Egész este kellemetlenül éreztem magam, de mégis mit tehettem volna? Annyira fogalmam sincs a dolgokról, nem volt velem ilyen, barátaim sincsenek. Néha váltottunk pár szót, Hobival egész sokat beszélgettem, és rájöttem, hogy egy nagyon rendes srác szóval nem féltem Jimint, mert nem rossz szándékkal ismerkedik. Mondjuk  erre az után az este után is rájöhettem volna  amikor nekem próbált segíteni. Nézőpont kérdése..Seoyun végig kíváncsian figyelte és követte mozdulataimat, hogy mikor mit csinálok. Az órámra pillantottam, ami 23 órát jelzett, jól elszaladt az idő..

-Jungkook-szólított meg a kislány.

-Seoyun?

-Beszélgess a bátyámmal-kért meg erre a számára egyszerű dologra.

-Szeretnék, de nem megy-borultam ki neki a konyha kellős közepén, ugyanis mindkettőnk valami innivaló után kutakodott.

-Mi az , hogy nem megy?-döntötte oldalra a fejét.

-Tudod, nem voltunk mindig rosszban, de egyszer nagyon összevesztünk, azóta pedig egyre rosszabb a kapcsolatunk, hiába próbáljuk helyrehozni-vázoltam fel.

-TaeTae sokszor szomorú volt, pedig csak egy hete vagyok itt, mégis rengeteget beszel rólad Hopinak, aki mindig megvígasztalja-magyarázta.

-Ennyire rosszul van?-kérdeztem vissza értetlenül. Hogyan érintette ez ennyire rosszul? Mit tettem vele?

-Szerintem hiányzol neki. Mint nekem anyáék-vett egy nagy levegőt-én olyankor nagyon szomorú vagyok.

Elgondolkodtató volt Seo összes elmondott szava.  Valami új érzés kerített hatalmába. Nem tudtam eldönteni mi lehet. Nem tudtam, hogy jó vagy rossz, de azt sugallta, ne csak az agyamra hallgassak.

-Köszönöm picúr-simogattam meg a fejét, majd az Alien keresésére indultam. Nem hagyom, hogy szenvedj. Tudom milyen érzés.

-Kim Taehyung!-kiabáltam oda neki.

Egy csalódott pillantást vetett rám, viszont minden figyelmét nekem szentelte.

-Kérlek, hallgass meg és gyere velem egy kicsit-könyörögtem neki, teljesen kikelve magamból. Mintha nem is én kettem volna.. Mintha nem is én irányítottam volna a testem.

-Jungkook mi a baj?-kérdezte.

-Csak gyere-biccentettem az ajtó felé.

-Nem lesz hideg a lépcsőházban?-pillantott rám, mikor kinyitottam az ajtót.

-Fűtik-válaszoltam tömören.

Az egyik ablakhoz sétalt, ahol egy meleget árasztó radiátornak dőlt, onnan figyelte minden mozdulatom. Tekintetében őszinte kíváncsiságot fedeztem fel. Talán van esélyem helyrehozni..

-Én-vettem mély levegőt-Őszintén sajnálom ami történt-fújtam ki-Hülye voltam. Megbántam. Nem akartalak megbántani , tudom milyen érzés, ha fáj valami. Tudom milyen érzés egyedül lenni, szomorúnak lenni, tudom,Taehyung és sajnálom. Rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Szeretnék a barátod lenni, szeretnélek meghallgatni, szeretnék segíteni. Szeretnék olyan lenni, mint Hobi-fakadtam ki. Csak úgy dőltek belőlem a szavak, mintha már ezer éve tartogatnám. Talán van benne valami.

-Jungkook-sóhajtott fel-nézd-sétált közelebb hozzám-nem haragudtam rád, csupán csalódott voltam a történtek miatt.-nevetett fel keserűen- Ha tébyleg így gondolod, akkor nagyon örülnék, ha barátok lehetnénk-mosolyodott el hakványan-Mostmár tényleg.

-Köszönöm-húztam magamhoz egy szoros ölelésre. Beszippantottam jellegzetes illatát és hagytam, hogy az emlékek lavinaként törjenek elő, és elárasszák az egész elmémet. Amikor kórházba kerültem, amikor először haragudtam rá, amikor rájöttem, hogy nem vagyok egyenes.. Amikor Hoseok hazavitt egy szerencsétlen este után.. Amikor megismertem Jimint  amikor kezdtek jóra fordulni a dolgok. Nem hagyhatom, hogy neki rossz legyen, azért  mert nekem kurvára nincs életkedvem.. Nem fogom hagyni, hogy rossz legyen neki.

-Azt hiszem ideje mennünk, későre jár  Seoyunt pedig holnap délután visszük haza-törte meg a beállt csendet, majd lassan elhúzódott tőlem.

-Rendben-bólintottam, majd visszakísértem a lakásba, ahol "meglepő módon" Hobi Jiminnel és Seoyunnal beszélgetett. Zavar, hogy Jimin folyton nevetgél azon amiket mond. Zavar.

Párom mellé léptem, s derakát átkarolva húztam magamhoz, miközben az Alient szemléltem, gondolom tájékoztatta Hobit, hogy ideje lelépni.

-Elmennek-súgtam oda neki, majd egy lány csókot nyomtam arcélére.

-Hogyhogy?-fordult velem szembe.

-Seoyunt holnap viszik Daeguba, aludnia kell, még kicsi-magyaráztam.

-Értem, akkor elköszönök-tolt el magától és Taehyung barátjához lépett és egy öleléssel búcsúzott el tőle. Hogy rosszul esett-e? Természetesen,viszont valamiért nem éreztem a megszokott szúró fájdalmat a mellkasomban emiatt. Túl fáradt vagyok hozzá.

-Sziasztok, és köszi-biccentett az alacsonyabb és az ajtóhoz lépett.

-Sziasztok-mosolygott Tae is.

-Jó éjszakát-küldött nekünk puszit a kis hercegnő. Miután mindhárman elköszöntek, egy utolsó intés kíséretében kiléptek az ajtón, ezzel végleg elhagyva az otthonunkat. Ki tudja mikor látom ismét őket. Fel fogom venni Taehyunggal a kapcsolatot.

-Kemény este volt-túrtam bafna tincseim közé.

-Egyszer meg kell ismételni-kuncogott fel Jimin.

-Te jó ég-nevettem fel az ötlete hallatán-inkább pakoljunk, és menjünk aludni-mondtam, és magamhoz húztam Jimint egy hosszú, szenvedélyes csókra.

Taehyung szemszöge:

Egy utolsó puszit adtam Seoyun homlokára, mikor már elaludt, és csöndben kisétáltam a szobából.

-Alszik-mosolygtam a barátomra, aki egy bólintással jelezte, hogy ő bizony fogta az adást, és nem hangoskodik.

-Mit gondolsz a történtekről?-fészkelte be magát mellém, amikir végre leültem a kanapéra.

-Nem volt rossz-kerültem a tekintetét.

-Aha-nevetett fel, én pedig lány vagyok.

-Asszem kibékültünk-mondtam.

-Oh la la!-huzogatta szemöldökét Hopi.

-Naaa, ne néz így-durciztam be, mint egy kislány.

-Hogyan? Így?-vágott vicces fejeket , amiken nem tudtam nem nevetni.

-Hagyd abba,  felkel-céloztam a húgomra  miközben szinte megállíthatatlanul nevettem a barátom hülyeségein.- Komolyan, hogy lehetünk 20 évesek?

-Te csak 19 vagy-nyújtotta rám a nyelvét.

-A galambokat jobban bírom mint téged-fontam mellkasom elé a kezeimet.

-Khm-köszörülte meg a torkát-komolyra fordítva a szót-vette fel velem a szemkontaktust-örülök, hogy végre jók a dolgok közöttetek.

-Hát, azért.. Kicsit fáj, hogy csak barátok lehetünk, de több mint a semmi-vontam vállat.

-Még semmi sincsen veszve-rázta meg a fejét-persze, nem akarok rosszat nekik, sem a kapcsokatuknak, de ha Jungkooknak valóban megjött az esze, látni fogja ,hogy mennyire tökéletes vagy számára-harapta be alsó ajkát.

Tekintetem akaratlanul is levándorolt az imént említett testrészére, majd vissza sötétbarna szemeire.

-Köszönöm-sütöttem le szemeimet.

Hirtelen megéreztem ujjait az államnál, s pár pillanat múlva szembe is fordított magával. Nem tudtam feldolgozni ami történt, csak hagytam, hogy úgy legyen minden ahogy az meg van írva.

-Hoseok-Suttogtam  mikor már alig választott el minket pár centiméter egymástól.

-Taehyung?-kérdezett vissza, de választ már nem kapott, ugyanis hirtelen ötlettől vezérelve tapasztottam ajkaira az enyémeket, ezzel a tettemmel bele sem gondolva a következményekbe.

Puha ajkait lassan kezdte mozgatni, meglepetésemre, nem hajolt el tőlem. Ügyetlenül, de én is kezdtem kitölteni a szerepemet. Nyelve bejutásért könyörgött a számba, amit seperc alatt meg is adtam neki, így elmélyítve csókunkat. Ízlelőszerveink forró csatába hívták egymást. Hobi ráharabott alsó ajkamra ,majd végig is nyalt rajta, amitől apró nyögés hagyta el a számat. Pár percig még folytattuk életem első csókját, majd levegőhiány miatt elváltunk egymástól.

-Taehyung-Emelte rám tekintetét.

-Köszönöm-öleltem át.

-Nincs mit, ha erre volt szükséged-kuncogott fel.

-Most mi lesz? Az előbb smároltunk-kérdeztem félve. Nem akarom elveszíteni, nem érzek semmi olyat iránta, de valahogy  mégis érezni akartam csókját.

-Taehyung, nyugi-tette vállamra a kezét-Jelentett valamit?-kérdezte.

-Nem, a legjobb barátom vagy-pillantottam rá szomorú tekintettel.

-Na látod. Én is így vagyok vele. Megtörtént, jó volt, élveztük, de maradunk ugyanúgy barátok mint eddig. Érthető, hogy miért csináltad. Ez volt az első csókod, valószínűleg már érdekelt, hogy milyen érzés, nincs ezzel semmi baj-mosolygott rám a monológja után.

-Nem haragszol?-kérdeztem.

-Dehogy haragszom. Csókkirály-vihogott fel, amiből végleg tudtam,  hogy semmi nem fog váktozni, hogy ő sem tekint rám máshogy emiatt.

-Nagyon vicces vagy-nevettem fel akaratlanul is. Őszintén, nem bánom, hogy megtettem  hiszen legalább egy olyan emberé lehet az első csókom aki megérdemli. Ezek után a barátságunk még erősebb lesz, ugyanis melyik legjobb barát menne bele bármi ilyenbe? Semelyik. Hobi irtó különleges srác, meg vagyok áldva egy ilyen baráttal, mint ő.

-Tudom-büszkélkedett-Na menjünk aludni, aztán holnaptól kezdődhet a 'Hogyan csápítsd el Jungkookot hadművelet'-veregetett vállba, és elindult a szoba felé.

-Nehéz hónapok elé nézünk-álltam fel én is.

-De sikerrel fogunk járni!-emelte fel mutatóujját.

-Remélem-mondtam, majd besétáltam a hálóba, lekapvsolva magam után a villanyt.

Vajon sikerülni fog? Vajon belémszerethet egy olyan fiú, mint ő? Egyáltalán komolyan beszélt ma éjszaka?

2019.11.01.

Bocsánat a rengeteg szemszögváltásért, de csak így tudom megoldani, hogy az összes fontos infóról tudjatok! Nem sokáig lesz ennyi szemszög, lassan beáll a csak Jungkook pov, ahogy eredetileg is lett volna.
Remélem tetszett a rész, hibákért elnézést!