A trónon egy nálam (a másik világhoz képest) szinte csak 10 évvel idősebb férfi ült miközben összevont szemöldökökkel méregetett, ahogy én  bénán pukedlizek. Charlotte arcán látni lehetett az aggodalmat, amit egy halvány mosollyal díjaztam. Ismét felegyenesedtem, és a kezeimet összekulcsoltam magam előtt:
-Mi-miért hívatott, Apám?

Emily apját egy elég burkózott, határozott, és büszke jellemmel írtam meg. A történet szerint, ő egy igen csepp földrészet birtokló király, aki csak azért kapta meg ezt a rangot, mert bátyja nekiajándékozta egy országát. Mellesleg bátyja az úgy nevezett I. Király, aki több tíz ország birtokosa. Elég ködös a kapcsulatuk, és még annál is bonyolultabb... de ezt majd később.

-Csak tudni akartam jól van-e a legfiatalabb lányom.- mondta unottan.- Elég sok kellemetlenséget okoztál ezalatt a 2 hét alatt.

-Mélységesen sajnálom.- hajoltam meg remegve.

Folyt rajtam az izzadság, és a torkomban dobogott a szívem. Teljesen más élmény olvasni, és átélni ezt, ahogy találkozol Emily apjával.

Bár azokat mondom és teszem amit a szabályt meg nem szegő Emily is tenne, de mégis érződik, hogy nem egy a "lelkünk". Mármint képzeld el, mintha ugyanazt az előadást látnád kétszer is, csak a szinészek mások. Még akkor se lesz tökéletesen ugyanolyan, ha egy a tanáruk.

Emily egy belűl megkeseredett és csendes lány, aki végtelenül illedelmes és alázatos. Egyetlen szépséghibája, az üres és sötét lelke ami később a halálát okozza.

-Nem nagyon zavar, végülis a cselédek dolga, hogy ellássanak.- mondta minden érzelem nélkül.

Az apám égkék szemei üresen tekintenek az enyéimbe. A szeretete kis szikrálya se látszik benne. Aranyszőke tincsei ragyognak a beszűrődő fény által, amik hófehér hibátlan arcára hullanak. Kiköpött mása az ő szeretett lányáé: Charlottéé. Kezdem már én is érteni mit érezhetett Emily.

-Ah, és még mielőtt elfelejteném.- szólalt meg ismét apám.- Úgy döntöttem végül, hogy hozzáadlak Lord Fredrik-hez. Biztos kifogtok jönni, okos fiú. Alig 1 év van köztetek.

Erre Charlotte ijedten odakapta a fejét:
-A-Apám! Ez nem korai egy kissé?...

-Ez az én döntésem. Charlotte, veled pedig jövő kedden ellátogatunk az I. Királyhoz, megünnepelni felnőtté válását a koronahercegnek.

-Igen, Apám...- hajtotta le szomorúan a fejét.

Szóval Charlotte 17 éves. Így előre haladtunk a történetben? Az lesz az a nap, mikor megismerkedik a herceggel, és engem véglegesen eljegyeztetnek Fredrikkel, a főtanácsadó legidősebb fiával. 15 vagyok, de már házasságba kényszerítenek... Ebből is látszik a bánásmódi különbség. Ahh... Nem akarom a hátralevő életemet egy stréberrel leélni...

|♢|

A találkozó után éppen a szobámban olvastam, mikor egyszercsak kinyitódott az ajtó. Megszeppenve pislogtam az ajtóban álló Charlotte-re, aki szemei ismét könnyekkel voltak megtelve.

-Oh, Emily!- rohant hozzám színpadiasan.- Nem engedhetlek el ilyen könnyen magamtól! De nem szegülhetek Apámmal szembe se.... Mondd, mit tegyünk, hogy együtt maradjunk?

Szorosan megölelt, és magához húzott. Megfulladtam a szorítása miatt, az pedig csak rátett a lapáttal, hogy közbe mondta tovább a szövegét. Kiesett a könyv a kezemből, amire Charlotte is felfigyelt.

-Hát ez..? Mit olvasol?

Elengedte a nyakamat, én pedig felszabadultan kapkodtam levegő után. Sejtésem se volt róla, hogy ilyen rohadt erős szorítása van, örülök, hogy nem rendezte át a szerveimet!

-Emily, te mióta olvasol romantikus könyveket?- olvasott bele Charlotte felvont szemöldökkel.

-Erm... Mostanóta?- vigyorogtam kínosan.- Nem árt valami újdonság.

-Furcsa vagy ma.

Ennyivel nyugtázta mielőtt becsukta volna a könyvet, és újra egy meleg mosoly terült szét az arcára. Megfogta a kezeimet óvatosan, amire én csak kérdőn néztem égkék szemeibe:
-Figyelj Emily. Ha bármi bajod van, nyugodtan fordulj hozzám, rendben?

Nem igazán értettem ezt a felajánlását, de sejtem, hogy miért mondta. Talán ennyire furcsa a viselkedésem? Pedig igyekszem ugyanazokat mondani, mint ahogy azt én is leírnám a szöveget. De nem igazán tudom egy másik személyiség mögé bújtatni az enyémet, főleg, ha az olyan távol áll tőlem.

-Oké.- mosolyogtam Charlotte-re.

Ismét megölelt könnyes szemekkel, mire az én fejem elkezdett lilulni:
-Ah, az én drága Emily-m oly' gyorsan felcseperedett!

-Nehm... khapokh... lhveghőt!!!!!- csapkodtam meg Charlotte hátát oxigén után.

|□|

Legyetek üdvözölve kedves Olvasók! 😌 Remélem e részem is élvezetes volt, és várjátok könyvem folytatását. Most, hogy lassan itt a nyáriszünet, én magam is megtudom gyarapítani a részek gyakortaságát, heti 3 részre. Bár majd lesz egy hosszabb távollétem utazás terén amit majd bővebben ki is fogok fejteni, ha eljő az idő. Köszönöm, hogy ismét velem tartottatok, oh drága Olvasók, és kívánok további szép napot! ❤

XOXO: Tunci123