Aznap este Jungkookal álmodtam. Rengeteg rossz emlék gyötört vele kapcsolatban a mai napig, ezt le sem tagadhattam volna. De szerettem őt, ezért mélyes elástam ezeket a képeket az elmém legmélyebb bugyraiba. Sok rossz történetet elevenítettem már fel az évek alatt vele kapcsolatban, de arra nem emlékszem hogy elmeséltem volna az első találkozásunkat. Azt az elsőt, ami mindent megváltoztatott.
Szeptember elseje volt, és olyan forrón tűzött a nap, hogy átitatta a fehér ingemet az izzadtságom. Az általános iskola egy emelkedőn helyezkedett el, és akkoriban a testsúlyomnak köszönhetően, nehezen jutottam fel oda. Hangosan ziháltam mire felértem az emelkedő legtetejére, majd nagyon néztem amikor megpillantottam a hosszú lépcsősort magam előtt. Dühösen dobbantottam egyet a lábaimmal, ugyanis képtelen lettem volna egy újabb domb megmászására. Szipogva törölgettem le a cseppeket a homlokomról, és erőtlenül legyeztem magam a kezeimmel. Úgy nézhettem ki mint egy bolond, aki az életéért küzd, pedig csak néhány lépcsősorról volt szó. Már mindenki fel ért, de én még mindig a harmadik fokon ültem, és azon töprengtem hogy hogyan jussak fel. Ekkor egy fiú jelent meg előttem, aki komor tekintettel nézett le rám. Hosszas habozás után kinyújtotta felém a karját, és meglengette előttem.

-Ha továbbra sem mozdulsz, itt hagylak. Le fogom késni miattad az eligazítást.

-B-bocsi. -Belekapaszkodtam a karjaiba, és gyötrelmesen feltornáztam magam a lépcsőről. -Te is ide fogsz járni?

-Nem, csak szórakozásból másztam meg a dombot. -Ironikusan pillantott le rám, de én valamiért nem vettem a lapot. -Persze hogy ide fogok járni te buta, mi másért lennék itt?

-Én is. Lehet hogy egy osztályba fogunk járni.

-Remélem hogy nem. Már vannak barátaim, akik nem kedvelnének téged.

-De miért nem? -Elhúzott ajkakkal pillantottam fel rá, miközben segített megmásznom a hosszú lépcsősort.

-Mert te olyan... A lényeg az, hogy ők nem olyanok mint én. Nem fogadnának el.

-Te milyen vagy?

-Neked mindig ilyen sok kérdésed van? -Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amitől váratlanul nagyot dobbant a szívem. Jól állt neki a nevetés, gyönyörűnek találtam a fogait, és az ajkait. Irigyeltem a karcsú arcát, és a vékonyka testét, de még a korom fekete egyenes szálú haját is, ami a homlokára omlott. Ha a szerelem első látásra ilyen hírtelen történik, akkor ez annak volt nevezhető. Mert elsepert, és hírtelen nehezemre esett a gondolkodás is. -Szeretnék kedves lenni...

-Hogy hívnak?

-Jungkook. De elég a kérdésekből, mostmár egyedül is boldogulsz.

Mikor felértünk a lépcsősor tetejére, Jungkook egy öt tagú fiú társasághoz sietett. Azonnal viccelődni kezdtek, és hangosan nevettek. Ők voltak a leghangosabbak az egész udvaron, mindenki őket figyelte. Végül ugyan abba az osztályterembe mentek be mint én, ahol már egy fiatal és jóvágású férfi várakozott a becsődülő diákokra. A névtáblájára Hwang Siyhuk volt írva, és olyan felhőtlenül mosolygott a diákokra, hogy hírtelen boldogság lett úrrá rajtam. Amikor anya végre utánam jött az osztályterembe hogy részt vehessen az eligazító órán, egy pillanatra összetalálkozott a tekintete a fiatal tanárral. Amíg én életemben elsőnek megtapasztalhattam a szerelem érzését, addig anya és Siyhuk bácsi között is kialakulhatott valami bimbódzó dolog, amit akkoriban még nem vettem észre. Azt sem tudtam hogy mi az. Mégis egyfolytában azon kaptam magam, hogy a másik padban ülő fiút figyelem, és elkalandozik a gondolatom. Egyszer ő is rám nézett, és miután realizálta hogy egy osztályba kerültünk, egy édes mosoly jelent meg az arcán. Annyira meglepődtem a heves érzelmeimen, hogy amikor hazamentem, hiperventillálni kezdtem, anya pedig azt hitte hogy beteg vagyok. A szerelem néha tényleg beteges.

Amikor felébredtem az álmomból, könnyes volt az arcom. A párnámat beterítetták a könnyeim, és még mindig szaporán vettem a levegőt. Ez egy olyan emlék volt, amelyet már rég eltemettem magamban. Nem akartam emlékezni rá, mert akkor még jobban beleszerettem volna a zaklatómba. De most már engedhettem az érzelmeimnek, amik mai napig olyan hevesek, hogy néha úgy érzem minden megszűnik körülöttem. Olykor elgondolkozom azon, hogy vajon kitől őrölhettem ezeket a mély érzéseket, amik egész életemben végig kísértek engem. Azonban ilyenkor mindig anya arca ugrik be, ahogy rám néz. Annyi mindent ki tudok olvasni azokból a szemekből, hogy meg sem kell hallgatnom a szavait. Talán ő az oka annak hogy ennyire szeretem Jungkookot.

Mikor felülten az ágyon, az első gondolatom az volt, hogy leellenőrizzem a mobilomat, és átfussam a bejövő hívások listáját. Azonban nem szerepelt köztük az a név akire annyira vártam, ezért csalódottan ejtettem magam mellé a készüléket. Remegett a belsőm az aggódástól, és újabb könnyek csípték a szemeimet.

A konyhában apa már mindent előkészített a reggelihez, és az asztalt is ínycsiklandozóan megtálalta. Leültem az asztalhoz, apa pedig mosolyogva megpakolta a tányérokat étellel.

-Jó reggelt, milyen volt az estéd? Nem veszekedtetek?

-Nem volt semmi baj. Mikor értél haza?

-Hajnalban ért véget a műszakom. Siyhuk nagyon együttműködő beteg, ezért könnyű éjszakám volt. -Apa mosolyogva pillantott rám, néhány pillanattal később pedig kérdőn felvonta az egyik szemöldökét. -Miért nézel így rám? Ha Siyhuk miatt aggódsz, biztosítlak arról hogy egészen rendben van. Orvosi szempontból egy kicsit más a helyzet, de...

-Nagyon beteg? -Felcsattantva toltam ki magam alól a széket. -Milyen súlyos most?

-Nyugalom. Azt mondtam orvosi szempontból. Mi semmilyen betegséget nem veszünk fél vállról, ezért ne is figyelj arra amit mondtam.

-Értem...

Hírtelen gyomor görcsöm támadt a sok stressztől, ami a napokban egyre többször fordult elő. Miután befejeztem a reggelimet, bevettem a napi gyógyszer adagomat, amit apa nem nézett jó szemmel.

-Milyen gyógyszereket szedsz?

-Segítenek a fogyásban. Így kevesebbet kell edzenem.

-De hát így is csont és bőr vagy...Abba kellene hagynod.

-Jó reggelt! Mik ezek a finom illatok?

Taehyung hangja betöltötte az egész konyhát. Azonnal elvett egy pirítóst a tányérból, és türelmetlenül a szájába gyömöszölte. De még forró volt, ezért köhögve kiköpte a falatot a szájából, és leöblítette egy pohár narancslével. Apa egy butácska mosolyt küldött az impulzív fia irányába, aki újfent belenyomkodott a szájába egy falatot, és mohón falni kezdte. Az én arcomra is mosoly kerekedett, ahogy a szürke falú háznak hírtelen lágyabb hangulata lett. Valójában nem tudtam volna hosszabb távon elképzelni velük az életemet, azonban most mégis kellemesen éreztem magam velük az asztalnál ülve. Az emberek tényleg hamar alkalmazkodnak az új környezetükhöz...De vajon meg szokom majd valaha azt hogy távol vagyok Jungkooktól, és hogy Siyhuk bácsi beteg?
Ahogy arra a két fontos személyre gondoltam akik nem lehetnek jelen pillanatban velem, hírtelen fájdalmas szorítás nyílalt a mellkasomba. Nem akartam egyedül lenni, sosem viseltem jól. Viszont ha már így alakult, be akartam bizonyítani mindenkinek hogy egyedül is remekül boldogulni fogok.

-Jól vagy gyerekek, induljunk a suliba. -Apa felkelt az asztaltól, és magához vette az autója kulcsát. -Igyekezzetek, mind elfogunk késni.

-Csak még egy falatot.

-Jaj Tae, olyan bélpoklos vagy. Majd az autóban megeszed.

Egy aprócska mosollyal indultam meg a bejárati ajtó irányába, mikor is megrezzent a mobilom a zsebemben. Izgatottan húztam elő a készüléket, és amikor megpillantottam a várva várt nevet a képernyőn, egy öröm könny jelent meg a szememben. Boldogan kezdtem olvasni a Jungkookotól kapott sorokat, amik sokkal örömtelibb hírekkel szolgáltak nekem, mint amilyenekre számítottam. Lassan kezdtem azt hinni, hogy már sosem fog keresni engem.

"Rengeteg elintézendő feladat várt rám, amiket halaszthatatlanul le kellett bonyolítanom. Ne haragudj amiért megvártattalak, mindennek semmi köze ahhoz a buta üzenethez.
Az elintézendő feladataim közé tartozott az hogy kiiratkozzak az iskolából, felmondjak a munkahelyemen, és vissza adjam a lakásom kulcsait a főbérlőmnek. A telefonomtól is megváltam némi plusz pénz reményében, ezért most egy ütött kopott vackon próbálom összegezni a történteket. Nagyon szeretlek Jimin. Nem a taxi állomáson szerettelek volna utoljára látni, ezért elhatároztam hogy oda költözöm. Örülsz neki? Lehet hogy buta ötlet...Elsőnek veled kellett volna beszélnem róla. Most elbizonytalanodtam ahogy ezt az üzenetet írom. Nyugtass meg, hogy nem bolondultam meg a szerelem miatt. Ahogy látod ezt, kérlek írj. Szeretlek Jimin."

Sziasztok! Remélem tetszett, és nem csalódtatok. A következőben találkozunk, addig is pápá! ❤️ui-Lassan jön a meleg idő, igyatok sok-sok vizet!