Amikor végetért a szám elkezdtünk lassúlni, amíg végül teljesen meg nem álltunk. A szívem hevesen kalapált, miközbe még mindig szorosan szorított magához. Teljesen kizártam a külvilágot, egyedül csak a lábaimat tudtam nézni remegve, várva hogy ezután mi fog történni.

-Wow... te aztán tényleg rémesen táncolsz.- szólalt meg egyszercsak komoly arcal a Herceg.

Erre csak mégjobban égett az arcom, de mostmár ez a szégyenérzet a haraggal is keveredett. Mérgesen felnéztem rá aki még mindig engem bámult, majd gyorsan elfordítottam a fejemet:
-Mo-mostmár elengedhetsz...

Erre nem mondott egy szót se, csak még erősebben megszorította a kezemet amire kicsit megrezzentem a fájdalomtól.

-Hé, beléd meg mi ütö...- hirtelen elhallgattam amikor az arcára néztem.

A szemei elsötétedtek, de még mindig visszaláttam magam bennük. Kifejezéstelen volt az arckifejezése, és nem úgy tűnt hogy foglalkozott volna a mondandómmal. A csönd már kezdett kínos lenni, az emberek mögöttünk is egyre értetlenebbek voltak hogy most meg mi történik. Kezdem egyre jobban zavarban lenni, és a tűrőképességemis a végét járta.

-Fi-figyelsz te rám?..- kérdeztem halkan.- Mindenki minket bámul...

Semmi...

Egy arcizma se rezzent, és a tömeg is egyre hangosodott mögöttünk. Ez kínos. Nagyon, nagyon kínos.. Ne nézzetek... hadd menjek csak haza!

Nem bírtam tovább és kilöktem magam a szorításából amire mindenki meglepődött. Gyorsan elakartam tűnni innen, nem akartam hogy egy percnél is tovább maradjak ott. Fogtam és megfordultam, majd gyors léptekkel elindultam hogy mihamarabb eltűnhessek de...

...egy gyors mozdulattal elkapta a felkarom.

Mégegy nagy sokk, és már mindenki kidülledt szemekkel várta a drámai eseménysorozatot. Meglepetten megfordultam, de a düh már láthatóan kiült az arcomon.

-Mit képzelsz te perve...

-Mondd el a neved.- vágott a szavamba nyugtalanul.

-Mi-minek kell neked az én nevem?..- lepődtem meg a hirtelen kérdésétől.

Erre egy kicsit hezitált a válaszán, majd komoly arcal választ is adott:
-Hogy újra láthassalak..

Erre ahelyett hogy romantikusan elkezdtem volna érzéseket táplálni felé, majd a drámai zenével befejeződik a történet, inkább méginkább elkezdtem fosni tőle. Ez a srác komoyan nem tudja hol a határ? Komolyan, úgy viselkedik mint egy perverz...

-E-eressz el...- rángattam a kezemet a szorításából.

-Mondd el a nevedet, és akkor elengedlek!-válaszolta szigorúan.

A kis...

-Emily...- motyogtam az orrom alatt.

-Emily.- ismételte meg.- Milyen Emi...

Nem engedtem hogy befejezhesse a mondatát csak egy mozdulattal kirántottam a kezemet majd elviharoztam. A tömeg mikor odaértem kettényílt, miközben minden szempár engem bámult. Lesütöttem a szemeimet szégyenembe, főleg ezután a jelenet után, majd egy szó nélkül kimentem a nagy ajtón, ahol egy ember se mert megállítani.

|□|

Sajnálatomra másnap nem otthon keltem, hanem a kastély egyik előkészített szobályában. Ide irányítottak engem, így gondolom a többiek is valhol itt lehetnek a közelben. Mondjuk hogy is gondolhattam azt hogy ennyivel megúszom, hogy még be se mutattam a több napos kemény tanulásom gyümölcsét..

Felkeltem a hatalmas puha ágyból, és álmosan dörzsöltem ki a csipát a szememből. Éreztem hogy van egy kis másnaposságom a tegnapi party után, bár csak egy pohár pezsgőt ittam meg... Lábjegyzet: Emily nem bírja az alkoholt. Éreztem is hogy ez a pohárka megindul visszafelé amint felnyitottam a szemeimet, így egyből kirohantam a szoba melletti mosdóba kiürríteni a gyomromat. Még szerencse hogy elhelyeztek ide egy WC-t, vagy különben elég kínos lett volna nekem bevallani hogy hogyan hánytam szivárnyámba a falra..

Lehúztam amit lekellett, majd zúgó fejjel lecsüccsentem a földre. Utoljára a huszas éveim elején voltam ennyire másnapos 5 sör, 3 pohár bor, és 1 whiskey után, mivel híresen jól bírtam akkortájt a piát... és most... Egy pezsgő így kikészített... Mondjuk az is igaz, hogy még ez a test kiskorú az italhoz, és ráadásul alapjába véve is elég gyenge. Egyáltalán legális volt nekem is inni?

Hirtelen bevillantak a tegnap este emlékei, amire az égő arcomat a tenyereimbe temettem szégyenemben. Soha életemben nem éreztem még ilyen kínosan magam, mint abban a pillanatban. Nem tudom hogy az alkohol tette ezt velem, de azt kívánom hogy bárcsak eltűnnék a föld színéről.. Soha, ismétlem soha, nem iszok többé se pezsgőt, se semmit!

Nyöszörögve feltápászkodtam a padlóról miután túltettem magam a tegnap este emlékfoszlányain, és a csapra támaszkodtam. A tükörbe néztem, ahol egy kialvatlan, másnapos, sápadt lány nézett vissza karikákkal, aki még alig 6 órája tündökölt az estéjiébe. Rám férne egy fésülködés, mert mintha egy horror film jól kisminkelt szereplője lennék..

-Hugom!- csapódott ki az ajtó, amit egy éles hang követett.

Erre minden sejtem fájdalmasan felordított, amit egy nyögéssel jeleztem. Az ajtóban Charlotte állt a mai tökéletes öltözetében, arcán egy komoly arckifejezéssel.

-Mi van...?- kérdeztem mogorván az alapból nem kívánatos személytől.

Erre összevonta a szemöldökeit, majd vékony kezeit a csípőjére tette:
-Megmagyaráznád a tegnapit?!

Ah istenem... Megint kezdődik... bárcsak lehúztam volna magamat a WC-n a tegnapi bállal együtt..

|□|

A-lud-nom kellll!! Holnap korán kelek, de nem arról vagyok híres hogy 9 előtt képes vagyok felébredni...^^' Szorítsatok hogy képes legyek még 11 előtt elaludnom. ;-;

XOXO: Tunci123