-Gyerünk! Nyissátok már ki!-dörmögtem az orrom alatt, miközben zsebre dugott kezekkel vártam a fiúk dormja előtt, már vagy öt perce, a seggemet lefagyasztó hidegben. Ráadásul a szél is annyira fújt, hogy majd leszakadt az arcom, annyira csípte. Mikor már azon voltam, hogy haza megyek, hirtelen kattant a bejárati ajtó zárja, mire felkaptam reménnyel teli kobakom és ahogy előttem megnyílt a mennyek kapuja, úgy szinte rögtön be is sprinteltem a házba. Én szeretem a hideget, sőt! Még jobban mint a meleget, de némikor kibirhatatlanná vállik, főleg mikor egy Antarktiszhoz képest is fagyosabb az idő és már néhány perc után érezheted is a szempilládon keletkező jégcsapokat.

Mikor gyorsan levetettem magamról cipőm és eddig meleget nyújtó kabátom, a fiúra pillantottam, aki kinyitotta lefagyott lényemnek az ajtót. Haja kissé kócosan tapadt homlokfelületére, és egy lenge rövidujjún és rövidnadrágon kívül nem volt rajta szinte semmi. Mondjuk nem is csodálom, mert ahhoz képest amilyen hideg volt kint, attól vagy háromszor melegebb volt bent. Arca pedig olyan nyúzott volt, mintha most húzták volna ki a mosógépből, egy nyers citrommal a szájában.

-Hogy nem fázol, Idióta?-húztam össze szemöldököm teljesen értetlenül, mire hanyagul vállat vonva a konyhába totyogott, ahova én magam is követtem. Nehogy már neki kelljen beinvitálnia..tch...Elővéve egy poharat, megtöltötte vízzel, majd fenékig megitta.-Többiek merre vannak?-kérdeztem, miközben az asztalhoz ültem, s végigkövettem minden mozdulatát. És még véletlenül se kínáljon meg. Milyen bunkó...!

-Elmentek valami étterembe, ahova nekem nem volt kedvem.-vont vállat ismételten, majd továbbá nem is húzta a szót, feltrappolt a lépcsőn. Sóhajtottam egy keserveset a szar viselkedésére, majd elővettem mobilom, amire az előbb érkezett egy üzenetem. Apukám írt, hogy szerencsésen megérkeztek Dubaiba anyukámmal és, hogy vigyázzak magamra, meg Sugar-ra. Hogy hogy kerültek oda? Mind a ketten szabadságon vannak egy hétig, így úgy gondolták, hogy elmennek oda "telelni". Valami hajnalban indultak és most érkeztek oda. Jó nekik. Én sajnos nem mehettem, mert valakinek vigyáznia is kellett a kutyára, s mert együtt akartak tölteni egy kis időt. Nélkülem. Persze megértettem, én is így lettem volna vele. Meg elég volt nekem az ide fele utazás, úgyhogy nem kellett nekem több repülő, vagy akármilyen más utasszállító eszköz.

Gyorsan vissza írtam nekik, hogy ők is vigyázzanak magukra és hogy jól szórakozzanak, majd vissza raktam zsebembe mobilom, amire már Yoongi is vissza ért, már rendesebben felöltözve. És nem úgy kinézve, mint valami rohadt, akármilyen fajta gyümölcs.

-Gyere utánam.-biccentett fejével egy fehér keretes, s szépen díszített ajtó felé, majd meg sem várta, hogy reagáljak, elindult. Gyorsan utána szaladtam, majd mikor beértem mögötte, magam után becsuktam az ajtót. A nem túl nagy helyiségben nem sok minden volt, de a legkihívóbb közülük is egy fehér zongora volt, ami majdhogynem a szoba közepén foglalt helyet. Mikor közelebb értem, megbizonyosodtam arról, hogy egy folt sem volt rajta. Mintha nem is használták volna. Kezemmel lassan végig simítottam sima, kissé üveges felületén, alighogy hozzáérve, majd cseppet elmosolyodtam.-Ezen fogunk gyakorolni.-mutatott a zongorára, amit az imént molesztáltam, majd röpke néhány pillanat múlva helyet foglalt előtte. Maga mellett megpaskolta a megmaradt kis helyet, ezzel azt jelezve, hogy üljek mellé. Egy rövidebb hezitálás után beleeggyeztem, majd lassan, és amilyen messze csak tudtam helyet foglaltam, bár így is alig volt köztünk kettő centi.-Tudsz kottát olvasni?-kérdezte felém pillantva kifejezéstelen arcával, mire nemlegesen, kissé kínosan megráztam a fejem.-Akkor ez nehezebb lesz, mint gondoltam...-rázta fejét hitetlenül, de inkább nem kertelt tovább, kezét egy azonnali mozdulattal a billentyűzetre helyezte, s még egy pillanat hatásszünetet sem várt meg, játszani kezdett rajta. Pontosabban játszani kezdte a Kiss The Rain-t. Pont a kedvenc zeném.

Szemeit a következő pillanatban lehunyta és tiszta beleéléssel játszotta a dallamot, mintha ő maga lenne a hangszer és a zene egyszerre. Ujjait finoman mozgatta a billentyűkön, ide-oda szökdécselve velük, bár ezt nem tudtam öt másodpercnél tovább figyelni. Tekintetem rá terelődött. Elvonta figyelmem, minden másról. Szemem nem tudtam levenni róla, ha próbáltam is volna, csakhogy nem akartam. Annyira csodálatos volt. A zene. Maga a pillanat. S ő maga is. Egyszer sem akadt meg, vagy rontott el akármit is. Már szinte teljesen a fejembe rögződött a zene, így nem is kellett kotta, hogy ezt megtudjam állapítani. És ezt mind csukott szemmel csinálta, talán csak néhányszor niytotta fel pilláit. Míg ő pedig játszott a hangszeren, én egész idő alatt arcát fürkésztem teljesen ledöbbenten és csodálkozva. Tele volt érzelmekkel, miket teljesen le lehetett olvasni arcáról, annyira észrevehetőek voltak.

Hirtelen megállt a zene. Kissé ijedten  feleszméltem gondolataimból, s a fiún való csodálkozásaimból, majd hogy kissé mégjobban észhez térjek, megráztam fejem. Yoongi ekkor már kifejezéstelen tekintettel bámult engem, s eközben nem mondott semmit, ami ismét kissé megijesztett.

-Szép..volt...-böktem ki cseppet akadozva mikor már kínosnak találtam, hogy egyikünk sem szólal meg, majd zavartan elfordítottam fejem. Talán még el is pirulhattam, mert arcom egyszerűen füstölgött, annyira melegem lett.

-Na most figyelj..!-adta ki "parancsát", közben ismét a zongora felé fordulta.-Lassan kezdjük. Rakd a kezed azokra a billyentyűkre.-mutatott néhány fehér, s fekete, az imént említett tárgyra, mire engedelmeskedve tettem amit kért és rájuk helyeztem pici ujjaim. Ezután elmagyarázta, s elmutatta az ő feléről, hogy pontosan mikor és hogyan nyomjam le a megfelelő hangokat. Mikor először megpróbáltam néhány szólamot, elég bénán ment, amitől kissé elszégyelve magam finoman visszahúztam ölembe kezeim.-Ne siess. Nem versenyen vagy.-parancsolt rám kissé szigorúan, pont mint valami tanár és újra megmutatta a dalnak az elejét, amit eljátszását én ismét megkiséreltem, de ugyan így el is csesztem.-Ez így nem fog menni.-rázta fejét türelmetlenül, s hitetlenkedve, majd hirtelen felpattant mellőlem és a hátam mögé állt. Kezeivel az enyémek felé nyúlt, mik az előbbihez ugyan olyan tehetetlenül hevertek, s a övetkező pillanatban finoman megfogta őket, majd ezzel együtt ráhelyezte a billentyűzetre. Puha, s lágy érintésétől egész testemen végigfutott a már egy ideje megszokott kellemes bizsergés. Tettétől kissé elpirultam, de próbáltam ösze szedni magam és arra koncentrálni ami végett ott voltam.-Próbáljuk meg együtt.-kellemes, kissé az átlagtól mélyebb hangon belesúgta e szavakat fülembe, amitől ismételten kirázott a hideg, de ezt gyorsan orvosolva, beleeggyezésként biccentettem. Lassan elkezdtük, már közösen játszani a dalt a hangszeren, amit be kell valjak nagyon élveztem. Yoongi segítségével valamiért sokkal könnyebben ment, attól függetlenül is, hogy zavart a személyes szférámban való tartózkodása. A zene közepe fele, minek nem tudtam a részletét, csak Ő vezényelt, már sokkal vidámabban, s nagyobb beleéléssel élveztem amit csinálunk. Igaz, én csak a billentyűkre tudtam koncentrálni, de még így is valamilyen okból kifolyólag éreztem a tekintetét magamon. Bár nem nagyon törődtem vele, annyira lefoglalt a dal.  Mint valami gyerek, talán úgy viselkedhettem, de ez sem érdekelt. Átadtam magam a zenének és csak játszottam. Azt kívántam, bárcsak örökké ezt tudnám csinálni. 

Mikor ennek az egésznek a végére értünk, kissé még mindig a hatása alatt voltam és látszólag Yoongi is, mivel kezeim még mindig az övéi közt tartogatta, amiért késztetést éreztem arra, hogy mögém pillantsak. Kifejezéstelen tekintetével engem pásztázott, mint előtte is, amitől sikeresen mindig zavarba tudott zavarni, ahogy akkor is. Néhány pillanatosan bambulása közben, hirtelen megszorította kezeim, mire kissé meglepődve, s ijedten lenyeltem a torkomra akadt gombócot, majd elhúztam előle mancsaim. Fejem elkaptam előle, s tekintetem a zongorára vezettem.

Miért csinálja ezt?

-És...elfogadod a fogadást?-kérdezte egy rövidebb, kínos perc után, miközben sóhajtva vissza ült mellém. Kicsit fellélegeztem arra, hogy próbálja terelni a témát, csak pont nem ezt kellett volna felhozni

-Hát...muszály lesz...-húztam el szám a fogadásra vissza gondolva, mibe egyébként semmi beleszólásom nem volt, eközben szemeimmel még mindig a zongorának a belsejét próbáltam feltárni.

-Úgy is én nyerek.-vont vállat hanyagul, önelégülten, amit szemem sarkából láttam, mint ahogy azt is ahogyan elvigyorodik.

-Pff...majd meglátjuk.-magamra erőltetve egy széles vigyort, végre hajlandó voltam újra felé vezetni immáron hitetlen tekintetem.

-De mi van ha közben elcsábítalak a sármos képemmel?-bár eddig tartott a gyorsan jött bátorságom, mi ugyan olyan gyorsasággal váltott át furcsa zavarba, mint alig néhány másodperce, csak most kissé el is pirultam.

-Ha ennyire kell neked egy csaj, mennj ki az utcára. Ott úgy is sok a ribanc.-vágtam hozzá gúnyosan, minnél hamarább visszaszólva neki, csak hogy ne tűnjön neki fel, mennyire hatással vannak szavai rám, amire arcáról ugyan ebben a pillanatban lefagyott a csábos mosolya.

-De nekem nem kellenek ribancok.-rázta fejét gyerekesen lebiggyesztett ajkakkal, ami annyira aranyos és vicces volt egyben, hogy nem tudtam visszatartani előtörő, halk nevetésem.-Aranyos vagy mikor mosolyogsz...-szavai hirtelen, remélhetőleg gondolkodás nélkül csúsztak ki ajkain, amire egy pillanatra meghökkentem, s ezzel egyetemben az iménti mosolyom az arcomra fagyott.

Mostmár igazán levegőhöz kell jutnom..

-Ö...öm...merre van a mosdó?-tereltem septében a témát, kissé zavartan hebegve, mire válaszként a hátammögé mutatott, végig arcom bámulva, mintha lett volna valami rajta.-Mindjárt..jövök...-amilyen gyorsan csak tudtam, hevesen dobogó szívvel felpattantam a helyemről, majd szedve a lábaim, besiettem a mosdóba, ahol becsaptam magam mögött az ajtót, mivelhogy annyira frusztrált voltam. Szaporán a csaphoz léptem, majd azonnal a hidegebb jelzés felé vezényeltem a csapot, miközben megeresztettem, amiből azonnal csordogálni kezdett a hűsítő víz. Arcomat agyon dörgölve, jól megmostam, vagy egy egész percen keresztül, ezután elvéve a falon felakasztott törülközőt, megtöröltem benne. Egy rövidebb hatásszünet után, megtámaszkodtam a mosdó szélein, s a tükörbe néztem, próbálva stabilizálni szapora légzésem.-Mi a franc ütött belém...?-kérdeztem a tükörképemtől alig hallhatóan, közben kissé lehajtott fejjel. Arcom pirosabb volt, mint egy rendesen megérett paprika.

Soha nem viselkedtem így fiú közelében. Sőt! még nem is voltam nagyon fiú közelében. Mindig csak a barátaim és a nevelő szüleim voltak nekem. Nem is kellett más az életembe. Soha nem éreztem ennek szükségét. De most hirtelen berontott...Ő. Maga Min Yoongi. Felforgatta az életem, röpke néhány nap alatt. Fejetetejére állt az életem, s vele együtt még én is.

Keservesen sóhajtva nekidőltem a hátam mögött lévő ajtónak, majd kissé legyengült testemmel végigcsúsztam rajta. Térdjeimet felhúztam egésszen mellkasomig, hogy átkarolhassam kezeimmel, majd mikor ezt megtettem, tehetetlenül ráhajtottam a fejem.

Miért nem tud békén hagyni? Igaz..ez nekem tetszik, de úgyan úgy fáj is. Tetszik, mert van valaki aki szeretne közelférkőzni hozzám. Még a rideg külsőm és belsőm ellenére is. De fáj...mert bármikor elveszíthetem. Hogy bevalljam, kissé tényleg a szívemhez nőtt az idióta feje. És minden nappal egyre nehezebb lesz elengedni őt. Mit kéne tennem? Hadjam, hogy tovább közeledjen hozzám, vagy taszítsam el magamtól, mint ahogy eddig minden embert az életemből, hogy ne fájjon majd a jövőben annyira, mikor esteleg történhetne valami? Haaaj...

Idegességemben akkorát lódítottam a fejemmel, hogy hála memóriámnak, neki vágtam a mögöttem helyezkedő ajtónak, ami nemmelesleg tegnap miatt még mindig nagyon fájt, és most még rátettem egy lapáttal. Sokkoltan, s fájdalmasan a fájó ponthoz nyúltam volna, de ebben a pillanatban hirtelen elhomályosodott előttem minden. Kissé szédelegni kezdtem a fejemben erőteljesen lüktető vér következtében, miközben próbáltam nyitva tartani a szemeim, s felállni, de ennek a tervnek a feléig sem jutottam el. Sőt..vissza vele haladtam és egyre jobban csak csukódtak a pilláim, míg végül elvesztettem minden erőm.

*A Nagy és Hatalmas Min Yoongi a Béla bácsi*

Vártam és vártam. Majd még többet vártam.

Vagy tíz perc is eltelt, de ő még mindig sehol sem volt, ám pont ekkor egy nagy koppanást hallottam meg, amit először nem tudtam beazonosítani merről jöhet, bambulásomnak hála, így ijedtemben akkorát ugrottam, hogy sikeresen talpra is álltam. Alaposan körültekintettem a helyiségben ahol tartózkodtam, de nem láttam semmi furcsát sem, ami ezt a hangot adhatta volna ki magából.

Mi van ha...?

-Baszki, mit csinált?-idegesen beletúrtam a hajamba, mikor realizálódott agyamban a hang forráspontja, miközben gyors léptekkel megindultam afelé. Egyre rosszabb előérzetem támadt, ahogy egyre közelebb kerültem a mosdó ajtajához.

Miért érzem ezt?

-RaRa..-bekopogtam az ajtón, a lány nevét szólítva, de válasz nem jött ki. Ismét bekopogtam, de megint semmi. Izmaim kissé megfeszültek, ahogy mindenféle negatív gondolat kezdte ellepni az agyam, amit magam sem tudtam, honnan érkeztek. Kezem egy gyors mozdulattal a kilincsre helyeztem, majd nagy levegőt vévve, benyitottam, hogy ellenőrizzem, miért nem válaszol. Amit valamiért nagy nehezen sikerült megtennem.

Fejem beljebb toltam a helyiségbe, körülnéztem, de nem furcsamód nem láttam senkit, majd végül az ajtó mögé pillantottam, ahol ott feküdt a lány, lehunyt szemekkel. Hirtelen azt sem tudtam, hol a fejem, annyira megijedtem és egyben lesokkolt a látványa. Hevesen dobogó szívemmel gyorsan lehajoltam hozzá, hogy megnézzem mi történhetett vele. Eszembe jutott a múltkor szerzett púp a fején, amit mikor végig szaladt a gondolata agyamban, megpróbáltam kitapogatni a fején. És ahogyan selytettem, egy mégnagyobb púp keletkezett. Hála Istennek ennél semmi komolyabb baja nem történt-ezt sem értettem, hogy sikerült elérnie-, amiért kissé megkönnyebbültem, ezzel lenyugtatva szívem, de azért még ott volt valami kis aggodalmam, ami nem annyira hagyott nyugodni. Mivel nem hagyhattam ott a hideg padlón üldögélni, egy hirtelen ötlettől vezérelve, egyik karom háta, másikat térdjei alá helyezve mennyasszonyi pózba emeltem, majd lábammal jobban kitárva az ajtót, kivittem a szűkös helyiségből. A zongora melletti kanapéra, az oldalára fektettem, hogy még véletlenül se a kinagyobbodott púpon feküdjön, majd gyorsan kerestem egy takarót az egyik-és igazából egyetlen-szekrényben, amivel betakarhattam. Miután ezt végre elértem, keserűen sóhajtottam, miközben megcsóváltam a fejem, és leültem a kanapé elé a földre. Arcát szerettem volna tanulmányozni, ha már így lehetőségem nyíllott rá, de haja kissé belehullott arcába, amitől ezt nem tudtam megtenni, így óvatosan hozzáértem a puha tincshez, majd finoman fülemögé csúsztattam. Biztosítva, hogy ott is maradjon, többször odasimítottam. Ezután már kényelmesen vizslathattam alvó lényét, amire muszály volt elmosolyodnom.

Mikor alszik annyira aranyos...

Kissé nagyon elbambultam arca tanulmányozásában, mivel mikor megcsörrent egy mobil, ijedten ugrottam fel a padlóról azt gondolva, hogy valaki esetlegesen betört hozzánk. A lány telefonja az asztalról zúgott és az ijesztett ki a bőrömből ennyire. Mikor ez realizálódott bennem, fellélegezve, kínosan megvakarva tarkóm, odabattyogtam a készülékhez és belekukkantottam. Egy üzenet érkezett.

Nevelő Apu

-M-mi..?!-nyögtem ki értetlenül, mikor elolvastam a kijelzőn szereplő személy nevét, majd mikor teljesen felfogta agyam, hogy mit is hallott, egész testemben megdermedtem, mint egy szikla.

Nevelő...apu? Ő...ő akkor...

Hirtelen, pont ebben  apillanatban mocorgást hallottam magam mögül, mire kissé összeszedve gondolataim megfordultam a hangok irányába. Megint magában beszélt és kapálódzott, mint mikor először nállunk aludt, azon a bizonyos éjszakán. Nagy erővel lerugta magáról az imént ráterített takarót, mire reflexszerűen oda rohantam hozzá. Szerencsére időben érkeztem, mivel pont abban a pillanatban készült leesni az ágyról, de még mielőtt a padlón kötött volna ki, kissé nehézkesen, de elkaptam és vissza fektettem a kanapére. Ezután a mellettem heverő takarót is gyorsan a kezembe vettem, majd ismételten ráterítettem. Fejét nyugtatásképp lágyan simogatni kezdtem, abban reménykedve, hogy ezzel ténylegesen elérek valamit, ám bár nem kellett sokat várnom a válaszra, mivel hamar megnyugodott.

Tehát ezért vannak rémálmai...

Keserű mosolyra húztam ajkaim, miközben visszasétáltam az asztalhoz, majd felszedve a készüléket, gyorsan vissza írtam a...nevelő apjának...a telefont vissza helyeztem eddigi helyére, majd vissza mentem az immáron békésen szuszogó lányhoz. Leültem ismét a padlóra, az előbbi helyemre, közvetlen elé, s állam a kanapé szélére fektettem. Így, ilyen közelségben figyeltem a szunyókáló arcát, minek láttán, kissé elkeseredtem.

Orrunkat finom összeérintettem, mivel annyira közel volt hozzám, hogy azt a néhány milimétert is megakartam köztük szakítani, csak mert jó mókának találtam. Ennek következtében, szinte alig észlelhetően sóhajtott egy aprót, amire valamilyen okból kifolyólag, halványan mosoly kúszott az orcámra.

Bevallom.

Már nem csak egy kicsit jön be.