Annyit sírtam, hogy úgy ahogy voltam, Yoongi karjaiban, be aludtam. Röviden: Álomba sírtam magam.

*Haldokló...akarom mondani, Yoongi szemszöge*

-Te hol voltál egész nap? És hol van RaRa?-támadott le azonnal a konyhában lévő Jimin, ahogy meglátott engem.

-RaRa a szobámban van...alszik.-mondtam kissé lehajtott fejjel, megtörten.-Jimin...el kell mondanom valamit.-pillantottam fel a fiúra, ki összehúzott szemöldökkel méregetett.

*fél órácskával később*

Már mindenki a nappaliban volt, RaRa-n kívül, ki még mindig aludt...az én szobámban.

-Mi a baj Suga?-kérdezte szinte azonnal Nam, mire sóhajtottam és körültekintettem.

-Én...-egy pillanatra megálltam.-Meg fogok hallni.-nyögtem ki gombóccal a torkomban, könnyeimmel kűszködve. Mindenkin a megdöbbentség és a sokk volt látható. És a fájdalom.

-Hyung, te miről beszélsz?-kérdezte JungKook, értetlenül összehúzva szemöldökeit.

-Yoongi, ne viccelj, mert ez nem olyan dolog amivel simán lehetne!-förmedt rám Jimin, de láttam rajta, hogy elég bizonytalan.

-Én nem viccelek. Sajnos most nem...-hajtottam le fejem, majd sóhajtottam.-Mikor...megtörtént az a baleset...az orvosok azt mondták...ha folytatom a karrierem...tönkretehetem magam, és bele is hallhatok. De ezt én nem fogom!-csattantam fel idegesen.-Idáig eljutottunk, én nem hagyhatom, hogy most álljunk meg!

-De Yoongi, ha nem hagyod abba...meghalsz!-nézett mélyen szemembe NamJoon, és egyre feszültebb lett mindenki.-Ha pedig folytatod tovább, akkor is...a bandának annyi.-sütötte le tekintetét a padlóra.

-De én nem fogom eldobni csak úgy a zenét! Az a mindenem NamJoon!-ugrottam fel ülőhelyzetemből.

*RaRa szemszöge*

Hangos kiabálásra ébredtem. Szemeim azonnal kipattantantak, és ahogy realizálódott bennem, hogy az lentről jön, azonnal kipattantam az ágyból.

-Hívjatok mentőt!-hallottam meg Jin kétségbeesett hangját, majd a többiekét is, ahogy levágtattam a lépcső. Szívem egyre hevesebben kezdett dobogni, majd ahogy a nappaliba értem, hirtelen lesokkolódtam. Yoongi...ott feküdt a földön...eszméletlenül. Szemeimben könnyek gyűltek, és már ki is folytak ahogy amilyen gyorsan csak tudtam odaszaladtam, és letérdeltem hozzá.

-Yoongi! Yoongi ébredj! Hallod!? Idióta, kérlek! YOONGI NEM HAGYHATSZ ITT! HALLOD?! YOONGIII!-kiáltottam torkom szakadtából...majd hirtelen elhomályosult minden és, mire észbekaptam már a földön hevertem.

VALÓSÁG (hehe...) (a verseny napja, reggel)

Fejem iszonyatos lüktetésére, és valami kellemes cirógatásra ébredtem, amitől gyorsan fel is nyitottam szemeim. A szobámban voltam. Yoongi mosolyogva szembe velem feküdt, és derekam ölelgette.

-Yoongi...-suttogtam ahogy arcát figyeltem ledermedve.-YOONGI!-pattantam fel ülőhelyzetbe vágva magam, amit Ő is megtett értetlenül összefonva szemöldökeit. Ahogy Ő is ténylegesen felült azonnal ráugrottam szorsan magamhoz ölelve, ezzel eldölve az ágyamon.-Yoongihihii...-bőgtem el magam, és ahogyan csak tudtam úgy húztam magamhoz. Finoman Ő is átölelt, majd egyik kezével hátam kezdte simizni, és kedves szavakat suttogott fülembe.-Yoongi...annyira borzalmas álmom volt. Azt...álmodtam, hogy...-nem tudtam befejezni mondandóm, annyira zokogtam, és féltem.

-Szóval azt szeretnéd, hogy meghaljak?-kérdezte hitetlenkedve, próbálva feldobni a hangulatot. Szipogva, hevesen nemlegesen rázni kezdtem fejem, mire óvatosan eltolt magától.

-Yoongi, én nagyon szeretlek, és ha veled történne valami én...-kezdtek el potyogni ismét könnyeim, mire Ő egyik kezével finoman felemelte fejem állkapcsomnál fogva, és azonnal ajkaimra tapadt. Másik kezét arcomhoz emelte és letörölte az utolsó könnycseppjeim.

-Én is nagyon szeretlek téged.-suttogta, ahogy óvatosan, s mosolyogva elvált tőllem.

-Annyira...valósnak tűnt...-szipogtam továbbra is lehajtott fejjel, mire óvatosan megragadta két karom és szorosan magához ölelt, ahogyan csak tudott.

-Megigértem, hogy soha nem foglak elhagyni.-suttogta lágy hangon füleimbe, amitől a már megszokott kellemes bizsergés végigfutott a testemen.-És mégegyszer megigérem.-tolt el magától óvatosan, majd mélyen szemeimbe nézett.-SOHA nem foglak elhagyni!-emelte ki a "soha" szót, és komoly tekintettel vizslatott. Megbíztam benne. Mint ahogy mindig máskor is. És tudom, hogy soha nem fog elhagyni.-Megértetted?-kérdezte alig-alig visszatartva mosolyát, mire aprót bólintottam, és megtöröltem szemeim. Halvány mosolyt eresztettem felé, mire óvatosan közelebb hajolt hozzám, és ajkaimra ráhajolva, egy mézédes, a szenvedéjes csókot lehelt rájuk. De mondanám inkáb, hogy ez volt eddig a legszenvedéjesebb csók, amit tőle kaptam. Minden benne volt, amit eddig együtt átéreztünk.

-Nagyon szeretlek!-öleltem át pici kezeimmel már szinte vigyorogva, mire halkan elkuncogta magát, és finoman visszaölelt.

-Én is szeretlek téged.-suttogta ismét füleimbe, mintha csak próbálna mégjobban elcsábítani.

-Ne hízelegj!-csaptam rá mellkasára lágyan.-Nem kapsz több csókot ma!-váltam el tőle vigyorogva, keresztbe tett karokkal, mire éretlenül pislogott rám egy párat.

-Mi?! De miért?-biggyesztette le ajkait játékosan, mire halkan elkuncogtam magam.

-Mert hízelegtél!-nyújtottam felé a nyelvem, mire vigyorra húzta ajkait és közeledni kezdett felém, mire nevetve leugrottam az ágyról, és az ajtó felé szaladtam.

-Naa~! Gyere vissza!-kiáltotta utánam, ahogy ő is elkezdett szaladni. Nevetve kiszaladtam a szobámból, le a lépcsőn, majd a nappaliba, de ahogy lassítottam, úgy rögtön el is kapott. Derekamat szorosan átkarolta kezeivel, majd fejét vállamra hajtotta és így nevettünk tovább, mikor is meghallottam anyukám hangját.

-Nézd már milyen édesek!-mondta nevelő anyukám, apukám felé fordulva, ki csak mosolyogva figyelt bennünket.

-Látom drágám, látom.-csóválta hitetlenül fejét, majd megragadta anyukám kezét és elhúzta.-Ne zavarjuk most őket.-láttam még utoljára ahogy mosolyog, majd eltűnt anyukámmal a konyhában. Halkan elkuncogtam magam, nevelő szüleim reakciójára, mire Yoongi maga felé fordított.

-Készen állsz a versenyre?-kérdezte mosolyogva, ahogy derekamnál fogva közelebb húzott magához.

-Igen.-mosolyodtam el én is.-Készen.-néztem mélyen szemeibe.-És tudod mi volt jó az álmomban?-kérdeztem szélesen vigyorogva.

-Na mi?

-Az, hogy megnyertem a versenyt. És most is megfogom.-vigyorogtam továbbra is, mire elkuncogta magát és közelebb hajolt arcomhoz.

-Egoista.-mondta vigyorogva, mire elnevettem magam.

-Én nem! Én csak pozitív!-emeltem fel kezem védekezően, mire ő óvatosan megragadta azokat, és összekulcsolta az övéivel.

-Tudom, tudom.-kuncogott fel ismét, amit csak mosolyogva figyeltem.-Na, miért nézel?-kérdezte felemelt szemöldökkel.

-Azért, mert szép vagy. Az én legszebb fiúm!-mosolyogtam rá, ahogy egyik kezemmel megérintettem arcát.-És legokosabb, és legkedvesebb-na jó az nem annyira-és legjobb fiúm.-mondandómra halkan elkuncogta magát, és közelebb hajolt hozzá, hogy lopjon egy csókot, de mókásan elhajoltam tőlle.

-Felsorolod, hogy milyen jó is vagyok, de nem adsz csókot!-húzta el kezeit, és hátrébb lépett egyet durcásan, mire felkuncogtam és előre hajoltam.

-Megérdemled?-kérdeztem vészjóslóan.

-Igen.-ezzel hirtelen megragadta derekam és magához rántva, azonnal ajkaimra tapadt, amiért muszály volt belenevetnem a csókba.

Szeretlek.

Helló-helló! Uff...tudom! Már lassan egy hónapja nem volt rész. De egyszerűen nem jött az ihlet! >< nagyon sajnálom, és most igérném, hogy hetente hozom a részeket, de 1. nem tartanám be. 2. már csak az EPILÓGUS  maradt! Igen...elérkeztünk ennek a könyvnek is a végéhez. Remélem nem bánjátok, és azért tetszett valamenyire ez a könyv..
Na, de remélem feldobtam valakinek a napját, hogy VÉGRE hoztam ezt a részt is! További jó olvasást, az Epilógushoz (amit lehet a jövő hétem hozok), és majd az Érdekességek/egyebekhez (amit szintén megpróbálok a jövő héten hozni).

Sziasztok! ❤