-Nehogy közelebb gyere velem azzal a dologgal!-hátráltam anyukámtól, akinek a keze tele volt sminkel. Talán ha egyszer életemben engedtem, hogy kisminkeljenek, de azóta sosem. Utáltam a sminkeket. Még szájfényt is alig használok, nemhogy még rúzst vagy akármilyen cicomázós cuccot. Hát na igen...a Yooongival közös "randimra" készültem.

-Naa~! Csak egy kicsit kicsim.-könyörgött anyukám bociszemekkel, és a "kicsi" szó hallatán tudtam, hogy az úgysem annyi lenne.

-Mégha az életem is múlna rajta akkor sem!-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire anyukámnak legördült az ajka. Megesett rajta a szívem. Nem szerettem ilyennek látni, de ha egyszer nem akkor nem.

-Na jó...-sóhajtottam. Anyukámnak hirtelen felcsillantak szemei.-De csak eppen annyi, hogy egy szempillaspirál, vagy mi az.-mutattam a cuccra anyukám kezébe, mire bólintott és leültetett az ágyamra.

-Na. Kész is vagy.-mondta anyukám kivirultan, pár perc múlva. Sóhajtottam majd a tükörbe pillantottam, amit a kezembe nyomott.

Végülis nem rossz. És hála Istennek nem tett rám hat kilót.

-Köszönöm.-pillantottam anyukámra, halványan mosolyogva, mire csak legyintett.-De a ruháimat már én választom ki.-hadartam el, majd gyorsan kitoltam a szülőmet a szobámból és bezártam magam mögött az ajtót. Sóhajtva a szekrényemhez léptem, majd gondolkodni kezdtem, hogy mi is lenne a legjobb öltözet.

Szerintem gondolkodhattam vagy 10 percig, mikor is vállatvonva elővettem egy fekete, térdnél szaggatott nadrágot, egy egyszerű fekete kissé lenge pólót és egy sötét lila pulcsit, aminek a zip-zárja rikítós sárga színű. Miután átöltöztem, össze fogtam hajam egy lófarokba, majd a szobámban lévő tükörben megnéztem magam.

Nem is rossz.

Bólintottam, majd a mobilomon megnéztem mennyi az idő. 16:45-öt mutatott a kijelző.

Úr Isten! Yoongi mindjárt itt lesz! Vagy már itt is van! Jó-jó! Mély levegőt. Nyugi van. Minden rendben lesz! De egyáltalán miért is vagyok én ilyen ideges?

Kopogtak.

-I-igen?-hebegtem zavaromban, majd gyorsan megnéztem magam mégegyszer a tükörben.

Miért csinálom én ezt?

-Kis kópé!-szólalt meg az ajtó mögött apukám.-Itt a szőke herceged.-mondta gúnyosan és fogadni mertem volna, hogy vigyorgott.

-Nem a szőke hercegem!-tártam ki az ajtóm ingerülten, mire apukám felemelt kezekkel hátrált tőlem.

-Oké-oké, értettem, hercegnő.-vigyorgott továbbra is. Sóhajtva megráztam fejem, majd elkuncogtam magam. Apukám lekisért a lépcsőn ahol már ott volt a "Szőke hercegem". Ő sem öltözött másképp, mint én, úgyhogy nem volt mitől aggódnom.

-Szia.-mosolygott lágyan az előttem álló fiú.

-Szia.-mondtam kissé zavartan.

-Akkor indulhatunk?-kérdezte, mire bólintottam. A nevelő szüleim vigyorogva egymás mellett álltak és hessegettek kifele. Miután végre kiértünk a házból mélyen sóhajtottam.-Kikészítenek?

-Ne is kérdezd mennyire.-ráztam fejem, majd magamra erőltettem egy mosolyt és a fiú felé pillantottam.-Akkor...merre megyünk?

-Hova szeretnél?-kérdezte vigyorogva, mire elgondolkodtam.

-Ha jól tudom, van egy vidámpark ami még dolgozik.-csillantak fel szemeim. A nevelőszüleimmel sokszor mentem vidámparkba, és imádtam ott lenni. Minden extrém dolgot kipróbáltam és mindig újjabbat és újjabbat akartam. A mellettem álló elkuncogta magát.

-Jól tudod. Akkor mehetünk.-biccentettem, majd elindultunk egyenesen a vidámpark felé.

Izgatott lettem. Nagyon is izgatott. Nem csak a hely miatt, hanem a "randink" miatt. Egyáltalán miért hívott el?

Miután megvettük a belépőket és átléptük a határt, kitágúltak szemeim. Szám is tátva maradt. Gyönyörű volt, ahogy minden színesen világított. Most az egyszer úgy éreztem elengedem magam és, hagyom hogy jól szórakozzak. Ugrándozva mentem össze-vissza, Yoongi pedig kuncogva utánam. Elsőnek a hullámvasútra akartam felmenni. Utána a Speedy-re (egy olyan játék ami iszonyatgyorsan pörög és még az ülések amiken ülünk, azok is pörögnek, némikor az ellenkező irányba. Én ezt kivételesen imádom.). És így tovább, mindeféle tuti játékre. Mind a ketten nagyon jól szórakoztunk. Főleg én, mikor a fiú majdnem kidobta a taccsot a Speedy-n. Végül maradt az óriás kerék, amin még soha életemben nem voltam. Hogy miért? Na ez az egy dolog volt amire tényleg nem mertem felmenni. Igaz, hogy nagyon lassan halad, de nekem nem is azzal van a bajom. A magassággal. Igaz sok hegyet másztam már életemben, és ott is féltem, de ott volt értelme, mert gyönyörű volt a kilátás és az elterelte a figyelmem. Itt is hasonló képp lehetett, de arra tényleg nem mertem felmenni. Na meg mi van ha egyszer megáll?

-Na akkor menjünk.-mutatott az óriás kerékre Yoongi, mire felé pillanottam.

-A-a. Én arra nem megyek fel.-csóváltam fejem.-Az nekem túl magas. És ha megáll?-Yoongi elkuncogta magát.

-Minden mást kipróbálsz, csak ezt nem?-rázta fejét hitetlenül. Hevesen bólogattam, mikor is megragadta a csuklóm és behúzott egy kabinba, vagy micsodába.

-Hé!-förrmedtem rá összeráncolt szemöldökkel. Maga után becsukta az ajtót és innen már nem volt vissza út.-Ne ne ne ne!-léptem az ajtóhoz, de mivel az óriáskerék az folyamatosan pörög, így a földtől egyre távolabb lettem. Ijedten hátráltam az ajtótól, majd ültem le a fiúval szembe. Szemeim összeszorítottam és vártam, hogy jussunk le. Persze ez egy hamar úgy sem történt volna meg, mert azért óriás kerék a neve, mert óriási.-Yoongi...-szólítottam meg a fiút.-Ha erről lekerülünk, én kinyirlak.-mondtam továbbra is csukott szemekkel, mire a fiú elkuncogta magát.

-Nyitsd ki a szemed.-mondta lágy hangon, majd éreztem ahogy mellém letelepszik. Kissé vacilálva, remegve kinyitottam szemeim, majd kipillantottam az ablakon. Szemeim kitágultak és ajkaim is elváltak egymástól. Egyszerűen gyönyörű volt az egész. Mindenhol színes villanyok és boldog emberek. Hihetetlenül gyönyörű volt.

-Whoow...-motyogtam az orrom alatt, mire Yoongi ismét elkuncogta magát.-Ez gyönyörű!-szó szerint az arcom nekinyomtam az ablaknak és úgy vizslattam a mindenséget. Még sokáig bírtam nézni a tájat hisz, a legteteén voltunk az óriáskeréknek.

-Örülök, hogy tetszik.-sottogta az orra alatt a mellettem ülő fiú. Felé kaptam tekintetem és az Ő engem vizslató szemeivel találtam szemben magam.-Emlékszel, mikor azt kérdezted tegnap, hogy minden rendben?-suttogta alig hallhatóan, de úgy hogy meghalljam. Aprót biccentettem, mire sóhajtott és az ölében lévő kezeire pillantott. Aggódva fürkésztem arcát, mikor is hirtelen felém kapta.-Igazság szerint...nem. Nincs minden rendben.-mondta elhaló hangon, mire ereimben megállt a vér. Lélegzet vételem szaporább lett.

-Jól vagy? Ugye nem vagy beteg?-riadtam rá, miközben össze-vissza fogdostam arcát.-Mond hogy semmi bajod nincs!-halványan elmosolyodott. Értetlenül néztem mélyen szemeibe, miközben két kezem közt tartottam arcát.

-Nem. Nem vagyok beteg. Teljesen egészséges vagyok.-mondta, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.-Örülök, hogy ennyire aggódsz értem.-lágyan megfogta kezeim, amitől szívverésem felgyorsult.-Mert én is kibaszottul aggódom érted.-mondta mélyen szemeimbe nézve. Szavai hallatán azt sem tudtam, most fiú, vagy lány vagyok? Lassan lehunyta szemeit, majd arcát lágyan beledörgölte tenyerembe.-És ez a baj.

-Yoongi...én...-suttogtam alig hallhatóan, mire hümmögött egyet.-De...miért?

-Nem tudom...-mondta továbbra is csukott szemekkel. Szívem továbbra is hevesen vert. Nem tudtam mit reagálni erre.

Lassan és óvatosan kihúztam arca alól a kezem, mire felnyitotta szemeit és engem kezdett vizslatni.

-És...te miért?-kérdezte alig hallhatóan, amitől kissé zavarba jöttem. Lehajtottam fejem. Egy értelmes választ kerestem.

-Én sem...tudom...-nyögtem ki pár pillanat múlva. Ujjaim tördeltem idegességemben és zavaromban. Yoongi ráhelyezte az övét, mire megállt bennem az ütő.

-Ne tördeld.-suttogta miközben közelebb kúszott hozzám. Most tuti furcsának fogtok találni, na meg ő is tuti annak tartott, de hirtelen fogtam magam és két kezemmel átöleltem. Arcom mellkasába fúrtam és szipogni kezdtem.-M-mi a baj?-kérdezte lefagyva, de én nem válaszoltam. Lassan Ő is átölelt, majd hátam kezdte simogatni. Én sem tudom pontosan miért is sírtam, de jól esett. Jól esett kiönteni a lelkem, még úgy is, hogy nem beszéltem. Jól esett a karjaiban lenni.-Sshhh...semmi baj...-suttogta alig hallhatóan. Hajamba lágyan belepuszilt, amitől szívverésem felgyorsult.

Kissé lenyugodva, elválltam tőle, majd szemeimet kezdtem törölgetni.

-M-miért vagy i-ilyen velem?-szipogtam lehajtott fejjel.-Az igazságot mond.-a fiú sóhajtott, de nem válaszolt. Vártam és vártam. Már lassan mi is a földhöz közeledtünk.-Yoongi válaszolj.-emeltem fel tekintetem a fiúra, akinek a feje le volt hajtva. Kissé dühös lettem.

Miért nem tudja egyszerűen elmondani, mi nyomja? Miért nem őszinte velem?

És ennyi volt. Földet értünk. Felpattantam a helyemről, kitártam az ajtót, majd kirohantam könnyeimel együtt.

-RaRa!-kiáltott utánam a fiú, de mintha megsem hallottam volna, szaladtam tovább. Rohantam ahogy csak tudtam. El akartam rohanni, a gondok elöl. El tőle. Nem kellett volna közel engednem magamhoz. Senkit sem kellett volna közel engednem magamhoz. Jó voltam, ahogy eddig voltam. Aki mindenkit lenézett. Nem érdekelte semmi se senki. Ez voltam én. És mások is. Így bántak velem.

Miért vagy ilyen Yoongi? Azt hittem más vagy...én bíztam benned, de te...nem. Miért ilyenek velem az emberek?

Végül megálltam. Fogalmam sincs hol, de nem is nagyon érdekelt. Valami erdő féleség volt. Nem tudtam merről jöttem. Lihegve körül tekintettem. Ott volt egy hinta. Egymagában. Pont mint én. Egymagam...

Lassan oda sétáltam, majd leültem rá. Egy savanyú mosoly kúszott arcomra és egyidőben vele egy könnycsepp is legördült az arcomról. Majd a többi is követte, amiből már zokogás lett a vége. Arcom kezeimbe temettem és úgy zokogtam. Mobilom folyamatosan csak zúgott és rezgett. Nem akartam felvenni. Egy idő után abba maradt a zaj. Az idő már nagyon későre járt, de nem tudtam haza menni. Nem tudtam merre kéne menni, meg nem mertem. Féltem, hogy Ő is ott lesz. Végül úgy döntöttem, hogy muszály felhívnom valakit, mert nagyon fáztam. Hisz tél volt. Hó. Hideg. Pont olyan volt az idő, meg a hely is, mint az én kedvem.

-Na végre, hogy felvetted! Hol a franc-

-Jimin segíts...-szipogtam a telefonba. Ő volt az egyetlen akiben még bíztam. És tudtam, hogy ő nem ártana nekem. Legbelül éreztem.

-R-RaRa...? Hol vagy?-kérdezte aggódó hangnemben. Megtöröltem szemeim, majd körül tekintettem, hátha valamit találok, ami megmondja hol is vagyok. De nem volt semmi.

-N-nem tudom...valami erdőben...-szipogtam továbbra is, alig hallhatóan.-Van itt egy hinta magában.

-Ismerem azt a helyet! Ne aggódj! Mindjárt ott leszek.-mondta megnyugtató hangon, majd lerakta. Kisssé zavartan elemeltem a fülemtől a készüléket, majd a hidegtől remegő kezekkel megnéztem, hogy kik hívtak.

Nevelő apa

Nevelő anya

Nevelő anya

Jimin

Jimin

Jimin

Jimin

De persze Ő...nem...tch. Mire is számítottam?