Az óra 6 órát ütött, én pedig éppen a könyvtárba tartottam. Mint említettem, már egy ideje elterveztem a délutáni programomat, amit egész nap vártam. Lenyomtam az aranyozott kilincset, majd miután bementem a nagy termbe becsuktam magam mögött az ajtót. A mellkasomra helyeztem a kezem, így is nyugtatva a hevesen kalapáló szívemet. Lassan beszívtam egy nagy adag levehőt, amit ugyanilyen tempóban ki is fújtam. Ez kicsit segített helyre rakni a zúgó gondolataimat, de még mindig megkérdőjeleztem magam. Biztos ezt kell tennem? Ettől jobb lesz? De én is tudtam rá a választ már régóta.

Ez az, amiért idekerültem.

A cipőm kopogása még hangosabbá vált a márvány padlón, de mindenki annyira bele volt temetve a könyvekbe, hogy talán meg se hallották. Még csak frissen csengettek ki az utolsó óráról, de már elvoltak foglalva az asztalok a magoló diákokkal az egyre közelebbi év eleji dolgozatnak hála. Bár ez egy könyvtár, de én kivételesen mégse a tartalmáért voltam itt. Egyenesen haladtam el a tele tömött polcok mellett, amíg el nem értem a terem egyik sarkába, ahol egy lámpákkal ellátott tanuló asztal volt kihelyezve, csupán 2 emberrel a két végében. Meg sem álltam amíg az egyik személy elé nem érkeztem, majd megálltam. Kicsit még bámultam ahogy vörös tincsei szemébe lógnak ahogy olvas, de gyorsan elkaptam a tekintetem. Gondolatban még megveregettem bátorítóan a vállam, majd az elötte lévő széket kihúztam, s lehuppantam rá.

Erre már az ő figyelmét is felkeltettem, ezért lassan rámemelte élénk zöld szemeit, amit egy barátságos mosollyal viszonoztam.

-Van rám egy kis ideje, Lord Fredrik?- tettem fel a költői kérdést.

Idegesen becsapta a vörös kötésű könyvét, majd immáron teljesen rámszegezte zavarodott tekintetét:
-Természetesen. Mit szeretene, Lady Emily?

Erre egy pillanatra elnéztem hogy összeszedjem a gondolataimat amiket eddig tartogattam. Hogy fogalmazzam meg? Kicsit beszélgessek még előtte? Burkoltan célozgassak? Nem, ez nem lenne helyes dolog. Egyenesnek kell vele lennem, hogy megtiszteljem az őszinteségemmel. Normál esetben ezt finoman közölnék az emberek... de nem azért vagyok itt, hogy tovább jópofizzak.

-Fel akarom bontani az eljegyzésünket.- közöltem vele hidegen, végig tartva a szemkontaktust.

Köpni-nyelni sem tudott, annyira meglepte ez így hirtelen. Nem is hibáztatom, ilyen helyzetben én se reagálnék másképp. Látszott hogy még ő maga se érti hogyan jött ez hirtelen azokután, hogy hónapok elteltével most beszélünk újra.

-Te-tessék?- nyögte ki kigubbadt szemekkel.

-Nem akarok többé az ön jegyese lenne, Lord Fredrik.- ismételtem meg magam tisztábban.

Kínos csend.

-Mégis... miért?

Már vártam ezt a kérdést. Erre az egyszerű mondatra készültem majdnem egy éve, hogy választ találjak rá. Ezért szenvedtem ennyit, és ezért küzdöttem. Ezt kerestem, ezen gondolkodtam... és ezért kerültem ide.

-Igazából sokáig tartott nekem is rájönnöm a válaszra.- mosolyodtam el halványan.- Ezért szeretnék most önnel őszinte lenni, hogy önnek ne kelljen keresnie ennyi ideig.

Mégegy pillanatig elgondolkodtam, majd folytattam.

-Nem szeretném egy másik ember életét élni, mint ahogy az meg van írva. Az elején még azt hittem... hogy miatta kerültem ebbe a helyzetbe. De mára már tudom, hogy tévedtem.- néztem vissza rá.- Azért lehetek most itt, hogy én én legyek. Nem egy másik ember miatt, és nem egy másik emberért. Szeretnék egy olyan közösségbe kerülni, ahol engem látnak, azért aki igazán vagyok. Szeretném azt csinálni ami önmagammá tesz, és azt szeretném úgy csinálni. Szeretném ha olyan emberek lennének hozzám közel, akik ezt az énem látják, és nem az előre megalkotottat. És pont ezért is szeretném ha ön többé nem lenne ezek között az emberek között, mivel ön nem engem lát. Hanem a hamis énemet.

A szemei még mindig zavarosak voltak, teljesen beléfojtottam a szót döbbenetében. Egy ideig még vártam hogy összeszedje magát, amit egy mély sóhajjal nyugtázott. Az arcát a kezeibe temette, majd egy pár pillanatig úgy is maradt. Végül ő is összeszedte gondolatait, és komoly arcal vissza nézett a szemeimbe:
-Ugye tudja hogy ezt nem ön dönti el? Ez mind szép és jó, nagyon megható... de egyáltalán nem olyan helyzetben van, hogy ezt ön döntse el.

Pontosan erre a válaszra vártam tőle. Sejtettem hogy a szép szavakra nem törik meg, ha csak az igazi érzéseimet öntöm ki neki. Ő pontosan olyan ember aki nem az emberi érzelmekre alapozza a döntését, hanem a körülményekre. Ezért is kell véget vetnem minél előbb a kapcsolatunknak, mert ő nem tartozik abba a jövő képbe amit én alkotni akarok.

-Egyet kell értenem önnel ebben.- mosolyodtam el újra kedvesen.- Én valóban nem olyan helyzetben vagyok hogy erről bíráskodjak. De Őfelsége igen.

Az arca erre újra sokkoltá vált, a higgadt énje egyből elillant:
-Hogy jön ide a Király?!

Nem szeretek embereken áttaposni. Nem vagyok olyan önző és kegyetlen aki ezt a saját érdekeiért szívesen csinálja. Utálom végignézni ahogy csupán szavakkal összedöntöm a gondosan felépített tornyukat, majd minden bűntudat nélkül ott hagyom őket.

-Maga Őfelsége volt az, aki jóváhagyta azt a kérelmemet, hogy ha sikeresen bekerülök az Akadémiára, akkor felbonthatom az eljegyzésünket amikor csak akarom.- toltam a képébe egy széles vigyorral az említett papírt, amin ez szerepelt.

-E-ez lehetetlen...- vette ki a kezemből hitetlenkedve.

Remélem nem gondolta azt hogy a felépülésem alatt csak lóbáltam a lábamat. Nagyon sok mindenen kellett ezért a fecniért keresztülmennem. Legelső sorban az apámon, aki csökönyös mint egy szamár...

Utálok áttaposni az embereken, hogy ezzel is csak magam érdekét szolgáljam. Utálom, hogy csupán pár szavamért dől össze a gondosan felépített tornyuk. De mégjobban gyűlölöm ha rajtam taposnak át.

|□|

Omg annyira sajnálom a kihagyásomat! ;-; Ráadásul egy szó nélkül... De most komolyan komolyan elvagyok havazva, mert egyre közeledek egy határidőig. Kérlek bocsássátok meg ha mégegyszer ez megtörténik, de nem szeretném a magánéleti nyűgeimbe belekevni se a könyveimet, se titeket. ❤ Így a minőség érdekében... kérlek bocsássátok meg az önzőségemet...

XOXO: Tunci123