─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Jisung reggel szerelme ide-oda járkáló valójára ébredt fel. A fiú kicsit rendberakta szobáját, miközben halkan zenét indított, amit azért mert megtenni, mert pontosan tudta, hogy a fiatalabb nem az a fajta ember volt, aki ilyen zajokra felkelt, azonban annál inkább, ha valami szokatlan történt körülötte, vagy megérintette őt. Vagy egyszerűen már csak kialudta magát.

Lassan felemelte fejét, szemeit még feleszmélése utáni remegő kezeivel dörzsölte meg és testét akaratlanul is kitúrva a takaró alól nyújtózkodott.

— Mennyi az idő? — Hyunjin erre hátrafordult és mosolyogva baktatott oda kis útján Jisunghoz, akinek homlokára nyomott egy csókot. Fura volt annyi borzalmas dolog után így látni a szőkét, de minden esetre megbizseregtette az alacsonyabb bordáinak közé szorult fátylat.

— Fél egy — könnyedén felelte, majd visszasétált ajtója mellett lévő szekrényéhez, aminek a tetején pakolászott éppen, mielőtt a vágya félbeszakította őt.

— Tessék? — Ült fel gyorsan, hiszen tudta, hogy az idősebb szülei nem szerették, ha sokáig aludtak. Mindig is óvni akarták a család tagjait, hogy azoknak felboruljon alvás rendszere. Vagy egyszerűen csak egy szigorúbb szokássá keveredett életükben.

A kétségbeesett arcra pedig Hyunjin rögtön tudta a választ.

— Ne aggódj, anyuék dolgoznak — nevette el magát a vicces kifejezésre, aztán Jisung eszébe ötlött, hogy ezzel a ténnyel ő is teljesen tisztában volt.

— Tegnap vettem neked valamit — túrt bele elaludt hajába a még ágyban ülő, majd amint a meglepett íriszekbe pillantott, kikelt a finom takaró nyújtotta oltalomból és táskájához lépett még kótyagos önérzetével. — Nem nagy cuccok amúgy — kuncogta el magát, fekete pumájának nyakába pedig mélyen lenyúlva torkán kapta ki az égősorokat és a kis zsebéből a két hajgumit.

Felállva térde kiroppant, ezt a zajt pedig tovább víve nyújtotta oda Hyunjinnak a kis apróságokat.

— Úristen, ezt láttam múltkor — mutatott a ledsorra és elvéve a másik ujjai közül bontotta ki rögtön azt. Letette az egyik felét íróasztalára, a másikat pedig kezébe fogva lezdte el kihúzni. — Felrakjuk? — Pillantott Jisungra, majd mielőtt az válaszolni tudott volna, folytatta. — Viszont azelőtt iszunk egy kávét — vigyorgott a másikra.

⊱✿⊰

— Tessék — tért elé egy nagy bögre poros kávé, aminek tetején tejszínhab díszelgett; csak a szokásos. A fiatalabb megköszönte, majd rögtön bele is ivott a fahéjjal kikevert finomságba, míg Hyunjin a saját kis ízletes lattéját itta.

— Kérdezhetek valamit?

— Amit tegnap is akartál? — Szürcsölt bele mondata végén szivószálja hengerébe majd a vele szemben lévőre szegezte kíváncsi tekintetét. Jisung csak bólintott. — Persze.

Hirtelen a szavak aligha akartak kibukni az alacsonyabból, de aztán szép, lassú tempóban felszállingóztak a hangok.

— Mit szólnál, ha Minho felhívna engem? — Harapta be alsó ajkát, majd a másikra nem is merve nézni kanalazott le egy falat fehér habot a koffeinforrása tetejéről.

Hyunjin pedig mindenre számított, de erre a mondatra egyáltalán nem. Váratlanul érte, amitől kicsit több időt vett igénye befogadása, ledarálása és válaszadása.

— Megkérdezném, hogy mit beszéltetek és, hogy hogyan érzed magad. Miért? — Szűrte ki orgánumát és megannyi vészjelző gondolat repülte körbe agyának húsos velőjét.

— Csak mert... Tegnap felhívott. Jeongin számáról. Először azt hittem, hogy megint ő az. De aztán csak annyit szólt bele, hogy "sajnálom" és lerakta a telefont. És hát ő volt az... — Hanglejtése féltő volt és riadt, hiszen nem akarta ismét felmérgelni a szálakat maguk között.

— És... Hogy érzed magad? — A feleleti kérdés kínos volt, az idősebb arcára pedig újonnan rengeteg elfojtott érzés fejeződött ki.

— Mérgesen.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

☆ hiii bubs! thank you for the 200 votes:(( i cant tell u what this means to me:(( i love you all, be safe!♡︎ ☆