Hirtelen elakadtam, és a szívem még hevesebben vert. Naív? Rosszúl válaszoltam volna? Most mit tegyek?! Gondolkozz, gondolkozz már!

Felnéztem a Király arcára rémülten, aki még mindig ugyanolyan széles mosollyal várta a válaszomat. Nem tudom hogy mi járhat a fejében, ezt most nem vagyok képes én se "megjósolni". Ha van egy dolog amibe sose volt beleszólásom, az a jövőm ami egyre inkább kezd szilánkokra hullani ahogy kinyitom a számat. Kezdve hogy fellázadtam, hogy a Kastélyba jöttem, hogy találkoztam a Herceggel, és most ez...

Író vagyok, így képes vagyok arra, hogy a karaktereim minden mozzanatát ismerjem.

Igaz. Van egy fegyverem ami senkinek sincs rajtam kívűl. A legpusztítóbb mind közül, hogy minden embert jobban ismerek mint ők saját magukat. Nézzük csak... A legfontosabb hogy ne becsüljem alá a Királyt, mert ő az egyik leginteligensebb karakterem. Jó kapcsolatai vannak a kedves megjelenése miatt, de őt ismerve a mosolya mögé bújtatja őszinte szavait.. Nem kétszínű, csupán csak higgadt, és tapasztalt. Innen nézve logikus ha egyből a motivációmra kérdez, ellentétbe a többi emberrel akik a tudásomat tesztelnék. Ez egyben a kedvességét és inteligenciáját is mutatja. Ebből adódóan az a legjobb ha őszintén válaszolok, és minden szavamra gondosan odafigyelek.

Ha így belegondolok mindenbe akkor már minden világos, és elillan a félelmem is.. Nem nehéz hogy mit akar elérni ezzel, inkább csak jobban mögé kell látni.

-Nem hiszek abban hogy naív lennék.- szólaltam meg ismét határozottan.- Tudom, hogyha előszőr lépnék akkor sokakat motiválnék ezzel, talán a pillangó-efektushoz tudnám hasonlítani. Habár a pillangó kicsinek tűnhet, de minden szárnycspásával előrehalad, szelet hagyva maga után. Szeretnék én lenni az első lepke aki kibújik a bábjából, ezzel segíteni a többieket egy törekvő példával.

A nagybátyám tekintete tisztább lett, és mosolyogva a bal kezére tette a fejét:
-Tetszik a válaszod, de ezzel csak még több kérdést hagysz magad után. Mit akarsz kezdeni azokután miután megszerezted a tudást?

-Példát fogok mutatni a nőknek hogy lehetséges kiharcolni a jogot, amikre csak a férfiak képesek. Továbbra is harcolni fogok hogy mindenkihez eljuthasson a mondani valóm, a státuszomat és az eszemet felhasználva.

-Emily, téged már az első pillanattól kezdve megkedveltelek, és most sem változott a véleményem. Őszintén látom benned a potenciát és a lelkesedést, viszont szerintem még túl fiatal és törékeny vagy ehhez. Biztos vagyok benned hogy utad során több ellenségbe és álbarátba bukkansz mint hinnéd, és ha nem vigyázol csúnyán elbuksz.- mondta komoly arcal a Király.- Vállalod még ezek után is?

-Őfelsége, ön szerint most itt lennék ha mindezt nem tudnám?- mosolyodtam el.- Kérem ne becsüljön alá a korom és nemem miatt. Nem tudja hogy mikre vagyok képes, és miket éltem át, szóval kérem csak dőljön hátra és figyeljen! Elérem hogy a legvégén az ön bizalmát is elnyerjem, nem számít, hány emberen kell emiatt áttaposnom.

Erre látszólag apám kicsit meglepődött, mert a szemei kikerekedve figyeltek engem. Gondolom nem számított rá hogy az ő elnyomott játékszere képes ilyen szavakat használni. Hah, legszívesebben a pofájába röhögnék és ujjal mutogatnék rá, olyan zseniális arcot vág.. Ha tudná hogy az elsődleges célom az az hogy összemorzsoljam a tökeit porrá, hogy azzal fűszerezzem meg az ebédemet amit majd jóízűen elfogok fogyasztani...

-Komolyan, néha még ez az öreg csont is képes még újjat tanulni.- nevetett.- Lányom, akkor csak egy utolsó kérdés: Hogy akarod megszerezni ezt a tudást?

Behunytam a szemeim hogy rendesen áttudjam gondolni a válaszomat. Szeretném végignézni ahogy apám és Charlotte a lábaim alatt hevernek, és szeretném őket összezúzni de... nem akarok olyanná válni mint ők. Már ha csak visszagondolok a sok megaláztatásukra az előzző énemre, kényszert érzek hogy mindent háromszoran visszafizessek, de ennek még nincs itt az ideje... Szeretném ha mentálisan szenvednének a tudattól, hogy legyőztem őket:
-Akadémiára akarok járni.

Erre a levegő megfagyott, a légy zümmögését is úgy lehetett hallani mintha földrengés lenne. Amíg apám arca lesápadt, a nagybátyám arca rezzenéstelen volt, mint mindig. Mondjuk lehet hogy ez tényleg kicsit sok volt...

-Hahaha...- kezdett el nevetni kínosan a nagybátyám.- Ez tényleg meglepett.

Próbáltam tartani a komoly arcomat és ignorálni apám gyilkos tekintetét.. már most félek hogy mit fogok ezért kapni.

-Ez tetszik!- nevetett még mindig tovább.- Ha tényleg sikerülne ez akkor te lennél a történelem első nője aki akadémiára járna. Haha, te aztán tényleg nem semmi vagy! Nem is értem hogy miért rejtegetett eddig az öcsém.

-Ezt én is tudni akarnám...- motyogtam az orrom alatt.

Apám arca falfehér volt, és a szemei tepsi méretűre nőttek. Az ujjai láthazóan remegtek a dühtől, de nagyon erősen tartotta magát. Látszott hogy a büszkesége többet ér számára bármi másnál... Ettől függetlenül tudom hogyha kettesbe maradok vele akkor képes lenne kezet emelni is rám.

-Viszont Emily, lenne itt még valami...- szólalt meg ismét a Király miután kinevette magát.

Ne... még több kérdés?.. Ha így folytatjuk akkor lelkileg összeomlok apámmal együtt.

-... Szerinted a tanulmányid mellett hogy tudnánk megoldani az esküvőt a fiammal?

-TE-TESSÉK???- ordítottam fel felháborodva apámmal kórusban.

|□|

Sokat agyaltam ezen a részen, szóval értékeljetek. ;-; Bár a kivitelezés pocsék lett, de mentségemre szóljon hogy nem vagyok hozzászokva a komoly szituációkhoz... De legalább túl vagyunk rajta. 😅 *feltámadás*

XOXO: Tunci123