——————————————
Annyira sajnálom, hogy eltűntem, de voltam olyan szerencsétlen hogy elfelejtsem a jelszavam😭😭
De már megoldottam szerencsére és elhoztam az új részt amit még augusztusban terveztem kitenni😭
Lehetnek benne hibák, amikért előre bocsánatot kérek, ettől függetlenül remélem elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást!
——————————————

|| HANEUL ||

Éltemben nem keltem még ilyen másnaposan. Annyira sajgott a fejem, hogy pár percre le kellett állnom gondolkodni, hogy vegyek-e be még egy tablettát a másik mellé. Hallottam, hogy Nari hozzám beszél, de a gondolataim máshol jártak, teljesen kizárva barátnőmet. Mégis mit történt a tegnap este? Egy adott pillanatnál megszűnt a kép és semmire sem emlékszem az azután történtekre, mint például arra sem, hogy mégis hogyan kerültem haza és miért a kanapén ébredtem fel.

- Haneul! - Nari éles hangja rántott vissza a valóságba. Megrezzenve pillantottam barátnőmre, aki bizonyára percek óta nekem beszélt, bár feleslegesen. - Figyelsz te rám?

- Ne haragudj, nem tudom hol jár az eszem - válaszoltam egy sóhajtás kíséretében. A bögre kávét a kezembe vettem és a konyhapultnál lévő székre ültem. A koffeines ital még gőzölgött a bögrében, azt figyeltem, míg ismét gondolataimba meredtem. - Nari? - szóltam a lánynak, miután ismét magamhoz tértem. - Mégis mi a fene történt a tegnap?

- Ezt én is kérdezhetném tőled! - csattant fel. - Miért nem tudsz egy kicsit jobban vigyázni magadra?

- Miről beszélsz?

- Arról, hogy bedrogoztak és, ha Jungkook nem lett volna ott, most ki tudja melyik sikátorból szedtünk volna fel!

Egy pillanatra ledermedtem a hallottak után. Hirtelen beugrott, ahogy az italomba kortyolok, többre is szerettem volna emlékezni, de szinte képtelen voltam, annyira sajgott a fejem. Egy dolog volt, amit tudtam, meg kellett keresnem Jungkookot és megköszönnöm neki, hogy hazahozott. Igaza volt Narinak, ha tényleg valamit belekevertek az italomba, akkor lehetetlen nem jóra gondolni, ami azután történhetett volna.

Nari elmesélte, amit Jungkook mondott el neki, de nem rémlett semmi így abbahagytam az erölködést. Miután enyhült a fájás, első dolgom az volt, hogy felöltözzek és lemenjek a bárba, abban reménykedve, hogy Jungkook ott lesz. Útközben magamban mondogattam azt, hogy mit is szeretnék mondani Jungkoooknak, bár tudtam, hogy úgy sem azt fogom mondani, ha már szemtől szemben fogok állni előtte. Ahogy közeledtem, tisztábban ráláttam a partra, azon belül pedig a helyre, ahol az este tartózkodtam azzal a sok idegennel. El sem hiszem, hogy képes voltam idegenekkel iszogatni.

Hirtelen olyat sajdult a fejem, hogy muszáj voltam a fájó pontra tennem a kezem. Egy pillanatra megint beugrott egy kis emlékfoszlány, hogy pontosabb legyek, mintha két oldalról húztak volna. Mély elmélkedésem közben nem figyeltem a lábam elé és majdnem megbotlottam egy parton fekvő emberben. Jó reflexeimnek hála kikerültem és a bárhoz vettem az irányt, ahonnan zene csendült fel és üvegkoccanások. Jungkook ott állt a pult mögött, az én szívem meg majd' ki akart ugrani a helyéről. Sietve megközelítettem az egyik széket, majd leültem rá. Egy aprót sóhajtva néztem a srácra, aki szintén engem nézett. A fejem még egyet sajdult és szinte filmként vetítődött le minden a szemeim előtt. Jungkook ölében voltam, majd hirtelen már a kanapén ültem. Az egyik pillanatban még ültem, a másikban pedig már szinte Jungkookon feküdtem. Édes Istenem, megcsókoltam!

Szemeim kikerekedve fürkészték Jungkook tekintetét, amivel szinte a csontomig hatolt. Teljesen leállt az agyam. Tisztán láttam, ahogy Jungkook szája mozog és kezeivel integet, de képtelen voltam reagálni rá. Mintha a víz alól hallottam volna a hangokat, majd hirtelen minden kitisztult és aprókat pislogva tértem újra magamhoz, ki tudja hanyadjára már ma.

- Haneul! - hallottam tisztábban Jungkook hangját. Tekintetem automatikusan az ajkaira tévedt. - Haneul, jól vagy?

- I-Igen – motyogtam zavartan, majd a pultra könyököltem, hogy megtudjak támaszkodni. - Adnál egy nagy pohár, jéghideg vizet, kérlek?

Jungkook mintha mindvégig ezt várta volna, szinte már rohant is a vízért és pillanatokon belül már elém rakta pontosan úgy, ahogy kértem. Nagyokat kortyoltam a hüsítö vízből, ami mintha tüzet oltott volna el a torkomban. Egy sóhajtás kíséretében leraktam a poharat, majd ismét Jungkook aggódást sugárzó szemeibe néztem.

- Ne haragudj, amiért lekaptalak - vágtam a közepébe, értelmetlen lett volna körülírnom.

- Szerintem az volt a legkisebb probléma az éjszaka - válaszolt, egy félmosolyt villantva felém.

- Mégis mi a fene történt a bedrogozásom meg a csókon kívül? - kérdezte halál komolyan, rettegve válaszától.

- Lehánytál - jelentette ki ugyanolyan komolysággal, mint ahogyan én néztem rá.

Kezeimet a szám elé tartottam, mire Jungkook csak felnevetett.

- Annyira sajnálom - motyogtam kezeimbe.

Jungkook egész ottlétem alatt nem győzte hangoztatni, hogy ne görcsöljek ezen, mert mindenkivel előfordul az ilyen, mégsem tudtam kiverni a fejemből azt, hogy képes voltam lehányni. Soha többet nem iszok, soha többet nem iszok idegenekkel, pláne nem olyanokkal, akiket Nari szedett össze a parton és barátkozott össze velük.

- A csókot pedig... - kezdtem bele de Jungkook félbeszakított.

- Mi lenne ha megbeszélnénk mindent, miután végeztem? - kérdezte egy halvány mosollyal az arcán, mire én vonakodva, de bólintottam egyet.

Muszáj volt visszamennem a szállásra, már csak azért is, mert szégyenemben nem tudtam hova nézni. Nevetséges vagy, Haneul!

||JUNGKOOK||

Orrom alatt mosolyogva néztem végig, ahogy Haneul elhagyja a helységet. Kevésbé aggódtam érte, miután láttam, hogy sokkal jobban van. Bár gyönyőrű, mogyoróbarna szemei alatt ott díszelegtek a sötét karikák és az arca is puffadt volt, arra utalva, hogy nemrég kelt fel. Furcsa érzés fogott el, ugyanis már a tudat, hogy amint felkelt egyenesen hozzám jött, fenomenális érzéssel töltötte fel fáradt lelkem. Már a gondolattól is izgatottabb lettem, hogy ma este ismét látom őt. Alig egy hete ismerem a lányt, mégis olyan intenzív érzéseket kelt bennem, amikor a közelében vagyok, sőt még a gondolata is libabőröket csal bőrömre.

Teljesen beleszerettem, kár lenne tagadni.

A mai napon valamiért jóval több vendég fordult meg nálam egy vagy annál több italért is. Szemeimmel az embereket fürkésztem, netán meglátom azokat, akik előző este Haneult akarták elvinni, de szerencséjükre nem láttam őket sehol. Biztos voltam benne, ha láttam volna őket, nem úszták volna meg. Haneul jól festett a reggel, de ez nem jelentette azt, hogy nem érte őt trauma az előző este miatt. A helyében én sem éreznék másképp, pláne egy idegen helyen.

A műszakom utolsó fél órájában szinte minden öt percben az órát vizslattam, már alig vártam, hogy elmehessek innen. Fáradt sóhajt hallattam, ahogyan a szállás felé haladtam. Útközben Taehyung tűnt fel szemeim előtt, nem éppen jó passzban feltüntetve magát.

- Jól vagy, haver? - kérdeztem, mire ő csak bólintott.

- Megyek egyet sétálni, kiszellőztetem a fejem - válaszolt, majd kikerülve engem el is tűnt.

Vagy Haneul barátnőjével lett valami, vagy még nem inspirálódott eleget. Igazából fogalmam sincs, de eléggé aggódtam arckifejezése miatt. Amikor felértem a szobámba egy hatalmasat nyögtem a párnákba, amikbe arcomat temettem. Teljesen kifárasztott a nap és abban a másodpercben már meg is bántam, hogy ledőltem, ugyanis elment a kedvem a zuhanyzástól. Már úgy voltam vele, hogy egye fene ma este elnézem magamnak, hogy nem zuhanyzom, de akkor csapott agyon a felismerés, amikor nagy nehezen, az ágyból kiszállva ajtót nyitottam a lánynak, aki egy hete befürkészte magát a gondolataimba és azóta nem eresztett el.

- Haneul - szólítottam meg, mire ő félénken felnézett rám.

- Én vártalak, de nem jöttél és gondoltam eljövök én hozzad, de ha zavarok, akkor elmegyek - hadarta el egy szusszra, miközben felváltva figyelte fedetlen felsőtestem és arcom.

- Basszus, el is felejtettem - kaptam mellkasom elé, hogy kevésbé érezze magát kellemetlenül, majd berohantam felvenni valamit. - Gyere csak be nyugodtan! - kiáltottam neki, mire pár másodperc után hallottam az ajtó csapódását, így arra következtettem, hogy beljebb merészkedett. - Nagyon sajnálom, terveztem elmenni hozzád, csak annyira fáradt voltam, hogy teljesen kiment a fejemből.

- Semmi gond, előfordul - válaszolt halkan, miközben körbenézett. Sok mindent nem láthatott, mivel csak egy lámpa adott fényt a kis helységben. Max az egy személynek való konyhát ami előtt egy kisebb kanapé volt.

Kínáltam itallal, ennivalóval, de mindegyiket elutasította. Csak ott állt és az ujjait tördelte.

- Leülhetsz mellém, nem harapok - utaltam arra, hogy az elmúlt 5 percben csak ott áll feszülten. - Minden oké veled?

- Igen, persze, csak.. - hallgatott el hirtelen.

- Figyelj, semmi baj nincs azzal, ami tegnap éjjel törtent. Megcsókoltál, na és? - kérdeztem, mire ő hirtelen felkapta a fejét és meglepetten nézett rám. - Felnőttek vagyunk, Haneul, ezért szeretném veled most ezt megbeszélni.

- Szóval, nem érzed magad kellemetlenül? - kérdezte minél hallkabban, ahogy kérdése végéhez ért.

- Egyáltalán nem - nevettem fel, mire ő is eleresztett egy halvány mosolyt. - Jól vagy? Reggel kicsit el voltál csúszva.

- Oh, igen, azon kívül, hogy bedrogoztak és majdem elraboltak, eléggé jól vagyok - simított arcára. Még mindig feszülten ült mellettem. - A csókot illetve...

- Nekem bejött - vágtam a szavába, mire ő egyenesen a szemeimbe nézett.

- Húha - hülledezett. - Te aztán nem köntörfalazol

- Nem lenne értelme - válaszoltam, mire ő csak bólintott egyet. - Be kell vallanom, már az első napon megfogtál.

- Igen? - kérdezte meglepve, mire csak bólintottam. - Ez kölcsönös

- Ennek örülök - mosolyodtam el, gondolatomban vállon veregetve magamat. - Tudod, eléggé megkedveltelek ahhoz, hogy csak úgy elmenjek amellett, hogy elmondjam mit is érzek, amikor a közelemben vagy.

Tisztán láttam, ahogy Haneul ledermed, még a szemeit is levette rólam.

- Tudod, én nem éppen vagyok a szavak embere, de most megpróbálom nem elcseszni az első szerelmi vallomásom. - nevettem fel, csak hogy oldjam kicsit a feszült hangulatot, de Haneul továbbra is maga elé dermedt. - Jól van, szerintem nincs miért tovább húzzam a szót, kimondom ami már regóta kikívánkozik belőlem. Kedvellek.

- Jungkook..

- Mielőtt elmondanád, hogy nem érdekellek, még el szeretném mondani, hogy még soha életemben nem éreztem ilyen intenzív érzelmeket más lányok iránt. Valamiért te más vagy, magam sem tudom miért, de, amikor rád nézek, te jó ég, mintha elmúlna minden aggodalmam az életben. Lehet, hogy te nem így érzél, de minden esetre én elszerettem volna neked mondani csak, hogy ne bánjam egy életen át azt, hogy nem vallottam neked.

- Jungkook.. - motyogott Haneul a hosszú mondandóm után, amit nem éppen így terveztem, de azt hiszem, mindent elmondtam, ami a szívemet nyomta már napok óta. Most úgy érzem, mintha egy nagy súly esett volna le a vállamról. - Nem tudom, mit is mondhatnék. Volt egy nagy csalódásom alig egy éve és nem hiszem, hogy még készen állnék valakiben úgy megbízni. Ne érts félre, nem mintha nem bíznék benned, de...

- De alig ismersz egy hete - fejeztem be helyette. Egy kissé csalódtam, túlságosan túl becsültem saját magamat.

- Ne haragudj - mondta, majd a kezemre simított.

Elmosolyodtam, ahogy a kezünkre pillantottam.

- Semmi gond, teljes mértékben megértelek.

Haneul küldött felém egy mosolyt, majd lassan felállt és egy "jóéjt" kíséretében, kilépett az ajtón, otthagyva engem a síri csendben, a gondolataimba elmeredve.