Yui
Onii-chan nélkül üres volt a ház, már több, mint egy hete volt Mahiru-kunnál és mi tudtunk mindenről, arról, hogy az egykori legjobb barátja teljesen kihasználja őt, igen úgyis... teljes mértékben. Fájt, hogy bár tudtam ezt, nem tehettem semmit, hisz nem hitt nekem. Azt gondolta, hogy Mahiru a legcsodálatosabb ember, mint azelőtt a bizonyos éjszaka előtt. Asato egyre rosszabbul nézett ki és soványabb is lett, mint régen Onii-chan... ő nálunk kezdett el lakni, miután Yuki-chan átköltözött Mahiru-kunhoz.
-Yui-chan! - kiáltotta anyu a nevemet, mire a konyhába siettem. - Szólj Asato-niichannak, hogy kész a vacsora.
- Oké. - mosolyogtam, majd a fiú szobájába siettem. Aranyos srác volt mindig is, de ő is más lett, miután a halál körbelebegte őt. Mikor benyitottam a szobába éppen Nii-chan pólójával az arcán elégítette ki magát... hangosan sikítani kezdtem, így anyu a segítségemre sietett, de ahogy belépett a szobába, azzal a lendülettel fordult is kifelé, magával rántgatva engem.
- Yui-chan! - hangja fenyegető volt. - Mondtam már, hogy mindig kopogj, mielőtt belépsz egy fiú szobájába!
- Okaa-san... - motyogtam, miközben beleborzongtam a gondolatba is. - Nii-chan pólóját szagolgatta közben... Ami azt jelenti, hogy ő is Onii-chant akarja.
- Yui-chan... - forgatta meg a szemeit Kaa-san. - Nem minden fiú szerelmes a bátyádba. Küldd háttérbe a fujoshi énedet! Tudom, hogy nehéz, de akkor is.
- Okaa-san! - pirultam el teljesen. Nem akartam, hogy kiderüljön ez Asato-niichan számára. Anyu visszarohant a megszokott helyére, vagyis a konyhába és pár perc után mi is mentünk utána. Miután megérkezett Nii-chan és Mahiru-kun neki is láttunk a vacsorának, ami curry volt. Egész végig azt néztem, ahogy azok hárman viselkedtek... Yuki-chan volt a  legkellemetlenebb helyzetben, hisz rajta civakodtak és még leplezni sem próbálták.

Mahiru
Yuki az ölemben ült az egész családja előtt és boldog volt velem. Én is boldog voltam, de tudtam, hogy egyszer ismét emlékezni fog a szörnyűségeimre és soha többé nem bocsát majd meg.
- Ma elmegyünk bulizni... - magyarázta lelkesen anyukának a fiú, majd izgatottan fészkelődni kezdett az ölemben. - Mahiru nem akarta hagyni ezt, de meggyőztem.
- Yuki-chan, ez szerintem sem túl jó ötlet... - kezdett bele a mondókájába anyuka. - A gyógyszereid mellé nem kéne innod.
- Ami a gyógyszereket illeti... - motyogtam, mire idegesen rám kapták a tekintetüket.
- Nem szedem őket. - jelentette ki a párom nemes egyszerűséggel.
- Emlékezned kell! A gyógyszerek segítenének... - magyarázta anyuka.
- És ha nem akarok emlékezni?! - kelt ki magából Yuki. Remegett és a szemei is könnybe lábadtak. - Tudom, hogy sok rossz történt... érzem és nem akarok emlékezni. Boldog akarok lenni szóval újra kell kezdenem... ti döntitek el, hogy veletek vagy nélkületek.
- Yuki, Mahiru megerőszakolt téged. - jelentette ki Asato, olyan nyugodtsággal, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Yuki arcát a könnyek áztatták, miközben rám tekintett.