-...ez az Olympus csillagkép, ez pedig a Frderyka.- motyogtam a könyvem felett.- Hihetetlen, pedig szinte ugyan olyanok! Elképesztő hogy mennyi csillagkép van..

Amióta megkaptam apám engedélyét, mást sem csinálok csak a szobámba bezárkózva napokig tanulok. Éppen a csillagászatot veszem át amiben elég gyenge vagyok. Bár az is megnehezíti a dolgomat hogy azok a csillagok amiket otthon ismertem azok teljesen más nevet kaptak, vagy fel sem fedezték őket. Itt nem tudják még az emberek hogy például a Vénusz, vagy a Mars bolygó az a mi naprendszerünket alkotják, a többit pedig nem is ismerik. Igazából elég szórakoztató ennek a világnak a fejletlensége, így is kevesebbet kell tanulnom, ráadásul amit áthoztam tudás, az most hasznosul. Hogy őszinte legyek így vicces tanulnom.

-Bejövök.- kopogtattak az ajtómon.

Gyoran a párnám alá dugtam a kék borítású könyvemet, majd mintha a frizurámat igazgatnám felpattantam:
-Gyere!

Az ajtó kitárult, és amint megláttam hogy ki áll ott, döbbenetemben leengedtem a kezeimet:
-Cha-Charlotte?

Meglepődve néztem a rég nem látott nővéremet, aki letőrten nézte a lábait. Bár hozzáteszem még így is gyönyörűen nézett ki, akármilyen lehangolt is volt...

-Mit szeretnél?- kérdeztem már teljesen féle fordulva.

-Emily... beszélnünk kell..- mondta komoly arcal, de még így se nézett rám.

Kicsit meghökkentem a szokatlanul komor természetétől és a letörtségétől, így egyből elkezdtek kattogni az agytekervényeim hogy mi lehet a gond. Bejött az ajtóból, és az ágyam szélére ült, nekem háttal. Kissé hezitálva végül mellé ültem, és kérdőn figyeltem az arcát. A szemeiből elkezdtek gyönygyöződni a könnycseppek, míg végül azok elkeztek potyogni, amire kikerekedtek a szemeim:
-Hu-Hugom! Én ezt már nem bírom tovább!

-Charlotte?!

-A veszekedésünk óta egy szakadék keletkezett köztünk, pedig még pár hónapja elválaszthatatlan testvérek voltunk.- temette az arcát a tenyereibe.- Mióta... mióta az a baleseted volt, mintha minden megváltozott volna! E-e-ezt.... Én már nem bírom!

Egy ideig még ijedten néztem ahogy kétségbeesetten zokog, majd egy idő után az arcom szép lassan elkomolyodott. Csendben ültem ölbetett kezekkel, miközben az agyam elkezdett kattogni. Végül nem telt bele két másodpercbe, és egy ragyogó mosoly húzodott az arcomon, majd gyengéden rátettem a kezemet a nővérem remegő vállára:
-Ugyan, ezért felesleges sírnod. Rossz érzésem van ha így kell lássalak.

A sírása nem csillapodott, csak szipogva törölgette sós könnyeit, amik szép lassan sötét foltokat hagytak a gyönyörű ruháján.

-Azt szeretném ha minden olyan lenne mint előtte! Nem akarok haragba lenni az egyetlen hugommal...

Még mindig csak mosolyogva néztem, majd óvatosan átöleltem, és megsimogattam a hátát:
-Én se akarok haragba lenni veled, Charlotte.

-E-Emily...- hatódott meg.-..Köszönöm. Nagyon köszönöm...

-Kérlek ne köszönj semmit.

Óvatosan tartottam a kezeimben, miközben már egyre kevésbé remegett. Végül már csak hangosan szipogott, és szorosan kapaszkodott belém, mintha sose akarna elengedni. A mosolyom szép lassan lehervadt, és komolyan bámultam magam elé, miközben még mindig csak simogattam meggyötört nővérem hátát.

|□|

-Nézzük csak...- tartottam a tankönyvem magam előtt.- Tehát ez a kapor, és ez kurkuma. Ugh... de utálom a fűszereket...

Jelenleg a kertünkben vagyok, ami csak a közelébe se érhet a Kastélyihoz, de legalább pont akkora hogy tudjak benne tanulni. Most a fűszereket magolom be, amiknek meg kell néznem a szagát és a tapintását ahoz, hogy rendesen megtanuljam minden részüket. A sima virágokkal nincs bajom, sőt imádom őket, de a fűszerekkel teljesen más a helyzet...

-Annnnnnyira unalmas!!- csaptam be a könyvet hisztizve.

Az égre néztem ami olyan tiszta volt mint mindig, miközben egy mélyet sóhajtottam. Felemeltem a jobb kezemet a magasba, majd mintha meg akarnám fogni a felhőket, összezártam az ujjaimat.

Még mindig alig hiszem el hogy milyen szituációba keveredtem, és hogy mennyire elrepült az idő 2 hónap alatt. És a legfurcsább az egészben, hogy nincs honvágyam, még csak nem is sírok vissza senkit. Heh... kit is sírhatna vissza egy kitagadott antiszoc csóró író? Ráadásul én már egy felnőtt nő vagyok, így ha úgy nézzük fejben 11 évvel érettebbnek számítok az itteni koromhoz képest. Már ha lehetne engem érettnek nevezni...

Kínosan visszagondoltam az eddigi kitőréseimre, mire egyszercsak felvillant az a nap, mikor találkoztam a Herceggel. Hirtelen egyből elvörösödtem, és zavaromban elkezdtem toporogni mint egy 5 éves kislány:
-Ah... basszus.. Mi a tökömet művelek én?

Nem nem nem! El kell felejtenem! Az nem jelentett semmit, úgy se fogom többé viszont látni, még ha akarnám se.

Miután elhesegettem a kínos emlékeket a vállam alá csaptam a könyvemet, majd egy utolsó pillantást vetettem a tenyeremre:
-Azt hiszem vissza kéne már mennem.

|□|

Um... sziasztok? ^^' Na-nagyon sajnálom hogy megint késtem, sorozatban már másodjára... és a kifogásom?.. Hát, őszinte leszek veletek: lusta voltam és addig halogattam ezt a részt amíg éjfél nem lett. OwO' No mindegggggyyy~

XOXO: Tunci123