─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─

Hyunjin nem azt mondta volna, hogy ez összetört benne valami olyasmit, mint amit ilyenkor mindenkiben szoktak az ehhez hasonló mondatok.

Ő inkább úgy vélte, hogy egy hinta szakadt le Jisung alatt, míg ő a magasban szárnyalt és szomorúan kellett azzal szembesülnie, hogy ha azon nyomban nem állítja le suhanását, a másik elvészik a mélységes sötétségben.
Meg akarta fogni a kezét és láncait helyrerázni, megjavítani azokat, hiszen a szeretet, ami fonalként merészkedett közöttük, kötötte a szívét a kisebbéhez.

Teljesen mindegynek érezte, hogy Jisung fájdalma amiatt a fiú miatt volt. Most ő volt mellette, hogy megmentse, hamár a másik magára hagyta. Ő nem tehette ezt vele, imádta a kisebbet, imádta az összes apró dolgukat, imádott a másik vékony karjai között nevetni, filmet nézni vagy egyszerűen csak úgy lenni és a csillagokat szemlélni az ablakon keresztül.

Szerette a másikat és ez volt a hajtóműve a kapcsopatuknak. A színtiszta szeretet és a bizalom. Az az a bizalmi kötelék volt az is, ami arra vitte rá Jisungot, hogy őszintén kiejtse fájdalmait. Mert érezte magát elég biztonságban az idősebb lelke mentén, ezt pedig nem dobhatta el magától Hyunjin. Nem volt hozzá sem szíve, sem joga.

─━━━━━━⊱✿⊰━━━━━━─