-Woah... Máris október 31-e van?- kérdeztem meglepődve, miközben a naptáramra pillantottam.

-Igen.- válaszolt közömbösen Darell a váratlan kérdésemre.- Holnap már november elseje lesz.

Egy pár másodpercig még bámultam a dátumot, miközben teljesen a gondolataimba mélyedtem. Egyrészt mivel szinte észre se vettem az idő múlását, olyan gyorsan telt. Másrészt pedig mindenki tudja, hogy miért olyan különleges ez a nap. Viszont egy dologban nem voltam biztos..:
-Darell... Mondd, tudod mit jelent a 'Halloween'?

-Hallo...mi?- kérdezett vissza most ő értetlenül.

Úgy látszik beigazolódott az a félelmem, hogy esetleg itt még nem ünneplik az emberek... Kicsit hihetetlen, hiszen még ahonnan én jöttem, már október elsejétől elkezdtek szépen beszivárogni a töklámpások, az ijesztő jelmezek és álarcok társaságában. Egy olyan idő, mikor mindez nem létezett olyan elképzelhetetlennek tűnik számomra. Ezzel nem arra célozok, hogy mindigis annyira érdekelt volna, mert ezzel nagyot hazudnék... Inkább csak annyira hozzászomtam, hogy a hiányától furcsa érzelmek kavarognak bennem.

-Még véletlenül se ünnepeltek semmit október 31-edikén?

Egy pillanatra elgondolkozott újra, de a válasza csak egy szűkszavú fejrázás volt.

Mélyet sóhajtottam, és arra készültem amire meg álmaimban se gondoltam volna. Elmagyarázom valakinek a Halloween lényegét.

|□|

A hintaszékemben lapozgattam egy új szerzeményemet gyertya fény mellett, mellettem a gőzölgő teával. Síri csend uralkodott a hűvös szobában, amit egyedül a székem néhai recsegése tőrt meg. Kint már koromsötét volt, ezért is voltak a selyemfüggönyök egy ideje már behúzva, ami csak még magányosabbá tette a mécses lángjának egyre gyakoribb pislogását. Magányos volt és rideg, mégis az a világ amit a könyvem árasztott ennek az ellentetje volt. Ezért is volt egy akaratlan vigyor az ajkaimon, ami minden lap után csak nagyobb volt. Ahogy elértem végül a végéhez a mosolyom lehervadt, és egy érzelemdús könnycsepp gördült le az arcomon:
-Annyira gyönyörű könyv volt ez...

Szipogva felitattam a sós könnyeket az ujjbegyeim segítségével, majd a már csukott könyvet óvatosan a faasztalra helyeztem. Mélyet sóhajtottam az újabb szívembe zárt történet miatt, amit a langyos teával akartam elmosni. Lassan visszatettem a porceláncsészét az alátétjére, s a fagyos ujjaimat az ölembe helyeztem szorongatva. Fáradt szemeimet próbáltam pihentetni miközben élvezem az ősz békés hangulatát, de mégse tudtam teljesen átadni magam az est csendjének, hiszen valami szűntelenül motoszkált a fejembe amit már nem tudtam magamban tartani. Gyanús ez a csönd.

Végül mégse tudtam a seggemen egyhelyben megmaradni, így a teáscsészével a kezemben elindultam, hogy mégis mi folyik itt.

|□|

Lábujjhegyen lementem a lépcsőn, s egyre zaklatottabban körülnéztem, hogy mégis miért ilyen kihalt minden. A folyósókon egy szolgálóval se találkoztam össze, még csak egy fönti szobában se volt egy lélek sem. A poharammal előszőr a konyhába indultam ami pont útba esett, hogy azután keressem meg legalább Darellt. Viszont újabb meglepetés ért a konyha ajtaja előtt, amin fény szűrődött ki. Óvatosan megfogtam a kilincset, és kíváncsian lenyomtam. Azonban egy újabb sokk ért a bent talált látványtól.

Az összes szobalány sürgött forgott megállas nélkül, különféle dolgokat csinálva. Az egyik sütött, a másik csokit öntött, a harmadik főzött, a negyedik tésztát gyúrt, és igazából sorolhatnám a végtelenségig a rengeteg sok mindent.

Döbbenetemre csak álltam az ajtóban a csészémet szorongatva, miközben mindenki annyire el volt foglalva, hogy észre se vettek. Végül aztán én sétáltam oda a púlt széléhez, hogy letegyem. Erre a csörömpölésre felfigyelt a mellettem gyümölcsöket vágó lány, s az egész arca lesápadt:
-E-Emily Hercegnő! Mi szél hozta ide?

A többi cseléd is felfigyelt a nevemre, majd teljesen lemásolva a mellettem álló lány reakcióját rögtön kihúzták magukat.

-Ah... ne haragudjatok, nem akartam zavarni, csupán a teáscsészémet hoztam le.- hadonásztam zavaromban.- Kérlek csak hagyjatok figyelmenkívűl...

Mintha meg se halottak volna úgy álltak ott tovább egy helybe. Úgy bámultak rám mintha szellemet láttak volna, amitől csak mégjobban elkezdtem gyanakodni:
-Esetleg lesz valami?

Erre újra beindult a fogaskerekük, és amíg kényelmetlenül folytatták tovább a dolgukat, a mellettem álló lányra hárúlt a magyarázat:
-Ne-nem semmi olyan amiért aggódna kéne, Emily Hercegnő... Kérem menjen vissza a szobájába, nehogy megfázzon!

A szemöldököm egyből felszaladt ettől a gyenge lerázástól, ugyanis amellett hogy így is felvoltam rendesen öltözve, ráadásul még a kemencéktől 1000 fokkal melegebb volt itt a konyhába. De látva a lány zavarbajött reakcióját úgy gondoltam, hogy a legjobb ha inkább nem lábatlankodom. Még mosolyogva biccentettem egyet válaszként, majd végül kimentem az ajtón homlokráncolva.

|□|

Tovább bolyongtam a lenti szinten, miközben igyekeztem minden szobába bekukkantani. Ezzel el is szórakoztam hosszú percekig, egészen, míg már kezdtem elveszteni a türelmem. Vajon hol lehet Darell? Nem mondott nekem semmit arról hogy elmegy, vagy arról, fontos dolga lenne... Persze nem mintha minden kis apróságról bekéne számolnia, de már megszoktam, hogy mindig elmond nekem mindent amit csinálni fog. Kicsit ettől tényleg olyannak érzem, mintha házasok lennénk..!

-Mit csinálsz, idióta?!- hallottam egy mérges üvöltést ami az étkezőből szűrődött ki.

Rémülten be is szaladtam, hogy megnézzem minden rendben van-e. Azonban csak újabb sokk ért a benti látványtól, amitől kicsit meghátráltam. Az egész termet belepték a katonák, akik két személyre néztek egyenesen. A főparancsnok nézett le egy megszeppent barna hajú katonára, aki könnyeivel küszködve remegett félelmébe. Az izgalmakat csak táplálta hogy mindenki kezében a fényes kardjuk díszelgett, s körülöttük pedig valami lé féleségtől ragadt az egész padló. Amint sikeresen felmértem a helyzet súlyosságát újra a két emberre néztem.

-Hányszor rontottad már el, ha!?- üvöltött rá a bajszos parancsnok ugyanabban a hangnemben.- Ez már a hatodik! A hatodik!

A fiú csak rámarkolt mégjobban a kezében szorongatott kardjára, míg a könnyek kövéren csillogtak már szemében. Itt már nem bírtam magammal, és mielőtt még jobban elfajulna, előre furakodtam a megdöbbent arcok közül:
-Itt meg mi folyik?

-E-Emily Hercegnő!- kapták rám a tekintetüket meglepve.

Innen már jobban körül tudtam nézni, de itt is csak annyit szúrtam ki, hogy az egész padlón folyik valami lötty. Majd mikor tovább kutakodtam a szemeimmel megláttam egy faládát mögöttük, amiben egyértelműen volt valami. De meg mielőtt tovább szemüvyre tudtam volna venni a tartalmát a főparancsnok egy gyors mozdulattal elé lépett, majd egy széles vigyorral folytatta:
-Minek köszönhetjük hogy itt van, Hercegnő?

Összébb húztam a szemeimet mert a katonák rémült reakciójából ítélve egyértelműen rejtegetnek előlem valamit. Ezt persze már csak a bajszos parancsnok fokozta.

-Nincs különösebb oka, csak fura zajokat hallottam kintről így bejöttem megnézni, hogy minden rendben van-e...- válaszoltam tovább méregetve az embereket.

-Milyen figyelmes öntől, hogy ennyire aggódik az alattvalói jólléte felől.- nevetett vidáman tovább.- De higyje el, az égvilágon semmi probléma nincs. Nem igaz, Peter?

A vékonyka fiú erre a névre kissé megpattant, és helyeslően elkezdtett bólógatni a férfi szavaira.

Még egy utolsó gyanakvó pillantást vetettem a főparancsnok mögötti dobozra, majd egy széles mosollyal megszólaltam:
-Remélem is, hogy így van. És ha kérhetem, kicsit legyenek halkabbak máskor, megzavarhatják esetleg a többi személyzetet.

-Így lesz, ne aggódjon Hercegnő!- bólintott kedvesen a bajszos férfi, majd meghajolt a többi katonával egyetemben.- További szép estét!

-Maguknak is!- intettem mosolyogva, majd kiléptem az ajtón.

Egyre jobban éreztem hogy nem stimmel itt valami, amitől csak még idegesebb lettem. Mit titkolnak előlem? És miért nem tudhatom? Nem értem mire készülnek, csak abba reménykedek, hogy nem fog elfajulni...

|□|

-Darell? Darell...?- hajtogattam a nevét kétségbeesésemben.

Így 1 óra után már nem olyan buli a kis játékát játszani, már rendesen felment bennem a pumpa. Mindenkit megtaláltam valamivel elfoglalva, csak PONT azt az egy rohadt személyt nem akit ÉN keresek! Bár hozzá kell tennem, hogy akárkivel is találkoztam, hasonlóan viselkedtek mint a szobalányok és a katonák. Elvoltak foglalva teljesen, de mikor kérdőre vontam őket akkor teljesen lesápadtak. Úgy tettem mintha nem gyanakodnék, de ki lenne az az idióta aki ezekután nem vágná le, hogy terveznek valamit?!

-Basszus már...- fújtam ki idegesen a levegőt, mielőtt még végső elkeseredésemben kinyitottam a bejárati ajtót.

Az esti fagyos levegő azonnal arcon csapott, amire csak újra egy nem túl szép szó hagyta el a számat. Annak ellenére hogy vastagan öltöztem egy pillanat alatt szarrá fagytam, amit a kezeim dörzsölesével akartam kompenzálni. A hajamat tépte a szél, a szoknyámmal együtt. Az egyedüli dolog ami a helyén maradt ebben az orkánban az a már jéggé dermedt testem volt.

A cipőm hangosan kopogott miközben letipegtem a márványlépcsőn, hogy jobban terjedjen a hangom:
-Darell! Darell, ha hallassz, kérlek válaszolj!

A hangom egy időután elhallgatott úgy megdermedtem. Mindenem vacogott úgy, hogy moccani se mertem. Normális egyáltalán hogy már ősszel ilyen az idő? Próbáltam kivenni egy emberalakot a nagy sötétben, sikertelenül. Ahogy telt az idő, úgy váltam én is egyre zaklatottabbá, és átváltott az örjöngő énem egy kétségbeesetté.

-Darell... kérlek....

A hangom végül elcsuklott, annyira átfagyott a torkom. Habár legszívesebben tovább kerestem volna a férfit, de az eszem és a testem logikusabbnak gondolta ha inkább bemegyek mielőtt még halálra fagyok. Összeszorítottam a fagyos ujjaimat, majd elkezdtem visszafelé rohanni minden procikámat összehúzva. Az ajtó előtt még utoljára hátrapillantottam aggódó tekintettel, majd szomorúan benyitottam. Azonban most nem a hidegtől, hanem a sokktól gyökereztek le a lábaim mikor megláttam mi fogad... vagy inkább kik...

A szobalányok vigyorogva álltak hátul kezükben süteményekkel, csokikkal és cukrokkal. A másik oldalon a katonák tartottak a kezükben bénán kifaragott töklámpásokat, miközben ruhájuk ugyanabban a dzsuvában úszott mit korábban is láttam. A komornyikok a szép dekorációk mellett feszítettek, amik között gyertyák, kis figurák és fekete színű mütyűrök voltak. De amin a legjobban meglepődtem az az a személy volt, aki középen állt egy hatalmas vigyorral, valami vicces köpenyben hátrafésűlt hajjal:
-Végre visszaértél, Emily~

A számat autómatikusan eltakartam a jeges kezeimmel, amire az ajtó magától becsapódott. Mi ez? Ezzel volt mindenki elfoglalva ennyire? Mind miattam tették ezt?

-Darell... Mégis mi ez?- néztem végig mindenkin újra.

-Korábban meséltél nekem erről a Halloween dologról, amiről bár még életemben nem hallottam, de nagyon megtetszett.- mondta mosolyogva.- Ráadásul te is boldogan meséltél róla. Bár nem igazán értem még teljesen... De gondoltam vicces lenne mindenkivel eggyütt megünnepelni~

Nem tudtam abbahagyni az idétlen vigyorgást, miközben a szememből folytak a könnyek. Ennyi ideig voltam kint, hogy mindezt elő tudták készíteni? Mindenki csak értem csinálta mindezt? Nem tehetek róla, de az egész szívemet elönti a boldogság.

-És nézd a jelmezem!- emelte fel a köpenyét.- Annak a bizonyos "vámpírnak" öltöztem amiről meséltél. Bár ne aggódj, nem fogom kiszívni ettől még senki vérét, de ugyanúgy utálni fogom ettől függetlenül is a fokhagymát.

Egyszerre kitőrt belőlem a röhögés, amire mindenki meglepve nézett rám mint valami idiótára.

-Emily minden rendben?- kérdezte Darell megszeppenten.

-Nem.- törölgettem a könnyeimet nevetés közben.- Te jó ég.... annyira boldog vagyok!

Darell csak kedvesen elmosolyodott látva a boldog arcomat, majd szépen megvárta míg összeszedem magam. Lassan felegyenesedtem, majd hálásan végignéztem mindenkin aki megtett ennyi mindent az én önzőségem miatt. Összekulcsoltam az ujjaimat, majd a lehető legragyogobb arckifejezéssel megszólaltam újra:
-Boldog Halloween-t!

Mindenki egyszerre ismételte meg a mondatomat, mielőtt az óra ütött volna jelezve, hogy egy új hónapba léptünk együtt. De azt hiszem, hogy ezt majd újra megfogjuk ismételni jövőre is, talán azután is, és esetleg mostantól mindig.

|Boldog Halloween-t~|

|□|

Igen igen. Nálunk halottak napja van, nem halloween, de annyira szeretem ezt az ünnepet hogy muszáj voltam egy különrészt írni. Ami nem is lenne egész, ha nem késnék vele egy napot. 😅 Na mindegy, fáradt vagyok a sok írástól... ;-;

XOXO: Tunci123