─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Fogalmam sincs, hogy miért mondod ezt, de eléggé ijesztő és drámai — Jisung csakugyan keserű mosolyra húzta ajkait, mint párja, aki az eddigieknél is furábban viselkedett.

— Nagyon sajnálom — fújta ki levegőjét. — Azt hiszem, hogy valamit el kell mondanom. Eléggé sokáig húztam így is, de tudod... Valahogy nem tudtam, hogy hogyan kéne elmondani és Istenem, de utálom magam érte — fúrta ki összeszorított fogai között, miközben minden szavát kétségbeesetten ejtette ki. — Csak el szeretném magyarázni, hogy mégis miért viselkedtem olyan furán.

— Melyikre gondolsz?... — Az óvatos kérdés megannyi fájdalommal merült fel a levegőben. Nem tagadhatta Jisung, szíve hevesen vert, érezte azt tarkójában táncolni.

— Az összesre. — Nevetette el magát felfordult érzelmekkel. — De valójában nincsen magyarázat arra, ami történt. Persze, ugyan elmondhatom, hogy milyen érzések miatt tettem, de azok semmi képpen sem indokok rá. Csak... Valami borzalmasat tettem, Jisung... — Emelte fel lassan fejét, miközben egyre csak vörösödő íriszei óvatosan szabadjára kezdték engedni fogjul tartott tündérlelkeiket. — Csak annyira kérlek, hogy hadd mondjam végig — harapott bele alsó ajkába, majd amint meglátta, hogy szerelme bólintott egyet, muszáj volt végre belekezdenie. — Emlékszel arra a másfél hétre, amikor szinte csak Felixszel voltam? — Ismét csak egy bólintás. — Nem azért voltam vele annyit, mert annyira hiányzott, mert sokáig távol volt. Persze amiatt is, de nem ez volt a fő oka... Igazából magam sem tudom egészen, hogy mi volt rá az indokom, de akkor már annyira bántott az egész, ami köztünk volt. Úgy éreztem, hogy nem felelek meg neked és nem vagyok elég ahhoz, hogy ne fájjon neked Minho. Sokáig tartottam magam, sokáig elhessegettem minden rossz gondolatot, viszont amikor már egy huzamosabb ideje ment, nem tudtam ellent mondani nekik. Mindenhol azok a gondolatok kísértek, hogy te éppen mibe láthattad bele Minhot. Hogy vajon melyik csókunknál képzelted oda őt, melyik szeretkezésünknél járt azon az eszed, hogy bárcsak ő lett volna ott veled és nem én. Én annyira próbákoztam Jisung... — Szipogott fel, majd hajába túrt lassan remegésbe fogott kezével. — De nem ment, elleptek ezek a gondolatok, teljesen paranoiás lettem tőlük, de aztán mindig jött valami, ami miatt meggyőztél arról, hogy te tényleg belém vagy szerelmes és nem belé. Annyiszor elhittem ezt és őszintén egészen addig, amíg Minho meg nem jelent, ismét elhittem — fordította volna tovább mondatát, de akkor Jisung közbevágott.

— Dehát ettől még nem leszek belé sze —

— Azt kértem, hogy hallgass végig — mérte ki fájdalmas dühével az idősebb, mire Jisung zavartan fogta vissza agarait. — A lényeg, hogy... Azért voltam sokat Felixszel, mert el akartam törölni azt az érzést, amit keltett bennem ez az egész szituáció. Amikor azt mondtam, hogy bánom, amit tettem, hogy nem figyeltem rád, hogy sajnálom, igazak voltak. Minden egyes szó igaz volt, ígérem. Viszont akkor már teljesen benne voltam a slamasztikában, és azt is, egyszerűen csak ki akart törölni, túlmenni rajta, de szépen lassan elkezdett felenni a bűntudat. Nem értettem, hogy miért tettem, hogy mégis hogyan jutottam el arra, hogy ennyire mélyre süllyedjek... De egyszerűen csak megtörtént. Azon az estén, amikor kisétáltál elém... — Könnyei vészesen szorították lelkébe szavait, amik miatt meg kellett állnia pár másodpercre. Jisungnak fogalma sem volt, hogy Hyunjin mégis mit hadovált össze, nem értette az összefüggéseket, de türelmesen várt és biztatóan elkezdte ujjával simogatni párja egyre csak jobban és jobban rázkódó kezét. — Mi... Csókolóztunk Felixszel. Nem egyszer — bökte ki teljesen hirtelen és abban a pillanatban olyan erős vihar fulladt ki tüdejének vermébe, hogy hangosan felsírva támasztotta meg homlokát szabad ujjaival. A másik körül érezte, ahogy a fiatalabb fogása enyhül, ahogy szépen lassan hideg marja fel eddig összeizzadt végtagjaikat. Az az érzés volt pontosan az, ahogy Jisung lelkéről levált a bizalom.

— Tessék? — A barna hajú ajkai megremegtek és orra szúrni kezdett. Fogalma sem volt, hogy mit kellett volna tennie, hogyan kellett volna reagálnia, de azon századmásodpercben kezdett el undort érezni Felix felé, párja irányába pedig levakarhatatlan csalódottság lépett fel. — De... De miért? — Fúrta ki értetlenül, ahogy lassan táncoló gyémántcseppek kezdték el arcát szétzúzni.

— Nem tudom, nem tudom Jisung — fulladtak ki szavai.

— Szerelmes vagy belé? — Minden, ami köztük azután történt egy hatalmas nagy baromság volt? Egy bazinagy hazugság és egy színjáték? Valahogy hirtelen az is értelmet nyert, hogy Hyunjin mégis miért ejtett szívkövet azon, hogy Felix és Changbin randizgattak. Azon nyomban nem csak saját lelke, de Changbin világáért is aggódni kezdett; pontosan tudta, hogy a fiú évek óta mennyire bele volt zúgva a szeplősbe. Aki rondán átvágta és felültette. Akárcsak őt Hyunjin.
   

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─