James!

Volt egy gyönyörű álmom. Azóta is melegség önt el, ha rágondolok. Azt hiszem, hogy ez kellett, hogy ki tudjam bírni nélküled a mindennapjaimat.

Egy hatalmas kertesházba bementél. Nyújtottad a kezedet, amit én megfogtam. Még álmomban is végigjárt az a csiklandós érzés, amit minden egyes apró érintéseddel kiváltasz belőlem. Összekulcsoltad az ujjainkat, majd behúztál az ajtón. A ház tele volt a mi fényképeinkkel. Azt hiszem, hogy ez volt a mi házunk. A kettőnké...
Elmentünk a hálószobába, ahol egy hatalmas franciaágy foglalt helyet. Megszorítottad a kezem és rámmosolyogtál.
-Bogyó- kiáltottad el magad. Ezt nem tudtam hova tenni. Aztán megláttam a név tulajdonosát. Egy sötétbarna bundájú kutyus vágtatott végig a szobán, egyenesen hozzám szaladva. Nagy termete ellenére könnyen ugrándozott. Mivel imádom a kutyákat játszani kezdtem vele, aminek az lett a vége, hogy én is és Bogyó is az ágyra keveredtünk. Te mosolyogva figyeltél bennünket, aztán helyet foglaltál a földön, hátadat nekidöntve az ágynak. Közelebb mentem hozzád. Orromat, arcodhoz préseltem, majd beszippantottam finom illatát a bőrödnek. Puszit nyomtam a nyakadra, majd a halántékodra. Kezeimmel átkaroltam széles vállaidat, és megcsókoltalak.
Mikor szétváltunk elmosolyodtál és felkeltél a földről.
-Gyere velem- suttogtad a fülembe. Izgatottan követtelek.
Megálltál a folyosó végén lévő ajtónál, majd felkuncogtál.
-Halkan gyere- kacsintottál rám, aztán nesztelenül lenyomtad a kilincset és lábujjhegyen lopakodtál be. Ugyan ezt tettem.
Tudod James, hogy mit mutattál nekem?
A kislányunk feküdt a rácsos ágyikójában. Fekete, göndör fürtyei voltak. Szemei le voltak hunyva.
A leggyönyörűbb teremtés, akit valaha is láttam. Isabella alig lehetett 3 éves, de már most tudtam róla, hogy rendkívüli és elcseszett élete lesz.

Aztán felkeltem. Felültem az ágyamon és hagytam végigfolyni a könnycseppeimet az arcomon.
Nem tudok mást írni neked. Csak ezen jár az agyam nap, mint nap.
Borzasztóan hiányzol.

2016. Június

Szeretlek: Aaron

~•~

Két év. Az rengeteg idő. Kimondani is borzasztóan sok, de átélni, James nélkül szinte lehetetlennek tűnik. De kibírtam. A folytonos levelezéseink tartották bennem a lelket. Egészen máig. James nem válaszol rájuk. Én... én nem tudom, hogy mi rosszat tettem, de megőrülök. Próbálom azzal nyugtatni magam, hogy szeret még, csak a posta kiszámíthatatlan ott és azért nem ír. De van egy rossz előérzetem.
Itt ülök az ágyamon és rettegek. Ma jön a postás. Hogy mitől félek? Attól, hogy megint az üres láda fogad.

-Kincsem- szólt be anya a szobámba- alá kéne írnod valamit.
Izgatott lettem. Egy másodperc alatt pattantam fel az ágyamból és termedtem a bejárati ajtó előtt. Felkaptam magamra a téli kabátomat és próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a deja vu érzést. Pont úgy tettem, mint mikor először találkoztam James-el. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót, majd mélyen a postás szemébe nézve, elindultam a kapu felé.

-Végre leveled jött-mosolygott kedvesen. Két év alatt volt időnk össze ismerkedni.

-Igen- suttogtam magam elé, miközben megigézve néztem a már olyan ismerős bélyeget.

-Aaron- szólt a fiú- gyorsan írd alá, aztán már itt sem vagyok- tolta az orrom alá a papírját. Szaggatottan kifújtam a levegőt, még mindig nem hittem el, hogy olyan sok idő után újra írt.

-Köszönöm Adam- pillantottam a fiú csodás zöld szemeire, majd széles mosolyára- nemsokára újra találkozunk- nyújtottam felé meleg kezeimet. Öszerezzentem, mikor tenyerembe csúsztatta jéggé fagyott tenyerét. Látva a reakciómat kipirult arca még inkább vörös lett és zöld szemeivel az idei első havas járdánkat kezdte el pásztázni.

-Mennem kell- fordított nekem hátat. Nem gondolkodtam, csak elkaptam a vállát.

-Gyere be-biccentettem a ház irányába. Adam zavartan pillantott rám- meg fogsz fagyni-mosolyogtam rá kedvesen.

-Nem lehet-motyogta.

-Csak egy kicsit. Amíg felmelegedsz.

-Sok a dolgom, ne haragudj Aaron.

-Nem hatsz meg. Gyere-nyújtottam felé a kezemet. Sokáig gondolkozott, de végül megfogta. Amint bőrünk egymáshoz ért valami furcsa, csiklandós érzés járta át a testem.
Ez nem lehet! Előre engedtem a fiút, majd próbáltam valamivel megmagyarázni az előbbi furcsa érzést.

Adam lassan levette a kabátját és a bakancsát. A kezét lehellgetve elindult  utánam a konyhába.

-Csüccs- pillantottam a székre. A fiú engedelmeskedett- Kakaó vagy tea?

-Igazán nem kell fáradoznod...

-Kakaó vagy tea?- folytottam bele a szót a fiúba. Lehajtotta a fejét, de láttam, hogy elmosolyodik.

-Kakaó.

-Jó választás-kacsintottam rá és nekiláttam elkészíteni a forró italt.

-Köszönöm- mosolyodott el angyalian, miközben belekortyolt a bögre tartalmába- nagyon finom.

-Mondd csak Adam... hány éves is vagy?
Látszólag meglepte a kérdésem. Csak annyit tudok róla, hogy végzősként láttam meg először a suliba. Nem foglalkoztam vele. Tipikusan az a kis szürke egérke volt. Semmi különlegeset nem láttam benne. De most, ahogyan itt ül, kipirosodott arccal, ahogyan vörös haja egyik csodálatosan zöld szemét eltakarja, valami hihetetlen látvány. Szeplős arca olyan hálásnak tűnik. Talán én vagyok az egyedüli aki emberszámba veszi ezt a fiút.

-18. Te mennyi vagy?
Őszintén szólva kicsit meglepődtem. Fiatalabbnak néztem. Mondjuk 16-nak.

-Nemrég múlottam el 20. Tudod...-tartottam fent tovább a beszélgetést- nem értem, hogy miért nem voltál úgymond "nagymenő"- rajzoltam idézőjeleket a levegőbe- a suliba.

-Ezt, hogy érted?

-Aki egy kicsit is jól néz ki, vagy tehetséges valamiben a suliban lévő diákok rögtön isteníteni kezdik.

-Mint téged...

-Ez hülyeség.

-Nem igazán- ráncolta össze az orrát, ami miatt el kellett mosolyodnom. Adam zavartan elkapta a tekintetét, majd folytatta- azt hiszem, hogy most mennem kéne- állt fel az asztaltól- köszönök mindent és ne felejtsd el elolvasni James levelét.
A levél! Teljesen ki is ment a fejemből. -Kitalálok-mosolyodott el a fiú, ami miatt arcán megjelent egy-egy gödröcske. Bólintottam egy aprót, majd felfutottam a szobámba.
Remegő kezekkel kerestem meg a levélnyitót. Óvatosan, nehogy valami baja legyen a papírnak, szedtem ki a borítékból.
Megdermedtem! Ez..  ez nem James kézírása. Ez egy nyomtatott levél.
A látásom homályos lett, alig láttam a feketén ívelt betűket.

-Tisztelt Aaron Gliff-kezdtem el olvasni- 2018. november 23-án, James Anthony Fox a frontvonalon életét vesztette...