─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Vétkes lassúsággal sétáltak le a többiek közé, mire szinte az összes szempár rájuk marta magát. Persze leginkább a kisírt szemű Hyunjin volt a célközönsége annak a rengeteg apró pontnak, de amint a kanapéra ismét leülve a szőke csak megrázta a fejét, hogy semmi baj sem történt, mindenki folytatta a csevejt. Persze Bangchan csakis barátja tekintetét kereste, amint pedig a két pár találkozott, megbizonyosodott arról, hogy Hyunjin mégis miért hívta el a fiatalabbat és mégis miért sírt. Habár nem volt neki tiszta egészen, hogy miért ott mondta el, de talán nem is ez volt a fontos. Talán ha tovább halogatta volna, ismét inába szállt volna bátorsága, és amúgyis, Minho is pontosan ezért érkezett. Mindent tisztázni.
Habár Bangchan egyáltalán nem így tervezte ezt a kis összejövetelt, már akkor leeshetett volna neki, hogy nem fog minden zökkenőmentesen folyni, amikor Hyunjinék tényleg megjelentek. Egy alap feszültség volt már köztük is, Felix és Hyunjin között pedig pláne, az, hogy Jeongin végül ott termett, csak pont volt az i-re. És az, hogy Minho teljesen random belépett az ajtón, aláhúzta a végitéletét az aznapnak. De próbált az órák negativitása felett elmenni és csak arra koncentrálni, hogy ez mennyi minden hálás dolgot hozhatott még.

- Szóval a ma este igazából egy lelki kiborulás lesz? - Seungmin hangja fordult meg a dobhártyákban ismét, mire néhányan halkan és kínosan felnevettek, és volt, aki csak hümmögve bólíntott. - Mondanám, hogy akkor hazamegyek, mert nincsen hozzá túl sok közöm, de a barátaim vagytok, szóval jobb, ha tudok mindenről - ejtette állát bal tenyerébe, majd körülnézett és tekintete Bangchanon állapodott meg, aki mosolyogva rázta a fejét; valójában Seungmin a világ egyik legédesebb teremtése volt, de néha valahogy az ő szavai voltak leginkább azok, amik mindenkit vesén rúgtak.

- Meséltek ti is? Hogy mi történt veletek? - Minho szólalt fel a szoba legszéléből. Hangja gyenge volt, de annyira próbálkozott azzal, hogy erőteljesnek és magabiztosnak tűnjön, pedig ha tudták volna, hogy mennyire a végösszetörés határán állt... Majdnem minden egyes elkövetett hibájának alanyával szembesülni rémesen megviselte és az még szóba sem merült, ami nem belőlük fakadt.

- Felix és Changbin randizgatnak, Bangchan múltkor megpróbált felszedni egy csajt, de nem jött össze, Hyunjin és Jisung együtt vannak bár fogalmam sincs, hogy most mi van köztük, én szokásosan magányos vagyok, Jeongin meg... - Seungmin mutogatva üzent hadat szavainak, hiszen valóban ő volt az egyetlen, aki a nagy drámákból kimaradt, így talán neki volt a legegyszerűbb elmondania azokat a válaszokat, amiket talán mindenki hallani akart.

- Jeongin meg velem volt - tette hozzá szégyenében Minho, mire az említett lehajtotta fejét és tarkójára simított. Mélyen beszívta levegőjét, majd kifújva azt tettette, hogy azzal eláramlott belőle az összes lelkében pattogzó keserűség. - Mármint... Mi együtt voltunk - tette hozzá ajkát beharapva az idősebb, aztán tekintete akaratlanul is Jisungra tévedt. Mint ahogy pár másik is. A fiú akárhogyan is evezett, arcára kiült egy alap fordulat, hiszen Jeongin erről nem említett neki egy szót sem. Persze, nem is az fájt neki, hogy ők együtt voltak, hanem az, hogy a kicsi annyira nem volt képes, hogy elmondja. Megérthette volna, de lelke már odaadományozta összes kedvességét annak a ténynek, hogy szerelme megcsalta. Össze volt zavarodva, őszintén azt gondolta, hogy ennél rosszabb már nem is következhetett volna, hogy itt végetért a lista, pedig az igazi metsződés még el sem kezdődött.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─