A terem továbbra is néma volt, egyedül csak a zavaróan éles tekintetek ölték az eddig is gyatra hangulatot. A zavart köszönésemet senki nem viszonozta, amitől csak még kellemetlenebbül éreztem magamat. Orcáimat égő pír borította be, de ajkaimon a kényszerített mosoly nem hagyott alább. Kézfejeimet zavartan egymásra csúsztattam magam előtt illedelmesen, majd elegáns léptekkel folytattam utamat le a lépcsőn. Úgy a fokok közepén törte meg a némaságot egy kellemes, ám de határozott hang, amiben látatlanban is értettem, hogy tulajdonosuk ajkain hasonló kellemetlen mosoly ült:
-Szép napot Önnek is, Lady Emily.

Kényelmetlen tekintetem felvezettem az illető arcára, akinek méregzöld szemei is engem pásztáztak. Ezt a kontaktust szinte azonnal megtörtem szégyenlősen, és helyette apám érzelmeit akartam kiolvasni, amivel nem volt nehéz dolgom. Szemöldökei mély ráncot képeztek homlokán, amitől korához képest fiatalabb arca egy pillanat alatt több lett pár évvel. Szája széle néha megrándult, amiből tudtam, hogy magában már átírta párszor a nekem szegezett mondandóját. Ideges volt, de egyben elég okos is, hogy ne adjon neki hangot. Tudtam hogy haragudik rám, azonban okát nem értettem, mert pár napja még ő mondta nekem hogyha úgy kívánom, egészen nyugodtan ejthetem ezt a találkát. De nem akartam vitába szállni, ha egyszer az égkék szemei ilyen vészjóslóan meredtek rám. Tudatában apám higgadt és kimért természetével ez a tekintet csak még ijesztőbbé vált. Mivel a férfi jelenleg nem tudott megszólalni a vendég érdekében, így a szót Charlotte vette át egy elképesztően higgadt mosollyal enyhén festett ajkain.

-Nahát, Húgom! Látom te is megérkeztél.- kezdte, majd tiszta kék szemeit rám emelte.- Kicsit már aggódtunk, hogy történt-e veled valami hogy ennyit késel.

A szavai elegánsak voltak, hangzásuk lágy, azonban jelentésük szemrehányó. Szemeimet azonnal összébb szűkítettem, majd már komoly arckifejezéssel válaszoltam neki, egy hasonló modorral:
-Elnézést kérek, nem számítottam hogy a vendég már itt legyen. Engem egy szolgáló sem értesített felőle.

A szavaim után egyből kaptak egy szúrós pillantást a cselédek, akik látszólag azt teljesen figyelmen kívül hagyták. Mikor leértem a lépcsősor aljára, megálltam a Herceg előtt 3 méterre, majd egy átlagos pukedlivel leszegeztem a fejemet. A sötétszőke férfi tekintete szinte égetett, amitől csak még ingerültebbé váltam.

-Mélységesen megtisztel a látogatása, Herceg.- vetettem oda egy rideg hangnemben.

-Ugyan, enyém a szerencse.- hajolt meg ő is kissé, ajkain egy tökéletes mosollyal.

Mikor felemeltem a fejemet, tekintetem újra találkozott az övével, ami az előzőnél sokkal mélyebb volt. Talán mert közelebb voltunk, talán mert mindkettőnk éppen felegyenesedett, de ez a szemkontaktus szorosabb volt, és hosszabb. Azonban megint én szakítottam ezt meg, arcomon egy halvány pírrel, és egy szerény haraggal. Felálltam, és mintha mi sem történt volna, elnéztünk mint két idegen. Én Charlotte mellé szegődtem, aki eddig az apám és a Herceg mögött sétált, és egy komor kifejezéssel felnéztem rá. Arcán mint mindig, egy gyöngéd, tökéletes kifejezés pihent, amiben volt valami kis érettség is. Ajkai szelíden fel voltak húzva a sarkainál, míg szemei higgadtan néztek az enyéimbe, amik mögöttes érzelmeit egy átlagos ember nem tudta volna leolvasni. Egy pillanatig még bámultam jeges tekintettel, de szinte azonnal felvettem én is azt a kellemes maszkot amit ő viselt. Csupán annyi különbséggel hogy az enyém vékonyabb volt.

|□|

A kert ma is gyönyörű volt, szépségben vetekedett azzal a nappal, mikor Charlottéval teáztunk benne. A szél langyos volt, ami hozta magával a virágok kevert illatát. A szemeimet elégedetten vezettem végig a tarka növényeken, és csak még boldogabbá váltam azzal a döntésemmel hogy elszakadok a többiektől. Még vacsora előtt felajánlotta Charlotte hogy körbe vezeti a Herceget a kastélyban, és mivel én egy pillanatig se maradok szívesen kettesben apámmal, így egy fordulónál lemaradtam. Vagy más szavakkal elszöktem, de nem szívesen gondolok így rá...

A színes virágok közül kitűnt egy, aminek eleganciájától elállt a lélegzetem.
-Orchidea!- mondtam ki az örömtől hangosan, és egy kisösvényen keresztül közelebb mentem hozzá. Kerek szirmai és bájos fehérsége teljesen elvarázsolt, és mire észbe kaptam már az ujjbegyeimmel simítottam végig rajta, egy gyerekes mosollyal ajkaimon. Leginkább azért lepett meg, mert azt hittem ebben a világban sosem fogok találni egyet. Azonban szinte villámcsapásként hasított belém egy emlékkép, amitől hangulatom újra komollyá változott.

"-Ez? Ibolya.- mondtam egy széles vigyorral.

-Oh..~ Talán csak nem szereted?- mosolyodott el ő is kissé erőltetetten.

-Hát, nem igazán mondanám. Jobban preferálom az orchideát.

Erre úgy felszaladt a szemöldöke, mintha idegennyelven beszélnék:
-Or mi?"

Egyből egy keserédes vigyor terült szét ajkaimra, és szinte gyászosan húztam el kezemet. Nincsenek jó emlékeim ezzel a virággal.

-Ritkaság manapság látni a kertekben orchideát. Igen kényes növény.- zavart meg hátulról egy hang, aminek váratlanságától megugrottam. A szemeimet eltárva meredtem magam mögé, miközben a szívem hevesen kalapált. Mögöttem egy magas férfi tornyosult, akinek csupán csak a barnás szőke tincseit, és kedves mosolyát láttam.

-He-Herceg? Maga meg...- azonban mondandómba egyből belevágott, mert már tudta hogy mit akarok kérdezni.

-Elszöktem.- felelte ártatlanul, és szavaiban volt valami egészen gyermetegi.- Akárcsak te.

Az arcomat azonnal elöntötte a zavar vöröses színe, és kissé duzzogva visszafordítottam a fejemet a növényhez. Azonban hirtelen észbe kaptam, és szinte már kétségbeesetten vissza kérdeztem:
-És Charlotte?!

Erre pedig ő vezette el a tekintetét, amivel közölte, hogy nem úriember módjára vált el tőle. Ettől csak még idegesebb lettem, és szinte felháborodva szóltam le ismét:
-Menjen vissza hozzá, csak magát keveri bajba, Herceg!

Zöld szemeit erre már visszavezette rám, és némán, egy szó nélkül bámult, leolvashatatlan érzelmekkel arcán.

/◇\
.
.
.

-Helga?- szegeztem kíváncsi szemeimet a testesebb nőre, akinek ősz tincsekkel tarkított barna haja egy szoros kontyba volt fogva. Először nem is figyelt rám, bár szinte biztos voltam abban, hogy meghallott. Ezért is, az előző megszólításomat megismételtem, kissé nagyobb hangerővel.- Helga?

A kötényes nő erre egy jólhallható ideges sóhajtást eresztett el, majd száraz hangon visszakérdezett:
-Mit szeretne, Úrfi?

Ajkaimat duzzogva lebiggyesztettem, mivel nagyon nem szerettem ezt a hűvös megszólítást. A nevemen egyedül csak anyu szólít, ő is csak ritka esetekben. Például mikor ha elhallgattat, vagy ha megkérdezi hogy merre Ő jár. Sokkal jobban szeretem a saját nevemet visszahallani, azonban mikor ezt anyunak elmondtam, azt mondta hogy ne okozzak problémát másoknak.
"Még ha ebben a házban nem is érdemelsz tiszteletet, az itt élőknek úgy kell tenniük mintha megkapnád, a saját érdekükben."
Akárhányszor csak erre gondolok ok nélkül letörtebb leszek. Nem szeretném ha anyu mérges lenne rám, ezért nem hozom fel még egyszer ezt a témát, bármennyire is szeretném. Azonban most nincs itt anyu.

-Úrfi, mit akar tőlem?- ismételte meg Helga türelmetlenebbül, miközben kezeiben a kimosni való szennyest tartotta még mindig.

Számomra ismeretlen okból az arcom melegebbé vált, és lesütöttem szemeimet:
-Um... Ha-ha nem nagy kérés, tudnál máshogy hívni?

Ritkás szemöldökeit felvonta, és most már testel is felém fordult. A szavaiban ez nem tükröződött, de hangnemében egy kis gúny csengett, ami egy pillanatra össze is zavart:
-Mire gondol pontosan?

Elkezdtem az ujjaimmal játszani, miközben kerültem Helga éles, sötétbarna szemeit. A számat ki és bezártam a hezitálás jeleként, miközben fejemben újra és újra lejátszani hallottam anyán szigorú szavait. Azt megígértem hogy őt ezzel már nem zavarom tovább, de ez másokra nem vonatkozik. Mégis, most olyan idegesnek éreztem magam, mintha valami hatalmas bűnt akarnék elkövetni. Azonban most már nem akarom visszaszívni a szavaimat, ha már egyszer kimondtam azokat.

-Öm... öm.. Mo-mondjuk például Darell. Vagy i-ilyesmi...- nyögtem ki zavartan.

Egy percre az egész szoba csendbe burkolózott, amit Helga rideg hangja hasított ketté száraz kérdésével.

-Most azt kéri hogy a nevén szólítsam?- szavaira aprót bólintottam, egyre kényelmetlenebbül érezve magamat. Kis izgalmat is éreztem belülről, amit azonnal le is ölt Helga következő, még hűvösebb mondata.- Ez lehetetlen, és kérem a jövőben tartózkodjon az ilyen jellegű kérdésektől.

Az eddig reménytől csillogó szemeim egy pillanat alatt komorrá váltak, és ajkaim legörbültek.
-Sajnálom...

Bár erősen próbáltam, nem tudtam leplezni a csalódottságomat. Ugyanis annyira szeretném már ha valaki csak ok nélkül a nevemen szólítana...
.
.
.
/◇\

-Kérhetek tőled valamit, Emily?- kérdezte tőlem egy nagyobb szünet után, azonban tekintetében egyáltalán nem csillogott már az a komiszság. Komolyan beszélt hozzám, ami meglepett.

-...Amíg képes vagyok azt teljesíteni, igen.- feleltem kis hezitálás után, látva hogy most nem érdemes vitáznom vele tovább.

Éreztem ahogy meleg kezét az enyémre csúsztatja, majd összekulcsolja ujjainkat. A meglepetéstől és a zavartól egyből szemrehányásra nyitottam a számat, de mikor felnéztem a Herceg üres, de mégis érzelmekkel fűtött szemeibe, csak csendben tűrtem mit szeretne. Felemelte az egybe font kezeinket, elég magasságba, hogy már fel kelljen nyújtanom a karomat. Még egy utolsó pillantást vetett zavarodott arckifejezésemre, majd egy gyengéd csókot helyezett az ujjaimra.

-Hívj a nevemen.- nézett le újból a vörös arcomra, majd az összekulcsolt kezeinket lágyan arcához ölelte, egy sosem látott szenvedéllyel szemeiben.

|□|

Sziasztok! ^^ Elképesztőek vagytok, hogy ennyi késés után is ilyen hűségesen olvastok és támogattok, komolyan mondom, hogy teljesen leesik az állam a kitartásotokért... Nem is beszélve a rettentően támogató kommentekről, aminek hála most elővettem magamat, és egy különlegesebb résszel hálálom meg nektek. Legalábbis próbálom, mert még nem tudom hogy milyen visszajelzéseket fogok kapni rá. 😅 Egy biztos, mostantól lehet kicsit változni fog a stílusom, mert közben serényen készítem elő a következő könyvemet, amibe szeretnék maximális munkát beletenni~ Nagyon szépen köszönöm hogy még mindig olvastok és írtok, rengeteget jelentenek a kommentjeitek! ❤

XOXO Tunci123