Anyáék nem meglepő módon a szilvesztert sem itthon töltik, hanem valami céges bigyón, aminek kivételesen örülök, hiszen itt az alkalom, hogy kettesben lehessek Taehyunggal. A párás ablaknak dőlve bámultam ki a fejemből, várva a kb tíz perc múlva bekövetkezendő pillanatot, amely annyiban merül ki, hogy végre Szöulba ér a vonatunk. Az agyamban csak Tae mamájának tegnapi szavai ismétlődnek, miszerint nagyon beteg és fél a következményektől. Frusztál a tény, hogy barátom ezeket még csak nem is sejti és mégis bármelyik pillanatban bekövetkezhet a baj. Talán el kéne mondanom neki...

-Kook-vezette combomra a kezét-Nemsokára le kell szállnunk-figyelmeztetett én pedig visszatértem a valóságba.

-Még van egy kis időnk, meg két megállónk-ásítottam fel, amint hátradőltem a kényelmetlen ülésben

-Miben tudtál elfáradni?-értetlenkedett.

-Tudod az éjfélig csókolózás ki tudja venni az emberből a legutolsó szuszt is-húztam pimasz mosolyra számat, hiszem tudtam, hogy ezzel rendesen zavarba fogok ejteni.

Így is lett, kicsi Alienem köpni-nyelni nem tudott a válaszom hallatán, arca pesig azonnal felvette azt a jól megszokott pirosas árnyalatot.

-Ha ennyire lefáraszt akkor n-kezdett bele mondandójába, de rögtön leállítottam, ugyanis birtokba vettem méz édes ajkait.

-Jungkook!-szólt rám kissé idegesen-Itt más emberek is vannak-pillantott körbe. Minden körülöttünk ülő ember tekintete ránk szegeződőtt. A legtöbb undort, néhány pedig örömet tükrözött, viszont engem egyik sem érdekelt. Senkinek nem kell megfelelnem.

-Ha tovább folytatod a szidásomat tuti kapsz mégegyet!-fenyegettem meg, mire sajnálatomra elhallgatott.

A vonat megállt, mi pedig felkapva cuccainkat indultunk meg a közelebb eső ajtó felé. A levegő egész kellemes volt ahhoz képest, hogy az év utolsó napjában járunk. Ajkaimat összepréselve sétáltam a kihalt úton, Taehyunggal az oldalamon. Különös. Ilyenkor az emberek általában abba sem hagyják a nyüsgést a belvárosban, ma mégis máshigy történtek a dolgok. Lopva barátomra vezettem tekintetem, aki szinte élettelenül haladt mellettem. Arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Talán csak össze van zavadodva, amit teljes mértékben meg tudok érteni.

-Végre itthon vagyunk-sóhajtottam fel, mikor beléptem a hűvös nappaliba.

-Hadd aludjak-fogta a fejét Tae, én pedig akaratlanul is felnevettem fáradt, élettelen valóját látva.

Biccentéssel jeleztem, hogy ott a szobám, alvásra készen, ez után pedig be is gyújtottam, hogy ne fagyjon ketté alvás közben. Elővettem a szilveszteri dekorációkat és szép lassan kipakoltam őket, aztán a fejemben megterveztem hogyan is fog kinézni a lakás, miután felraktam őket a képzeletbeli helyeikre.
Először a csillogó dolgokat, amiket még egyik évben anya hozott valami árustól, tettem fel a megfelelő helyekre. Akaratlanul is csak Taehyungra tudtam gondolni, aki valószínüleg most nagyon mélyen aludhat. A tegnap esténk valami elképesztő volt. Végre úgy történtek a dolgok, ahogyan kellett és terveztem. Az egész éjszaka az egymás ölelgetésével, szenvedélyesebbnél szenvedélyesebb csókcsatákkal és filmezéssel telt.
Mintha csak egy álom lett volna... Az egyetlen zavaró tényező, hogy még mindig nem tudom mit akarok. Hiába vonzódom hozzá, azt hiszem még nem állok készen egy úh kapcsolatra. De amíg nem kerül szóba a dolog, hanem megy minden úgy ahogy eddig... Nem leheg baj ugye?

Jó pár óra eltelt mire mindennel végeztem. Értem ezalatt a díszítést, a takarítást és a rágcsák, italok kikíszítését. Anyáék voltak olyan aranyosak, hogy megvették nekünk a kaját, így főznöm hála istenbek nem kellett semmit.Az órára pillantottam, ami este nyolcat mutatott, úgyhogy úgy döntöttem, felkeltem ezt az álomszuszékot, mivel több mint négy órája alszik.

Az ágyam szélére ülve realizáltam, hogy valószínüleg nem lesz egyszerű dolgom, hiszen úgy néz ki mint egy állat, ami téli álmot alszik.

-Tae-lökdöstem, hátha reagál.

Semmi.

-Kim Taehyung-szóltam neki kicsivel hangosabban.

Nem reagált.

-Drágám-simítittottam puha arcbőrére, viszont azonnal el is pirultam, hiszen még soha nem mondtam neki ilyet. Nem számít, hogy hallotta vagy sem.

Folytattam arca és karja simogatását, egészen addig, míg ki nem nyitotta szemeit és fel nem ült, ezzel egyenesbe kerülve velem.

-Mindent hallottam-kuncogott- de nem volt kedvem megmozdulni.

-Mi?-döbbentem le-TAEHYUNG!-Kiabáltam rá.

-Ne aggódj már-boxolt játékosan vállba.

Szemeim lesütve hagytam egyedül a szobában, ugyanis nagyon égő volt számomra az előző történés. Ahogy megszólítottam, ráadásul a reakciója is semleges volt. Ennek tetejében pedig együtt sem vagyunk.

Nem sokkal később ő is megjelent előttem, és pólómnál fogva húzott magához egy rövidke csókra. Lábaim remegni kezdtek és ezzel együtt a domináns énem is elhagyott.

-Drágám-nyújtotta ki a nyelvét, én pedig szemforgatva húzódtam el tőle.

-Mi lenne, ha kimennénk a régi rejtekhelyemre?-jutott eszembe az ötlet, amit azonnal meg is osztottam Aliennel.

-Az meg hol van?

-Nem olyan messze innen van egy ilyen dombos hely és baromi szép a kilátás. Nézhetnénk onnan a tűzijátékot-vázoltam fel röviden.

-A szabadban? Ilyen hidegben?-kérdezősködött.

-Szerinted a szabadban hol a rejtekhely? Van egy kis faház, amit annó Nam-neve kimondása közben szívemben mérhetetlen fájdalom jelent meg, ezért inkább mádhogy fogalmaztam-egy barátommal  fedeztünk fel. Átalakítottuk, és még be is rendeztük-meséltem valószínüles csillogó szemekkel.

-Hogy te mindenre rá tudsz beszélni-csapta homlokon magát, én viszont elé léptem és az említett részre nyomtam egy cuppanós puszit, hogy még véletlenül se fájjon neki.

Összepakoltam az összes ételt és italt amit vinni szerettünk volna, plusz meleg takarót és minden egyéb dolgot amire szükségünk lehet, és szép lassan már kint is találtam magam, ahogy éppen az úticél felé sétálunk.

-Majd meglátod, gyönyörű a ház-kezdtem újra áradozni-Nem nagy, sőt elég pici, azt sem tudom hogy került oda, mi a múltja. Csak megtaláltuk. Be van rendezve, még kandalló is van, úgyhogy fázni sem fogunk. A falak sötétbarnák, ahogy a bútorok is. Van egy hatalmas franciaágy és egy pici konyha-étkező részleg, na meg egy szintén kicsi fürdőszoba. Fogalmam sincs hogy lehetséges vagy ki áll a dolog mögött, de víz és villany is van a házban-gondolkodtam el-régen rengeteg időt töltöttünk itt. Szinte el sem akartuk hagyni a helyet-mosolyodtam el, ahogy megjelent a kép, amint Nammal éppen valami csúzli szerüséget fejlesztettünk ki. A régi házhoz persze sokkal közelebb van, de így is csak húst perc séta-A lényeg, hogy egy csoda az egész-álltam meg az eddigi mesélésem tárgya előtt, ami még mindig csendesen és sértetlenük álldogállt.

-Azta-ámult el, amikor belépett a házba.

-Én megmondtam-vigyorogtam és azonnal be is gyújtottam, hiszen rettentő hideg volt bent. Megágyaztam magunknak, a kajákat kipakoltam és elővettem a telefonom, gogy lecsekkoljam az időt.

22:04

Szemeim kétszeresére tágultak az idő láttán. Lehet mégsem húsz percet sétáltunk?

-Eszünk és bentről nézzük a cuccot vagy eszünk és kintről nézzük?-kérdeztem egy tálcát tartva a kezemben.

-Még szép, hogy kintről-mosolyodott el-A lila színű tűzijátékok a kedvenceim!

-Akkor egyél és utána kiülünk-mondtam, majd hozzá is kezdtünk a falatozáshoz.

23:40

Taehyunggal a leterített pléden ülve, szótlanul bámultunk magunk elé, várva ,hogy beköszöntsön az új év.

-Tudod-törte meg a csendet-A veszekedésünk után nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között szilveszterezek majd-nevetett fel.

-Tudod-kontráztam-Jimin után nem gondoltam volna, hogy újra szerelmes leszek-jelentettem ki meggondolatlanul.

Tae teljesen lefagyott az elhangzott mondatom hallatán. Megmosolyogtam, borzasztó aranyos látványt nyújtott.
De vajon nem volt korai? Miért mondtam ki, amikor az agyam egyáltalán nincs felkészülve semmire. A szívem irányítaná a gondolkodásomat?

-Sz-sze-szerelmes?-dadogta.

-Azt hiszem-csúsztan közelebb hozzá-úgy érzem szerelmes vagyok, Taehyung-néztem  fekete íriszeibe.

-Jungkook-suttogta maga elé nevemet-Száz százalékban viszonzom amit érzel-hajtotta le fejét.

Állánál fogva emeltem fel, hisz tökéletesnek találtam a pillanatot arra, hogy újra ajkaira hajoltam.

Lassan közeledtem felé, végig tartva vele a szemkomtaktust. Mikor már csak egy pár centi választott el tőle, levezettem tekintetem párnácsáira, majd vissza szemébe és végül összeérintettem ajkainkat. Lassan kezde mozgatni ajkait, karjait nyakam köré fonva húzódott közelebb hozzám. A kabátja le volt húzva, így simán hozzáférhettem felsőtestéhez, melyet csak egy vastag pulóver takart. Egyik kezemmel végigsimítóttam oldalán, a másikat pedig derekára vezettem. Hirtelen jobb kezét ágyékomnál éreztem meg, amitől belenyögtem a csókunkba. Éreztem, hogy elmosolyodott és azonnal el is kapta onnan a kezét. Nyelvemmel bejutásért könyörögtem szájába, amit rögtön meg is adott, így elményítbe csókunkat. Ölembe húztam az ártatlan fiút, aki azonnal el is vált tőlem és csillogó szemekkel nézett le rám.

-Boldog új évet Jeongguk!-nézett fel az égre, ahol milliónyi színes tűzijáték mutatta meg magát. Egyszerűen gyönyörű volt az egész. Ahogy Ő az ölemben ülve gyönyörködött a fekete égboltot tarkító és bevilágító tűzijátékokban, ahogy a távolból az emberek ujjongása hallatszódott. Ahogy együtt léptünk át az új évbe.

-Boldog új évet Taehyung!-mosolyogtam és újra szenvedélyes csókba invitáltam.

2020.01.11.