Lányokkal látni őt nevetni, csókolózni, egymáshoz simulni, bájologva cseverészni. Egy olyan elragadó külsővel megáldott fiú mint ő, mind a tíz ujjára kaphatott volna egy lányt. Nos...Talán többet is, ezerszer többet. Minden nap szemtanúja voltam egy új lány becserkészésénél. Olykor a szerencsés illető helyébe képzeltem magam, ahogy érzem az illatát, vagy megfogja a kezem. Jungkook rendszerint rajtakapott ahogy őt bámulom, miközben ő épp randin van. Olyankor egy féloldalas mosolyt küldött felém, majd figyelemfelkeltőbben kezdett viselkedni a lányokkal. Mintha direkt féltékennyé szeretett volna tenni. Nos ha ez volt a terve, piszok jól végezte a munkáját. Ugyanis azután a tökéletes mosoly után amit felém küldött, ha akartam volna sem tudtam volna levenni róla a tekintetem. Ez is egyfajta bosszú volt a részéről. Ugyanis mi fájdalmasabb annál, amikor a legédesebb gyümölcsbe nem haraphatsz bele?

Eltévelyedve jártam a várost, teljesen céltalanul. Nem tudtam mihez kezdjek ezek után...Végig az elhangzott szavai jártak a fejemben. "Szerettelek"
Azonban minden alkalommal letörten vettem tudomásul hogy Jungkook egy tökéletes hazudozó. Így egy szavát sem hihetem el, bármennyire is szeretném. Egy teljesen ismeretlen városrészlegre keveredtem, mikor végre észhez tértem. Ismét bekapcsolt az agyam, s a végre jól funkcionáló elmém zakatolva azt súgta hogy ideje hazaindulnom. Azonban reménytelenül eltévedtem, a telefonomat pedig nem találtam. Sóhajtva hajtottam le a fejemet, mikor egy jól ismert motor hang bődült fel a hátam mögül. Siyhuk bácsi autója gurult fel a járdára, amiből anya és a tanár úr szállt ki aggódva. Mindketten sietve futottak oda hozzám, anya pedig megölelt.

-Órák óta keresünk! Miért nem reagáltál a hívásaimra és az üzeneteimre? -Csattant fel anya összeráncolt szemöldökkel, miközben az arcomat simogatta. -A tanárod úgy gondolta rám majd hallgatni fogsz, és hazajössz velünk.

-Megszegted a tanári parancsomat. Mérges vagyok ám. Bármi baj történhetett volna! -Siyhuk bácsi ragyogó kisugárzása egyik pillanatról a másikra tovaszállt. Ledorgáló pillantásokkal illetett engem, miközben minden féle módon kivesézte azt, hogy mi bajom származhatott volna abból ha így eltűnök. Mindeközben anya ragyogó tekintettel figyelte Siyhuk bácsi erélyességét, s itta a dorgáló szavait amelyeket felém intézett. Ha tudtam volna hogy hamarabb összehozhatom őket úgy hogy eltűnök, minél előbb leléptem volna. A rossz helyzetem ellenére is, egy széles mosoly terült szét az arcomon.

-Ne haragudj, elvesztettem a telefonomat. -Sóhajtottam nevetve, ám ekkor lefagyott az arcom. -Hah! Véletlenül letegeztem!

-Jobban esne ha mellőznénk az iskolán kívüli formalitásokat. -Mosolyodott el ismét olyan kedvesen, hogy egy elfelejtettem egy pillanatra minden problémámat. De ahogy elnéztem nem csak engem nyűgözött le, de anyát is.

-Ezt jó hallani...Siyhuk bácsi. -Vigyorodtam el. -Nos teljesen jól vagyok, csak sétálni szerettem volna egy kicsit. De mivel ennyi problémát okoztam, örülnék ha ma este velünk vacsoráznál. Igaz anya?

-A-azt hiszem! -Nyögte ki zavarba esve.

-M-milyen...Kellemes lenne!

-Akkor megyünk? -Kérdeztem kínosan, ahogy elnéztem kettejük zavarba ejtő bénázását, és hogy nem mernek egymáshoz szólni.

Végül elindultunk az autó felé, anya pedig halkan suttogva megjegyezte hogy ezért még számolni fog velem, hiszen nem ezt beszéltük meg. De tudtam hogy jól szórakozik, ezért nem akartam elrontani a kedvét a kesergésemmel. Így út közben minden apróságon elmosolyodtam, és vidám megjegyzéseket tettem ahogy ezt ilyenkor illik.

-Még sosem voltam odabent, izgatott vagyok. -Szállt ki az autóból a tanár úr, majd kinyitotta anyának az ajtót. Követtem őket az ajtóhoz, majd beléptünk a lakásba.

-Csak maradék van. Nem készültem semmi ilyesmire, elnézést kérek. -Húzta el a száját anya, miután letelepedtünk a konyhába.

-Ha kegyed főzte, csakis jó lehet.

-Na jó, nekem még elvégezetlen házijaim vannak. A szobámban leszek. -Mondtam, majd Siyhuk bácsira néztem, majd suttogva hozzátettem. -Fighting Siyhuk!

-Köszi Jimin!

Iparkodva indultam el a rejtekem felé, majd magamra zártam az ajtót. Nem oltottam lámpát, nem akartam szembesülni magammal. Minden szobám sarkába tükröket állítottam, hogy minden nap láthassam a testem változását. De most gyűlöltem azt aki vagyok...A külsőm egy hazugság, egy gyógyszerek által kreált óriási füllentés. Én nem ilyennek születtem, a tükörkép ami visszapillant rám egy duci srác, aki mindig csak sír.
Mikor a tükröm elé léptem, mérgesen pillantottam meg a benne álló srácot. Ökölbe szorítottam a kezemet, majd beleütöttem a tükörbe. Darabokra tört az üveg, a benne álló hazug alak pedig eltűnt. Szipogva ültem le a földre, a véres kezemet szorongatva. Mindez egyetlen fiú miatt...

-Jimin jól vagy? Nyisd ki az ajtót kérlek! -Hallottam meg Siyhuk bácsi hangját.

-Drágám! Mit törtél össze? Megsérültél?

-Jimin nyisd ki hallod?

-Miért nem válaszolsz?

-Befogom törni!

Lassan kúsztam oda az ajtóhoz, majd kinyitottam az épp kezemmel az ajtót. Anya hurrikánként esett be az ajtón, majd hangos koppanással levetette magát mellém. Siyhuk bácsi pedig aggódva forgatta a markaiban a megsebesült kezemet, amelyből megállhatatlanul csörgedezett a vér. Zokogva borultam mindkettejük nyakába, majd halkan felszólaltam.

-Annyira sajnálom hogy ennyi gondot okozok! Én hazudtam, egyáltalán nem vagyok jól. De jól leszek ígérem.

Amire abban a percben szükségem lett volna, az egy apai támogatás. Sosem kaptam semmi nemű férfi gondoskodást amióta apa elhagyott engem. Nem tanított meg arra hogy váljon belőlem fájdalom tűrő fiú, s hogy viseljem el a kellemetlen helyzeteket. Ugyan tagadhatatlanul hálás voltam anyának a gondoskodásáért és hogy valóban úgy szerette minden porcikámat ahogy volt, hiányzott az életemből egy apa.

-Teljesen rendben van ha nem vagy jól. -Nézett rám Siyhuk bácsi miután elengedett. -Nem elítélendő az ha úgy érzed minden összeomlik körülötted. Én legalábbis sosem tenném ezt. Nagyon régóta ismerlek, láttam ahogy fiatal fiúvá cseperedsz, és mennyi megpróbáltatáson mész keresztül. Ezt nem sok mindenki bírta volna ki. De nagyon keményen küzdöttél! Én minden nap büszke voltál rád, amikor kiálltál magadért. De nekem elmondhatod mi aggaszt, nem fogom félvállról venni.

-Emlékszel még Jeon Jungkookra az általános iskolából? -Kérdeztem szipogva. -Azt a fiút is úgy hívják, aki idén velem érkezett az osztályba. Nem csak a neve ugyan az, ő maga Jungkook.

-Ó kicsim...Azt mondtad minden rendben vele. -Simított a hajamba anya.

-Az én hibám. Fel kellett volna ismernem. -Sóhajtott fel Siyhuk bácsi, majd mérgesen karba tette a kezét. -Ha felismertem volna, nem fajult volna idáig a dolog. Az a gazember!
De semmi baj, majd én beszélek vele.

-Kérlek ne...Magam akarok pontot tenni a végére, még ha nehéz is lesz. Én csak azt kérem, hogy álljatok majd mellettem, amikor újra minden rosszra fordul.

-Nem fog...Mert én melletted fogok állni. -Mosolyodott el, amire akaratomon kívül egy mosoly szökött az arcomra. -Bekötjük a kezedet, utána igyunk egy frissítő teát. A tea készítés a specialitásom, meglátod jót fog tenni.

-Rendben. -Bólintottam nevetve. -Apropó Siyhuk bácsi.

-Igen?

-Kérlek mindig mosolyogj így...Mindig jobb kedvre derülök tőle.

-Akkor bevetem az új titkos mosolyomat is, amit csak neked szánok. Mit szólsz hozzá? -Mosolyodott el bután, amire anyával őszinte nevetésben törtünk ki. Utána lementünk a konyhába mindhárman teázni, ami olyan idilli volt...Egy pillanatra elhitettem magammal, hogy ez mindig így lesz. Reménykedtem hogy az a szám ami háromra nőtt a családunkban, így marad. Szerettem volna ha Siyhuk bácsi velünk marad, hogy mindig mosolyt csaljon az arcomra, amyát pedig boldoggá tegye.
Azonban ha tudtam volna hogy mi fog történni velem másnap az iskolában, biztos hogy bevackolom magamat a szobámba, és nem lépek ki onnan.

-Indulok anya! -Kiáltottam fel az ajtóban állva, hogy suliba induljak.

-Jobban érzed magad? -Trappolt be az előtérbe.

-Siyhuk bácsinak, és neked köszönhetően igen. És ami még jobb, ő az iskolában is velem lesz szóval nem lesz semmi baj. -Mosolyodtam el, majd felhúztam a cipőmet.

-Ezt megnyugtató hallani. Vigyázz magadra!

Kiléptem a verőfényes reggeli napsütésbe. Út közben beugrottam a kedvenc pékségembe, vettem egy Hotteokot, de csak azután ehettem meg hogy bevettem a zsírbontó gyógyszeremet. Így már boldogabban indultam suliba. Minden héten egyszer megengedhetek magamnak egy kis édességet, de utána kemény diétára kell rászánnom magam. De nem bánom. Én így is boldog vagyok, hiszen más ennyi cukormennyiséget sem engedhet meg magának.
Mikor beléptem a suliba, ma a megszokottnál is többen bámultak engem. Ma nem kaptam kedves szavakat, helyette mindenki rólam beszélt. Ekkor Hoseok szaladt oda hozzám a tömegből So Ahrával, és De Sooval akivel azóta vagyok jóban, hogy beleszólt a Jungkook és köztem lévő vitába. Mind a hárman mérgesen néztek rám...Nem tudtam mi lehet az oka, de máris bűntudatom volt.

-Azt hittem természetes vagy! -Kiabált rám So Ahra, egy nyűgös arckifejezéssel, majd sóhajtva csavargatni kezdte a hosszú fekete haját.

-És én még minden nap féltékeny voltam rád...És büszke hogy szóba állsz velem. -Dorgált le De Soo.

-Azt hittem én lehetek az elsőszámú legjobb barátod! De ez csak akkor megy, ha őszinték vagyunk egymással. -Tette karba a kezeit őszinte sértettséggel HoSeok. -Mond, semmit sem számított neked a barátságunk? Mér hetek óta barátok voltunk...Ezt nem érdemeltük ki tőled. Jól becsaptál minket.

-Az egész arcod plasztikáztatva van? Vagy esetleg még a tested is, amire őszinte bámulattal voltam? -Köpte Soo Ahra, majd egy fontorral az ajkain közelebb lépett hozzám. -Igen...Ez az arc túl tökéletes ahhoz hogy igazi legyen. Tudhattam volna!

-Mégis miről beszéltek? -Kérdeztem lesokkolódva. Csalódottan pillantottam végig rajtuk, amire HoSeok felém mutatta a telefonja kijelzőjét.

-Ezt a képet küldte végig a suliban Jungkook. Már értem miért piszkált téged!

A képen én voltam. Azon a napon, amikor szerelmet vallottam neki. A hófehér trikómban, és az iskolai egyenruhámban. Szánalmasan festettem...Éppen sírtam, ami még szörnyűbbé tette az arcomat. Tökéletesen látszódott a visszataszító alakom, és az archibáim. Kétségbe estem a képet láttám. Egyetlen fotót sem hagytam magamról azóta amióta megváltoztam. Még a családi fotókat is elégettem, csak hogy ne lássam azt a szánalmas külsőt. Pánikba esve csóváltam meg a fejemet, majd a többiekre néztem.

-Ez én vagyok...De nem vagyok mű! Eredeti vagyok...Esküszöm. -Suttogtam remegő ajkakkal, majd azt tettem amihez a legjobban értettem. Elfutottam.

Remélem tetszett ez az elég hosszú rész! ^^ remélem nem volt csalódás:) a következő részben találkozunk, addig is Pápá!