Jungkook erősen szorította a karomat, szinte kapaszkodott mikor magára akartam hagyni. Szipogva próbálta összeszedni a gondolatait, azonban sóhajtozáson kívül többre nem futotta. A szívem majd szét akart hullani a látványától, azonban választanom kellett. A szerelem, vagy az apám. Siyhuk olyan mintha az apám lenne...Egy olyan személy akire egész életemben szükségem volt.

-Kérlek ne hagyj el...Jimin maradj velem, ne eressz el! Ha elmész nem lesz kiért itt maradnom! Csak most kaptalak meg!

-Ha választanom kell, akkor azt választom hogy a családom egészséges legyen. Ha itt maradok, elveszthetem őt!

-Akkor engedd elmenni őt egyedül! Majd én itt leszek neked és támogatlak esküszöm. -Könnybe lábadtak a szemei, és még erősebben belemarkolt a pulóverem anyagába. Mint egy elhagyatott kóbor macska aki a vele szembejövő első reménysugarába ereszti a körmeit. -Hadd legyek neked végre fontos...Nem okozok ezentúl csalódást, engedd hogy megmutassam.

-Kérlek érts meg engem! -Próbáltam erős maradni, de nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Borzasztóan fájt így látni...Még soha senki nem mondott nekem ilyeneket, ezt elengedni pedig egyet jelentett a magány érzésével. Amióta csak ismerem őt akartam. Csakis őt, mindent ami vele kapcsolatos. A bolond szokásait, az illatát, az első csókunkat ami ezek szerint már sosem fog megtörténni. -Vele kell lennem, mert számíthat rám. Vele kell lennem ha minden rosszra fordul. Mindent neki köszönhetek.

-Én pedig mindent neked...Azért aki most vagyok. Kérlek...

-Ha valaki beteg lenne a családodból, és én azt kérném hogy maradj te mit tennél?

Szótlanul meredt rám, majd végül a szorítása enyhülni kezdett. Szipogva elengedte a karomat, majd a szomorú arckifejezése lassacskán mérget kezdett tükrözni.

-Jól van, menj csak el. -Artikulált dühösen a kezeivel, miközben hitetlenkedve csóválta a fejét. -Teljesen megértem azt amit csinálsz. De azt nem hogy minden kapcsolatot meg akarsz szakítani velem, ez számomra teljesen felfoghatatlan.

-Nem akarlak hitegetni...

A mérges tekintete szinte tőrt döfött a mellkasomba. Annyi érzelmet mutatott az arca, hogy alig győztem kiolvasni őket.

-Gyűlöllek. -Jelentette ki,majd közelebb lépett hozzám, hogy a szemeimbe nézhessen azokkal a feketén ragyogó megvető szempárjával. Majd végül kikerült hogy iparkodva magamra hagyhasson.

-Jungkook! -Kiáltottam utána pánikszerűen. Még elszerettem volna neki mondani valamit, a kijelentése ellenére is. Nyolc éve szeretem feltétel nélkül, de még egyszer sem mondtam ki őszintén az érzelmeimet. Sosem mondtam ki azt hogy szeretlek...
keserűen néztem utána, de nem fordult vissza. A tenyeremet a számra tapasztottam hogy tompítsam a feltörekvő zokogásom hangját, de nem mentem sokra vele. Leguggoltam a földre mint egy gyerek, miközben ostoroztam magam a döntésen miatt. Siyhuk bácsinak köszönhetem az életemet, így ha tehetek érte valamit, azt megteszem.
Kilátástalannak találtam a helyzetemet...Vele szerettem volna maradni, teljesíteni az álmomat, kézen fogva sétálni vele miközben mindent elmondunk egymásnak egy szimpla pillantással.

-Hé te gyökér!

Riadtan pillantottam fel a hang tulajdonosára, mikor is Kim Taehyungot pillantottam meg. Mogorván vettem le róla a tekintetemet, majd felálltam a földről.

-Mi történt veled?

Ignorálva kikerültem, azonban makacsul követett engem bármerre is mentem.

-Lekopnál? De komolyan! -Álltam elé, azonban csak elmosolyodott.

-Nem vagyok olyan szemét amilyennek látszom elsőre, ezt megjegyezném. Szóval jó lenne tudni hogy mi van veled, ha már úgy hozta a sors hogy rokonok vagyunk.

Szemet forgatva próbáltam kikerülni, de elkapta a karomat. Dühösen pillantottam rá, azonban meglepett a kedves mosolya, ami nem jellemző rá.

-Tudok Siyhukról. Tudod anyukáddal tartom a kapcsolatot amióta apával úgy döntöttünk felkeresünk téged. Úgyhogy úgy gondolom dumálnunk kéne.

-J-Jól van.

Az egyik legdrágább kávézóba vitt engem, amit hencegésnek vettem a részéről. Azonban nem viselkedett kelletlenül velem, így nem tudtam hova rangsorolni a viselkedését ami most váratlanul kedves volt.

-Szóval...-Pillantott rám, miután belekortyolt a mézes teájába. -Apa felajánlotta a segítségét ismét Siyhuknak.

-Mi van? Ezt nem értem...

-Apa orvos Daeguban, jó barátok Siyhukkal. Tud alkalmazni nála egy gyógyszert ami igen hatásos lehet, egy szinten tartja majd őt. De vannak feltételei.

Elkerekedtek a szemeim, mikor realizáltam a helyzetet. Szóval Siyhuk bácsi az apámnál volt Daeguban akkor? A véletlen egybeeséseket gyűlölöm a leginkább...

-Mik azok a feltételek?

-Költözz hozzánk míg Siyhuk a kezeléseink alatt áll. Így apa eltekint a költségek felől és mindezt bérmentve kapja meg.

-Mennyire hatásos a kezelés?

-Kilencen nyolc százalékos az hogy nem romlik tovább az állapota. Na mit szólsz hozzá? -Kíváncsian tekintett rám, nekem pedig gyorsan kellett döntenem. Odaköltözöm hozzájuk és Siyhuk tökéletes állátásban részesül bérmentve, vagy az egész költséget állnia kell ha mellette akarok maradni.

-Benne vagyok! -Bólintottam lehangoltan, majd elhúztam a számat. -Jó tesónak kell majd lennem?

-Ez nem egy egyezség. -Nevetett fel hangosan. -Mik vagyunk mi gengszterek? Én csak veled szeretnék lenni egy keveset, apád pedig szeretne újra látni. Plusz nem vagyunk testvérek, csak félig.

-Rendben van, akkor én most hazamegyek. Úgy terveztük hogy holnap indulunk.

-Tökéletes, akkor holnap találkozunk.

Felálltam az asztaltól, majd sietősen elhagytam a puccos kávézót. Borzasztóan éreztem magam, nem akartam újra találkozni édesapámmal, de ha ezen múlik Siyhuk egészsége akkor állok elébe.

-Anya! Siyhuk bácsi!

Betrappoltam a házba, mikor előjöttek a nappaliból a nevük hallatán. Odaléptem eléjük, majd megöleltem őket.

-Jó híreim vannak. Ingyenes ellátást kapsz Daeguban!

-Kicsim! Ezt hogy intézted el? -Lelkesedett anya őszinte örömmel az arcán.

-Apa volt az az orvos akihez Siyhuk bácsi ment. Most hogy tudja kik vagyunk, felajánlotta a segítségét. Egy aprócska szívességért cserébe, de az nem fontos!

-Micsoda? -Hökkent meg Siyhuk bácsi.

-Semmi baj drágám, az a fontos hogy jól légy.

-És még valami történt...-Horgasztottam le a fejemet. -Szakítottam Jungkookal! -Zokogtam fel hangosan, amire Siyhuk bácsi sajnálkozva a karomra simított, míg anya értetlenül nézett rám.

-Igyunk meg egy Siyhuk specialitása teát, miközben elmesélsz mindent. -Kacsintott rám, majd elindult velem a konyha felé.

-Mi? Ti együtt voltatok? Nekem miért nem szólt senki?

-Dehát most szólt.

-Amikor már szakítottak? Ez tragédia! Tudnom kellett volna a fiam első párkapcsolatáról, elkísérni őket az első randira hogy messziről figyeljem őket! Megzavarni őket a kopogásommal mikor kettesben vannak a szobában, és családi fényképekkel traktálni a kiszemeltjét hogy hátha kihabarodik a fiamból hogy megóvhassam őt. Micsoda viselkedés ez?

-Ji Hee drágám...Épp ezért nem számolt be róla neked.

Halkan felnevettem anya viselkedésén, de hamar visszaszállt rám a komorság. Én is pont azt akartam, amit anya mondott. De van ami nem marad örökké mellettünk bármennyire is szeretnénk. A sors mindig közbeszól.

Még eggyel jöttem, mert mostanában hanyagolnom kellett a suli kezdése miatt. Nos remélem tetszett❤️ a következő részig is pápá!