A hatalmas csokornak hála ami az asztalomon díszelget mégtöbb figyelmet vontam magamra még a szokásoshoz is képest. Ekkorra már gyorsan elterjedt a híre hogy valaki rózsákat küldött nekem, de egyedül csak én tudtam hogy ki is volt a feladó, még úgy is, hogy konkrétan nem fedte fel magát. Csak képzelem, hogy milyen nagy felhajtás kerekedne ha megtudnák hogy maga a koronaherceg küldözget nekem virágokat... Eddigis olyan az ittlétem mintha egy hatalmas buborék venne körbe, de ezekután mintha csak mégjobban tartanának tőlem. Nem tudnak arról hogy Fredrikkel van egy felbontott jegyességünk, ahogy azt sem, hogy már romantikus kapcsolazban állunk a Herceggel, csak annyit, hogy van egy hódolóm. Belegondolva szinte semmit nem tudnak rólam a rangomon kívül, mégis szeretnek ítélkezni a nememnek köszönhetően. Elképesztő hogy ilyen mértékű a szexizmus itt, hogy már lassan egy év eltelt, de még mindig levegőnek néznek. És most ez a csokor... Nem tudom hogy mit gondolt a Herceg ezzel.

A szokásosabbnál is gyorsabban végeztem a reggelivel, és a lehető legkevesebb szemkontaktusba akadva felkaptam a csokromat, és kiviharoztam a teremből. Sietősen elakartam tűnni az emberek közeléből a lehető legkisebb figyelmet magamra vonva, ami igen macerás ha egy hatalmas rózsacsokor van a kezedben. Az utam egyből a könyvtár felé terelődött, ahol csak reménykedtem hogy nincs túl sok ember még. Terveim szerint elvonulok egy kevésbé látogatottabb helyre, ahol olvasom tovább az otthonról hozott könyveimet. Szinte leröpültem a márvány lépcsőfokokon, és hatalmas léptekkel szedtem a lábam a kijárat felé, ahol a kertbe érhetek, majd onnan egy vékonyabb úton egészen a könyvtár díszes fajtójáig.

Télhez képest kellemes volt az idő, egészen tavaszias volt már a hangulat. Bár a fák még mindig csupaszon magaslottak, de a nap gyönyörűen visszacsillant a zöld gyepről és a fehér tartóoszlopokról. Rögtön megnyugodtam, és az alkalmon kapva lassítottam a lépteimen hogy belélegezzem a friss levegőt. A tüdőmet teljesen átjárta a tiszta oxigén, ami még mindig ugyanolyan örömöt okoz amióta csak itt vagyok. Hiszen ez is azt jelenti hogy tényleg itt vagyok, és nem pedig egy zajos belváros lakásában.

A nosztalgia hatására majdnem elfelejtettem hogy hová is tartok, amire kicsit megráztam a fejemet hogy észhez térjek. Nincs időm elmélkedni jelenleg, egyenlőre koncentrálni kell a mostani céljaimra, aminek elérése érdekeben nem lankadhat a figyelmem. Céltudatosan visszafordítottam a fejem magam elé egy szigorú testartással, majd csak ekkor vettem észre, hogy már valaki támaszkodik a könyvtár előtti oszlophoz, nekem háttal. Ez egy kicsit meg is zavart hogy mégis miért nem megy be, pedig elvileg 7 után nyitva kell lennie az ajtónak. Viszont ahogy egyre közelebb értem, úgy oszlott szét a fejem feletti köd is. Akárki is az illető, az biztos, hogy nem ide jár. Elég magas ahhoz hogy tanár legyen, de mégse viseli a megszokott egyenruhájukat. Egy vendég? De mit keres itt ilyenkor? Csak nem útbaigazításra szorul?

-Elnézést...- szólítottam meg visszafogottan, miközben egy pár lépéssel közelebb mentem hozzá. A hangomra megfordult, mire teljesen elkerekedtem a szemeim.

-Emily!- mosolygott rám egy hatalmas vigyorral.

-Herceg?! Mégis mit keres itt?

A lábaim szinte földbegyökereztek a férfi látványa hatására, annyira elcsodálkoztam hogy itt láthatom. Azonban ez a pillanatnyi zavar nem tartott sokáig, mivel egyből odarohantam hozzá dőbbent arcal:
-Mégis mit kerese... keres itt?

-Meg akartalak lepni.- mosolygott le rám, majd észrevette a csokrot a kezemben.- Ah, megkaptad? Kicsit aggódtam hogy nem jut el hozzád mielőtt még találkozunk.

Szinte teljesen el is felejtettem hogy még mindig ezt szorongatom...

-He-Herceg... Nem lenne szabad itt lennie tanítas idején!

-Rendben van~ Rendben van~ Amíg nem lát minket senki, addig azt csinálunk amit akarunk. -válaszolta egy ragyogó mosollyal.

-Nem hinném hogy ez ilyen egyszerűen működne..- sóhajtottam aggodalmasan.

Váratlanul megragadta a karomat, és elhúzott az oszlop másik oldalára, majd szorosan megölelt. Csak megszeppenten tűrtem a szorítását, miközben a jobb kezemben a csokrot fogtam. Lassan éreztem hogy a szivem elkezd hangosan kalapálni ezért ellöktem magamtól vérvörös fejjel. Egy kuncogással díjazta a cselekedetemet, majd eligazított egy tincset a szememből:
-Mindig olyan felnőttesen viselkedsz, de amikor ilyen dolgokról van szó meglepően gyerekessé tudsz válni.

Először csak puffogva keszültem volna visszavágni, de válatlanul belemhasított egy gondolat: Ma pont elaludtam a hajamat! Az arcom meg ketségbeesettebbé vált, és megemeltem az államat, hátha így kevesbé látszik a púp a fejemen. Bár ez haszontalan úgy, hogy így is egy bő fejjel magasabb nálam

-Oh, igaz is. Hogy tetszenek a rózsák?- kérdezte egy apró mosollyal arcán.

-Nagyon szépek, köszönöm.- néztem le rájuk.- Van valami oka annak hogy pont rózsák?

-Hm... Egy részről a szép romantikus miatt, de leginkább a kicsit önzőbb szándékaim kielégítéseképp.

-Önző szandékok..?- ismételtem meg a szót felvont szemöldökkel. Akaratlanul is egy aggodalmad érzes kerített hatalmába...

-Emlékszel még az első találkozásunkra?

-Hogy is felejthetném el...- idéztem fel a nem túl kellemes emlékeket arról a napról.

-Emlékszem, hogy meg milyen ijedt arcot vágtál mikor először megláttál. Őszintén az első benyomásom rólad az volt, hogy milyen idióta képet vágtál abban a pillanatban.- emlékezett vissza kuncogva, miközben az én öklöm befeszült ütésre készenállva.- A következő ami feltűnt, az a szokatlan színű ruhád volt. Még életemben nem láttam olyan embert aki feketébe mert öltözni egy ilyen nagy bálon.

-Kérem térjen a lényegre...- szűrtem ki a fogaim közt idegesen.

-Viszont utána megláttam a különleges színű hajadat, ami csak még egyedibb volt a szemeiddel együtt. Most már tudom, hogy egyáltalán nem azért fogtál meg mert beleillettél a rózsák közé. Azért figyeltem fel rád, mert teljesen kitűntél közülük. A gyönyörü fekete hajaddal és a tengerkék ragyogó szemeiddel teljesen elhalványult a vörösrózsák szépsége.

A végére akaratlanul is újra elpirultam, amit úgy akartam leplezni, hogy elfordítom a fejemet. Egy szarkaztikus vigyor kúszott az ajkaimra, majd kimondtam azt ami a fejemben volt először:
-Látom azóta megtanult bánni a szavakkal...

-Haha, igyekeztem.- nevetett fel újra.

Visszanéztem a csokorra, mire egy újabb kérdés merült fel bennem. Kicsit hezitáltam hogy érdemes-e megkérdeznem, de hamar döntöttem:
-Szóval azért vörösrózsák, mert az arra a napra emlékezteti. De... Akkor ezt miért nem személyesen adta át?

-Oh, hogy az.- hervadt le a mosolya.- Csupán csak megakartam mutatni azoknak a férgeknek ami az enyém.

Hirtelen félrenyeltem a saját levegőmet, és elkezdtem fuldokolni. Nem is tudom mi lepett meg jobban. A gyerekes indoka, vagy hogy milyen büszkén vállalja azt fel.

-Nem is tudtam hogy van egy ilyen oldala is, Herceg...

-Örülök hogy mutadhattam mégegy darabkát a személyiségemből.- mosolyodott el még szélesebben ignorálva a szarkasztikus hangleejtésemet.

-Ezt nem éppen dícséretnek szántam.- nevettem kínosan, remélve, hogy elterelődik a téma másfelé is.

|□|

És kész... Huh, olyan jó érzés ezt is letudni! >:3 Ennek a résznek a 70%-át a zuhanyzónak köszönhetitek, ahol is kiötlöttem minden nyálas jelenetet. 😌👌

Oh, amúgy pedig gondolom egyeseknek feltűnhetett hogy egy napot csúsztam, amiért elnézést kérek, de van egy meglepetésem számotokra ami jobban elhúzódott mint számítottam rá~ Nos, ugye ezekelőtt hirtelen sok szép fanartot kaptam, ami eszméletlen sok energiát adott nekem az írásban, ezért arra gondoltam egy unalmas karanténos napon, hogy mi lenne ha én is rajzolnék valamit... aaamit sokáig nem akartam ide is betenni, mert kicsit egoista hogy a saját könyvemből csinálok egy fanartot.. ^^' (meg mindig azt gondolom, de mivel nincs mar sajnos rajzoskönyvem ezért ndm élhetem ki máshol magam TT) Szóóóóval igen. Én is Emilyt rajzoltam le, ahogy ÉN képzelem el. Ez nem azt jelenti, hogy így is kell nektek látnotok. 😖

Kérlek nézzétek el a hibákat, jó rég óta nem rajzoltam gépen, most ismerkedek csak vele igazán. ^^'

XOXO: Tunci123