Mindenhova felkerült a videó. Youtube-on már meg lett az 1 millió megtekintés, pedig alig pár órája lett csak felrakva. Mikor megláttam, akkorát sikítottam, hogy átjöttek a szomszédok, mondván "kicsit" hangos vagyok, mire kínosan elvigyorodtam és meghajolva bocsánatot kértem. A kommentek meg szinte csak jóból álltak, bár pár kritikát is olvastam, de azokra nem nagyon szenteltem túl sok figyelmet. Még nevelő szüleim is látták a videót és telefonon keresztül megdicsérték tehetségem. Bár ők így is tudták, hogy nagyon jól tudok korcsolyázni.

Az ágyamon ültem, miközben a kedvesebbnél kedvesebb kommentek olvastam Sugarral az oldalamon. Ő is a laptopom képernyőjét bámulta, és némikor még fel is ugatott, amit nem tudom miért tett. Egyszer csak jött egy üzenetem Facebookon. Sunbae volt az.

Sunbae: Mi a SZAR???!!! Ember téged már az egész iskola imád!!

Halkan elkuncogtam magam reakcióján. Tudtam mire gondol. Ő is látta a videót.

Én: Ezt el kellene hinnem?

Pár másodperc sem telt el, már jött is az üzenet.

Sunbae: Igen. De egyébként én...IMÁDTAAAAM!

Újra elkuncogtam magam.

Én: Örülök neki!

Sunbae: Csak így tovább csajszi!

Én: Csak így tovább én!

Fogadni mertem volna, hogy üzenetemre hangosan felnevetett. Ezután már nem írt semmit, így sóhajtva, megnéztem hány óra.

-11:25...na most mit csináljunk Sugar?-pillantottam kuytusom felé, aki habozás nélkül szájába vette tenisz labdáját és leugrott az ágyamról.-Te értesz emberül?-kérdeztem tőle gúnyosan, mire össze-vissza kezdett futkosni a szobában. Nem valami logikus egy ekkora kutyát behozni egy házba, de Sugar elég jólnevelt egy jószág. Igaz csak, mikor itthon vagyok akkor van bent a házban és este is kint alszik a kis házikójában.-Hát ha még én értenék kutyául...-felpattantam ágyamról, majd az ajtó elé léptem. Azt kinyitva Sugar gyorsan kirohant, és én utána. Kimentünk az udvarra, mire Sugar NAGYON gyorsan futott egy kört a ház körül, majd lihegve elém ért és a kezembe adta a labdát. Picit megsimogattam fejét, majd eldobtam a labdát, amiért seperc alatt utána futott. Szájába vette a labdát és vissza hozta. A kis tárgyat leejtette a földre, mire én lehajoltam és felvettem. Ismét eldobtam, ő meg ismét vissza hozta. Így csináltuk még vagy 10 percig. Némikor felkuncogtam, mikor olyan gyorsan futott, hogy elesett. De egyben nagyon aranyos volt.

Mikor ismét vissza hozta, már nyúltam volna utána, de ő elemelte fejét. Gúnyosan elvigyorodtam, majd ismét a labda után nyúltam, de ő elfutott.

-Hé!-kiáltottam neki, mire megállt és megfordult.-Hozd vissza!-mondtam kissé röhögve, mire megint elkezdett futni. Egyet sóhajtva utána eredtem.-Gyere vissza!-kiáltottam utána, de ő csak össze-vissza futkosott. Már nem is a hátsó kertben voltunk, hanem a ház előtt.

-Hát te?-kiáltott nekem az utcáról egy ismerős hang, mire lihegve megálltam és felé fordultam. Jimin.

-Mi az, hogy "Hát én?"? Én itt lakom. De te mit keresel erre fele?-méregettem érdeklődve és még mindig kissé lihegve.

-Sétálok. Miért? Nem szabad?-kérdezte vigyorogva, mire én is elmosolyodtam.

-De, szabad.-mondtam, miközben a körülöttem futkosó kutyámat figyeltem.

Ez még nem nőtt fel, vagy mi?

-Nincs kedved bejönni?-kérdeztem felpillantva a fiúra. Egy aprót biccentett, mire a kaput kinyitottam és beengedtem. Sugar, mikor észre vette Jimint hirtelen felé kezdett szaladni, mire elé ugrottam, de így engem lökött fel és, mint a múltkor a fiúra estem.-Basszus...bocsánat. Nem tudom mi baja van veled, de nem hiszem, hogy utál...-húztam el szám, mire halkan fel kuncogott. Gyorsan feltápászkodtam, majd felsegítettem a fiút.

-Semmi baj.-mosolyodott el.

-Sugar, ha mégegyszer ezt csinálod...-néztem kutyámra szúrósan, de mikor megláttam arckifejezését, megadóan sóhajtottam egyett.-...akkor nem csinálok semmit...-apró mosoly kúszott arcomra, majd megsimogattam a kis jószágot. Gyorsan bementünk a házba, majd az ebédlőbe ültünk le, ahova Sugar is követett.

-Láttad a videót?-kérdezte, miközben helyet foglalt a pultnál.

-Hát még szép!-mondtam vigyorogva, majd én is helyet foglaltam vele szemben.

-Én mondom, nagyon tehetséges vagy! És mások szerint is.-mosolygott kedvesen, mire Sugar két elülső mancsával ölébe ugrott.-Óh...-kissé meglepődött, majd újra elmosolyodott és megsimogatta kutyám fejét. -Nagyon aranyos a kutyád.-fordult felém, továbbra sem levéve Sugar fejéről kezét.

-Tudom.-bólogattam vigyorogva.-És pont a kedvenc kutyafajtám, de amúgy mindegyiket szeretem. Mind olyan aranyos.-szűkítettem össze szemem kutyusomra nézve, aki eppen megnyalta a fiú arcát. Halkan elkuncogtam magam, amit Jimin is megtett. Megcsörrent a mobilom. Gyorsan felkaptam a pultról, majd a kijelzőre néztem.

Suga

Hát ennek meg mióta van meg a számom? És nekem az övé?

Sóhajtottam egyet, majd megnyomtam a zöld gombot és fülemhez emeltem a készüléket.

-Baj van...-nyögte ki azonnal, és hangjában kis aggodalmat véltem felfedezni. A torkomba egy gombóc keletkezett, amit nagy nehez, gyorsan lenyeltem.

-M-mi?-kérdeztem, kissé akadozva. És az még fokozta a feszültségem, hogy nem szólalt meg.-Mond már!-még mindig nem szólt semmit.-Yoongi, bazdmeg válaszolj!-mondtam "kissé" idegesen és kiakadva, mire egy sóhajt hallottam a vonal végén.

-Páran...felismertek minket...és ezt az internetre kiraktál...mindenki arról kérdezget, hogy te hogy vagy ilyen jóba velünk, meg hasonlókat...ahogy jött a hírneved, úgy el is kezdett szállni...-nyögte ki végül nagy nehezen. Hirtelen ledermedtem. Nem tudtam mit mondani. Szemeim könnyesek lettek.

Miért kell mindig ennek történnie? Állítólag minden rossz után, jön egy jó. De nállam ez fordítva lenne? Basszus mit kéne most csinálnom?

-Itt vagy még?-szólalt meg pár pásodperc múlva, de most én nem válaszoltam. Csak magam elé bámúltam.-Tudom, hogy itt vagy. És jó lenne ha most gyorsan hozzánk jönnél.-ezzel gyorsan lerakta, mire én csiga lassan elvettem fülemtől mobilom és a pultra helyeztem.

-Hé! RaRa!-lengette meg kezét előttem Jimin, amitől ijedten kaptam fel fejem.-Minden rendben? Ki hívott?

-Húzd a kabátod és a cipőd. Hozzátok megyünk.-szedtem össze minden bátorságom, majd felpattantam a székről. Jimin nem mondott semmit, csak követte az utasításaim. Tudta, hogy baj van.

*a kastély...akarom mondani dorm*

Idegesen doboltam lábammal, míg vártam, hogy mindenki a nappaliba érkezzen. Annyira lassúnak tünt minden. Tudtam, hogy ez most nem csak rólam, hanem róluk is szól. Hisz bajba sodortam őket. Ha nem kértem volna meg őket, hogy jöjjenek velem, akkor most nem lenne ez a galiba. A szívem nem fájna annyira.

Mikor mindenki a helyiségbe ért, pár pillanatig csend telepedett ránk, mikor is Yoongi megszólalt.

-Tehát...-kezdett bele torkát megköszörülve. A szívem a torkomban dobogott.-Van egy tervem amivel ezt mind megúszhatnánk.-nyelt egy nagyot.-Mondhatjuk, hogy ő tanít minket korcsolyázni.-körültekintett, majd tekintete rajtam állapodott meg. Szemkontaktust akart létre hozni, de én viszont nem, így elpillantottam.

-De hisz még csak 19 éves.-rázta fejét Nam, mire mindenki felé kapta fejét.-Ennél valami jobbat kéne kitalálni.

-Az lényegtelen, hogy hány éves.-válaszolt Yoongi, keresztbe tett kezekkel.-Mondjuk, mivel befejezte az iskolát, nállunk kapott munkát, mint...hát mint tanító.-vonta meg a vállát.-És egyébként sem tudja senki, hogy pontosan hány éves.

-Ebben van igazság...-szólalt meg Jin és kissé elgondolkodott.-Akkor csinálhatjuk úgy, hogy készítünk egy videót, amibe elmondjuk, hogy ő fog tanítani korcsolyázni és Twittere felrakjuk.-vázolta le röviden a tervett, mire mindenki helyeslően bólogatott, egy ember kivételévek. Mindenki a fiúra nézett.

-Hjaaaj...jól van...egy próbát megér.-emelte fel kezeit Nam, mire mindenki vidámabbá vált.-De ehhez az kell, hogy tényleg eljátsza, hogy tanít.-nézett rám kissé össze szűkített szemekkel. Lenyelve a torkomra akadt gombócot, biccentettem egy aprót.

-Ha ez kell ahoz, hogy ne veszítsétek el a hírnevetek...-sóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szemem.

-Saját kori tanárunk van~!-ugrott fel hirtelen a helyéről V, mire ijedten kaptam felé tekintetem.

-Jó-jó, értjük, de jobb lenne minnél előbb megcsinálni a videót, hogy ne legyen nagyobb probléma.-csitította le a fiatalabbikat a leader. Mindenki biccentett egy aprót, majd felkeltünk helyünkről.

Muszály volt elvállanom ezt a feladatot. Az ő érdekükben. Nem tudom miért, de nem akartam hagyni csak úgy a fenébe őket. Valamiért nem tudtam. Talán ennyira megkedveltem volna őket? Sosem nyitottam emberek felé és ők sem felém. De most mégis...sikerült nekik elérni.