5.fejezet
Yuki
Mikor megláttam Nishiro-sensei mellett Asatot, azt hittem, hogy menten elrohanok. A szokásos féloldalas mosolyra húzta a száját, majd hozzám sétált és magához ölelt, tovább haladva meglendítette a kezét és egy hatalmasat mosott be Mahirunak.
-Te szemétláda! - kiáltotta el magát Asato. - Hogy mertél hozzányúlni az én kis feleségemhez?!
- Még, hogy a feleséged! - nevetett fel cinikusan Mahiru. - Ő hamarabb lett az enyém, mint a tiéd, szóval, ha már valaki felesége, akkor az enyém!
- Yuki mindig is az enyém lesz! - kiáltotta Asato és ekkor mindenki rám nézett. Asato és Mahiru közé álltam és megpróbáltam megakadályozni a kitörőben lévő verekedést, de Mahiru ellökött, így ráestem egy padra. Nagyon fájt...
Asato
Mikor megláttam Yuki arcán az első könnycseppet rögtön hozzá rohantam és nem engedtem senkit oda magamon kívül.
- Yuki! - szorítottam magamhoz.
- Asato! - nyekeregte Yuki. Hiányzott már a hangja és az is, hogy magamhoz öleljem. - Túl erősen ölelsz... nem kapok levegőt...
Nishiro-sensei
Ott álltam és néztem a történéseket. Tanár vagyok és meg kellene tudnom oldani az ilyen dolgokat, de egyszerűen lefagytam, ahogy a gyerekek is. Osztálytársak voltak és így viselkednek egymással? Jóban kéne lenniük, hisz mégis csak két évig együtt voltak. Yuki-kun sírt és remegett, az új tanítványom, Asato-kun magához szorította őt, míg Mahiru-kun csak állt, mint valami sóbálvány és nézte őket.
- Asato! - szólalt meg hirtelen Mahiru-kun. A megszólított is megijedt egy tizedmásodpercre, majd undorral az arcán fordult a nevét kiejtő fiú felé. - Engedd el, most!
- Nekem nem parancsolhatsz! - kiáltotta el magát Asato-kun. - Nem vagy már nekem senkim, ahogy Yukinak sem... Mio halála óta nem vagy normális. Megbolondultál.
- Szerintem te is ilyen lennél, ha meghalna az ikerhúgod. - morogta Mahiru-kun.
- Akkor sem kéne megerőszakolnod a legjobb barátodat! - kiáltotta Asato-kun, mire Yuki-kun megdermedt. - Nem jelentett fel, mert legjobb barátok voltatok és mert úgy gondolta, hogy ezek után békén hagyod, de te minduntalan őt kerested és most, hogy megtaláltad nem hagyod békén!
- Asato, fogd be a pofád! - sziszegte Mahiru-kun. - Ne beszélj, olyanról, amihez semmi közöd sincs! Te nem vagy senkije sem Yukinak! Fogd fel, hogy ő az enyém!
- Nem látod, hogy még mindig retteg tőled?! - kiáltottam magából kikelve Asato-kun. Mind őket néztük és nem szóltunk egy szót sem. Yuki-kunt megerőszakolta Mahiru-kun és egy osztályba kerültek... az én jóvoltomból. Nem hagytam, hogy elhajtsák őt és felvetettem az osztályomba, ahogy Asato-kunt is.
Yuki
Mindenki minket nézett és nem bírtam tovább, kirohantam a teremből, miután kiszabadultam Asato kezei közül. Ennyire megalázottnak csak egyszer éreztem magam... akkor, amikor Mahiru megerőszakolt és anyuék is látták... csak jó pár hónap és megerőszakolás után mertem elmondani a tanároknak is. Nem akartam, hogy szégyelljenek engem a szüleim, de tudom, hogy még most is utálnak ezért. A könnyeim folytak, ahogy rohantam a tető felé... már a párkányon álltam, amikor megragadták a karjaimat és visszarántottak a tetőre.
- Ne csináld azt, amit Mio! - kiáltotta Mahiru, miközben magához szorított.
- Ha te meghalsz, én is! - szorongatott Asato is. Régen ölelkeztünk már így. Nem bírtam abbahagyni a sírást... bárhogy próbáltam bömböltem.
-Sajnálom Mio-chan... - suttogtam, mire a fiúk még jobban magukhoz húztak a fiúk. Azt kívánom, bárcsak minden rendben lenne még!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top