0:38 ⊱✿⊰ 0:38
─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─
Gyomrában egy alap zargasággal sétált be a kerten a fekete ajtó felé, majd amint az elé ért, írt Hyunjinnak, hogy megérkezett. Nem volt fogalma semmiről; sem arról, hogy a másik hogyan érezhette magát, sem arról, hogy hogyan közölte volna hirtelen erőteljes haragjának az okát. Csak bele akart végre vágni, túlesni rajta, kiadni magából a szennyezett érzéseket, persze csak azután, hogy párja elmondta sajátját.
Kinyílt előtte az ajtó és egy kipirult Hyunjin fogatta, akinek szemei hirtelen felvillanyozódtak; Jisung nem értette a másik hirtelen kellemes és egyáltalán nem önmérgező kedvét, de visszamosolygott rá amint megpillantotta az édes ajkakat elhúzódni, minden fájdalma ellenére.
Hyunjin csak egy gyors csókot nyomott a másik húsaira, majd némán sürgetni kezdte a fiatalabbat, aki ezt értetlenül, de kuncogva nézte.
Párja gyorsan felvágtatott előtte a lépcsőn, majd eltűnve a szobában várta őt; fura volt a szőkét ilyennek látni.
Amint belépett az ajtón, az becsukódott mögötte, ő pedig ledobta táskáját a földre, pontosan oda, ahova mindig is szokása volt.
— Na, és mire jutottál az egyedülléttel baba? — Vetette le kabátja alá vett nagy pulóverét, hiszen a lakásban, legfőképp a fiú szobájában nagyon meleg és kellemes volt az idő.
— Arra, hogy nagy akarom azt — mosolyogva emelte ki utolsó szavát, amit hirtelen képtelen volt felfogni Jisung.
— Mármint mit? — Rázta meg fejét, majd elnevette magát.
— Azt — mutatott le Hyunjin a másik hasa alatti tájékra, amire Jisung kézségesen odakapta a fejét, aztán elnevette magát, amint realizálta, hogy mire célzott a másik, akinek valahogy piszkos gondolatai ellenére ártatlanul csillogtak íriszei. Vagy csak művészi előadása tette ezt vele.
— Ez eléggé diszkrét baba — kacagott fel ismét, majd csipőjére helyezte kezeit.
— Te is ennyire diszkrét voltál, amikor a második megtörtént — vonta fel egyik szemöldökét a magasabb. — "Megint azt akarom csinálni. Tudod, mint tegnap előtt, ami olyan volt, mint amit a szüleink csináltak, amikor készültünk." Nem azt mondom drága, de az eskü egy kicsikét még bizarr is volt — mutogatott kísérve szavait Hyunjin, mire Jisungból kitört a röhögés és azonnal zavarba esett a kellemetlen emlék hatására.
— De nincsen nálam — ugyan, be sem tudta fejezni az idősebb azon nyomban közbevágta.
— Van a fiókomban — döntötte oldalra fejét, majd elmosolyodott és kitárta karjait, hogy a másik odamenjen hozzá és egy ölelésbe vonhassa.
Jisungnak fogalma sem volt, hogy arra a pár órára hova tűntek elszívott lelkeik. Csak ők voltak, a felgyulladt érzésekkel, a tűzforró börfelületek érintéseivel, a halkan kieső hangokkal és legfőbb; azzal a szeretetteljes vággyal, amit már nagyon régen éreztek.
─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top