─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Hyunjin összezavarodott tekintete pedig egy apró kuncogást csalt ki a nőböl, majd folytatta.

— És, amiatt kapcsolódik ide, mert ez is megcsalással kezdődött. Tőlem — a fekete hajú megbánóan bólintott egyet, a fia tekintetét pedig kerülte. — Az pedig, amiért elmondom neked ezt, az az, hogy amiért ez történt, ne vond kétségbe a szereteteket. Tudom, hogy a legtöbb ember hogyan áll a megcsaláshoz, de saját tapasztalatból mondom, hogy nálam ennek semmi köze sem volt ahhoz, hogy apád nem volt elég nekem vagy már nem szerettem. Persze, összekaptunk rajta, de aztán vagy két hétig, szinte minden éjszaka fent voltunk hajnali kettőig és csak beszélgettünk és beszélgettünk. Erről. Voltak negatív érzéseink és megsértettük egymást, de aztán megkérdeztük magunktól, hogy mindaz, amink van, amin keresztül mentünk, nem ér annyit, hogy megpróbáljuk rendbe hozni? Hiszen még mindig szerettük egymást, csak... Valami kicsúszott. És utána mentünk erre a kis szabadságra. Bármilyen utálat nélkül egyébként. És aztán azóta semmi baj közöttünk és már teljesen megbízunk egymásban. Persze nagyon sokat kellett ezen dolgoznunk, de megérte, nemde? — Nevetett fel halkan a nő. — Szóval... Nem akarom ráderőltetni, hogy nálatok is legyen ez, hiszen ti még nagyon fiatalok vagytok, de ha tényleg szeretitek egymást, akkor ez nem fog titeket elválasztani — nyúlt a fia izzadt kezéért és a kiszáradt bőrt kezdte el tanulmányozni, miközben minden visszaverődött szégyenét takargatta.

— És ha nem szeretjük egymást igazán? — Ennyi volt az össz, ami kifért a fiú ajkain. Nem volt ereje még azon is rágódni, amit hallott. Azon ráért később, éjszaka, amikor már senki sem láthatta, és sírhatott.

— Amiatt pedig nem szabad egyikőtöknek sem bűnösnek éreznie magát. Néha csak úgy elveszik a passzolás, ez pedig teljesen rendben van — emelte mosolygós tekintetét lassan a szőkére a nő, majd minden erejét bevetve próbálta takargatni nehéz lelkét a titkuknak kiteregetése miatt. Viszont úgy érezte, hogy Hyunjin megérdemelte végre, hogy tudja. Amúgyis eléggé idős volt már és a fiú is megbízott benne. Talán sokan nem értettek ezzel egyet, viszont neki mindig is az volt a legfontosabb, hogy egy olyan szülő legyen, aki nem a gyereke felett áll a ranglistán, hanem mellette. — Tudod mit? Úgyis el kell mennünk karácsonyi nagybevásárlást tartatni, szóval mit szólnál, ha téged itthon hagynánk és áthívnád Jisungot, hogy megbeszélhessétek? — Mosolya pedig vigyorrá formálódott ki. Hyunjin csak könnyeivel küzködve bólintott egyet, majd nehézkesen felülve ölelte magához szorosan a nőt.

A fekete hajú pedig percekkel később elindul az ajtó felé, a kilépésben pedig a szőke hangja állította meg.

— Anyu! Köszönöm, hogy elmondtad ezt — a gyámoltalan orgánum fele annyi érzelmet nem tartalmazott, mint amennyit érzett, viszont tényleg hálás volt ősének ezért az egészért. Az említett, csak hátrafordulva tartotta ajkainak elhúzódását, aztán maga után becsukva az ajtót eresztette el azon sóhaját, amivel fel akarta dolgozni, ami történt, annak ellenére is, hogy ő kezdeményezte.

Hyunjin pedig fáradtan hunyta le szemeit, miközben kezébe kapta maga mellett fetrengő telefonját, és felnyitva azt, pilláival is így tett. Írt egy üzenetet a fiatalabbnak, aki szinte rögtön válaszolva ment bele a dologba. Minden utolsó erejét ki kellett préselnie magából, hiszen tisztán érezte, hogy ez volt talán az utolsó lehetőségük megbeszélni mindent.

Készülődő szüleivel párhuzamosan sétált le fél órával később, majd két kávét készítve köszönt el a bevásárolni menőktöl, szobájába visszazárkózva pedig némi rendet teremtett és kiszellőztetett. A ledfényeit felkapcsolta, majd ágyán ülve várta a kisebb üzenetét, ami pontosan rá húsz percre érkezett meg.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

☆ a következő két fejezethez igazán erősen ajánlom az "i need somebody" dalt a day6től, szerintem úgy az igazi. sajnálom, hogy újrapublikálom ezt így, de elfelejtettem tegnap kiírni, szóval remélem valaki elolvassa még:'D stay safe bubs and i love you all♡︎ ☆