Hatalmas csattanások és kétségbeesett kiáltások szűrődnek ki a szobából. A fiú ismét felkiált ahogy az öv újra nagyot csattan a hátán. Majd még egyszer, s még egyszer. Hiába próbálja tűrni, fájdalmát elrejteni, a fájdalom érzése felül kerekedik akaratán, s a földre tiporja.

-Tűrd!-kiabálja és újra megüti övével. Anthony összeszorítja fogait, szemeit pedig szorosan behunyja, ám hiába egy-egy fájdalmas nyögés ki szaladt belőle. Anthony utált, hogy ilyen gyenge.

Molly könnyes szemekkel szalad oda testvéréhez. Nagy nehezen elvonszolja szobájához, s ágyba dugja. Sajnos nem tudja lekezelni sebeit, szüleik az ilyen esetekre kidobták az összeset. Hogy miért? Hogy saját magától épüljön fel. Molly egy nap bosszút fog állni érte, ezt már jó pár éve megígérte magának.

-M-molly...

-Nincs semmi baj An. Pihenj csak.-suttogja a lány, s le ül testvére ágya mellé a földre.-An, igazán megtanulhatnád, hogy apa hirtelen haragú. Bármi olyat mondasz ami neki nem tetszik megbüntet. Kérlek, tudom, hogy nehéz de néha jobb ha nem ellenkezel a szabályok ellen.-a fiú kényszeredetten elmosolyodik. Molly utálta amikor így mosolyog, nem őszinte.-Pihenj, An. A többit elintézem.-mosolyodik el halványan. A fiú kissé szomorkásan nézi iker testvérét aki pillanatokkal később csendben elhagyja a szobát. Észre vette a hamis mosolyt, igaz?

Pár nappal később, mikor már Anthony sebei be gyógyultak -valamennyire- úgy döntött ideje kicsit szórakozni mennie. Rég volt már, s hiányolja azt az érzést ami akkor történik. Így hát mosolyogva veszi fel legkirívóbb ruháját, majd halk léptekkel elhagyja -nem éppen otthonának nevezhető- házát. Ez alkalommal kicsit messzebb bárba megy, hogy kicsit távol legyen "családjától". A bár pultnál lévő székre ülve már régi ismerősként köszönti a csapos, aki ez alkalommal is egy poharat törölgetett ha éppen nem egy vendéget szolgált ki.

-Rég láttalak, Anthony. Mi a helyzet?-a szólított arcára halvány mosoly ül ki. Utálta amikor régi barátja ezt kérdezi tőle mivel pontosan jól tisztában van a helyzetéről.

-Semmi új.-mondja váll rántva.-Kicsit unalmas.-sóhajtja, s a pultra könyököl.

-Nos, úgy gondolom elég sok szabad prédát találsz itt magadnak.-mondja, majd játékosan bele üt a fiú vállába aki kuncogásba kezd. Jobbra, s balra tekint ám hiába, nincs olyan aki ínyére lenne. Száját húzva tekint vissza csapos barátjára.-Mi a gond? Nincs senki?-Anthony nemlegesen rázza a fejét.

-Kicsit elegem van már a vénemberekből.-motyogja orra alatt.- Jó lenne egy korombeli srác. Egy magas, helyes kis srác. Mondjuk, barna hajjal és szemmel.-mondja álmodozva, mire barátja meglepetten a bár egy kis sarkába mutat.

-Mondjuk olyan, mint ő?-kérdezi, mire An is arra pillant. Szemei felragyognak, s már tudja, hogy a ma éjjelt kivel fogja tölteni. A srác pont olyan, amilyenről beszélt. Barna haj és szem, s elég magasnak is tűnik. -Hajrá.-ez volt a végszó, a fiatal fiú kicsit lassú léptekkel sétál oda a magányosan iszogató úriemberhez. Mély levegőt vesz, s egy nagy mosolyt varázsol arcára melyben picit perverz szándékai is felcsillanni látszik.

-Helló, szabad?-kérdezi, ám jó maga is meglepődik félénk hangján. Ezt nem így tervezte.

-Csak nyugodtan.-feleli mosolyogva, majd Anthony le ül mellé amint az idegen beljebb csúszik.

-Anthony vagyok.-mutatkozik be elsőként. Mosolya megremeg, ahogy az idegen arcát közelebbről is láthatja. Aranyos.

-Alastor.

-Mond Alastor, miért ültél itt egyedül?-kíváncsiskodik, hangjából érezni, hogy tényleg érdekli őt. Még is mi van vele? Még soha nem volt vele ilyen... A szíve túl gyorsan ver. Ez nem normális, mindenesetre inkább leplezi az egészet, majd elmúlik.

-Úgy volt, hogy találkozok valakivel. Nos, azt hiszem nem fog eljönni.-mondja egy szomorú mosollyal az arcán. Anthonyt rossz érzés tölti el, fel akarja vidítani.

-Legalább találkozhattál velem.

-Hahaha azt hiszed nem tudom mire megy ki a kis játékod?-mosolya egy pillanatra sem hervad le arcáról. A fehér hajú fiú sosem gondolta volna, hogy egy mosollyal mást érzést is ki lehet fejezni a boldogságon kívül. Alig pár perce találkozott vele, még is már tudna milyen a szomorú mosoly, s még ki tudja milyen érzéseket lehet még ki fejezni vele.-Tudom, hogy mit akarsz.-mondja, közelebb hajolva a másikhoz.

-Nem akarod?-kérdezi vigyorogva. A levegő szinte szikrázik körülöttük.

-Honnan tudod, hogy nem vagyok rossz ember? Lehet, hogy elcsallak valahova és megöllek.-kuncogja el magát, elhajolva tőle.

-Nem tűnsz olyannak. De ha még is az vagy akkor csak örülök, hogy egy hozzád hasonló szexy srác öl meg.-Alastor hangosan elneveti magát. Anthonyt is nevetésre készteti ám valahol mást is érzett, Al nevetése zene volt füleinek. Anthonya közelebb húzódik a másikhoz, s lassan megcsókolja. Nem csinál semmit, várja, hogy Alastor folytassa. Nem is kellett sokat várnia, Alastor gyorsan kapcsol, s át veszi a domináns fél szerepét.

-Folytassuk nálam.-morogja bele a csókba.

-Ahogy akarod, Sweety~

Alastor házába érve egyből egymásnak esnek, mintha nem lenne holnap. Anthony sosem élt még át ilyet. Amikor valakivel lefekszik egyből neki látnak a dolgoknak, de vele nem. Ez a fiú... Azt akarja, hogy majd az egészet ugyanúgy jó legyen neki is, elkényezteti, ingerli.

-Neh... Nem kell csakh...

-Sshh...-kedvesen rá mosolyog, s egy cuppanós puszit ad ajkaira.-El foglak kényeztetni kedvesem.-Anthony szemeibe könynek gyűlnek, Al nem hazudott ez pedig megrémisztette.-Gyönyörű vagy.-suttogja a fülébe.

-N-ne mo-mondj ilyet.-mondja, ám még is őrült ennek. Egy férfi sem bánt még így vele az ágyban. Nem törődött magával, azon volt, hogy Anthony-nak jó legyen.

-Ne sírj kedvesem. Esetleg valamit rosszul csinálok? Bocsáss meg, de nem sűrűn vagyok férfival.-motyogja, majd az alul lévő fiú megérinti a másik arcának két oldalát.

-Nem. Tökéletes.-kuncogja el magát, majd újra megcsókolják egymást.

Anthony ébred fel elsőként. Mosolyogva nézi Alastor. Bárcsak vele maradhatna. Nem tud semmit a nevén kívül, ez kicsit furcsa. Akikkel eddig volt még a nevüket sem tudta.

-Jó reggelt.-mosolyodik el Al. A másik meglepődve néz vissza szemeibe.

-Neked is.-suttogja vissza, majd lassan felkel, ám hirtelen egy gyengéd kéz visszarántja. Anthony arcára egy szomorú mosoly ül ki. "Önző kérés lenne ha azt kívánom, hogy ezek a kezek örökre engem tartsanak?"

-Még ne menj el.-morogja, fejét pedig a másik fiú hátába fúrja, s mélyen magába szívja édes illatát. Anthony sóhajtva bújik a másik érintésébe.

-Miért vagy ilyen kedves?-kérdezi An, azonban választ nem kap rá...

   A két fiú lassan öltözött, jól ki akarták használni a megmaradt kicsi időt ami nekik maradt. Ami neki maradt.

-Remélem élvezted a látványt.-kuncogja el magát, Alastorral együtt.-Jó volt az este.

-Még találkozunk.

-Ne mondj ilyet.-rázza szomorúan a fejét, mert még ha azt nem is tenné meg, akkor sem lenne semmi jelentősége, mert az ilyenek csak üres szavak.

-Miért?

-Mert nem lesz legközelebb.-motyogja halkan, majd már az ajtó felé indul. Alastor gyorsan elkapja őt, derekánál tartva fogja, fejét a hátára hajtva.

-Még hallani fogsz.-mondja halkan, majd An gyengéden eltolja magától és kilép az ajtón, míg Alastor csak utána néz, s hiába próbálja rá venni magát, hogy után menjen, a lábai nem mozdulnak. Pedig utána kellett volna.

   Anthony halkan nyitja ki a be járati ajtót, de hiába, így is meghallják. Ikertestvére és bátyja azonnal a bejárathoz sietnek. Molly egyből magához öleli, míg bátyja szúrós pillantásokkal illeti.

-Hol voltál An?

-Tudod te.

-Valami más lett.-mondja össze húzott szemekkel bátyja, mire egy halvány mosollyal kicsit eltolja magától Mollyt aki kérdő pillantást vet testvérére.

-Tényleg... Történt valami?

-Találkoztam egy fiúval. Nem olyan volt, mint a többi.-mondja mosolyogva, elmerengve a tegnap estén.

-Ennek örülök.

-Most felmegyek a szobámba.-motyogja, s meg sem várva   reakcióikat el is megy az említett helységébe ám nem jut messzire mikor apja is megjelenik.

-Nahát, haza jöttél?-kérdezi gúnyosan, s az éppen most rá gyújtott cigijébe szív.-Ma is el mész megbaszatni magad?-gúnyos hangon nevet fel, s mikor fia elé ér, rá nyomja a meggyújtott cigit. Anthony összeszorított fogakkal tűri és tűri mikor újra és újra rá nyomja karjára. Már nem kell sokáig elviselnie. Már nincs sok hátra. Molly kétségbeesetten nézi végig a jelenetet. Oda akar menni, meg akarja védeni őt. Bátyja tartja vissza őt, nehogy ő is megsérüljön. Az apjuk végül elégedetten vigyorog "művére" viszont nem tart sokáig mikor meghallja fia felszisszenő hangját. Akkorát ver rá, hogy a földön köt ki.-Megmondtam, hogy nem számít mibe kerül, tűrd a fájdalmat. Rejtsd el.-ezzel el sétál, mint aki jól végezte dolgát. Anthony szipogva ül a földön, lehajtott fejjel. A -nem sebes- kezével megtörli arcát, majd lassan fel áll testvérei segítségével akik a segítségére siettek.

-Gyere, segítek.-mondja Molly, azonban miután sikerült fel kelnie, Anthony mindkettőjüket ellöki magától. Igen, most kell megtennie.

-Semmi baj.-motyogja.-Jól vagyok, majd megoldom.-lassú léptekkel támolyog szobájába, míg ők csak nézik míg be nem lép szobájába. Nem mertek utána menni. Azóta is bánják.

Sziszegve tűri ahogy a jéghideg víz sebes bőrét érinti. Számtalan sebe van, s így bele gondolva furcsa, hogy akkor Alastor nem undorodott tőle. Erre elmosolyodik, s nem is érez már fájdalmat. Vajon akkor is fog érezni fájdalmat? Nagyot sóhajtva megy ágyához majd az alatta lévő dobozért nyúl. Eddig nagy becsben  őrizte, csak is erre a napra várva. Két levél, s egy kis tasakban lévő fehér por. Lassan veszi a levegőt miközben a két levelet szekrényére teszi, rádiója mellé amit aztán be is kapcsol. Nem megy semmi érdekes még is, kellemes hallgatni a rádiót. Ki bontja a tasakot, ám ekkor egy ismerős hangot hall meg. Alastorét.

-Jó napot mindenkinek.-hangján hallani, hogy mosolyog, mintha valami nagy dologra készülne. Készül is.-Ez alkalommal rendhagyó műsor lesz, sajnélom ha ezzel le lombozok mindenkit, de ezt meg kell tennem, mert legközelebb már nem fog sikerülni, mert ő nem fogja hallani már. -Anthony szemeibe könnyek gyűlnek.-Szóval.-mély levegőt vesz.-Tudnod kell, Anthony, hogy csodálatos vagy. Tudom nehéz az élet, hogy nehéz mindennap mosolyogni, eltakarni mindent, de... Ha most megteszed azt, akkor nem foglak tudni elvinni vacsorázni. Nem vihetlek el egy este, hogy együtt nézzük a csillagokat, nem ismerhetjük meg egymást. Viszont ha te ennek ellenére is megmered tenni hát rajta.-Alastor hangja kedves hangnemből hirtelen csap át mérgesbe. -Tedd csak meg, de előtte vidd magaddal az emlékeimet!-Anthony egyre jobban sír, azt kívánja bár ne lenne ennyire gyenge. De többé nem akar harcolni.-Remélem hallod, An. Mondja ezúttal már nyugodtabban.

-Úgy sajnálom, Al.-suttogja maga elé.

Másnap már minden újságban arról beszélt, hogy a 30-as éveiben járó férfi meghalt túl adagolásban, az indíték ismeretlen, csak egy valaki tudta az igazságot de megtartotta magának, hiszen Anthony mérges lenne rá akkor, mert nem akarja, hogy bárki is megtudja családja szörnyű hátterét.

Sziasztok! Megint szomorú résszel jövök, bocsi. A végét nehezen tudtam lezárni, eléggé meg is látszik rajta, ezért is gomenne. Az egész megvolt a fejemben, de valahogy a vége nem nagyon akart össze jönni.

Mindenesetre ahogy tudok jelentkezek a következő résszel, ha van akikről olvasni szeretnétek nyugodtan írjátok le :)