0:27 ⊱✿⊰ 0:27


─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Majd írok, ha hazaértem — ölelte meg gyorsan a magasabbat Changbin, aztán mosolyogva intett egyet és elindult saját kis útján az olyan huszonötperce arébb lévő otthonához.

Jisung írva Hyunjinnak, hogy odaért várta, hogy a fekete falap kinyíljon elötte és végre melegben lehessen fáradt, fagyos teste.

A virágot maga előtt tartotta és már a fejében is volt egy kis tervecske, ami habár nagyon gonosznak tűnhetett, de kis revanzsot akart vonni viccelődve társán.

Hyunjin álmosan és kócosan nyitotta ki az ajtót, majd mikor meglátta a csokor virágot, meglepődve hajolt oda egy csókért délután utoljára látott párjához, majd beengedve azt sétált át a konyhába a két forró bögre kakaóért, amíg Jisung levetette cipőjét és kabátját; kellemetlenül érzékelte, hogy az idősebbet nem is érdekelte a virág. Talán láttatban igazat adott a fránya hazugságnak, amivel Jisung akarta megijeszteni?

Táskájával a vállán és kezében a virággal sétáltak fel Hyunjin szobájába, ahol már a rendetlen ágyon a rengeteg tanszer szétdobálva hevert. Jisung felvonta szemöldökét, majd letéve a fehér, fiókos polc tetejére a szépséges halott testeket, ült le szerelme mellé, akitől elvette a párban lévő bögrék egyik felét.

— Changbintól kaptam a virágot. Neked milyen napod volt? — Csókolt hajába a szőkének, aki sóhajtva lesett le poharára.

— Ennek nagyon örülök — nézett fel kedvetlen és tétovált tekintetével Jisungra, amíg egy hamis mosolyt dobva ejtette le vissza fejét. Olyan széthullottnak tűnt, de talán csak túl sok gondolat kavargott benne; és talán nem mindről volt fogalma Jisungnak, ami habár nagy veszteség volt, el sem hitte volna, hogy párja abban a szent minutumban úgy érezte, hogy megérdemelte, amit Jisung mondott. Azt hitte igaz volt.

— Ne butáskodj, neked vettem — túrt hajába a fiú, majd közelebb ülve hozzá simított végig annak vállán. — Mi a baj? — Kérdezte halk hangján. Arra nem gondolt, hogy ennyire padlóra küldi a kis vicce a szépséget.

— Nagyon szép, köszönöm — fogalma sem volt a beszélőnek, hogy igazi örömet érzett-e. Ez pedig nem a másikról szólt, hanem róla. Maga maitt nem volt ebben biztos.

— Hé, baba. Mi a baj? — Fordultak ki szavai ismét kiszáradt ajkain, majd a magasabb fejét enyhén arra késztette, hogy hajtsa azt a vállára, amint pedig ez megtörtént, a hosszú tincseket kezdte el simogatni. — Meséld el akkor, hogy milyen napod volt — sóhajtotta. Nem akarta a másikra erőltetni, hogy beszéljen, ha a gondolatok nem akartak hangosan felszállingózni a fiú torkán.

— Egész nap tanultam — kortyolt bele fejét mozdítva gözölgő italába.

— Felix mikor ment el? — Követte az idősebb tettét, és megízlelte a forróságot. — Ez a kakaó Isteni, mint mindig — mosolyodott el, még ha a másik ezt nem is láthatta.

— Felix ma át sem jött — fúrta ki szavait. Jisung meglepődött; gyűlölte magát érte, de enyhe öröm kezdett el bizseregni pocakjában. — Lemondtam.

— Mi? Miért? — Fulladt ki a kérdés cserepes húsain. Ezért volt olyan szomorú Hyunjin? Vagy esetleg csak fáradtan zsizsegett már agya a sok tanulástól?

— Érezni akartam, amit te az elmúlt másfél hétben — ült fel teljesen az ágyra, majd átkarolva a fiatalabbat bújt ahhoz mégjobban oda. Jisungnak fogalma sem volt, hogy milyen reakcióval kellett volna szolgálnia; boldog volt, amiért Felix a minap otthon maradt és letört, amiért ez ennyire megmosta a másik jókedvét. Hiszen választ kapott saját magában feltett kérdésére. — Borzalmas — fűzte hozzá.

— Nem kellett volna — rakta le poharát a földre. — Egyszerűen most csak ilyen napjaid vannak. Amikor inkább vagy a legjobb barátoddal. Ez teljesen normális — nem tudta, hogy hazudott-e vagy sem. Nem tudta, hogy el tudta-e engedni önző érzéseit.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top