Tudod hogy kezdődött életem legbalszerencsésebb napja? Bizony, egy hajnali ébresztővel. És aztán? Aztán jött életem leghosszabb ruhapróbája.

-HA EZT ÉN FELSZENVEDEM MAGAMRA AKKOR ROHADTUL ÁTFOGNAK RENDEZŐDNI A SZERVEIM!!!- ordítottam kigubbadt szemekkel.

-Csak húzza be egy kicsit a hasát Hercegnő!- parancsolt rám vért izzadva egy szolgáló.

A fűző ami minden régikori filmben visszaköszönt, most jelenleg az én beleimet gyúrja gyurmává. Egy ideje már démonüzős hangok szűrődnek ki a szobámból ennek hála.

-Nagy levegőt, Hercegnő!- szól remegő hangon mögöttem a szolgáló.

-UAGHWWWWWW!!!!!!

|□|

-Ahw, hihetetlenül elragadóan néz ki!- dícsért meg pár óra elteltével a nő aki eddig segített.

-Nem érzem a végtagjaimat...- nyögtem ki nehezen.

-Ne aggódjon, ez csak természetes! Higyje el, pár perc és kutya baja!

Mélyet sóhajtottam, (gondosan ügyelve hogy ez ne veszítsen el semmijen energiát ami a halálomhoz vezetne) és újra farkaszemet néztem a tükörképemmel, Emilyvel.

Rendben... megtudod csinálni!

Ne aggódj, ne aggódj, nem lesz itt semmi baj. A lényeg hogy mosolyogj, és ne csinálj semmi hülyeséget. Csak természetesen, és engedd átadni magad a sorsodnak! Nem hiába gyakoroltál napokig kialvatlanul, lüktető kezekkel.

Csak vegyülj el, és semmiképpen se tűnj ki!

|□|

Az újonnan felszenvedett magassarkúmban remegő és bizonytalan lábakkal lebotorkáltam a lépcsőn. A hosszú szoknyám alja a földet súrolta, így minden léptemnél gondosan figyeltem, hogy ne essek orra. A lépcsősor alján már várt az apám aki szokás szerint rám se bagózott, és Charlotte aki mint mindig, gyönyörű volt. A rózsaszín ruha kiemelte hullámos aranytincseit, és hasonló színű rózsaszínra vestett ajkait. Gyönyörű égkék szemeivel a haját igazgatta amiben egy fehér gyöngysor helyezkedett el kis rózsaszín díszítéssel. Egyszerűen hihetetlenül festett... Ehhez képest én egy szememhez passzoló sötétkék és fekete ruhát választottam fekete kesztyűvel és cipővel, valamint övvel. Próbáltam Emilyhez illő ruhákat választani, amikben a legkevésbé nézek ki úgy mint egy sarki örömlány. A hajam Charlotte-val ellentétben visszafogottabb volt, csak oldalról két tincset fontam hátra, amit egy sötétkék masnival kötöttem meg. Így meggondolva a nyomába se érhetek...

...mondjuk mintha nem éppen ez lenne a célom.

Elérem hogy Charlotte minden báját bevesse, hogy meghódítsa a Herceg szívét! És miután majd egymásba szerettek és mindenki rájuk koncentrál már minden gördülékeny lesz, és végigtudom gondolni hogyan is juthatnék innen el. Kukuku... tökéletes az elvegyülős tervem.

-Wow, hihetetlenül gyönyörű vagy, Húgom!- mosolygott rám azzal az angyali mosolyával a nővérem.

-Köszönöm, bár a te bájod közelébe se érhetek.- húztam az ajkaimra egy erőltetett vigyort.

Így igaz... Én hozzád képest közömbös vagyok, lehetetlen hogy ebben kitűnjek!

-Na végre.- sóhajtott apám rám se hederítve.- Menjünk már végre. Így is már késésben vagyunk.

-Igenis, és sajnálom.- daráltam le gyorsan, majd kishíján orrabukva az újdonsűlt családom után rohantam.

|□|

A hintó és monotóm döcögése volt egyedül ami megtörte meg a kínos csendet köztünk. Charlotte lehajtott fejjel meredt az ölébe, míg apám csak unottan bámult ki az ablakon. Én is ugyanezt tettem jobb híján, egészen amíg Charlotte nem szólított meg halkan:
-És... ugye találkoztál a jegyeseddel?

Erre megrándult egy izmom visszaemlékezve arra a napra:
-Aha.

Ismét egy pár másodperc csend, majd folytatta:
-És... milyen ember?

-Nem szereti a virágokat.- mondtam unottan.

-Virágok?- lepődött meg, majd hirtelen megállt a hintó.

Erre mindketten kicsit megszeppentünk, de apánk világossá tette:
-Megérkeztünk.

|□|

-Köszönöm.- biccentettem mosolyogva a kocsisnak aki lesegített a magas lépcsőről.

Megigazgattam a gyűrődött szoknyámat, miközben a többiek is leszálltak. Egy gyors pillantást vetettem az előttem álló hatalmas hófehér kastélyra és elállt a lélegzetem. Elképesztően gyönyörű volt, szebb, mint ahogyan elképzeltem. Legalább 20-25-ször nagyobb volt mint a mi házunk, bár azért azt se nevezném kicsinek. Komolyan ilyen lenyűgözőnek írtam meg a könyvemben is?

-Emily, lassú vagy.- szólt (még mindig) rám se nézve az apám.

Észbekaptam hogy bizony már a többiek rég elindultak, így egy röpke bocsánatkérés után nehézkesen felzárkóztam mögéjük. Még most se tudtam levenni a szemeimet az elképesztően zöld panorámáról ami körbeölelte a mesébeillő palotát. Tehát ilyen egy igazi királyi kastély.

|□|

A márvány padlón kopogott a cipőnk ami hangja betöltötte a tágas folyósókat. Én még mindig tátottszájjal néztem körbe amerre csak jártunk, egyszerűen elképeztő volt ez a csillogás. Arany, ezüst és rubint amerre csak a szem ellát, és minden helyiségben egy-egy óriási kristály csillár száz meg száz gyertyával. Minden szoba tele van festményekkel és kis szobrokkal, akárcsak egy álomban lennék. Itt tudnak élni az emberek.

-III. ARTHUR NALSON, CHARLOTTE SOPHIE NALSON, ÉS EMILY ABIGALE NALSON MEGÉRKEZTEK ŐFELSÉGE!- kiáltott fel egyszerre az a több tucatnyi őr akik egy hatalmas zárt ajtó előtt álltak.

Kisebb halláskárosodást kaptam, bár a többiek meg se rendűltek. Még Charlotte is komoly arcot vágott. Biztos valami nagyon nagy ember ez az I. Király... Mondjuk mintha nem én tudnám a leginkább.

Az ajtók kinyíltak, és a jólismert fényesség ismét megvakított. Fájdalmasan hunyorítottam majd mikor megint visszakaptam a látásomat a szemeim tepsi méretűre kerekedtek.

Mi a jó büdös szar?!

|□|

Én aztán tudok időzíteni... ^^' Ha még valaki nem olvasta volna: Wi-Fi mentes táborban voltam ezért késtem 1 hetet. 😅 Nos de hanyagoljuk a formaiskodást, a lényeg hogy élek és virulok, és megint heti 3 résszel tudok jelentkezni (remélhetőleg). 😁

XOXO: Tunci123