─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Miért hívtad fel Jisungot? — Jeongin Minho elé sétált és leült mellé a kanapéra egyszáll boxerében és hosszú, fehér pólójában.

— Nem tudtam, hogy ő az — vágta rá halkan és megbánóan az idősebb, miközben a televízióban sündörgő sorozatot nézte; még csak a címét sem tudta, annyira figyelt rá, miután a fiatalabb elment fürdeni.

— Nem változott a száma. Tudtad, hogy az az ő száma — felhúzta maga alá jobb lábát és karbatett kezekkel hallgatta a fiú folytatótlagos hazugságait.

— Elfelejtettem — rázta meg fejét, aztán előredőlt a távírányítóért és kapcsolgatni kezdett.

— Tudom, hogy nem felejtetted el... — Sóhajtotta Jeongin, majd kivette a másik kezéből a fekete táveszközt. — Elmondod hazugság nélkül is a sztorit? — Döntötte oldalra fejét, majd felhúzta szemöldökét.

Minho csak hallgatott és alsó húsát kezdte el harapdálni; mutatóujján bőrét piszkálta és a kikapcsolt képernyőt fixírozta.

— Csak kíváncsi voltam — válaszolt ennyit. Nem tudta, hogy mit akart mondani, gondolatai ahhoz túlságosan is egy nagy kavalkádot alkottak.

— Majd a házához is elmész, mert kíváncsi vagy? — A sértődött hangnem erősen szelte ketté a nappali titkos csendjének jégfalát.

— Ne mondj butaságokat — horkantott fel Minho. Azért megőrülni még sem őrült meg.

— Azután, hogy felhívtad az exedet, mert kíváncsi voltál, nem tudom, hogy mit higyjek, azt tekintve, hogy mióta hazajöttetek az ünnepekre Szöulba, folyton felhozod őt — forgatta meg szemeit kioktatóan. — Ha még mindig szerelmes vagy belé azt teljesen rendben van, de akkor mondd meg, mert azt hiszem együtt vagyunk — súrolta hangvétele a kiabálás édes meggyszószát, de alvó szüleire tekintettel akart lenni.

— Nem vagyok belé szerelmes — megszeppenve válaszolt; Jeongin ritkán volt durva a szavakkal és a hangokkal, de tudta, hogy nagy bajba került, már amint rajtakapta párja, hogy lerakja a telefont. Ideje sem volt kitörölni a hívásnaplóból.

— Akkor? — Idegében elnevette magát a fiatalabb, majd egy párnát kapott ölébe és szúrós tekintettel figyelte egykor igazán jó barátját, akihez valamiért titokban mindig is vonzódott; már akkor is, mikor a sötét barna együtt volt Jisunggal. Csupán csak csöndben tűrt, mivel mindketten kedves barátai voltak és ő titkon nagyon örült, amikor Busanba költöztek, Minho pedig japánba. Mindenki távol volt mindekitől, ez neki pedig tökéletes volt így.

— Nincsen de akkor, nem vagyok már belé szerelmes, de attól még egy fontos ember volt az életemben — kezdett hadakozni felháborodottan.

— Igen, két évvel ezelőtt, szóval minek lovagolsz a témán még mindig? — Olyan ellenszenves volt a kisebb abban a pár percben.

— Ti nem barátok vagytok amúgy? Mit vagy Úgy oda? — Bökött egyet fejével a fiatalabb irányába, miközben felszívott felhőkkel húzta el mondatának végét.

— Az egy teljesen más tészta — ...

— Nem, nem az.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

☆ még soha életemben nem írtam szerelmi háromszöget, és egyszer próbálom meg, de akkor is szerelmi húsz szög lesz belőle:'D nvm, azért remélem nem kellemetlen így. vigyázzatok magatokra bubs and i love ya, be safe♡︎ ☆