─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Csak ültek egymással szemben és amíg Hyunjin telefonján pötyködött, addig Jisung egy kiharcolt üveges bor tartalmát iszogatta; már amúgyis be volt csiccsentve, azonban az a kitöltött pohár vörös nedű még inkább beborította őt a részegség kezdődő sötét kamrájába. A barna márvány akkor került el előle, amikor az idősebb meglátta, hogy már a második adaggal akart magának tölteni Jisung. Akárhogyan is akart úgy tenni, mintha egyáltalán nem érdekelte volna tovább, hogy a fiatalabb milyen állapotban fog hazaérni, lelke akkor is azért dobbant, hogy meggyőzze, maradjon nála legalább reggelig.

— Ha ennyire el bírjuk egymást viselni, akkor itt is aludhatnál — fúrta ki szavait Hyunjn, amire Jisungnak csak egy szarkasztikus és sértődött nevetés tört fel torkából.

— Nincsen kedvem itt éjszakázni — mosolyodott el fájdalmasan, miközben párjára nézett, aki annyira sem méltatta, hogy felemelje a fejét készülékének fogságából. — Főleg, ha rám se nézel — próbálta a legapróbb és legutolsó cseppeket is kiszipolyozni átlátszó törékenysége tartalmából, majd lecsapta azt az asztalra, amitől Hyunjin kicsiny összerezzenése várta szemeit.

— Ha rád néznék csak kedvem támadna beszélgetni, és azt tekintve, hogy a nyelved nincsen beszámítható állapotban, nem akarok veszekedni tovább — hagyta abba addig ujjának görgetését az instagram torz és kietlen világában.

— Fantasztikus — csapta össze fájdalmas vigyorával kezeit a kisebb, majd telefonjának kijelzőjére lesett. — Már fél három — suttogta inkább magának. Lassan felállt helyéről, majd fehér ujjatlanjára elkezdte felhúzni pulóverét és a fontos dolgait elkezdte táskájába visszapakolni. — A nasit itthagyom, hátha neked is fájna ez az egész szar — szűrte ki egyszerűen, mire Hyunjin akaratlanul is felkapta fejét és a kótyagosan pakolászó párjára lesett; legszívesebben a székhez ragasztotta volna őt.

— Még mindig nem akarom, hogy így menj haza — sóhajtott fel a szőke, majd lerakta maga mellé telefonját.

— Én sem akartam, hogy így viselkedj. Aztán hupsz — vonta meg vállait hanyagul a kisebb.

— Nem szeretem, amikor ilyen vagy — Jisungtól talán mégszokatlanabb volt ez a viselkedés, vagy csak Hyunjin szokott ahhoz hozzá, hogy ez a kegyetlenség belőle áradt egyedül az elmúlt időkben.

— Kár érte — kapta vállára a fekete pumát a barna, majd kiindult a szobából. Nem látta sok esélyét egyébként, hogy Hyunjin kinyitja neki az ajtót, de túl makacs volt ez bevallani. Az szégyenérzettel töltötte volna el.

Óvatosan szambázott le a lépcsőn, miközben próbált arra ügyelni, hogy ügyetlensége ne csaljon ki belőle egyetlen egy hangos szitokszót se.

Hyunjin ért mellé, majd megfogta alkarját, hogy lesegítse a bizonytalan lábakon állót.

— Kösz szépség — veregette meg kissé hátát Jisung, aztán megszédülve hajolt le cipőiért, hogy a földre leülve felvegye azokat.

— Nem vagyok a haverod — tett ugyanígy Hyunjin is a lábbelijeivel.

— Pedig eskü teljesen azt hittem az elmúlt másfél hétben — vigyorodott el kesernyésen a fiatalabb a mellette állóra felnézve. — Haza ne merj kísérni — puffogta.

— Csak a buszmegállóba megyek ki veled — forgatta meg szemeit a magasabb.

⊱✿⊰

A hideg szél vétekként zuhant rájuk, ahogy a buszmegállóba már vagy öt perce várakozva álldogáltak egymás mellett.

— Alszok a kanapén, csak ne most menj haza — szűrte ki Hyunjin csöndesen mondandóját.

— Aztán majd nézhetek a szüleidre, hogy mi a fene történt. Köszi, kihagynám — fordult a másik irányba, majd minden apró és még számára is látható tárgyat szemügyre vett és végigmért.

Hyunjin csak elégedetlenül felsóhajtott, aztán éppen ismét belefogott volna valami meggyőzésbe, de Jisung kavalkádos mondatai megváratták ezzel.

— És amúgyis, másfél hétig le sem szartál, ne most kezdjelek el érdekelni — hangja fagyos volt és zord. Olyan annyira nem illet Jisunghoz... Az édes, kedves és megértő mókusfiúhoz, aki ugyan néha egy hatalmas nagy rendetlenség volt belül, mindig ott akart lenni másoknak és segíteni mindenkinek.

— De érdekeltél, csak — és ismét egy tenger folyt szavaik közé, ami befullasztotta Hyunjin mondatát.

— Csak úgy gondoltad, hogy jó buli a gyerekből hülyét csinálni és látni, hogy hogyan fut utánad, miközben a nap bármelyik percében elsírná magát, mert rosszul esik neki amit csinálsz vele, értem én — bólogatott magának.

— Jisung — ...

— Nem érdekel. Jön a buszom. Menj vissza, hideg van. Szia — fordult el véglegesen Hyunjin felől, majd apróját elővéve várta meg, amíg a busz elé ért és kinyílt előtte a teljesen üres jármű ajtaja.

Hyunjin pedig ott állt, miközben nem tudta, hogy az volt helyes, hogy hazaengedte a fiatalabbat, vagy ki sem kellett volna neki nyitni a falapot.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─