─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

— Nem késő szerintem. Mit szólnál, ha adnál neki valamit? — Nem jutott eszébe semmi más, csak a bézik helyénvaló.

— Nem túl sűrűn szoktunk ajándékozni. De általában akkor kifújunk egy csokor virágnál vagy valami csokinál — rázta meg fejét, majd utolsó pár falatját szájába tűrve gondolkodott el a másik ötletén.

— Te általában mit kapsz tőle? — Kérdezte teljes nyugodtsággal, majd belekortyolt majdnem üres poharának tartalmába.

— Inkább én szoktam a virágot kapni, ő meg a csokit — mosolyodott el a kiejtett szavaihoz fűzött agyi képeken, hiszen hiába volt ritka alkalom, mind olyan kaotikus volt és feledhetetlen. — Miért?

— Akkor adj neki most te virágot. Mármint, a kapcsolatotokat tekintve ez az az ajándék, amit hozzád köt az elmétek. Ha kivételesen te leped meg mondjuk rózsákkal őt, az olyan hatást kelthet, mintha magadból adnál egy darabot — hablatyolta el halál nyugodtsággal.

— Te honnan tudsz ilyeneket? — Kuncogta el magát Jisung, majd órájára nézett. — Már este fél hét, nem hinném, hogy bárhol is találok én már virágot. — Kenődött el kifejezése. Pedig igazán megvette a másik, magyarázatra váró beszéde.

— Tudod, az ihletért bármennyi ilyen oldalt képes vagyok átolvasni, és hát vannak, amik megragadnak — vigyorgott. — Amúgy meg ne hülyéskedj már, minden második bevásárlóközpont nyitva van még — horkantott fel, majd pénztárcájához nyúlva kérte el Jisung részét is, a pulthoz sétálva pedig kifezette telítő vacsorájukat.

⊱✿⊰

— És szerinted vegyek még valamit? — Jisung a kezében a fekete papíros csokorral állt és kérdőn lesett barátjára.

— Valami ötlet, amit tudnátok csinálni? — Vette figyelemre a még nyitva lévő boltok sokaságát; a már karácsonyi díszekbe borult pláza gyönyörű látvány volt egyébként. — Vagy nem holnap van az a napotok, amikor hatig bent kell lennetek? — Jisung szemei pedig erre hatalmas nagyra tágultak és szabad kezét ajkai elé kapta. — Felix mondta — tette hozzá gyorsan, hiszen előre látta a kérdését a fiatalabbnak.

— Changbin te az én megmentőm vagy, nekem ez teljesen kiment a fejemből — dörzsölte meg homlokát. — A cuccaim pedig otthon vannak és úgy volt, hogy Hyunjinnál alszom — sóhajtotta, majd idegesen fixírozta a másikat.

— Jó figyelj, hazakísérlek, aztán majd utána hazamegyek Hyunjinéktól. Nem lakok olyan nagyon messze tőlük — vonta meg vállait. — És akkor nem kell egyedül mászkálnod annyit. Én sem szeretnék másfél órát rohangálni egymagam éjszaka — kuncogott fel szavainak nyugtató hatását remélve.

— Tényleg köszönöm Changbin — veregette meg vállát, majd hagyva egy üzenetet párjának, hogy kicsit késik, még beugrottak egy kis nassiért, és mentek is Jisungék házába, ahol megállva egy kávéra vesztek el olyan témákban, amikben nem kellett volna; Jisung nem hibáztatta az idősebbet, hogy felhozta, de arra nem számított, hogy majd ennyire mély gyökeret ültet gyomrába az eszmecsere.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─