|■|

.
.
.

"-Hogy merészelsz ilyen siralmas jegyekkel átlépni a küszöbömet??!!

Unott arcal néztem ahogy anyám újra leordít az iskolából hozott felmérők miatt. Olyan magas volt hozzámképest, hogy nem is láttam rendesen az arcát csak a száját, ahogy azt fel-le mozgatja. Amikor mérges olyankor gyakran harapja be a szája sarkát, ami most is csupa seb. Nem is hallom mit mond, de nem is akarom. Unom már hogy mindig csak hangoskodik mikor csak meglát.

-Figyelsz rám??!- rivalt rám mikor látta a jeges tekintetemet.- Szerinted a falnak pofázok?!

Hangos... beakarom fogni a füleimet, de akkor még hangosabb lenne. Nem akarok itt lenni. Nem akarom újra és újra ezt hallgatni:
-Felmehetek a szobámba?

Erre az arca még torzabb lett, és a fogát belevályta az ajkaiba. Az egész teste remegett a dühtől, amitől az írott papír a kezébe fájdalmasan összegyűrődött:
-Már megint... MÁR MEGINT A KURVA OLVASÁSON JÁR AZ ESZED????!!! ROHADTUL NEM CSINÁLSZ SEMMIT CSAK A SZOBÁDBAN OLVASOL EGÉSZNAP! EZÉRT ILYEN KIBASZOTT SZÁNALMASAK A JEGYEID!!! MIÉRT NEM TUDSZ OLYAN LENNI MINT A BÁTYÁD??!

Ah... már megint ez... Ismét a bátyámat hozza fel, aki haza se jár sose, és aki sose foglalkozott velem. Miért nem hall meg engem senki? Miért nem szeret engem senki? Olvasnom kell hogy lenyugodjak...

A kezei lassan felém közeledtek, és rásimultak a nyakamra ami mivel érzékeny volt már a sebektől, ezért felszisszentem. Nem... nem szabad sírnom, attól nem lesz jobb... sose volt jobb attól. Csak csendben tűrnöm kell egyedül amíg vége nem lesz, és utána újra olvashatok. Igen... nincs szükségem senkire, úgyse szeret engem senki.

-Bárcsak sose adtam volna neked életet!!!.."

.
.
.
|■|

Összerezzentem ezektől a hirtelen jött rossz emlékektől, majd idegesen megszorítottam a szoknyámat. Miért pont most jutottak ezek az eszembe?.. Legalább 20 éve már ennek... Semmi baj, semmi baj, végy nagy levegőt, és emlékezz hogy milyen helyzetben vagy.

-Lady Emily, kérem fáradjon be, Őfelsége és Édesapja már várja!- hajolt meg a komornyik az ajtó előtt.

-Ah, i-igen.. Sajnálom.- haraptam be az alsóajkamat idegesen.

Az ajtó kitárult előttem, amire egy kicsit lefagytam. Még egy utolsó mély levegőt vettem hogy lassuljon a szívverésem, majd elengedtem a szoknyámat. A kezeimet magamelőtt összekulcsoltam, és kihúztam magamat.

Nem lesz semmi baj, csak emlékezz ki is vagy.

Igen. Most én vagyok Emily, a történetem riváliskaraktere, így nem szúrhatok el semmit... nem úgy mint eddig.

-LADY EMILY ABIGALE NALSON MEGÉRKEZETT ŐFELSÉGE!!- ordítottak fel a katonák egyszerre amire összerezzentem.

Akárhányszor is játszák ezt el, én mindig halláskárosodást kapok...

|□|

-Ah~ Emily lányom~- vigyorgott a nagybácsim ahogy meglátott.

Kicsit ijesztő volt ahogy mosolygott és ahogy szólitott, szinte virágok nyíltak mellette a boldogságtól... viszont ennek az ellentéte a mellette álló apám volt ahogy jeges tekintettel bámul rám. Mondjuk sejtettem hogy a tegnapi után se leszünk puszi-pajtik.

-É-éltesse sokáig az Úr, Őfelsége...- mondtam el gyorsan félénken a szokásos köszönést.

-Ugyan, ugyan, kérlek mostantól szólíts csak Nagybácsinak hamár úgyis a családom része vagy.~- vigyorofott el mégszélesebben.

Erre csak még kínosabban éreztem magamat..

-Őfelsége, kérem térjünk inkább a tárgyra.- szólalt meg rideg hangon apám is.

-Hm~ Igazad van, nincs sok időnk. Nektek is nemsokára úgyis haza kell menjetek, nem rövid az út.

Újra csönd ült a teremben, és vártam hogy valahol elkezdjük. Hogy fognak tesztelni? Matematika? Csillagászat? Történelem? Egész végig ezeket tanultuk a tanítómmal, a könyvbeli kérdésekre mind tudok választ adni.. nagyjából..

-Emily, mond csak.- kezdett bele mosolyogva a nagybátyám.- Miért kezdtél érdeklődni a tudás megszerzése iránt.

Huh?.. Mi? Wow, ez meglepett... Szóval nem az inteligenciám után érdeklődik hanem a motivációm után? Vajon még nem kezdtük el és ez csak bevezetés? Nem, nem hinném. Habár a Király kedvesnek és gyerekesnek tűnhet, de valójában több vér tapadt a kezéhez mint apámnak. Senki se lesz csak úgy egy kontinens ura, ő is több száz háborúban vett részt ahol saját két kezével oltott ki életeket. Köztük a bátyjáét is, aki a trónörökös lett volna... Vigyáznom kell vele hogy mit mondok vagy soha többé nem kapok támogatást az oktatásomra:
-Azt szeretném, hogy a nők is jogot kapjanak a társadalomban.

-És szerinted azzal hogy tanulni kezdessz képes leszel változásokat hozni?

Erre kicsit összerezzentem és az agyam azonnal elkezdett hevesen gondolkodni. Igaza van, ezzel nem bizonyíthatok semmit. Ez egy rossz válasz volt tőlem, amit azonnal helyre kell hoznom. Gondolkozz, gondolkozz...

-Nem..- válaszoltam egyenesen.- De szeretném azt hinni.

Erre a Király mégjobban elmosolyodott, majd higgadtan hátradőlt a trónjában:
-Emily. Nem gondolod hogy egy kicsit naív vagy?

|□|

Hehe... ismét jól félbehagytam a sztorit. ^^' Plíz dont hört mí~ ;-;  Okey-dokey mostmár kifogytam az előreírt részekből, úgyhogy mennem kell újratölteni a rajtárt.. Remélhetőleg szombaton találkozunk!~ 😁

XOXO: Tunci123