Azonnal kezdenem kellett. Azt hittem, még lesz legalább egy napom felkészülni az első munkanapra, de úgy látszik itt másképpen mennek a dolgok. A főnök emberi bekísértek engem az öltözőbe, majd míg felhúztam magamra a munkaruhámat, megvártak odakint. Mikor készen lettem, izgatottan álltam az egyik mellé, majd megköszörültem a torkomat, hogy jelezzem meg fogok szólalni. 

-Mi lesz a dolgom? -Kérdeztem egy apró mosollyal az arcomon, boldog voltam hogy végre van munkám és ilyen egyszerűen. 

-Később majd mindent elmagyaráz neked  az, akivel be leszel osztva. De most sürgős feladat vár rád. -Azzal meg állt egy ajtó előtt majd résnyire nyitotta. -Odabent találod a tisztítószereket, addig ki se gyere míg tiszta nem lesz a szoba. Miután végeztél, siess és lásd el a vendégeket akik most érkeztek meg. Jó munkát, és ne riadj meg. 

-Ez így egyszerre elég sok, kérlek...-Nem tudtam befejezni, hátat fordított és kimért léptekkel haladt a másik irányba, hogy visszatérhessen a jelenlegi feladataihoz. 

Sóhajtottam, majd a szoba irányába fordítottam a tekintetemet. Sötétség árválkodott odabent valami oknál fogva borsózni kezdett a hátam. Pedig tudtam, hogy egy kis piszkon, és rendezetlen ágyon kívül, semmit sem fogok odabent találni. Magabiztosan nyitottam ki a szobát, majd belépve becsuktam magam mögött. Hunyorogva kezdtem tájékozódni a sötétben, majd meg is pillantottam egy éjjeli lámpát az ágy mellett. Felkapcsoltam, majd váratlan dolog fogadott. Vörös szín borította be az ágyat, egészen a padlóig, onnan tovább egy ajtóig pontosabban egy csík húzódott a padlón. Nem értettem. Megrémültem. 

-Ugyan már! -Sziszegtem halkan a fogaim között. -Ennyitől nem rettenhetek meg. 

A titokzatos vörös csíkot a padlón, és az ágyon valami lekvárra, vagy szörpre fogtam. Így neki álltam a takarításnak. Sikálni kezdtem a padlót, míg azt nem vettem észre, hogy az ajtó előtt nem vagyok ahol véget ér a csík. Letettem a körömkefét a kezemből majd felegyenesedtem a földről. Egy tömör izzadtság csepp hullott le a homlokomról, majd vettem a bátorságot hogy kinyissam az ajtót. Megcsapott a bűz. Sötét volt odabent, épphogy tompán bekúszott az éjjeli lámpa fénye a szobába, amire időközben rájöttem hogy egy gardrób. 

-K-kérlek segíts! -Lenéztem a lábam elé, majd kapkodni kezdtem a levegő után. Sikolyra tátottam a számat, de nem jött ki rajta hang. A szívem úgy dobogott, hogy úgy éreztem már a torkomban van. Egy középkorú férfi volt betuszkolva a keskeny szobába. Harapásnyomok terítették be a testét, emiatt vérzett össze mindent. Könnyek szöktek a szemembe, ahogy arra gondoltam, vajon mióta lehet idebent magára hagyva. Segítenem kell neki! 

-Hozom a segítséget, várjon még egy kicsit. Sietni fogok. -Mondtam, majd hátat fordítottam, hogy segítséget hozhassak. A főnök irodája felé vettem az irányt, hisz ez az ő sara. A hotelében történt ez, tehát neki kell intézkednie. Úgy szeltem a lépcső fokait, hogy majdnem orra estem párszor, de nem érkelet. Lihegve álltam meg az iroda ajtaja előtt majd kopogás nélkül benyitottam és őrült kiabálásba kezdtem a sokktól, és a félelemtől. 

-Kérem főnök! egy ember bajban van, segítenünk kell neki! Vérzik, és fogalmam sincs mit csináljak, siessen! -Mintha csak meg sem lepődött volna a mondandómon, rágyújtott egy szál cigarettára, majd egy halvány mosollyal az arcán odalépett elém, majd két tenyerét arcomra helyezte. 

-Ez nem a mi bajunk. -Hangja nyugodtnak tűnt, ami megrémített. -Csak végezd a dolgod. A többiek nem mondták mit kell tenned? 

-Miről beszél? -Könnyek szöktek a szemembe. Az egyik legjobb tulajdonságom az, hogy kitudom szűrni az igazságot akár pár szóból, és jó a felfogási képességem akár ilyen helyzetekben is. És most úgy gondolom bajban vagyok! 

-El kellett volna tüntetned azt a testet abból a szobából. -Tovább akarta folytatni, de én a szavába vágtam. 

-Elég! azt hiszem értem mit akar mondani. -Kezdtem el hangosan szipogni. Leszakítottam magamról az immár véres kötényt, ami azért szolgált hogy ne legyen piszkos a munka ruha. Majd idegesen a földhöz csaptam. -Milyen emberek maguk? itt hagyom ezt a helyet és magukra fogom hívni a zsarukat, és akkor bukta ez a hely! és a sajtó is magukról fog prédikálni, ezt garantálom! 

-Nem mész te sehová. -Kacagott fel halkan. Még rémisztőbben emelte rám fekete pilláit, mint az első találkozásunkkor. Nyeltem egy hatalmasat, majd gyorsan lépdelve hagytam ott őt az irodában. 

A félelmemet, az idegesség váltotta fel. Fújtatva haladtam el a recepció előtt, majd mikor oda értem a bejárati ajtóhoz, egy erős kar visszarántott. 

-Ne haragudj újonc, de nem engedhetlek ki. -Állta el az utamat, miközben három egyenruhás fickó is elkapott hátulról. 

-Hogyan? ne vicceljenek, engedjenek ki. -Néztem rá csúnyán, hisz jogom van elmenni innen. Senki sem mondhatja meg hogy mit csináljak. 

-Zárják be az ajtókat, mára nem jön több vendég. Ne felejtsék ki az ablakokat, és a vezetékes telefonokat is húzzák ki. Amennyiben találnak nála olyan eszközt ami segít neki a külvilággal kapcsolatba lépni, kobozzák el tőle. És minden erejükkel legyenek azon, hogy az új dolgozó érezze magát itthon nálunk. Üdvözlünk téged nálunk a hotelben, remélem jól fogod érezni magad. Ez a főnök kívánsága. -Mosolygott rám kedvesen egy férfi, akit minden bizonnyal a főnök küldött ide. Nem voltam sem pánikba esve, sem kétségek között, mert tudtam hogy ez csak egy rossz tréfa, és kijutok innen magam mögött hagyva ezt a szégyentelen terror házat. 

Rosszul gondoltam. 

Sziasztok! megjöttem a következő résszel. Remélem tetszett, és velem tartotok a következőkben is. Addig is PÁPÁ! :3