Benedict szemszöge

A fenébe! A mögöttem lévő kanapéhoz vágtam a telefont és fejemet kezeimbe temettem. Miért nem válaszol, ha hívom? Napok óta hívogat és az egyetlen alkalommal,  amikor én keresem nem veszi fel. Tipikus.

Fáradt szemeimet dörzsölve ültem le a kanapéra, az elmúlt éjszakákon nem aludtam valami jól; elmém eltorzított képekkel volt tele arról az estéről, amikor megtaláltam a sikátorban. Itt felejtette a telefonját amikor elment, én pedig annyira mérges voltam és megtört, hogy válaszokra volt szükségem, ezért felhívtam Tinát, aki az üzenetek lista legtetején volt. Megkérdeztem tőle, ki ez a Jake.

Tina, mikor megtudta ki vagyok, elmondta a legtöbb igazságot, amit tudnom kellett. Elmesélte, hogy együtt jártak de a dolgok megváltoztak, nem árult el sokat, de nem is volt rá szükség. Miközben a telefonnal a kezemben meredtem a nyitott ajtóra, összeállt nagyjából a kép. Ugyan azt nem értettem, miért viselkedett így az előbb, de meg kellett tudnom, így fogtam a kabátomat és kirohantam a lakásból.

Szerencsére amikor leszaladtam ott volt a kapu előtt egy taxi így beszálltam, becsapva magam mögött az ajtót. Elordítottam sofőrnak Theresa címét, ő pedig a szemeit forgatta.

- Ez a fajta hozzállás most nem segít, haver. - mondta erős dél-londoni akcentussal.

- De ez igen. - húztam elő egy köteg pénzt a tárcámból és meglobogtattam előtte. A sofőr elhallgatott és rálépett a gázra. A lábam fel és le járt, az elmém viszont gyorsabban száguldott az autónál. Végig futtattam ujjaimat a hajamban és igyekeztem megnyugodni, de minden arra emlékeztetett, amikor Therese beletúrt hajamba, a közös csókunk és minden bizonnyal semmi nem tudott volna megnyugtatni.

Mi van, ha nem lesz ott? Mi van, ha az a James már megszerezte? Eszembe jutottak a zúzódások a hasán és a karján, amit még az étteremben láttam és elgondolkodtam, mit tett már és most mit csinálhat vele.

A sofőr fékcsikorgatva állt meg a ház előtt, odadobtam a pénzt és kirohantam a taxiból. Átrohantam vaskapun, fel a lakásáig és erőssen verni kezdtem az ajtaját. Egy pongyolás nő nyitott ajtót, feltételeztem Tina volt az. Értetlenül bámult rám, de nem volt időm a magyarázkodásra. 

- Itt van, merre van? - kérdeztem, miközben benyomultam a lány mellett. A lakás pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem, csak azt kívántam, bárcsak ne így láttam volna meg először.

- Hé, nem törhetsz be csak úgy... ki vagy te? - kérdezte Tina követve, ahogy kinyitottam minden ajtót, keresve Theresa szobáját. 

- Láttad Theresát? Hol van? - kérdeztem újra, valami a hangomban felkeltette Tina figyelmét és aggodó arccal bámult rám.

- Nem láttam, mióta elment három órával ezelőtt, miért? Ki vagy te?

- Nincs időm megmagyarázni, beszéltünk már telefonon. - mondtam és felismerés suhant át a nő arcán.

- De veled volt, nem?

- Nézd, tényleg nem tudok most mindent elmagyarázni. Szerintem Jamievel van. - szavaimra undorral vegyes fájdalom jelent meg az arcánk ezzel megerősítve gyanúmat.

Elhagytam a lakást, lerohantam a lépcsőn nem törődve a lifttel és kirohantam a főútra. Leintettem egy taxit és már éppen szálltam be, amikor meghallottam valamit, amitől minden vér megfagyott az ereimben.

Ő volt az. Tudtam, hogy ő volt az. Szemeimmel lázasan kerestem a sikoly forrását. Megfordultam, nyitott ajtókat, ablakokat vagy bármi ilyesmit keresve. És ekkor megláttam egy kis mellékutat jobbra. Rohanni kezdtem, a tenyereim izzadtak voltak, az agyam zúgott a sok gondolattal és a szívem hevesen dobogott mellkasomban.

Nem láttam meg őket elsőre. A férfi az utca másik végén fogta Theresát, messze tőlem; egy külső lépcső takarásába bújva. Ahogy megláttam az egyik kezét a lány száján miközben a másikkal a ruhája alá nyúl, rosszul lettem. Olyan gyorsan futottam a sikátorhoz, ahogy csak bírtam átugorva minden utamba kerülő kukát. Amint a férfi felnézett és meglátott, rögtön a másik utca felé menekült, de előtte még láttam aljas arcán megjelenni beteg vigyorát.

Theresa szemei csukva voltak és a legrosszabtól féltem. A tarkóján egy seb keletkezett, amikor a férfi neki vágta a fejét a földnek és ömlött belőle a vér. De még így is a karja volt a legrosszabb: a háta mögé csavarodott természetellenes pózban és látni lehetett a könyökénél kiálló csontot. Miután hívtam a mentőket felvettem a karjaimba, ügyelve arra, hogy ne mozgassam a karját, nehogy tovább rontsak a helyzeten.

Nem tudtam segíteni, de magamat hibáztattam, ahogy lenéztem a karjaimban tarott törékeny testre és kisöpörtem a haját a kísértetiesen fehér arcából. Ha nem menekült volna el a lakásomból mindez nem történt volna meg, ő még mindig ott lenne. Ott lenne velem, akihez tartozik. Mert szükségem van rá, szükségem van arra, hogy halhassam a nevetését, hogy láthassam a mosolyát, a pírt az arcán.

A mentő hamarosan megérkezett és egéz úton görcsösen fogtam a kezét. EKG gépre csatolták és lassan, ritkán lehetett csak hallani a szívdobogását jelző hangot. A kezei hidegek és izzadtak voltak. Amikor megérkeztünk a kórházba nővérek és orvosok tolongtak körülötte, engem pedig leültettek egy székre. A fejemet a kezeimbe hajtottam és imádkoztam, hogy minden rendben legyen, hogy még egyszer láthassam a szemeiben megjelenő fényt.

Legalább két óra telt el és valaminek történnie kellett, mert hirtelen orvosok töltötték be a kis szobát. A csipogó hang egyre gyorsabb lett. Csőt nyomtak a torkába, én pedig olyan haszontalannak éreztem magam, hogy felálltam és az ágyához sétáltam. Pánik töltötte el a testemet, ahogy megláttam a gépen megjelenő folyamatos vonalat, egy folyamatos sípolást és eleget láttam már ahozz, hogy tudjam, ez rossz...nagyon rossz.

A légzésem felgyorsult és éretem, ahogy a gombóc nő a torkomban, amikor a legrosszabbra gondoltam, ami csak megtörténhet. Látásom kezdett elhomályosodni, ahogy a könnyek ellepték a szemeimet, de nem érdekelt és hagytam, hogy lefollyanak az arcomon. Az egyik orvos már éppen készítette a tűt, amikor Theresa szeme tágra nyílt.

- Benedict! - sikoltotta és bár a szemei nyitva voltak, volt egy olyan érzésem, hogy nem látott semmit a környezetéből; valahol máshol volt.

Igyekeztem meggyőzni az orvost, hogy legalább a kezét hadd fogjam meg, hogy tudja hogy ott vagyok, hogy nem megyek sehová, de az orvos a tűvel a kezében felém fordult és kiparancsolt. Azzal visszafordult és Theresa karjába nyomta a tűt, aki vissza esett, mégegyszer, élettelenül.

És ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem volna, természetesen akartam, de tudtam, hogy szüksége van a pihenésre. Ráadásul még mindig össze voltam zavarodva attól, ami történt és nem tudtam, miért mondta azokat a dolgokat nekem. Ha őszinte akarok lenni magammal kételkedtem az érzéseiben,  úgy mondta ki azokat a szavakat, mintha úgy is gondolta volna őket. De akkor miért sikított utánam, kétszer?

De ma lett elegem, látnom kellett őt, szükségem volt arra, hogy a karjaimban tartsam, azt akartam hogy velem legyen és megvédhessem úgy, ahogy nem tudtam tíz nappal ezelőtt. Legalább tízszer tárcsáztam a számát mielőtt megnyomtam volna a hívás gombot és minden egyes csengésre a szívem egy kicsit összeszorult. És mikor csak az üzenetrögzítő válaszolt, úgy éreztem, hogy a szívem igazán összetört.