Megállok az iskola folyosóján, mikor meghallottam ahogy valaki a nevemet kiáltja. Kíváncsian fordulok hátra, ekkor riadtan szívom be a levegőmet. A veder hangosan csattant a folyosón, én pedig csurom vizesen és összezavarodottan álltam megalázva mindenki szeme láttára.

-Pattanásos disznó! -Üvöltötték harsányan az engem zaklató fiú banda, majd leszaggatták rólam a hátitáskát, s a füzeteimet a nyakamba borították. Az egyik immár elázott füzetem egyik kiálló lapján észrevettem a mai napra felírt bíztatásomat a magam részére. "A vízilóból lett unikornis"
Mogorván pillantottam fel a srácokra, de ekkor inamba szállt a bátorságom. Nyekegve szedtem össze a vizes holmijaimat, majd szaladva ott hagytam őket. A suli hátsókertjébe futottam megnyugvásért, majd leültem a napra hogy megszáradhassak. Ekkor vettem észre Jungkookot, aki épp ekkor érkezett iskolába. Hátulról jött, hogy kevésbé legyen feltűnő a késése, mint általában. Mikor észrevett engem, földbe gyökereztek a lábai, majd hosszas tanakodás után tisztes távolságra megállt előttem. Levette a pulóverét, majd morcosan hozzám dobta.
Általában amikor senki sem látott, normális volt velem, olykor még segített is egy-egy általa okozott kellemetlenség után. De ez lassan kezdett megváltozni, majd végül többé nem szólt hozzám kedvesen.

Riadtan ültem fel az ágyon, majd pihegni kezdtem. Letöröltem a izzadtság cseppeket a homlokomról, majd lesütöttem a tekintetem.

-Csak egy rossz álom volt. Már nem vagyok a suliban. -Összekucorodtam, majd átöleltem a vaskos térdeimet. -És nem is leszek többé.

Erőt vettem magamon, majd megírtam a reggeli házimat amit szorgosan minden áldott nap kivétel nélkül elvégeztem, hogy eleget tegyek a magántanulóságomnak. Egy héten egyszer el kellett látogatnom az új iskolámba, hogy leadjam a feladatokat, de azt anya végezte el helyettem. Iskola iszonyom lett, és nem állt szándékomban még egy darabig újra közösségbe menni. Még csak két hét telt el azóta hogy iskolát váltottam, így élénken élnek bennem az ott szerzett mély sebek. Minden éjjel rossz álmok gyötörnek miatta. Ahogy csúfolnak, ahogy kezet emelnek rám, ahogy megszégyenítenek.

-Jiminie! -Kopogott be anya vidám hanggal. -Ha végeztél a feladataiddal, készülődj az edzéshez!

-Rögtön indulok!

Felhúztam a kikészített sportruháimat, majd iparkodva indultam a megszokott futópályámra, ahol napi szinten látogatásomat teszem. A reggeli napsütéses hűvös időben is sokan lézengtek körülöttem a pályán. Ez volt az egyetlen hely ahonnan nem néztek ki engem, ugyanis megannyi hozzám hasonló túlsúlyos ember tett azért hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól. Miután lefutottam a megszokott körömet, a legközelebbi kávézóba indultam hogy felfrissítsem magam. Mikor elértem a kávézóhoz s bepillantottam a méretes ablakain, egy ismerős srácot szúrtam ki a bent tartózkodók között. Riadtan lobbant fel bennem a felismerés, hogy Jungkook az. Pont felém fordította a tekintetét, ezért gyorsan elugrottam az ablaktól, és az üzlet oldalához húzódtam zakatoló szívvel. Azóta a nap óta nem láttam őt. Az öt fős bandájával volt, ezért amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam a kávézó hatásköréből. Remegve sétáltam hazafelé, úgy éreztem ha még egy rakoncátlan gondolat fúródik az agyamra róla, elájulok.

Mikor hazaértem, anya már nem volt otthon. Lelombozódva mentem fel a szobámba, majd lecsúszott az arcomról egy könnycsepp. Nem akartam többé rá gondolni, mégis minden nap az agyamban furkált az arca, és a hangja. Addig a napig nem is vettem tudomásul Jungkook rettenetes személyiségét.
A tükrömhöz sétáltam, majd elmosolyodtam. Lassan meg fogok változni...És kitudja, talán egy nap majd én is megszégyeníthetem őt épp úgy mint Jungkook engem akkor.

Egy évvel később

Egy magabiztos mosollyal az arcomon álltam az új iskolám udvarán. Azáltal hogy hogy remek eredményeket értem el a magántanulóként töltött időm alatt, a legjobb középiskolába mehettem. Szabad választásom volt, bármerre mehettem volna. Így a legelitebb iskolára tettem a voksomat, mint új ember. A gyógyszerek, és a mindennapi edzésem eredményeként óriási mérföldkövet léptem át. Az alacsony duci fiú most százhetven magas, és hatvannyolc kiló, aki olyan tökéletes álcát hordozott magán, hogy minden szem rászegeződött bármerre lépett.

"Ő egy új srác? Mi lehet a neve? Olyan helyes! Van barátnője? "

Ilyen és ehhez hasonló mondatok bíztattak arra hogy a mostani énem merőben eltérő a régitől. Lehet hogy a külsőm megváltozott, de a bensőm ugyan az maradt. Még mindig kedves vagyok, és együttérző. Nem úgy mint azok, akik veleszületett szépséggel születtek, ezért elviselhetetlen természetük van a hiúság miatt. Igaz Jungkook?

Remélem tetszett a rész! ^^ a következőben találkozunk, pápá!