─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Ott van Felix — mutatott Jisung az aula túlsó sarkában beszélgető fiúra, mire párja odafordult. A fiatalabb valahogy ma méginkább gyönyörűnek látta; szőke, hosszú haját felfogta fekete hajgumijával, ami megszokott volt, mint ahogy fekete egyenruhájuk is. De Jisung íriszeinek hatalmas nagy falatokban adagolta az idősebb elragadó szépségét. Talán az éjszaka belémart gondolatok tették ezt vele. De minden esetre, legszívesebben egész nap a magasabb rózsaszín ajkain lógott volna, mintsem este hatig bent üljön azon a rengeteg unalmas, kiegészítő órákon, ami érettségijük miatt volt. Ahogy ebbe belegondolt a barna hajú, azon nyomban elkapta valami fura és facsaró érzés gyomrában; talán idegessége, miszerint az idei tanévben nem is tanult még annyit, mint tervezett.

Vészes gondalatiból a padról felkelő Hyunjin rángatta ki, aki gyorsan odalépkedett legjobb barátjához, majd szorosan megölelve váltott vele pár szót. Kivételesen hamar visszaindult párjához anélkül, hogy mutogatott volna neki, hogy inkább ő menjen oda.

— Mehetünk enni — délután kettő volt, a rendes óráik pedig most fejeződtek be. Volt egy fél órás szünetük, ami aztán még három órát bent kellett tölteniük; habár Jisung azt kívánta, bárcsak ne lett volna annyi szabad percük, sem akkor, sem az órák között és akkor nemsokára mehetett volna is haza — de persze az túl egyszerű lett volna.

— Felix nem jön? — Kapta fel maga mellől táskáját a fiú majd párjával oldalán elkezdett sétálni az ebédlő irányába. Amikor Felix és a Jisung számára ismeretlen emberek mellé értek, odabólíntott egyet, majd várta társa válaszát. Nem tudta érzéseit és gondalatait türtőztetni; negatív emóciókat keltett benne Felix.

— Mondtam neki, hogy ma veled eszek — mondta halál egyszerűen, pedig mind a ketten tisztában voltak azzal, hogy ez a mondat igenis jelentős volt helyzetüket tekintve. Hyunjin elejtett egy mosolyt, majd a lépcsőre fókuszált.

— Nem muszáj lemondanod miattam — Jisung pedig csak percről-percre szórta maga irányába a forró parazsat, egy kis vacillálással vegyítve. Hol az agyának, hol a szívének engedelmeskedett. De az közös volt mind a kettőben, hogy erősen pofozgatták őt és láncra verve véresre fojtogatták csuklóit; utálta ezt a szorító érzést.

— Rendbe akarod hozni amit elrontottunk, vagy sem? — Billentette oldalra fejét Hyunjin, amit mondott pedig kicsiny szúrást okozott az alacsonyabb torkában.

— Szerinted elrontottuk? — Fájtak szavai. Párja is úgy gondolta volna, hogy elrontották? Kétségbeesés kérte férjéül, de aztán a sötét barna szemek realizáltatták vele, hogy nem az iskolába való volt az említett téma. — Mindegy. Inkább beszéljünk másról. Te mit szólsz ahhoz, hogy Felix és Changbin randiznak? — Mosolyodott el.

Az idősebb íriszlapjai kissé elkerekedtek. Olyan megmagyarázhatatlan volt a benne visszálott tükörkép. Olyan rideg és hideg. Fagyos és szeles.

— Miért? Randiznak? — Elmélyült hangja meglepődöttségében. Jisung pedig furcsálta, hiszen Lix párja legjobb barátja volt, nem?

— Neked nem említette Felix? Changbin mondta, hogy kicsikét összemelegedtek és hát elhívta randizni. Aztán majd el akarja még vinni valamikor a jövőben — mosolyodott el, hiszen mindazok ellenére, hogy számára abban a pillanatban Felix egy nagy, kellemetlen bomba volt, szíve igazából csodálatos volt és arca is tényleg nagyon gyönyörűen festett. Minden megvolt benne, amiért Changbin beleszerethetett.

— Nem, nem mondta... — Furakodóan meggyötört lett az idősebb. Ebédnél alig beszélt, majd mikor kijöttek onnan sem ment oda barátjához; csak elsétáltak előtte és mentek a terembe. Jisung pedig úgy érezte, hogy rosszat mondott és beleavatkozott egy olyan dologba, amihez semmi köze nem volt.

Felix biztos indokkal nem mondta még el Hyunjinnak azt, hogy randizgatott Changbinnel.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─