-Igazán szép kert.- mondta elegánsán Charlotte a porcelán pohara mögül.

Az nem kifejezés... csak a teázó része akkora mint a mi kastélyunk...

-Ugyan, egy ideje már nem is gondozza a kertészünk, mivel sajnos lebetegedett.- legyintett mosolyogva a Király.

-Elképesztő...- motyogtam az orrom alatt döbbenetemben.

Igen, jelenleg most az erkélyen teázgatunk egy enyhén mondva is festői környezetben tele tarka virágokkal és gondosan nevelt növényekkel. Mindig leesik az állam, akárhová is nézek ezen a helyen.

-És hol van az ünnepelt?- kérdezte apám higgadtan két korty között.

Erre a nagybátyám arcáról egyből eltűnt a vigyor, és felváltották a haragos ráncok:
-Mint mindig, bóklászik valahol. Még a saját felnőtté-avatásán se ér ide időben, pedig nem sokára itt lesznek a vendégek.

Nem lepődtem meg ettől az információtól, mert végülis vajon ki alkotta meg ilyenre... bár az még engem is meglep hogy ilyen fontos eseményt ellóg. Tényleg ennyire nemtörődömre írtam meg?

Ha jól számolom még pár óra és megtörténik A találkozás. Micsoda megkönnyebbülés ez számomra... Azt hiszem még kihasználom az időmet és megnézem magamnak jobban ezt a lenyűgöző kertet:
-Elmehetek egy rövid sétára ezen a környéken? Ígérem időben visszaérek.

-Emily mégis...- de még mielőtt apám letolt volna, az I. Király közbeszólt.

-Legyen, de ne késs el!- mondta mosolyogva.

Én is egy gyermeki mosolyra húztam az ajkaimat, majd lelkesen bólintottam:
-Nem fogok.

|□|

Úgy terveztem egy kis kört teszek és a biztonság kedvéért még a rózsakert közelébe se tévedek. Nem akarok kockáztatni mindezek után.

-Wow, minden négyzetmétere képes meglepni.- néztem ragyogó szemekkel körbe.- Örülök hogy eljöttem.

Minden virágnál és bokornál megálltam hogy eltátsam a számat, és kicsit sajnáljam, hogy nem tudom megörökíteni a modern technológiával ami annyira hiányzik. Az idő gyorsan repült ennyi látnivaló után, és már azt se figyeltem merre lépek.

-Nocsak, mi ez?- torpantam meg egyszercsak.

Két magas bokorkapu fogadott amit már benőtt a rózsa tüskéje. Bepillantottam és mint láttam az út két irányba nyílt, amit végig ez a bokorfal húzott meg.

Úgy néz ki egy rózsalabirintusba tévedtem...

Szívem szerint kalandvágyból szívesen betévedtem volna, de az eszem rámparancsolt hogy menjek vissza mégmielőtt elkésnék... bár... mintha lenne jelentőségem ezen a túl csicsázott felhajtáson.

És mintha bárki is várna vissza.

Nem nem nem, ezeket a fölösleges gondolatokat azonnal ki kell vernem a fejemből, nem vagyok már egy hisztis tini hogy itt depizzek. Bár ez elég irónikus hogy egy 15 éves lány testével mondom ezt.. Elég érett vagyok ahhoz hogy tudjam, hogy nem lenne bölcs dolog elkésnem, képzelem mit kapnék apámtól...

De tudjátok mit? Bekaphatjátok!

Ha nagyon kellenék annak a beképzelt seggfejnek akkor jöjjön utánam!

|□|

Egy széles vigyorral az arcomon bolyongtam a rózsával körbeölelt utakon, újra átélve még a fiatalkorom. Bár nem igen volt lehetőségem azt kiélvezni...

-Basszus, ez is zsákutca?- szitkozódtam miután egy falba ütköztem.

Ahogy múltak a hosszú percek egyre idegesebbé kezdtem válni, és a vigyorom is hervadozott. Egyre biztosabb voltam benne hogy késésben vagyok és ha nem sietek akkor kapok egyet.

Mire már azt hittem kijutok ismét a fallal szemeztem kétségbeesetten:
-Ez biztos valami vicc...

Basszus basszus basszus miért kellett bejönnöm, azt se tudom honnan jöttem!

Ahogy így kutattam egyre sietősebben a végét, megláttam a többinél dúsabban bevont rózsarészt. Eddig fel se tűnt hogy van egy ilyen út is... Lehet hogy csak mégjobban elkeveredek de megkell kockáztatnom minden irányt, akár jó, akár rossz. Gyorsan megfordultam és gyorsan berohantam a rózsával borított részre. Egyszerre csak megtorpantam, mert a várt bokorsokaság helyett egy kör alakú füves rész volt tele rózsával, közepén egy hatalmas fával. Értetlenül forgattam a fejemet össze-vissza, mire belémhasított a tudat.

-E-ez a rózsakert?- nyögtem ki ijedten.- Ez... ez lehetetlen...

Mi a francot keres a labirintus közepén?! Biztos vagyok benne hogy én rohadtúl nem ide írtam le! Nem... ez biztosan csak egy másolat, ez lehetetlen. Amilyen gyorsan csak tudok el kell tűnnöm innen mielőtt bekövetkezik a legrosszabb.

Már éppen készültem volna visszafordulni de valaki félbeszakított:
-Mit keresel itt?

Hirtelem megállt bennem a vér és lefagytam.

-Kérdeztem valamit!

Nem... ez nem lehet... ez nem történhet meg.

Lassan megfordultam mire a szél is a hajamba kapott, a rózsaszirmokat is táncra hívva. Döbbent arcal szemeztem az idegennel, szótlanul.

Hosszú, erős lábak, magas, izmos alkat, széles vállak, megnyúlt, tökéletesen sima arc, sötét szőke tincsek, és azok a gyönyörű méregzöld szemek. Az öltözete és a kinézete teljesen egyértelművé tette: ő maga a Herceg.

Azt a rohadt...

Csak némán bámultuk egymást, mert nem tudtuk levenni a tekintetünket a másikról. Ebben a pillanatban valaki fentről mindkettőnk szívébe egy magot ültetett, ami később elfog kezdeni burjánzani egy édes érzést maga után hagyva.

|□|

Ohhhh de drámai~~☆ És hogy ezt el ne feljtesem: VÉÉÉÉÉÉGREEEEEEE hogy eljött ez a rész is! Azt a durva, ezt vártam már mióta, veletek egyetemben. 😅 Nos, alig várom már a kommenteket, az már biztos. >:3

XOXO: Tunci123

U.i.: Remélem mostmár minden chill, Aina_Dragneel. 😁❤