Álmosan keltem fel az ágyamból reggel, szemeim alatt sötét karikákkal. Ennek fő oka az idegességem volt, de közre játszott az is, hogy egész este fent voltam hogy tanuljak. Azt hittem hogy így kicsit le tudom vezetni a streszt, de ennek hatására csak még feszültebb lettem. Oh, egyébként szerencsémre külön szobát kaptam, bár ennek az a hátránya hogy a legfelső emeleten vagyok, így egy kisebb izomlázam lett mire felértem.
Felnéztem az előttem felakasztott órára, ami szerint van még háromnegyed órám hogy elkészüljek.

Első dolgom volt egy ruha csere, bár nem volt túl nagy választékom, mivel mint már említettem, a bőröndöm kétharmada könyv. Így jobb híján egy kényelmesebb egyberuhát választottam, és a tegnapi tapasztalatok alapján felkontyoltam a hajamat. Miután ismét kipuffogtam magam a kezembe maradt hajcsomó látván, a szokásos rutinommal be is zártam a reggelt. A végére maradt még egy bő 10 percem.

-Hm... Mit is mondott Daniel tanárúr?...- gyűjtöttem össze tegnapi emlékeim maradványait.- Hova is kell menni reggelizni?

Igazából semmire sem emlékszem azokután miután elintéztem a papírokat, csupán emlékcafatok maradtak a fejemben hátra. Így az hogy merre menjek az ebédlőbe, az teljes kiesés.. Reménykedjünk abban, hogy összefutok egy olyannal, aki segíteni tud majd nekem.. vagy legalábbis hajlandó.

|□|

-E-elnézést... Tudnál segíteni hogy merre van az ebédlő?- szólílottam meg egy sötétkék színű egyenruhás fiút aki csak lenézően rámnézett, majd elhaladt mellettem.-...azért kösz.

Sóhajtva nyújtóztam miután már a 8. ember reagált nekem ugyanezzel a reakcióval. Reményvesztve álltam végül a fal mellé, és fáradtan neki döntöttem a fejemet. Ahoz képest hogy milyen szabályozott és tökéletes itt minden, sajnos még itt is meg van a nőgyűlölet. Viszont ennek hála most nem tudom hogy hogy fogok boldogulni az itt töltött időm nagy részében, hogy senkihez se fordulhatok. Arra számítottam hogyha az ittenieknek van agyuk ide bejutni, legalább akkor a büszkeségüket is képesek félretenni:
-...Talán csak simán követnem kéne valakit?

-Lady Emily?- hallottam meg egy meglepett hangot mögülem.

Wow. Micsoda időzítés...

Nagyokat pislogva hátranéztem, ahol megpillantottam a jellegzetes vörös hajkoronájú fiút, Fredrik személyében.

-Lord Fredrik?- kérdeztem is rá, hátha csak összekeverem valakivel.

-Nem hittem volna hogy ilyen hamar kerül sor a találkozásunkra.- lépett mellém komoly arcal.

Én szerintem még kevésbé...

-Haha, na igen.- nevettem fel kínosan.- Oh, amúgy pedig hamár belefutottam önbe, Lord Fredrik...

-Hm?

-...ha megkérhetem, megmutatná merre találom az ebédlőt?

Felvonta az egyik szemöldökét, majd egy 'nemvártammást' arcal elindult előre:
-Kövessen.

-Ah, igen!- futottam megkönnyebbülve a fiú után.

Nagy szerencsém van hogy Fredrikbe futottam, külömben az életben nem találtam volna oda. Bár a jövőben nem hinném hogy kifog majd tudni segíteni, hiszen ő sem lesz ott nekem 0-24-ben csak miattam, és ennyi seggfejjel körülvéve pedig nem reménykedhetek másban.

Egy sanda pillantást vetettem Fredrik ruhájára, amin zöld szegély díszelgett. Gondolom észre is vette hogy ennyire bámulom, ezért meg is szólalt nyugodtan:
-Harmadik félidős vagyok, mint te.

-Harmadik félidős?-ismételtem meg a számomra ismeretlen szót.

-Akiknek zöld szegélyük van azok a harmadik félidősek, ők a 16-17 éves kategória. A sötétkék szegélyesek pedig a negyedik félidősök, ők a 17-18 évesek.- magyarázta el nekem.- Az első és második félidősek azok a másik szárnyba vannak, ők a kezdők.

-Oh~ Értem.

Érdekes, erről nem is tudtam... Bár ez kicsit hasonlít az otthoni rendszerre, de ott 4 évfolyam van, és már egész kicsi kortól. Gondolom ez nem azt jelenti hogy itt kevesebbet kéne tanulni, főleg hogyha egy erős akadémiáról beszélünk.

-Itt is vagyunk.- nyitotta ki Fredrik előttem az ajtót, hogy illedelmesen beengedjen.

-Köszönöm hogy elhoztál ide, és hogy elmesélted mindezt.- biccentettem mosolyogva.

-Hamár erre az akadémiára jársz, akkor legalább ezeket tudd.- válaszolt ridegen.- Remélem hogy legközelebb nem tévedsz el.

-Haha.. nem hinném.

|□|

Miután végeztem a reggelimmel, megtelve, és boldogan távoztam. Isteniek voltak az ételek, az otthoni kosztal vetekedett, ami nagy szó ha egy királyi családból származol. Egyetlen ami kellemetlen volt, az a rengeteg tekintet amik végig figyeltek. Egyértelműen nem loptam be magam az emberek szívébe az első napomon, de nem is okolhatok ezért senkit... Egyrészt mert évközben jöttem, és mert ugye lány vagyok. De persze leginkább mert lány vagyok.

-Kérek egy kis figyelmet, beszeretnék mutatni egy új diákunkat!- csapta le szogorúan a tanár a könyvet.- Viszont kicsit szokatlan lehet elsőre ha meglátják miért is évközben volt képes beiratkozni, de kérek mindenkit hogy fogadják be ennek ellenére is. Kérem Emily kisasszony lépjen be!

A terem már csak a név hallatán elkezdett visszhangozni az értetlen diákoktól, akik egyre csak az ajtó felé néztek kíváncsian. Lassan beléptem idegesen szorongatva az ujjaimat, arcomon mégis egy higgadt mosollyal:
-Nagyon örvendek a találkozásnak, a nevem Emily Abigale Nalson. Remélem a hirtelen megjelenésem ellenére befogadnak!

|□|

Te jó ég hogy mennyire sajnálom ezt a hosszú késésem, bocsánat hogy így visszaéltem a türelmetekkel! >< Őszintén most kicsit megrekedtem az írás terén (is lol), ezért is van hogy eddig halogattam... Amúgy nagyon köszönöm ennek ellenére is a sok támogatást, nagyon jókat mosolygok rajtuk mindig, és érzem hogy ennek hála kezdek kilábalni az ihlet hiányból fokozatosan! 😁

XOXO: Tunci123