-Készen álltok?-kérdezte a kamerás, miközben mi egy sorba álltunk, a kamera előtt. Én voltam középen, az egyik felemen Jimin, melette V és J-hope. Másik felemen Yoongi, melette Namjoon, Jin és JungKook. Izgultam. Nagyon izgultam. Szívem iszonyatosan gyorsan kalapált. Azt hittem ki fog esni a helyéről.

Hirtelen egy kezet éreztem enyémben, amitől ijedten kaptam tekintetem a tulajdonosa felé. Yoongi engem fürkészett tekintetével. Nem tudtam kiolvasni semmilyen érzelmet arcvonásaiból, de mégis. Valamiért megnyugodtam. Halványan és alig láthatóan elmosolyodott, majd elengedte kezem és a kamera felé fordította fejét. Egy aprót sóhajtva én is a kamera felé vezettem tekintetem.

A kamerás férfi jelzett, hogy indulhat.

-3, 2, 1!-számolt vissza Nam, mire mindenki meghajolt-velem együtt-és köszöntötték a rajongójukat.

Nem kell semmit tennem, csak figyelnem és bólogatnom. Ez nem olyan nehéz. Ezt még egy kis gyerek sem tudná elrontani.

És végre túl lettünk rajta.

Egy nagyot sóhajtva dőltem le a helyiségben lévő kanapéra és hunytam le szemem. Aludni szerettem volna, mégha tudtam is, hogy nem egyedül vagyok. Csak egy pihenésre vágytam. Csukott szemmel, lehajtottam fejem és a nagy zajok ellenére is gyorsan elnyomott az álom.

*pár órácskával később*

Sutyorgásra lettem figyelmes, amitől felébredtem. Pilláim párszor megrebegtetve, kinyitottam szemeim. Értetlenül figyeltem a takarót ami rám volt takarva. De nem is csak rám volt. Fejem próbáltam felemelni, de azon egy másik kobak pihent, így inkább hagytam az egészett. Előttem viszont 6 fiú vigyorgott telefonnal a kezükben.

-Hé, hé! Felébredt.-suttogta vigyorogva Jimin a többi fiúnak, mire mindenki gyorsan háta mögé rejtette a kezükben tartott készüléket.

-Ti mit csináltok?-kéredeztem én is suttogva, egy ásítás kiséretében.

-Ááá...mi csak jöttünk ellenőrizni, hogy minden rendben.-vigyorgott V, majd amilyen gyorsan csak tudott elhagyta a helyiséget és így tovább a többiek egy köszönés kiséretében. Értetlenül figyeltem az ajtó után, hátha kapok választ a furcsa viselkedésükre, de nem kaptam. Ajkaim közül kieresztettem egy apró sóhajt.

Várjunk...ha csak hatan voltak...Yoongi nem volt ott...akkor...

Mocorogni kezdett mellettem, mire kissé megijedtem és szívem kihagyott egy ütemet. Ami pedig még jobban megkérdőjelezett, az az volt, hogy a kezeink össze voltak kulcsolva és én ezt eddig észre sem vettem, csak mikor elengedte. Az érintett testrészem annyira égni kezdett, hogy azt hittem ott fog elolvadni. Na meg a fejem is. Szerencsére a fiúk nem láthatták, hogy a kezünk össze volt kulcsolva, hisz be voltunk takarva.

Az eddig mellettem fekvülő (fekvő+ülő) fiú, mostmár állt és engem pásztázott tekintetével, amitől "kissé" zavarba jöttem.

-M-miért bámulsz?-csúszott ki véletlenül ajkaim közül, amitől még jobban zavarba jöttem.

-Mert nem szabad?-kérdezte vigyorogva, majd közelebb hajolt arcomhoz, úgy hogy alig volt köztünk pár centi.

-Cs-csak kérdeztem...Idióta!-dadogtam zavaromban, majd felemeltem kezem és eltoltam magamtól arcát, mikor is mobilom megcsörrent. Jimin küldött egy képet, amit kcsit furrcsáltam, de gyorsan felnyitottam a készüléket és megnéztem mi az. De talán nem kellett volna. Arcom ha lehet még jobban felvette a piros összes árnyalatát, és még jobban zavarba jöttem. A képen Yoongi és én voltunk, ahogy alszunk. A fiú feje az enyémen pihent és be voltunk takarva.-JIMIIIIIN!!!-kiáltottam a fiú nevét, majd kirohantam a helyiségből Yoongit ott hagyva.

-Ajjaj...-hallottam a folyosó végéről, mire felé kezdtem szaladni.

-Csak kerülj a kezeim közé!-ropogtattam meg az említett testrészem, mikor eléértem, amitől rajta végig futotta hideg, arckifejezését látva.

-Tudod...hát...csak...-dadogott és mutogatott össze-vissza, ami elég vicces volt.-...én csak...haaaj...oké ölj meg.-adta fel magát, amire muszály volt felnevetnem. Annyira vicces volt az egész helyzet, hogy már szinte a földön fetrengtem fájdalmamban.-HÉ! Ez nem vicces!-parancsolt rám vissza folytott nevetéssel, amitől csak még jobban kezdtem röhögni.-Na jó, az.-nevette el magát végül ős is.

-Ti meg mit csináltok?-hallottam mögülem egy ismerős hangot, mire köhhintettem egy aprót, hogy elrejtsem röhögő görcsöm, de Jimin vihogása ismét engem is nevetésre késztetett.-Még nem kaptam választ.-mondta Yoongi összekulcsolt kezekkel, de ez sem hatott meg, mint ahogy Jimint sem. Szegény fiút már kihoztuk a sodrából és felénk kezdett közelíteni. Vihogi társammal ijedten kaptuk felé tekintetünket, majd megragadta a kezem és elkezdett szaladni velem Yoongi elől.-Gyertek vissza!-kiáltotta utánunk, ő is futva, amitől már tényleg nem tudtunk röhögni. Egy elágazódáshoz értünk, mire össze néztünk. Egy apró bólintással meg is egyeztünk, majd Jimin balra én meg jobbra mentem. Vagyis szaladtam tovább. Csak az volt a rossz benne, hogy nem ismertem még a helyet, mert akkor voltam először a Big Hit-be. Futottam össze-vissza, de csak ugyan oda jutottam, mire muszály volt megállnom és kifújnom magam.

Hogy lehet itt ennyi folyosó?

Mikor úgy éreztem, hogy eléggé kifújtam magam, úgy döntöttem megkeresem a kijáratot. Kis keresgélés után sikerrel jártam, és egy halvány mosolyal az arcomon léptem ki a friss levegőre. Csak egy baj volt. Bent maradt a kabátom. Kissé dideregve megfordultam, de hirtelen nekem vágódott egy kabát. Pontosabban az enyém. Gyorsan levéve fejemről, felkaptam magamra, majd "támadómra" pillantottam, aki Jimin volt.

-Hogy kerülsz ide Vihogi?-kérdeztem gúnyos mosolyal a számon, mire aprót felkuncogott.

-Nem kéne inkább megköszönnöd, hogy kihoztam neked?-mutatott a kabátomra vigyorogva, mire megforgattam szemem.-Vissza is vihetem.

-Jó-jó. Köszönöm.-kuncogtam el magam.-Na de nekem mennem kell. Sugar már szerintem hiányol.-mondtam vigyorogva, mire biccentett.

-Haza kisérjelek?-kérdezte kedvesen, de én megráztam a fejem.

-Nem szükséges. Akkor szia!-elindultam, majd egyet intettem, amit ő is megtett. Mosolyogva lépkedtem otthonom felé és az eget pásztáztam.

Hihetetlen, hogy mennyire fel tudják dobni némikor a kedvem. Úgy érzem kezd vissza térni az igazi énem. A mindig vidám és életteli énem.

*Tájmszkip Jin fősztjein keresztül a jövő hétre*

Már egy hete, hogy felraktuk azt a videót. És hogy mi is történt azóta? Nem sok minden. Az ARMY-k nagy része jól viselte, hogy én az ő "tanárjuk" vagyok. Voltak páran akik nem bíztak bennem, meg nem hittek nekünk, de nem törődtem velük. Na de mi történt azzal a videóval amit rólam készítettek? Meglett a 2 millió megtekintés. Sokan megdicsértek és kedvesebbnék kedvesebb dolgokat kommenteltek a videó alá. Boldog voltam. De mégis valami hiányzott még.

Mivel a szüleim már kettő napja haza értek a "vakációjukról", ezért újra dolgozni indultak. Kicsit szomorú voltam az miatt, hogy rögtön másnap kelett menniük a munkahelyükre, de nem tehetek én ez ellen semmit. A munka az sosem áll meg.

-SUGAR!-kiáltottam ki a szobámból kutyámnak, mire ő azonnal már előttem is termedt.-Mit szólsz egy kis sétához?-kérdeztem mosolyogva egy pórázzal a kezemben, amit egy ugatással jelzett, hogy örülne neki. Igaz már délután volt, de unatkoztam és rám fért egy kis friss levegő.

Egyik kezem a pórázon, másik pedig a zsebemben volt és így koptattam az utcákat Sugarral, már lassan fél órája, mikor is füstre lettem figyelmes. Sugar is érezte és abba az irányba kezdett el húzni. Lassan egy kis házig érkeztünk el, amit egy nagy tűzfelhő lepett el. Mindenhol csak füst és lángok voltak. A ház előtt néhány ember és kettő házaspár állt könnyes szemekkel, mire gyorsan oda mentem hozzájuk.

-Elnézést...mi történt?-kérdeztem odaérve hozzájuk, amire felém kapták fejüket.

-A kislányunk bent maradt és a tűzoltók azt mondták nem tudnak olyan hamar ilyen messzire eljönni.-mondta kissé akadozva az asszony, mire a férje közelebb húzta magához és nyugtatgani próbálta, de látszott rajta is az aggodalom. Tudtam mit kéne tennem. Féltem, de úgy éreztem muszály segítenem nekik. Nem szeretném ha ők is úgy járnának, mint én. Hogy elveszítenek egy fontos személyt számukra.

-Ne aggódjanak!-mondtam egy biztató mosoly kiséretében, majd Sugarra pillantottam.-Ki hozzuk.-ezzel a ház felé siettünk, ahol az ajtó már nem volt a helyén. Kezemet orrom és szám elé raktam, hogy ne szívjam be a füstöt, majd kutyámmal beljebb léptünk. Minden lángolt és néhány gerenda instabilan állt, amitől csak egyre feszültebb lettem. Hirtelen megcsapta a fülem egy halk zokogás hangja, mire abba az irányba kaptam tekintetem. Egy szekrényből szűrődött ki a sírás. Gyorsan oda rohantam és azt kitárva megpillantottam egy 4-5 év körüli kislányt össze kuporodva zokogni. Kissé fellélegeztem, hogy semmi baja nincs, majd finoman megragadtam apró kezeit és kihúztam a már kissé égő szekrényből.

-H-hol a m-mama?-kérdezte szipogva szemeit törölgetve, mire egy halvány mosolyt erőltettem arcomra és kissé lehajoltam hozzá.

-Kint várnak téged. Ne aggódj, semmi bajuk!-simítottam végig fején, majd fel álltam, de ekkor valami hangosan recsegni kezdett. Egy gerenda ide-oda dölöngélt, majd hirtelen felénk kezdett zuhanni. A lányt gyorsan arrább löktem, de nekem nem sikerült el mennem onnan és lábamra esett a nagy fadarab, amitől egy nagyot felkiáltottam. A kis gyerek újra sírni kezdett, Sugar oda rohant hozzám, majd kabátomnál fogva próbált kihúzni, de nem járt sok sikerrel.

-Sugar...-nyögtem ki két köhögés között a füst miatt, majd levettem magamról a kabátom és a kislányra terítettem.-Tudom hogy kutya vagy, de tudom azt is hogy megfogsz érteni...-mondtam kissé rekedt hangon.-Kérlek siess és vidd ki. Velem nem lesz semmi baj.-nyögtem ki nagy nehezen a fájdalom miatt ami a lábomba nyilalt a gerenda landolásakor, mire kutyám párszor felugatott.-Sugar...kérlek...-mondtam kissé könnyes szemekkel, mire kutyám egy pillanatra mélyen szemeimbe nézett, majd a kislányt lökdösve elindult a kijárat felé. Kissé megkönnyebbültem, hogy szót fogadott, de mivel elég szar helyzetben voltam nem örülhettem.