Nem rakta ki az első fejezetet, így ujra kiraktam.

Deidara:
Le-le csukódó szemekkel nézem az órát. A tanár közben valamiről magyaráz. Közben mutogat és pofákat vág. Várjunk!... Milyen óra van most?
Nem igazán érdekel, már egy ideje csak bámulok ki a fejemből.Már az óra felénél eldöntöttem, hogy nem írok! Minek?
Újra az órára pillantok, ahol az az istenverte nagymutató az istenért sem akar a 12-re menni.
Bár az is igaz, hogy ez az első órám de már hazavágyom. Ki ne lenne így?!

S az a tanár... Az már az idegeimre megy azzal az átkozott hadonászásával. Ha be nem fejezi... Odamegyek és nyakonvágom! De sajnos mielőtt felálhattam volna, hogy végrehajtsam a tervemet pont kicsengettek. De most komolyan. Pont abban a pillanatban, mikor én felálltam. Igazis elég fura lett volna, ha felállok csak úgy...

Hát a tanár most az egyszer még megúszta. Még!
A kis stréber Nadrág( az egéssz suli így hívja, mivel olyanandrágokat hord hogy... No Comment!) kihúzott a teremből.
Ne essen félreértés nem engem, csak szimplán kislisszolt a szokásos " Szünet van wááá" címet viselő szüneti káosz elöl.

Fáradtan turtam bele aranyszőke hajamba. És hát persze, hogy én olyan hülye vagyok, hogy elrontom azt a kis felkötött copfom.
Míg szerencsétlenkedek a hajam ujrakötésével, addig szeme a tanár által direkt nyitva hagyott ajtóra téved. Talá azért hagyta nyitva, ha véletlen kitör a forradalom, vagy valani hasonló.

A folyósón többszáz diák rohangált. Kivéve egy. Egy fekete hajú, magas fiú, aki lehajtott fejjel lépdelt/ ballagott , jobb ötketem van... Cammogot a tömegben. Ne várj. Ez túl medvés! Maradjunk a..." Éppen nem ütik el sétánál".
Ami termünk felé haladt. Annyira ismerős volt. Csak az arcát pont nem láttam. De miért PONT az ARCÁT nem?! Miért nem a kezét nem látom... Soha nem fogom ezt megérteni!

Gondolom megérezte, hogy nézem, mivel felnézett. Egyenesen a szemembe. Szép feketék voltak. Egyszerűen elvesztem bennük.
De várjunk! Ez... Itachi?...
Ja hogy csak ő az! Néztem le az éppen elővett füzetembe. Kicsit ismételnem kéne törire. Ha ugyan töri jön. Asszem ideje lenne megtanulnom az órarendemet.
Kb 2 másodperc múlva egy fekete tornacipőt pillantottam meg. Feljebb emeltem a tekintetem, miközben letettem a füzetet a padra. Fekete farmer és egy rövid ujjú póló következett. Majd ismét az gyönyörű fekete szempár.
- Szia Deidara!- köszönt.
- Itachi?!- kérdeztem kiakadva, mire ő... Elmosolyodott?- Öhmm..Sz..Szia!- dadogtam.- Hogy hogy itt vagy?
- Ide iratkoztam.- mondta már egy hatalmas vigyorral a képén, ahol kivillantotta tökéletes fogsorát.
- Ja!- csak ennyit tudtam kinyögni a megkepettségtől.
- Asszem osztálytársak leszünk.- folytatta a sokkolgatásomat.
- OSZTÁLYTÁRSAK?-Kaptam fel a fejem. Egy kissé nagyon lesokkolt, hogy a legjobb barátom, akit olyan rég láttam, hogy már nem is tudom, hirtelen betoppant és az osztálytársam lessz.
- Ja osztálytársak.
- Az...Az jó!- majd kicsattantam az örömtől! Igen... Tetszik nekem Itachi.- És hol fogsz lakni? Vagy az egéssz család ideköltözött?
- Hát... Nem tudom, asszen a híd alatt mert nem fogok koleszba menni!- jelentette ki határozottan.
- Hát...- kezdtem bele félve.- Nekem...Van hely az albérletemben...-Dadogtam neki félve.- Ha... Gondolod oda jö...jöhetsz.- Féltem hogy mit mond. Hogy félreérti! Jaj én és a nagy szám! Mi lessz ha megutál és faképnél hagy. Vagyis azt nem tud, mivel nincs faKÉP az osztályban.
- Komolyan?- csillant fel a szeme.- jöhetek?
Meglepődtem. Nem is kicsit.
- Hát persze!- mondtam mosolyogva.- A cuccaid hol vannak?
- A portán.
- Rendben. Még egy órát kell kibírni és huzás haza!- mondtam.
- Hál istennek. Asszem az Osztályfőnök holnap mutat be.

Az utolsó óra után (ami NEM töri volt!):- mostmár tényleg ideje mwgtanulni, vagy... Akár elhozni.
Itachival lassan ballagtunk az albérlet felé. Nem volt túl sok csomagja. Két bőrönd és egy sporttáska.( Jó hazudtam... Tényleg sok csomagja volt. Mintha csak elköltözött volna. Mi lett vajon? Összeveszett a szüleivel? Megkérdezzem? Ne kérdezzem?
Ilyen gondolatokkal a fejemben kanyarodtam be a terszra.
- Milyen szép kis ház!- mondta Itachi.
- Aha. Én is nagyon szeretem!- szarakondtam a kulcsal, mivel nem akart bemenni a zárba, mivel remegtem. De MIÉRT?!
Végül sikerült és beengedtem az új lakótársamat.

Az ajtó egyből a nappaliba vezetett, ahonnan egy nyitott konyha és ebédlő következett. A nappaliból még egy folyósó(amire pár lépcsőfok után lehetett rálépni), majd pár ajtó, amik a fürdőt rejtette.
- Öhmm...- törtem meg a csendet.-megmutatom a szobádat jó?
Itachi csak bólintott és rám emelte fekete szemeit. Én nem mertem bele nézni, mivel abban biztos voltam, hogy akkor összeesek.
Remegő léptekkel indultam el az egyik szoba felé. Vagyis inkább mentem volna, ha szerencsétlen módon nem esek majdnem hsra a lépcsőn. Igen megbotlottam és Itachi tartott meg. Hát, ami azt illeti elmehetnék megnyerni a legpirosabb paradicsom dijjat.

Itachi talpra állított, s addig tartott, míg elég stabilan állok a lábamon.
Óvatosan rámosolyogtam.
- Köszi!- csak ennyit bírtam elmondani.

Benyitottam az ajtón. A szobának Sötétkék falai voltak, fekte bútorokkal. Hát...nem tom, miért ilyen, mivel én inkább a vidám színeket kedvelem, de szerintem Itachinak tetszett! Magamban megtapsoltam magam, amiért ilyen szobát fesettem.
- Nagyon szép!- szólalt meg hírtelen Itachi. Pont akkor mikor épp elkezdtem volna a....Beszédem?
- Hát...Örülök, hogy tetszik! Most hagylak, hadd pakolj ki. Ha végeztél gyere "le" vacsorázni.- Erre egy bólintást kaptam válaszul, majd becsuktam az ajtót...

Hi! Itt az életem első yaoiának 1.része! Remélem tetszett! Ha gondoljátok írok még párosokra yaoit. Nyugottan lehet írni kívánság szerint!:-)

~ ST ~