-Jeon Jeongguk-hajoltam meg illedelmesen a nagymamája előtt-veled pedig már találkoztam-intéztem szavaim Tae kishúga felé.

-Taehyungie már rengeteget mesélt rólad-mosolygott rám az idős hölgy-emlékszem amior arról áradozott, hogy mennyire jól kidolgozott a felsőtested-gondolkodott el, nekem pedig rötön elvörösödött a fejem-Mintha a nagyapátokról hallanék-nevetett fel, majd hátrébb lépett.

-Nagyi!-kiabált rá a lépcsőről lefele jövet Taehyung-Miket mesélsz?!

-Jaj semmit-legyintett-Kértek valamit enni, inni?-kérdezte.

Nemlegesen megingattam fejemet és Alienre emeltem a tekintetem, aki szintén pirosas árnyaltú arccal várakozott mögöttem.

-Éhesek vagytok?-érdeklődött, mire egyszerre mondtunk nemet Taevel, viszont Yunie éhes volt ezért ő kért magának kimchit.

-Körbevezetlek-váltott témát a szülinapos.

-Rendben, de először a szobádat mutasd, hogy le tudjak pakolni-mondtam felkapva a cuccaimat.

Elindult felfelé a fából készült lépcsőn és szinte ott is voltunk a szobája ajtajában, amire hatalmas betűkkel volt kiírva a neve.

-Nem valami nagy, de elleszünk itt ketten, úgyis csak egy délutánt töltünk itt-magyarázta, én pedig nagyon erősen próbáltam nem felnevetni, hiszen itt éjszakázunk.

-Igazad van-adtam alá a lovat, egy percre sem kételkedhet.

Ledobtam kezemből a táskámat és beálltam az ajtóba, ezzel jelezve, hogy folytathatja a körbevezetést. Hála az égnek azonnal vette az adást és megmutatta a ház összes szobáját, rejtett zugát, a kedvenc helyeit a tetőt és a kertet is.

-Hideg van kint baszki-vettem le a kabátom, mikor visszaértünk a lakásba.

-Ki gondolta volna, hogy decemberben hideg van?-kérdezett vissza cinikusan.

Megforgattam a szemem és felszaladtam a lépcsőn vissza a birodalmába. Kinyitottam az ajtót és Taehyung húgát fedeztem fel, aki éppen a telefonján nézett egy videót valami bandáról.

-Hát te?-kérdeztem és helyet foglaltam mellette. Milyen gyorsan eszik?!

-Itt melegebb van mint lent-állította meg a videót.

-Itt szoktál aludni? A bátyáddal?-folytattam a kérdezgetést.

-Amikor itt van, de amúgy az enyém lett a szoba-vigyorgott-Meg persze ma csak a tiétek-suttogta és rámkacsintott.

Lehet, hogy csak én értettem félre, de nem tervezem megfektetni és őszintén remélem, hogy ilyen részleteket ő sem tud

-Jól kijöttök?-toppant be két másodperccel a beszélgetésünk után.

-Igen, Kook nagyon aranyos-bólogatott a kislány. Beszélgettem vele pár napja, amikor a bátyja szülinapját szerveztem meg. Nagyon érett lány és teljesen ugyanolyan mint Tae.

-Elmegyek mosdóba-súgtam oda barátomnak és kettesben hagytam Seoval.

Gondolataim csak a kis Alien körül forogtak. Kíváncsi voltam, hogy fog elsülni ez a nap, mi lesz a reakciója az ajándékomra, mi lesz a reakciója arra, hogy mégsem felejtettük el a születésnapját. Lelki szemeim elé tárult a kép, ahogyan a nyakamba ugrik és végre érezhetem puhának tűnő ajkait az enyémeken. Irtó erős vágyat érzek és nehéz megállni, hogy ne csókoljam meg az első pillanatban amikor meglátom reggel, hogy ne tegyem ugyanezt lefekvés előtt.

Megmostam a kezem és elhagytam a fürdőszobát, de ekkor Tae mamája elkaota a karom és szája elé tartva mutató ujját, célzott arra, hogy meg se szólaljak.

-Gyere velem-mondta, ezzel pedig magával húzott és egészen a nappali közepéig meg sem állt.

-Segítsek valamiben?-érdeklődtem.

-Ülj le, Jungkook, beszélgessünk kicsit-mosolygott rám.

Félve leültem a hozzám legközelebb eső fotelbe és kíváncsian vártam, hogy belekezdjen a mindandójába.

-Nyilván tudod, hogy az én kicsi unokám beteg, de valószínűleg nem tudtad, hogy én is az vagyok-foglalt helyet velem szemben-Neki sosem említettem, de a betegségem sajnos nem gyógyítható ilyen korban, ilyen gyenge szervezettel-hajtotta le a fejét-Seoyunt is bevállaltam, de ötletem sincs meddig tudom eltartani. Hoseokkal beszéltem, azt mondta szívesen gondját viselné, hiszen az anyjához nem küldhetem-sopánkodott.

-Én-én nagyon sajnálom, fogalmam sem volt erről-bámultam magam elé értetlen arckifejezéssel.

-Jungkook-sóhajtott fel-kérlek vigyázz Taehyungra. Szüksége van rád, jobban mint gondolnád. Szeret téged-utolsó szavait szinte alig hallhatóan mondta ki, az én fejemben lévő hangok mégis üvöltötték nekem.

-Megígérem-bólintottam és felálltam.

-Menj csak, nem akarok feltűnést kelteni-mondta-hétkor vacsi és fel is köszöntjük-tette hozzá.

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél gyorsabban feljussak, mintha semmi sem történt volna. Pont amikor nyitottam volna az ajtót Seoyun lépett ki a szobából és hagyott kettesben Aliennel.

...

-És akkor szeretném ha megennénk az utolsó fogást is-lépett elő egy kisebb tortával a kezében barátom nagymamája. Kicsit késett a vacsora ,ami annyit jelent, hogy kilencre végeztünk az evéssel, mivel nyolcra készült el, de ez semmiben nem gátolt meg minket.

-Boldog szülinapot Tae!-mondtuk egyszerre, az említett arcára pedig értetlenség és meghatódottság keveréke ült ki.

-Nem felejtettétek el?-kérdezte könnyektől csillogó szemmel.

-Hogy felejtettük volna el a huszadik születésnapod?-kérdezte Seoyun.

Barátom letörölte csordogáló könnyeit és felvágta a csokival bevont tortát, majd mindenkinek rakott egy szeletet a tányérjára.

Miután megettük és a többiek megajándékozták Alient, visszamentünk a szobájába, az én szívem pedig talán hevesebben dobogott mint valaha.
Régebben megdícsérte a gyűrűmet, ezért arra gondoltam, hogy mivel én is csak pár hónapja kaptam, beszereznék neki egy ilyet csakás színben. Szerencsémre találtam is neki egy fehér csíkkal díszítettet, míg az enyémen fekete látható. Ezzel az ajándékkal szeretném megpecsételni a barátságunkat. Megmutatni, hogy erősebb bárminél.

-Lenne itt még valami-fordultam szembe vele és elővettem nadrágom sebéből az apró ékszert.

-Miféle valami?-döntötte oldalra a fejét.

Álmos tekintetemből nem hiszem, hogy sokat ki fudott olvasni, de próbáltam nem kidőlni amíg oda nem adom neki az ajándékát.

-Boldog szülinapot-mutattal fel neki a gyűrűt, ő pedig habozva, de fel is húzta az ujjára-Mostmár összetartozunk, ugyanis a barátságunknál nincsen erősebb kötelék ezen a földön-jelentettem ki mosolyogva.

-Jungkook-szólított meg egy percre sem levéve tekintetét a picike kiegészítőről-Köszönöm szépen-kezdtek sorjára potyogni könnyei.

-Ne sírj-léptem közelebb hozzá, de mire bármit is csinálhattam volna, magához rántott és szoros ölelésbe vont. Vállai és egész teste rázkódott a sírástól, amit nem értettem. Miért sír?

Nem tudom meddig állhattunk így, egymást ölelve,de a következő kép csak annyi, hogy még éppem hogy nyitva tudom tartani szemeimet. Mem akadtam elaludni, mégis lehunytam pilláimat, ezzel pedig elindítva a képzeletbeli időzítőt, ami azt mérte, hogy mennyi idő alatt zuhanok álomba.

-Alszol?-bökött meg Tae, de válaszolni már nem tudtam, csak hallgatni amit mond nekem.

-Szóval igen-vett mély levegőt-Ezek szerint bármit mondok, úgysem hallod-kíváncsian vártam mit akar mondani, hiszen még mindig nem tudtam elaludni-Tudod fáj, hogy nem emlékszel semmire a tegnapi napból. Azt hittem az a csók ugyanúgy megmarad benned mint bennem, de úgy látszik tévedtem-testem megfeszül annak a bizonyos szónak hallatán. Nem éreztem magam fáradtnak. Mi történt? Miről beszél?-Anyukád mkmdta, hogy a lázad miatt nem fogsz emlékezni dolgokra, de reméltem, hogy erre mégis. Ahogy előre kitervelted, hogy megigyam az utolsó csepp teádat, hogy aztán ürügykémt letörölhesd-hallgatott el egy pillanatra-a száddal-mondta ki az utolsó szót, nekem pedog ekkor ugrott be minden. Hirtelem az egész esemény lejátszódott az agyamban. Szemeim kipattantak és gondolkodás nélkül csaptam le Taehyung mézédes ajkaira.

Heves csókcsatát váltottunk egymással, tele érzelemmel és szenvedéllyel. Ízlelőszerveink forró csatába invitálták egymást, apró sóhajaink borították be az egész szobát. Ujjaimmal Tae színes tincsei közé túrtam, ő pedig pólóm alá vezette kezeit. Eldöntöttem az ágyon, és elváltam felduzzadt ajkaitól.

-Mondd, hogy erre emlékezni fogsz-harapta be alsó ajkát.

-Hogy felejteném el?-kérdeztem és újra birtokba vettem párnácskáit.

2020.01.04.