"Forró nap volt, a nyár legmelegebb napja. Közeledett a nyári szünet így mindenki a suliban elkezdte a csínyek napját tervezni. Én azonban nem vágytam másra, csak arra hogy otthon anyával tölthessem az időt, miközben Jungkook után sóvárgok addig míg újra nem látom az ősz közeledtével. De az utolsó nap a suliban a szünet előtt, valami váratlan fordulatot tartogatott számomra. Épp Siyhuk bácsi padját ragasztottam össze, és matricákat tapasztottam a táblára amikor Jungkook zuhant be a terembe ahol egyedül voltam éppen.

-Bújj el! -Kiáltott rám nevetve, majd egy kifeszített az ajtóba egy szalagot, hogy aki bejön az padlót fogjon. -Nem csak a tanárokat kell megviccelni, a tanulókat is!

-D-de...hát...

Megragadta a karomat, majd az egyik szerszámos szekrény mögé bújt velem. Olyan erősen vert a szívem a jelenlététől, hogy biztosra vettem hogy ő is hallja a zakatolását. Fülig pirulva néztem őt, az sem érdekelt ha észre veszi a nálam akkoriban két fejjel magasabb fiú. Letekintett rám, majd egy kedves mosolyt küldött felém. Annyira meglepett, hogy holt sápadttá vált az arcom. Ezekben az időkben már nem volt kedves hozzám, ezen a napon mégis barátságos volt velem.

-Téged is megvicceljelek? -Tornyosult felém fenyegetően, majd kikapott a szekrényből egy festékszórót, és nevetve lefújta vele a fehér pólómat. Véletlenül a kezemmel felé csaptam, így a festék egy része rá cseppent. Azt hittem dühös lesz amiért összefestékeztem az ingjét, azonban csak nevetett a "balesetén"
Ekkor hangos puffanás hallatszott a teremből, ami nem jelentett semmi jót. Jungkook haverjai buktak el a csapdában, amin hangosan nevetett a mellettem álló.
-Boldog nyári szünetet Jimin. -Súgta oda, majd magamra hagyott.

-Lefújtad a disznót festékkel? -Vihogtak fel a haverjai. -Had fújjam le én is!

-Nem kell, én már megleckéztettem. Gyertek, menjünk máshova is. -Javasolta Jungkook, majd kisétált a teremből.

Nem tudtam miért szólt hozzám ilyen kedvesen, és vajon miért nem hagyta a többieknek hogy packázzanak velem. De abban biztos voltam hogy sosem saját akaratából követte el ellenem azt a sok rosszat. Egyszerűen azt tette amit mások elvártak tőle...Azt hiszem ideje lenne őszintén szemet hunyni a tettei felett."

Összepakoltam a legfontosabb dolgaimat, és az emlékeim nagy részét, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Közte volt a Jungkooktól kapott esernyőm, és a mentás epres üdítős doboza is. És egy négy éves fehér póló, amit még ő fújt le festékszóróval. Indulás előtt még körbenéztem a szobámban, hogy emlékezzek minden itt töltött percemre ha már nem leszek itt.

Mikor az állomásra értünk, reménykedtem hogy Jungkook is eljön a srácokkal együtt elbúcsúzni tőlem. Azonban mikor megpillantottam Hoseokékat felénk jönni, rádöbbentem mennyire elszúrtam ezt az egészet. Ugyanis csak ők hárman jöttek.
Anya és Siyhuk bácsi egy ürüggyel arrébb mentek hogy normálisan el tudjak búcsúzni tőlük.

-Jimiiiin! -Ugrándozott So Ahra körülöttem könnyes szemekkel. -Nem akarom hogy kiszakadj a bandánkból!

-So Ahra ezt ilyenkor nem szokás! -Dorgálta le De Soo komoly arckifejezéssel. -Inkább búcsúzz el tőle szépen. Ne nyüzsögj már állandóan...

-Jimin...-Mosolyodott el HoSeok. -Ahj...Én sem akarom hogy elmenj, de drukkolni fogok a tanár úr felépüléséért. Úgyhogy légy ott mellette mindig, és támogasd őt mindenben. Én minden nap felhívlak majd, esetleg még fel is látogatok hozzátok egyszer. A suliban a helyedet pedig foglalni fogom.

-Nem ér! -Sipítozott So Ahra, majd belebokszolt HoSeok karjába. -Te miért vagy ilyen felnőttes? Én is szépen akarok elköszönni.

-Srácok...Nekem az is tökéletesen megfelel hogy eljöttetek ma. Ti vagytok nekem a legjobbak amik történhettek velem abban a suliban, tényleg...Úgyhogy köszönöm hogy a legjobb barátaim lehettetek.

-Vigyázz magadra, és a tanár úrra is. Nem túl férfias, de most magamhoz akarlak ölelni. -Jelentette ki De Soo, majd magához ölelt.

-Jimin lekéssük a vonatot! -Kiáltott anya, mikor befutott a mi vonatunk.

-Mennem kell srácok...Írjatok gyakran.

Utoljára végigvezettem a tekintetem az állomáson, hátha megpillantom azt a valakit akit annyira vártam. Azonban csak idegen arcokat láttam...
Elindultam a vonat felé, majd mielőtt felszálltam még intettem egyet a srácoknak. Majd megkerestem anyáékat, és némán leültem melléjük. Beszélgettek, és a helyzet ellenére is olyan vidáman nevetgéltek hogy szinte féltékeny lettem a látványtól. Egyben nagyon hálás is hogy itt van anyának, és anya is kölcsönösen mindenét beleadja a kapcsolatukba.
A vonat elindult, én pedig az ablaknak döntött fejjel bámultam ki, mikor hírtelen valaki megragadta a figyelmemet. Elkerekedtek a szemeim, és felpattantam a helyemről hogy jobban láthassam őt.
Jungkook zilálva állt az állomáson, a tekintetével az én vonatomat fürkészve, azonban bármennyire is szerettem volna hogy a tekintetünk összetalálkozzon, a vonat sebesen elszáguldott így esélye sem volt észrevenni engem.

-Ó sziasztok! -Köszöntött Taehyung miután leszálltunk a vonatról. -A terv a következő. Mind lemegyünk hozzánk, hogy ott átbeszéljük a teendőket. Ez így rendben van neked Jimin?

-Csak essünk túl rajta...Jesszusom hogy lehet ezt így túlkombinálni?

-Kicsim...-Pillantott rám anya utasító arckifejezéssel, amire a fejembe szállt minden vér. Nem a helyzetre voltam ideges, nem zavart hogy a rég nem látott apámmal kell együtt élnem és egy sráccal aki tönkretette a gyerekkorom. Csak nem bírtam kiverni a fejemből Jungkookot, és a zaklatott arcát ahogy az állomást fürkészte.
Anyáék pedig csak nem is tudják az alku lényegét.

-Semmi baj, idegen neki a hely és biztosan aggódik a mostoha apja miatt. Megértem...

Hiába kiáltott fel a fejemben a vészcsengő hogy fejezzem be, forrt a vérem a dühtől annak ellenére hogy én voltam a hibás mindenért. Még sosem fejeztem ki a szomorúságomat dühként, de kicsit lenyugtatott. Végül elharaptam a szavaimat amik ki akartam törni belőlem, és némán Siyhuk bácsi karjába kapaszkodtam bele, ő pedig egy bíztató mosolyt küldött felém, miután felém suttogta hogy végig mellettem lesz. Habár úgy volt hogy én fogok mellette állni, végül mindig ő az aki összekaparja a darabokra hullott énemet.

A semmiből rettegni kezdtem mikor odaértünk Taehyungék házához. Féltem apa szemébe nézni, azonban tisztában voltam vele hogy neki kellene így éreznie miattunk.
Hevesen kalimpálni kezdett a szívem, mikor Taehyung kinyitotta a lakásuk ajtaját, és megpillantottam egy férfit előttem állni, aki nem is hasonlított arra az emberre akire én emlékeztem. Anya arcára óriási grimasz ült, így biztosra vettem hogy ez az ember tényleg az apám lesz.

-Ji Hee! Milyen jó újra látni! -Szólalt fel a férfi némi akcentussal. -Siyhuk! Örülök hogy újra látlak.

Kezet fogtak a tanár úrral, majd anya felé nyújtotta a kezét, aki egy szemforgatás végett önkényesen beengedte magát a házba, ahol fintorogva vezette körbe a tekintetét.

-Látszik hogy nőtlen vagy Dae...Olyan mocsok uralkodik a lakásodban mint a lelkedben. -Horkantott anya, majd a volt férjére nézett.

-Házas vagyok. -Húzta ki magát büszkén, majd hírtelen rám pillantott. Ijedten szívtam be a levegőmet, a reakciójára várva azonban kérdőn nézett rám. -És te ki vagy?

-Apa! -Forgatta a szemét Taehyung. -Na vajon ki ő...

-Az nem lehet...-Kedves mosoly szaladt fel az arcára, majd közelebb lépett hozzám hogy jobban szemügyre vehessen. -Nahát te...Megváltoztál.

Megpróbáltam minél fagyosabban nézni rá, azonban elég volt ez az aprócska bóknak sem nevezhető dicséret és meglágyult a szívem. Hiszen minden nap gondoltam rá, és elképzeltem hogy egy nap majd ilyen büszkén néz majd rám.

-Te meg megöregedtél...-Forgattam szemet, kicsalva belőle egy hangos nevetést.

-Többnyire igen!

Tudtam hogy nem csak nekem nehéz. Anyának is rémes lehetett újra találkoznia vele, Siyhuknak kellemetlen lehetett a kedvesét a volt férje társaságában látni, mégis keményen viselték az akadályokat. Eközben én egyetlen fiú miatt éreztem úgy magam mintha összetört volna a világ...

Bocsi ezért a rossz részért :/ nekem nagyon-nagyon nem tetszett...A következőben jobb leszek, és eseménydúsabb. Addig is pápá!❤️