|| HANEUL ||

- Nem szeretnék köcsög lenni, de nem értél rá otthon nézegetni magad? - fordultam hátra legjobb barátnőm felé, aki magát stírölte egy kirakat ablakában. - Már így is késésben vagyunk!

A lány csak szemét forgatva ragadta meg bőröndjét és indult meg felém, én pedig magamban köszönetet mondtam az égieknek, hogy végre, egyetlen egyszer hallgatott rám ez a nőszemély. Két órakor indul a gépünk és már dél van, ha pedig miatta késsük el, hát akkor jobb, ha most felkészül a következményekre.

- Két óránk van hátra az indulásig, te jó ég! - sóhajtozott, amit letudtam egy legyintéssel. Szerinte túl sok vagyok néha. Szerintem meg jobb, ha hamarabb ott vagyunk egy-két órával, minthogy az utolsó percben kapkodjunk mindennel.

Szabályosan éreztem az izzadság cseppeket, amint gerincem mentén száguldoztak lefelé a nadrágom széléig. Nem is csodáltam, hisz július utolsó hetében nincs olyan, hogy hűvös legyen. Alig egy hete szabadultunk meg a tanulmányainktól és mind egysmástól, Narinak pedig felvetült egy remek ötlete, miszerint mi lenne ha elmennénk nyaralni két hétre. Én pedig ki lettem volna, ha nemet mondanék rá. Bár a szüleink nem nagyon örültek az ötletnek, ugyanis azt remélték, hogy a nyarunkat tanulással töltjük.

Én nem is tettem volna mást mint tanultam volna egész nyáron, ha Nari nem lenne olyan, amilyen. Azt hiszem mi szöges ellentétei vagyunk egymásnak, ugyanis míg én folyamatosan a vizsgákra tanultam és egyetlen egy napot sem töltöttem lazsálással, -mert mindenáron orvos szerettem volna lenni, azon belül idegsebész- , addig Nari le sem szarta a vizsgákat és inkább bulizta végig az éjszakákat. Bár nem hibáztatom, hiszen akármennyire volt lusta tanulni, mindig ő volt a lista élén, a legmagasabb pontszámmal, amit annak köszönhet, hogy a szülei orvosok és ebben nőtt fel. Ha rajtam múlna, már rég szívsebész lenne, hiszen sokszor többet tudott még magánál az igazi sebésznél is.

Mondhatni szerencsénk volt, hogy kaptunk pár hét szabadságot, ugyanis kemény három év tanulás után nem igazán volt még ennyi szabadidőnk. Szeptembertől hivatalosan is szakorvos jelöltek leszünk, ami sokat jelent számomra és rendesen büszke is vagyok magamra, hogy idáig eljutottam. Emlékszem az első napomra, amikor lószart sem tudtam az emberi testről és az idegrendszerről, sőt biológiából voltak a legrosszabb jegyeim. Azt hiszem akkor kezdtem el több figyelmet szánni a tanulmányaimra, amikor lehetősègem volt segíteni egy betegnek. Két évig küzdött és végül megmentettük az életét. Mivel akkor még gyakornok voltam, nem igazán volt lehetőségem sok mindent csinálni és legtöbbször csak figyeltem vagy kisebb dolgokban segítettem a professzornak. Egy nap pedig lehetőségem volt elmondani az említett betegnek, hogy megnyerte a "harcot" a rák ellen, ami hihetetlen érzéssel töltött el.

A hölgy pedig még tett rá egy lapáttal, nem győzött hálálkodni nekem, egy gyakornoknak, aki szinte semmit sem tett, mégis hálás volt, hogy részem volt az élete megmentésében. Emiatt is döntöttem úgy, hogy ha törik, ha szakad, nekem muszáj orvosnak lennem, hogy meg több embernek segíthessek.

- Haneul, vigyázz! - zökkentett ki Nari éles hangja, ahogy rámkiáltott. Persze, hogy megint elkalandoztam a gondolataimban és nem néztem a saját labám elé. Egy pillanatra megállt a szívem, ahogy végig néztem a dudáló, száguldó autót, ami el is üthetett volna. Ráadásul meg pirosan jelzett a lámpa, az a bunkó pedig simán elhajtott. - Ha meghalsz, kivel megyek el nyaralni, te agyalágyult?

- Ez nagyon kedves volt, mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet. - válaszoltam szarkasztikusan.

Mivel egész úton Narit nyaggattam, hogy siessen már, így elég hamar odaértünk. De persze nem lenne olyan nap, hogy ne történjen valami. Ahogy átestünk a csekkoláson és átvehettük a bőröndöket, elindultunk valahol egy üres helyet találni a várakozásra. De persze, mivel figyelmetlen voltam és az illető pedig sietett, így sikeresen egymásnak ütköztünk. Amint feleszméltem, csak annyit láttam, hogy repül a bőröndöm, de persze nem csak az enyém.

- Nagyon sajnálom! - kért rögtön elnézést a férfi, sűrű meghajlások közepette.

- Előfordul - motyogtam, miközben végig őt néztem, kezemmel pedig bőröndöm felé nyúltam.

- Jungkook! - ordított valahonnan egy másik személy, az előttem álló férfi meg leintette.

Egy halvány mosolyt küldött felém, majd még egy meghajlás után kezébe vette a bőröndjét és gondolom a barátjához sietett, aki neki kiabált. Szemeimmel követtem a férfit, a másik pedig, amint odaért, jól nyakon csapta őt. Magamban jót nevettem, ezek ketten tökéletesen olyanok mint én és Nari.

Élegedetten huppantam le a váróban lévő székek egyikére, figyelmen kívül hagyva Nari gyilkos tekintetét, ami lyukat vájt a halántékomba. El tudom képzelni, miket is gondolhatott magában rólam, lehétséges, hogy jó pár átkot is szórt rám.

Kemény tizennyolc óra kellett ahhoz, hogy Balira érjünk és már most kijelentem, hogy soha többet nem repülök Narival. Kész katasztrófa volt, amit jobb is nem részletezni. Amint kiértünk a reptérről lehetőségem volt több ideig gyönyörködni a látványban. Sosem gondoltam volna azt, hogy egyszer eljutok ide és persze ezt is Narinak köszönhetem, legalább is részben neki. A bátyja sikeres a munkájában és hát jól megsegítette őt a jó Isten, mivel szó nélkül kifizette hugának és annak cuki barátnőjének a nyaralást.

- Utálom a dög meleget, de ez most megéri, hogy leizzadjak - szólalt meg Nari, míg én egy taxit kerestem, hogy eljussunk a hotelhoz.

Nem volt messze, úgy két kilóméterre és, amint taxiba szálltunk, meg sem álltunk a több emeletes épületig, amit már több méterről is ki
lehetett szemelni. Persze nem ötcsillagos helyre jöttünk, mert nem lenne értelme annyi pénzt elkölteni, vagyis Nari bátyának pénzét.
A hotelt pálmafák vették körül, a bejárat előtt nem messze pedig egy hatalmas szökőkút foglalt helyet, aminek szélén sokan megpihentek. A tágas lépcsőfokok szélein pedig szebbnél szebb virágok tündököltek. Ámultam és bámultam tátott szájjal és már alig vártam, hogy belülről is megcsodálhassam a helyet. De persze nem csalódtam, ahogy beléptünk a tágas helységbe, pár percbe telt elérnünk a recepciót, mert szinte nem tudtuk levenni a szemünket a hotel aranyozott falairól.

Amint elmondtam remek angol tudásommal, hogy egy két szobás lakosztály szól a nevünkre, megkaptuk a kulcsokat. Nari szökdelve tartotta velem a lépést, és amint meglátta az ajtónkat, visítozva nyitotta ki és robbant be a helységbe. Sok mindent elképzeltem, de nem gondoltam volna, hogy annál szebb lesz a hely. Velem szemben rögtön a nappali tárult elém a konyhával együtt és a fal helyett hatalmas ablakok voltak, aminek egy részére ajtó volt felrakva, ami az erkélyre nyílt. Arról pedig nem is beszélve, hogy a kilátás pompás volt. Egyenesen a tengerre lehetett látni na és persze a hotel kertjének egyik részére.

- Haneul, ide költözöm! - kiáltotta Nari valahonnan messzebbről, én pedig a hangját követve beléptem a fürdőbe. Legjobb barátnőm már a kádban volt elterülve, kezében a telefon, miközben a bátyját tárcsázta. - NamGi! - ordította a telefonba. - Annyira imádlak, tesó!

- Úgy látom, már most komoly kapcsolatot ápolsz a fürdőkáddal - nevetett fele Namgi. - Örülök, hogy tetszik nektek, csajok, de most a bátyusnak dolga van, Nari, majd később beszélhetünk.

- Legközelebb csak otthon fogunk, ne gondold, hogy rád fogom pazarolni az időm, míg itt vagyok - válaszolt Nari, mire Namgi csak szemeit forgatta, majd megszakította a hívást. - Na, mit csináljunk először?

- Először le kéne huhanyozni, bűzlök, mint egy ló - szagoltam bele a felsőmbe.

- Rendben, akkor én itt maradok - vigyorodott el, mire én is ejtettem egy mosolyt, majd magára hagytam a hercegnőt és megkerestem a szobámat.

Egyszerűen nem tudtam betelni, nem csak a kilátással, hanem szinte mindennel. Ha lehetne, ide költöznék örökre. De persze minden jó véget ér, mi pedig két hét múlva repülhetünk haza, hogy visszatérjünk a mindennapjainkba.

Mivel Nari már elfoglalt egy szobát, így nem volt nehéz megtalálnom az enyémet. Kis híján eszméletemet vesztettem, olyan gyönyörű volt. Jókedvűen dúdolgatva léptem beljebb, bőröndömet pedig felemelve, az ágyra löktem. Meglepően könyebbnek éreztem, mint indulás előtt, de nem tulajdonítottam neki több figyelmet.

Ám amint felnyitottan a tetejét, bennem rekedt a levegő. Ha nem ültem volna le, most a földön landoltam volna sokkolt állapotomban. Ugyanis a bőrönd tartalma teljesen más volt, mint amit én pakoltam be magamnak a nyaralásra. Tele volt fekete cuccokkal, férfi alsókkal és egyéb dolgokkal, amik természetesen nem hozzám tartoztak.

- Mi a franc történt itt?!

||JUNGKOOK||

Nem vagyok egy korán kelő típus és még akkor sem változtattam volna rajta, amikor jól tudtam, hogy korán kell kelnem. Épp, hogy hajnali háromkor sikerült elaludnom, reggel kilenckor szinte kipattantak a szemeim, amikor legjobb barátom szó szerint lerúgott az ágyról.
Álmosan, mégis bosszúsan néztem végig rajta, ahogy ott állt zsebredugott kézzel, csak még jobban felhúzott engem. Tudtam, milyen makacs, ezért sem kezdtem el vele vitázni, mert tudtam jól, hogy ki győzne.

Természetesen ő, a drámakirálynő.

- Mosdd ki a csipát a szemedből és huzzál pakolni! - parancsolt rám, ami anyámra emlékeztetett, amikor még középiskolásként is szerettem sokáig aludni, így folyton elkéstem az első óráimról.

- Egykor indul a gépünk, mi a búbánatos francért jössz be reggel kilenckor parancsolgatni? - intéztem neki szavaim, miközben felálltam a földről, sajgó fenekemre simítva. - Öt perc alatt kész lennék.

Na igen, ezt én sem gondoltam komolyan.

[...]

- Jungkook taposs már bele! - kiáltott Taehyung az anyósülésen ülve.

- Padlógázzal száguldozok, fogd be a szád, már így is megszegtem egy szabályt! - rivalltam rá, mire egy percre befogta a száját.

- Piros, piros, piros, piros a lámpa, Jungkook! - kiáltott ismét, veszetten előre mutogatva.

- Bassza meg - motyogtam magamban. Reménykedtem, hogy ebből nem lesz baj, méghozzá majdnem elütöttem egy nőt is.

Még volt szerencsénk beérni időben a reptérre és, amint mindennel végeztünk, muszáj volt sietve megtennünk a távot a kapuig, mert különben itt ragadtunk volna. Persze, most is történnie kellett valaminek, én meg amilyen béna vagyok, úgy neki ütköztem szegény csajnak, hogy mindkettőnk kezéből kirepült a bőrönd. Siettem és Taehyung is siettetett, ezért rendeztem rövidre bocsánat kérésem. Ha ráértünk volna, meghívtam volna egy kávéra, mégiscsak az én hibámból estünk seggre mindketten.

[...]

- Wow, nagyon látványos - gyönyörködtem a saját magam módján. Nem igazán vártam el többet, ugyanis nem önszántamból jöttem ide és legszívesebben otthon feküdnék a hűvös szobámban. De persze Taehyung megkért - ja, nem - megparancsolta, hogy eljöjjek vele, míg inspirálódik a művész úr.

Taehyung ugyanis dalszövegíró - néhanapján festő is - és mostanában eléggé rá járt a húr, emiatt pedig szinte semmi ihlete nem volt. Gondolta, jó lenne elmenni valahova pihenni és közben inspirálódni és ahelyett, hogy felment volna a szerzetesekhez megtisztulni, ő Balira utazott, engemet magával hurcolva.

Amint felértünk a szobáinkhoz, Taehyung rögtön lefoglalta a nagyobbikat, mire én bosszúsán indultam meg a másik felé, ami jóval kisebb volt, de beláttam, hogy nem sok mindent fogok én itt csinálni, ugyanis míg Taehyung inspirálódik, addig én hasznossá teszem magam és munkába állok. Már két hete elküldtem a jelentkezésemet és persze el is fogadták. Nekem való munka, a hotel egyik bárjában leszek pultos és a legizgisebb ebben az, hogy a tengerparton lévő kis bárban leszek az. Volt már, hogy pultosként dolgoztam még annó egyetemistaként, ami eléggé bejött, így nem annyira lesz nehéz dolgom.

Amint beértem a szobába, az első dolgom az volt, hogy kipakoljam a bőröndöt. De amint felnyitottan azt, ledermedten álltam a bőrönd felett, sokkos állapotban szemezve a rengeteg csipkével, amit lehetetlen, hogy az enyéim legyenek. Egy pillanat alatt túrtam fel a bőrönd tartalmát, de tamponokon és női holmikon kívül semmit nem találtam, ami az enyém lett volna.

Aztán csapott fejbe a felismerés, hogy lehetséges, elcseréltük a csajjal a reptéren az -mily' véletlen- egyforma bőröndjeinken.

- Ugye ez csak egy kibaszott vicc?