Pár órával később eloszolt a tömeg, és én pedig egyedül maradtam egy szolgálóval, aki éppen a tükör előtt fésülte a hajamat. Lehajtott fejjel agyaltam, és próbáltam logikát vinni a helyzetembe, ami kicsit se ésszerű. Összegezzük: Van egy népszerűtlen író, aki egy nap végső elkeserédésében öngyilkos lett, ami miatt pedig egy hercegnőként "reinkarnálódott" egy általa írt mesébe. Akárhonnan nézzük ez teljességgel logikátlan.

-Hercegnő, jól érzi magát?- kérdezte aggódva a szolgáló mögülem.

Feleszméltem és kínosan felnevettem:
-Se-semmiség, csak kicsit elkalandoztam.

Erre a nő elmosolyodott, és folytatta a hajam fonását. Én egyre jobban szugeráltam, ahogy egyre nőtt bennem a kérdés miszerint:
-Pontosan... Mi is történt velem?

Erre felkapta a fejét meglepetten és lehervadt az arcáról a mosoly:
-Egy napon miközben a kertben játszott váratlanul összeesett ismét... De most... 15 napig nem is kelt fel. Egyik orvos se tudta megmondani mi történt magával, emiatt pedig Charlotte Hercegnő is elkezdett aggódni önfelől.

15 NAPIG??!! Ismerem ezt a jelenetet a könyvemből mikor Emily a gyenge szervezete miatt ismét összeesik, de akkor csak 1-2 napig pihent. Nem hogy 15 napig!! Valami itt nagyon nem stimmel...

-Kész is van.- szólalt meg mögülem a nő mosolyogva.

-Köszönöm, nagyon szép lett.- néztem ragyogó szemekkel a munkájára, amire kicsit meghökkent.- Van... van valami az arcomon?

-Oh, de-dehogyis csak tudja... kicsit szokatlan magától ez az őszinteség.- mentegetőzött.

Valóban, Emily karaktere elég titokzatosra van megformálva. Egy elég introveltált és befeléforduló lány nővére miatt, ráadásul nem is igazán szokott mosolyogni. És az, hogy valakinek mondja a 'köszönöm' szót, vagy hogy egyáltalán kimutassa valamifelé a tetszését... teljességgel lehetetlen! Ha kiakarok egyben jutni innen, akkor nem szabad ilyen gyanúsnak lennem, és sokkal jobban el kell játszanom Emily személyiségét. Óvatosabbnak kell lennem!

-A-ah... sajnálom...- mondtam halkan.

Erre a szolgáló mégjobban ledöbbent, és nem tudott mit mondani. Gyorsan a számra csaptam idegesen: MEGINT ELCSESZTEM!!!! Emily legfőbb jellegzetése az, hogy Soha nem mondja azt, hogy sajnálom! Basszus, hogy én milyen egy idióta vagyok! Csak én lehet ezen a kerek földón ilyen üresfejű!

-...- csendben vártam az ítéletemet, majd a nő felkacagott.

-Ah, ne haragudjon Hercegnő, nem magát nevetem ki, csak tudja elképesztően aranyos! Az utóbbi napokban elég szétszórt, nem jellemző ez magára.

Csak hogy tudd, én egy 26 éves felnőtt nő vagyok...

-Ö-öhm... Köszönöm?- pirultam el, és arra gondoltam, már úgyis mindegy.

^◇^

A szívem hevesen vert a mellkasomban, miközben a szolgálóval magam mellett haladtam végig a folyósókon. Az üres termet megtöltötte a cipőnk kopogása, és elértünk egy lépcsőhöz ami levezetett. Egy mély levegőt vettem, amire a nő felfigyelt:
-Minden rendben Hercegnő?

-Te-természetesen!- mosolyodtam el idegesen.- Csak kicsit zavarban vagyok, hogy ennyi idő után találkozom apámmal.

Így igaz, nem rég tudtam meg, hogy a történetbéli egyik királlyal találkoznom kell. Olyan izgatott vagyok! Én számomra, mint író, elég izgalmas ahogy szép lassan találkozok a karaktereimmel, amiket én magam formáltam meg. Mindegyiket jobban ismerem mint bárkimás, mivel én kreáltam őket ilyenre.

-Ma igazán furcsa, Hercegnő.- kuncogott a nő.

-Valóban?- nevettem kínosan.

Elvégre nem mindennap találkozik az ember egy királlyal.

Lementünk a lépcsőn egészen egy óriási ajtó elé ahol már várt minket két őr. Amint megláttak minket meghajoltak:
-Hercegnő, Őfelsége már várta Önt!

Kicsit idegesebb lettem ettől a sok formaiaskodástól, de ezellen nem tudok mit tenni. Végülis a könyvbéli Emily híres a büszkeségéről.

-I-igen!- ennyit tudtam csak kinyögni zavaromban mielőtt nyitódott volna az ajtó.

Elvakított egy pillanatra a fényesség ami belülről szűrődött, ezért nem túl nőiesen elkezdtem hunyorítani. Bent egy hatalmas terem fogadott, ami végén egy kisebb trón volt benne a már jól ismert személlyel: Arthur Királlyal, azaz Emily apjával. Idegesen hátranéztem a szolgálóra aki biccentett, hogy menjek be. A mellkasomra tettem a tenyerem, így próbáltam nyugtatni magamat. Lassan ki és befújtam egy jó nagy adag levegőt, és beléptem. A magassarkúm végigkopogtatott a márványkövön ahogy egyre csak haladtam.

-ÜDVÖZÖLJÜK EMILY HERCEGNŐ!- üvöltöttek egyszerre az őrök, majd mélyen meghajoltak.

-A-Ah, örvendek!- hajoltam meg egy picit zavaromban.

Észbekaptam, majd gyorsan felegyenesedtem vörös arcal. Robot szerűen léptem a trón elé egy 10 méterre, ahol már apám várt szigorú tekintettel mellette Charlotte-val. A szívem a torkomban dobogott miközben az ők furcsáló arcukat vizslattam, és vártam valamilyen köszöntést.

Egy pár másodperc kínos csend után én pukedliztem szerencsétlenül mint a filmekben, amiket még otthon láttam:
-Ü-üdvözlöm Apám, remélem jó egészségben van!

A hangom hallhatóan remegett, de jól tudtam mit kell mondanom. Végülis jól jön ha egy olyan történetbe csöppensz amit te magad írtál.

|□|

Szép jó napot minden idetévedőmnek egy ilyen meleg napon. 😁 Lassan itt a nyáriszünet, így akkor már tudok heti 3 részt is hozni akár, de egyenlőre ezzel kell beérnetek. ^^' Szerencsére előre megírtam jó pár részt, így van időm rendesen átnézni, éa kijavítani a helyesírásihibákat, vagy elírásokat. Bár gondolom még így is van pár, de higyjétek el, megpróbáltam a maximumot kihozni magamból. 😅

XOXO: Tunci123