Alig telt el három nap azóta, mióta az apám hivatalossá tette a Herceg látogatását, de már minden olyan tökéletesen fel van készítve, mint ha már hetekkel ezelőtt elkezdték volna. Ugyan még lehetett látni rohangáló felszolgálókkal, kezükben tálcákat és evőeszközöket cipelve, de bőven nem olyan elfajult a helyzet mint az utóbbi napokban. Miért is lennének ennyire elfoglalva már azon a napon, amikor maga a Koronaherceg érkezik meg? Bár biztos vagyok benne, hogy a feszültség most tetőzött fel a legerőteljesebben. Ilyenkor őszintén hálás vagyok hogy mint Emily lehetek jelen, nem mint egy szerencsétlen sorsú cseléd.

Miután egy együtt érző sóhajt eresztettem az elfoglalt alkalmazottainkért, tovább haladtam a folyósón, a könyvtár felé, ahová eleve akartam volna menni. Első sorban tanulás céljából, de természetesen a kezemben tartogatott könyveket is kiakartam cserélni újakra. Nem tagadom, eléggé bűntudatom van hogy három nap elteltével sem tettem semmit, egészen máig, azonban nem tervezek sok időt eltölteni a vendéggel. Viszont Charlotte várhatóan teljesen be volt zsongva, ugyanis most nem csupán pár perc elejéig beszélhet kiszemeltjével, hanem együtt is vacsorázhat vele. Mondanom sem kell, a hír másodpercében belekezdett a készülődésbe, hogy a legjobb formáját tudja hozni. Én pedig ilyen élénk hangulat mellett is csak annyira voltam képes, hogy még előző este alapos gondot fordítsak a hajamra, a múltkori találkozásból okulva.

Halkan dúdolgattam egy improvizált dallamot, miközben szemeimet végigvezettem a poros könyvekkel megrakott sorokon. Ebből is az látszik, hogy rajtam kívül senki sem járja már ezt a könyvtárat, egy jó pár éve. Ezért is, a szekciók amiket nem használok, azok vastag porréteggel foglalnak helyet, ahová még előző tulajdonosuk is lerakta őket. Kihúztam egy olyan könyvet amit bár már kétszer is elolvastam, mégis, csak ennyit tehetek ennek a könyvtárnak a szűkös készletével. Bezzeg ha arra gondolok, hogy az Akadémián mekkora könyvkészlet áll rendelkezésemre... már csak a gondolatától beleborzongok a gyönyörbe.

-Hm-hm-hm-hm-hmmm~ - dúdolgattam egy apró mosollyal az ajkaimon, miközben felnyitottam a bordó kötésű könyvet, és belekezdtem olvasásába. Ez mostanában vált szokásommá, ezzel is biztosítva, hogy ne derüljön fény a nem úrihölgyhöz méltó hobbimra, főleg nem egy ilyen zűrös esemény előtt. Viszont mielőtt még végigvezettem az ujjamat a sárguló papíron hogy lapozni tudjak, egy pillanatra megakadt a kezem, és azzal együtt a dal folytatása is.

Ha ennyire nem elfogadott nemes hölgyek körében az olvasás, akkor miért van egy külön szekció, kifejezetten a nők témaköreiben...? Nem hinném hogy az apám csupán unatkozásból, egy csésze kávéval a kezében, olvasna romantikus regényeket amikor éppen nem figyelünk rá. Az eredeti történetben ugyan szó esett arról, hogy élvezi a földrajzzal, vagy a természettel foglalkozó enciklopédiákat, de erős váltás lenne ezek után a Csipkerózsika. Ha csak nem éppen felfedeztem az egyik furcsa perverzióját... Nem nem nem, erre még csak gondolni sem szabad! Ő az egyik gyermekem akiket én teremtettem, és még ilyen körülmények között sem változtatna a rideg, megfontolt természetén! Fredrikkel ellentétben...

Akárhogyan is törtem a fejemet megoldás reményében, azonban nem tudtam dűlőre jutni. Ezek után inkább feladtam a történetem folytatását, és óvatosan visszacsúsztattam a helyére. Végtére is akárki is olvasta még ezeket valaha, az is már biztosan több éve nem nyúlt hozzájuk. Ugyanis mint ahogy a többi könyvnél is, ezeket is még vastag por lepte az ideérkezésem előtt.

|□|

A csendes szobámban álltam a tükör előtt, aminek segítségével megpróbáltam újra felkötni a laza sötétkék szalagot a hajamban, ami tökéletesen illett az egyik kedvenc otthoni ruhámhoz. Főleg akkor szeretem hordani amikor naposabbá válik az idő, mert így nincs melegük a kezeimnek a buggyos ujjaiban, ami bár az egész karomat befedi, de a szinte már teljesen átlátszó fekete anyagán könnyen átfúj a szél. Ez egy egyszerű darab volt, semmi különösebb technikával rajta, csupán csak rengeteg fekete selyemmel mint az ujjainál. Úgy különösebben sosem akartam olyan szép ruhákat hordani mint nővérem, Charlotte, részben mert vele ellentétben nincsenek szolgálóim akik segítenének az öltözésben, részben mert sokkal komfortosabban érzem magam a kényelmesebb darabokban. Viszont... nem lesz ez túl kevés a Herceg érkezésére? Ez végigfutott az agyamon, és egy ideig még hezitáltam is hogy felvegyek valami elegánsabb darabot, de szinte azonnal elhessegettem ezt a gondolatot amikor az időre pillantottam. Már 4 óra is elmúlt, és ez elég szokatlan hogy még mindig nincs itt a Herceg. Valószínűleg egy szolgaló már rég szólt volna nekem, de attól még lenézek, hogy hogy álnak az előkészületekkel.

A kihalt folyósót visszhangozva töltötte fel a cipőm kopogása, ami arra a napra emlékeztetett, mikor először idekerültem. Akkor sem csináltak túl nagy felhajtást abból hogy kigyógyultam a kómából, és még csak egy orvost sem küldtek értem. Lehet hogy a kapcsolatom picit melegebbé vált Charlotte-val és apámmal, de a dolgozók ridegségén azóta se tudtam javítani. Kölcsönös távolságtartás jellemez minket, mert tisztában vagyunk vele, hogy semmit sem nyerünk a másik szeretetével. De ez az én hibám is részben, mert pont egy ilyen fojtogató légkört teremtettem meg a könyvben is Emily-nek, aki így még könnyebben érezheti magát itt egy kívülállónak. Egy kívülálló, aki a saját otthonában sem képes kényelmesen élni, miközben szemei előtt gyönyörű és tündöklő nővére élete legszebb éveit tölti le itt. Ezért is vágyott a Hercegre, aki ha felfigyel rá, akkor bárki figyelmét megkaphatja. Amit érzett iránta az sosem volt tiszta, ártatlan szerelem. Ezért is bukott bele a saját önzőségébe és feltékenységébe, és még a legvégén sem tudta legyőzni tökéletes testvérét. Belegondolva hogy ennek a szerencsétlen ember testébe kerültem, teljesen szürreális. Ennek hála már kicsit át tudom érezni Emily érzelmeit, akinek egy undorító oldalát a saját ocsmányságomról mintáztam. Mindketten a szeretethiány és a kitagadás érzésének egy formájaban szenvedünk, de egyetlen fontos kapocs valaszt el minket, ami miatt nem lehetünk ugyanazok. Amíg ő éhezik a figyelemre, én jobb szeretek tavolmaradni tőle. Ezt a hatalmas különbséget semmi másnak nem köszönhetjük, mint az eltérő tapasztalatoknak. Pont ezért sem tudom teljesen átérezni hogy milyen érzéseket kelt benne ez a teljes ignorancia és közömbösség, ami a saját testvére elleni gyilkosság kísértésébe ejtette. Mert én nem érzek semmit különösebbet.

Amikor a nagy lépcsősorokhoz érkeztem óvatosan felemeltem a szoknyámat, nehogy véletlenül rátapossak az elejére. A szemeim végig a lábaimra öszpontosítottak, miközben fejben még mindog valahol máshol jártam. Csak akkor pillantottam fel közömbösen, amikor egy hatalmas ajtócsapódast hallottam lentről. A lépteim megakadtak, a szemeim pedig hatalmasra kerekedtek. A földszinten egy tucat szolgáló bámult fel rám, mind elegáns testartában és rendezett ruhában. Előttük Charlotte állt majdnem olyan meglepetten mint én, aki még gyönyörűbb volt mint eddig bármikor is. Mellette apám volt, széttárt szemekkel, de szemöldökei mérgesen ráncolódtak össze. Mindenki patyolátlan volt, és tündöklő. Valószínüleg amiatt a személy miatt, akinek méregzöld szemeit egyenesen rámszegezte, arcán enyhén megmutatkozva a meglepettség jeleivel. Még zavartan pislogtam párat, majd a kínos csöndet egy még kínosabb mondattal tőrtem meg, erőltetett vigyorral ajkaimon:

-Szé-szép napot mindenkinek..!

Legszívesebben elásnám magamat...

|□|

Üdvözlök mindenkit újra, egy nem éppen elegáns csúszás után... Nagyon kellemetlenül érzem magamat, mert eleve előzző hétre ígértem a folytatást, de ebből egy mostani vasárnap alakult. ^^' Elnézést kérek, nagyon rosszúl osztottam be az időmet, ami sajnos rajtatok csattant! Remélem azért még páran kivártatok, és ugyanolyan lelkesedéssel fogtok olvasni továbbra is. 😅 Bár most még elfoglaltabb leszek nyár végéig több minden miatt is, de remélem nem kell továbbra is ennyire megváratnom titeket~❤

XOXO: Tunci123