-...Diana?- ismételte meg összevont szemöldökkel Fredrik a szőke hajú fiút.- Lady Emily, tudja hogy ez kicsoda?

A torkom összeszorult és még mindig csak égetően néztem magam elé. Pontosan nem is magam elé, hanem inkább a fiúra. Ignorálva Fredrik előző kérdését, most én tettem fel egyet:
-Mégis ki vagy te..?

A válaszát belül már rég sejtettem, de az ő szájából akartam hallani. Szinte teljesen biztos vagyok benne hogy többet tud erről a világról mint amennyit az átlag, bár még merész lenne feltételezni hogy ő is máshonnan jött. A kisugárzása, a viselkedése... Hé, ki vagy te igazából?

A szemei az enyéimmel mélyen találkoztak, mintha teljesen a lelkem mélyébe fúrná magát. Ugyanaz az érzés mint először... Nem csak olyan mint ha átlátna rajtam, számára egy nyitott könyv vagyok. A szemében most nem az összetőrt Emily, hanem a gyáva Diana áll. Ezért is képes megint lenézően elmosolyodni:
-Diana. Sok mindenen mentél keresztül, komolyan lenyűgöztél. De még mindig túl önző vagy a válaszokhoz.

-Válaszok? Tehát tényleg te voltál...- szűkítettem össze a szemeimet gyanakvóan.

-Viszont mivel ilyen kitartóan küzdöttél, megjutalmazlak egy jótanáccsal:- folytatta már komolyabb hangvételben.- Mindenkinek van egy jó és egy rossz oldala. De azok vagyunk igazán, amelyiket elakarjuk rejteni.

A szemeim hatalmasra kerekedtek, majd újra egy komoly arckifejezés lett az arcomon:
-Nem értem miért lenne előnyömre egy olyan információ amit már régóta tudok.

-Haha, mindig is szimpatikus volt az benned hogy gyorsan kapcsolsz.- halkan elkuncogta magát, majd elengedte Fredrik vállát.- Viszont azt sose szerettem, hogy milyen szűklátáskörű vagy. Ha elfogadsz még egy tanácsot, akkor ne mindig csak egy emberre koncentrálj. Több titkot nem tudsz mint amennyit hiszel.

Mielőtt még további kérdésekkel bombáztam volna megfordult, és elegáns léptekkel elsétált, otthagyva csak még több zavarral a fejemben.

-Mégis... ki volt ez?- nézett utána meglepetten Fredrik, majd vissza rám.- Nem. Inkább az a kérdés, hogy honnan ismered.

Mélyet sóhajtottam, hogy sajnos a fő zavarótényező nem tűnt el még. Ezek után csak még kevésbé akartam vele foglalkozni.

-Lord Fredrik. Nem megmondtam hogy semmi köze a magánéletemhez? És ha megbocsájt..- kihasználva az alkalmat hogy már nincs elzárva a menekülési útvonalam gyorsan eltrappoltam alóla. Még pár másodpercig idegesen nézett utánam ahogy elszökök előle, majd a gondterhelten hátrasimította tűzvörös tincseit.

.
.
.

/◇\

"Vajon hogy hívják ezt az érzést?"-mindig ezt kérdezem magamtól. Szeretnék megérteni mindent, ami bennem zajlik. Hogy miért, és hogyan. Amikor ilyeneket kérdezek az emberektől akkor mindig ignorálnak, vagy csak azt mondják hogy ne pazaroljam az idejüket. Mégis, ha a Róla van szó, akkor mindig mosolyognak és kedvesen beszélnek vele. Miben különbözünk? A korunk? A hajszínünk? Sose értettem hogy őt miért kezelik máshogy mint engem. De ha anyuról van szó, akkor mindig alaposan elmagyarázza nekem, hogy én is megértsem. Ő akkor is törődik velem, amikor senki sincs a közelben. Viszont egyben nem különbözik a többiektől: ha Róla van szó, akkor egyből ráfordítja minden figyelmét, még ha én is ott vagyok.

-Anyu... Azért nem szeretnek az emberek mert szőke a hajam?- kérdeztem szomorúan a nőtől, aki most kötésekkel a csuklóján ült előttem, egy szokásosan csinos ruhában.

-Nem, nem erről van szó. Csupán azért viselkednek így veled mert te nem vagy elég jó.- válaszolta egy halvány mosollyal ajkain.

-Nem elég jó?- kérdeztem vissza kíváncsian, de választ már nem kaptam. Anyu csak továbbra is nézett ki az ablakon jeges szemekkel, megint Őt figyelve a távolban.

Igaz, anyu nem mindig magyaráz el nekem mindent, de mégse ignorál. Ő sose játsza meg magát más emberek előtt amikor velem beszél, hanem mindig a szemembe mondja az igazat.

/◇\

Már a Hercegtől kapott rózsacsokrom is elszáradt mire véget ért az első tanítási évem. A régi zöldszegélyes egyenruhámra néztem, ami tele volt szép, és kevésbé szép emlékekkel. Kicsit fáj a szívem hogy le kell cserélnem most már, de nem mintha tehetnek bármit is. Azt hiszem eléggé megbüntetnének ha végzősként még ezt hordanám...

Keserédesen elcsomagoltam egy dobozba a tankönyveimmel együtt, amit aztán átnyújtottam egy szolgálónak:
-Kérlek ezt is tedd a többi közé.

-Igenis.- bólintott, majd elvitte a szobából. Csípőre tettem a kezeimet ahogy végignéztem a bőröndökön az ágyaimon, benne a kiolvasott könyveimmel, majd büszkén megveregettem a vállaimat hogy sikeresen betudtam zsúfolni őket egyedül.

A tavasziszünet most rövidebb lesz a megszokottnál, de még így is lesz 1 hetem hogy felkészüljek az utolsóelőtti tanévemre. Belegondolni hogy még csak 2 év teljesen letudhatom ezt az egészet..! Addigra talán sikerülni fog bekerülni a legjobb tanulók közé, és úgy érettségizhetek le, mint a tiszteletben tartott első női tanulója ennek az országnak. Ha erre gondolok teljesen felpörgök megint!

-Emily Hercegnő, elkészült?

-Oh, igen, máris megyek!- szóltam vissza izgatott hangon, majd gyorsan becipzároztam a bőröndöket.

|□|

-Hugom..! Végre megérkeztél! Annyira aggódtam hogy a közelgő esőzés miatt valami bajod esik.- ölelt át szorosan egyből Charlotte, amint kiszálltam a hintóból. Egyből arra gondoltam hogy talán mind közül ez hiányzott a legkevésbé.

-Köszönöm hogy aggódtál értem.- veregettem meg a hátát.- Viszont én inkább érted aggódom hogy nem öltöztél-e alul. Még nincs olyan hosszú ideje tavasz.

-Haha ne aggódj, már csak ha arra gondolok hogy a drága Hugom mennyi nehézséggel néz szembe az Akadémián, máris jobban érzem magam! Oh, de inkább gyorsan be egy teára, mert te fogsz meg megfázni.

-O-oh, rendben..

Charlotte-val kézen fogva elindultunk befelé, hátrahagyva a többi csomagot a szolgálókra. Felnéztem nosztalgikusan a hatalmas házunkra, majd gondterhelten felsóhajtottam. Kicsit fáj hogy az apám még csak nem is jött ki elém, de gondolom ez érthető azokután, hogy mennyi munkát hagytam rá az önző kívánságommal. Remélem hogy azért nem lesz túlzottan rossz hangulatban...

-Amúgy Charlotte, ameddig távol voltam történt valami érdekes?- kérdeztem udvariasan, mire az égkék szemei izgatottan felcsillantak.

-Haha, nem találod ki hogy mi történt velem alig egy hete~- vigyorodott el pironkodva.- Tippelj ki jött át teázni velem! A Herceg! Maga a Koronaherceg!

Erre kicsit megdermedtem, hiszen az nem is sok héttel azután történt hogy meglátogatott engem is. Azt hittem hogy sok dolga van mint a következő trónörökös, de mégis betudott iktatni egy ilyen személyes találkozót. Bekell valljam ez egy kicsit féltékennyé tesz...

-Oh, komolyan? Milyen szándékkal?- fedtem el meleg mosollyal az aggodalmas arckifejezésemet.

-Azt írta hogy praktikus lenne minél hamar megismerkednünk, mert a jövőben sokat fogjuk meg látni egymást. Eltudod ezt hinni Emily?- mesélte izgatottan.- Kíváncsi lennék mit érthetett ez alatt pontosan~

Beletemettem a tenyerembe gőzölgő arcomat, hogy feleslegesen gyanakodtam. Teljesen egyértelmű hogy ez alatt kit értett a Herceg...

|□|

Ehh megint kihagytam egy hetet... -3- Ne haragudjatok, de nem éreztem hogy jó részt hoznék, (nem mint ha ezzel megelégednék de naa) így muszáj voltam szó nélkül eltűnni... De mlst nem fogok eltűnni úgy mint múltkor! >:3

XOXO: Tunci123