Ajánlott zene: Billie Eilish - Therefore I am

"Persistence is very important. You should not give up unless you are forced to give up."

~ Elon Musk

/Larissa Williams/

2021. február 28. Grove, Egyesült Királyság

Két hónap telt el azóta, hogy megegyeztem a családommal a csapat vezetésének átvételéről, azóta pedig töretlenül megyek előre a célomért. Az utóbbi heteket álnéven töltöttem a gyárban, mint mérnökgyakornok. Minden gond nélkül választottam magamnak egy egyszerűbb hangzású vezetéknevet. Mert így tudtam a legkönnyebben elvegyülni, és megismerni mindenkit, akivel a jövőben együtt fogok dolgozni, anélkül, hogy ők bármit is tudnának rólam. Egyszerűbbnek bizonyult inkognitóból megértenem a team működését, ezáltal rengeteget is tanultam. Ma már úgy érzem, teljesen felkészülten állhatok a Williams élére. Mert tudom, mit jelent ez a márka, illetve, mennyi embernek adunk munkát. Tisztában vagyok vele, milyen összetartással működik a gyár. Hogy azok a nők és férfiak, akik nekünk dolgoznak, különösen azok, akik velünk utaznak az idény során, mennyi mindent áldoznak fel a Williams névért. Sokan a családjukat hagyják hátra azért, hogy nálunk dolgozhassanak. Én pedig méltóvá akarok válni arra, hogy érdemben is képviseljem a névvel járó értékeket. Mert ez több, mint egy márka, vagy egy logó. Életek munkája.

Számos alkalmazottunkat, szakemberünket volt alkalmam megismerni az elmúlt hetekben, és mind egytől egyig értékes emberek, azonban nem ők hagyták bennem a legmélyebb nyomot. Azt más okozta. George Russell. A brit tehetséggel egy ebéd alkalmával szó szerint a sors hozott össze, hiszen ki gondolta volna, hogy annyira tele lesz a helyiség, hogy csak hozzám tud majd leülni edzőjével. Rövid beszélgetésünk folyamán hihetetlenül szimpatikussá vált számomra a fiatal srác. Annyira közvetlenül viselkedett, holott nem tudhatta, kivel ült szemben. Mégis nagyon kedvesen és nyitottan állt hozzám. Annak ellenére, hogy a legismertebb tagja csapatunknak, hisz ő vezeti az autót. Minden körülötte forog, viszont cserébe nincs elszállva magától. Mintha bármelyik kollégával beszélgettem volna. Megmosolyogtatott gyermeki kíváncsisága, amivel felőlem érdeklődött. Ezáltal sokat megtudhattam róla én is. Megértettem, mit jelent számára a versenyzés, vagy az, hogy a legnagyobbak között vezethet. Mivel számára ez az élet, én akarom neki adni a levegőt hozzá, amivel megvalósíthatja álmait. Motiváltabb lettem azáltal, hogy megismerhettem őt. Már ezért is hálásnak kéne lennem neki.

Viszont kék szemeibe nézve, egészen más dolgok is megmozdultak bennem. Olyanok, amelyeket régóta nem éreztem már. Hatással volt rám, ahogy elvesztem a sötét tekintetében, melyből sugárzott a kedvesség és az őszinteség. Két olyan dolog, ami nem volt jellemző arra a férfira, akiről sokáig hittem, hogy életem szerelme lehet. Azonban nem véletlenül poénkodtam a cselezéssel, mikor George szóba hozta, hogy focista lenne, ha nem versenyezne. Életem legnagyobb csalódása egy labdarúgóhoz köthető, aki elhitette velem, mennyire szeret, de minimum a csillagokat lehozná értem. Azonban a végén ő volt az, aki a legnagyobbat szúrt belém hátulról, amikor egy másik nővel találtam közös lakásunkban. Sosem felejtem el azt a pillanatot, ahogy megláttam őket abban az ágyban, ahol előtte a férfi, aki állítólag szeretett engem, velem osztozott. Mintha egy világ omlott volna össze bennem. Minden tönkrement, amiben előtte bíztam. Elkövettem a legnagyobb hibát, amit ember megtehet. Hittem valakiben, akiben nem kellett volna. Ezért fogadtam meg, hogy sosem leszek szerelmes újra. Mert nem bírnám ki azt a fájdalmat újra, amit az igazság kiderülése után éreztem. Képtelen vagyok szeretni. Még akkor sem, ha találnék egy olyan srácot, aki újra felébreszti bennem azt az érzést. Mert más dolgom van.

Ma lesz a napja, hogy hivatalosan a csapat élére állok. Esős, februári délelőtt, ami pont olyan, ami a brit időjárásra jellemző, nekem mégis sokkal több egy átlagos napnál. Megváltozik az életem végérvényesen azzal, hogy átveszem anyától az istálló vezetését. Úgy érzem, készen állok erre a kihívásra. Mindennek utána jártam, heteket töltöttem kutatással a lehetséges szponzorok, illetve az idei autó fejlesztésével kapcsolatban, miközben jutott időm arra is, hogy a csapat részvényesei körül szétnézzek. Lényegében biztos vagyok benne, hogy ma enyém lesz az utolsó szó, de anya tanácsát megfogadva, nem bízom el magamat. Hisz egy tárgyalás alkalmával bármi megtörténhet. Mindig számítanunk kell arra, hogy az asztalnál ülők valamelyikénél kivédhetetlen kártya lapul. Éppen ezért fog el az izgalom, ha arra gondolok, hogy hamarosan karótnyelt, öltönyös férfiak és kosztümös nők előtt kell bebizonyítanom, alkalmas vagyok csapatfőnöknek.

A gyár egyik eldugottabb folyosóján járkálva, a kék és fehér falak kíméletlen ürességgel vesznek körül engem, miközben fekete magassarkúm kopogása a szürkére csempézett padlón töri csak meg a csendet ebben az élettelen térben. Már szinte mindenki abban a teremben tartózkodik, aminek ajtaja előtt sétálgatok fel-alá. Szándékosan érkeztem azután, hogy mindenki bement a helyiségbe, mert annál nagyobbat szól majd, ha belépek majd közéjük. Nem számítanak rám, éppen ezért élek a meglepetés erejével. Mindent be kell vetnem annak érdekében, hogy sikerrel járjak. Mert ez az egyetlen célom. Sikeres leszek, egyedül is. Nem kell mellém senki. A karrierem a legfontosabb jelenleg. Nincs más, ami előrébb való lenne ennél. Nőként fogom berúgni az ajtót a Száguldó Cirkusz világába.

- Készen állsz, kiscsillag? - Hirtelen érzem meg anya kezét, amely védelmezően simít végig hátamon, miközben hallva az általa gyerekkoromban használt becenevet, visszarévedek a múltba. Kislányként sokszor mondta, hogy én vagyok a szerencsecsillaga. Mert az egyik legnehezebb időszakában hoztam új fényt az életébe. Akkoriban nem értettem, mire utalhat ezzel, azonban felnőve, valamelyest rájöttem, miért hangoztatta ezt ennyire. Tudom, hogy édesapámhoz van köze, hiába nem beszél róla anya soha, ezáltal esélyem sincs megismerni őt. Mert még annyit se tudok róla, hogy él, vagy meghalt már. Sokszor gondolkoztam azon, hogy utána kéne járnom a dolgoknak, ugyanakkor félek, az igazság túlságosan fájna. Éppen ezért nem bolygatom meg a múltat. Majd, ha az élet akarja, úgy is megtudom, amit kell. Nekem elég anyu és a nagypapa szeretete. Legalábbis ezzel próbálom hitegetni magamat. Elvégre a hiányérzet akkor is ott van, hiába harcolok ellene.

- Igen, anyu. - Magabiztosan fordulok a negyvenes éveiben járó nő felé, aki fekete blúzt és hozzá passzoló kék nadrágot visel egy elegánsabb bőrcipővel. Ezzel szemben én itt állok egy fehér blúzban és fekete, feszülős szoknyában. Szőke, göndör hajamat egyenesre vasaltam, ami nem volt kis munka, ezzel szemben anya barna tincsei természetesen omlanak vállaira. Büszke vagyok rá, amiért egy ilyen erős anya áll mögöttem. Még ha nem is mindig támogatott terveimben, tudom, hogy mindent meg fog tenni értem ma, ahogy a jövőben is. Ez kölcsönös. Mellette leszek majd, történjen bármi. - Megeszem őket reggelire. - Magabiztos mosolyt varázsolok arcomra, miközben a kezemben lévő pendrive-val kezdek el játszadozni. Mert be kell vallanom, van bennem némi izgalom. Próbálom elnyomni magamban, ugyanakkor belül meg kell küzdenem ezzel ugyanúgy. A lényeg, hogy senki se érzékelje rajtam ezt, mert az első adandó alkalommal lecsapnak rám, ha kimutatom. Egyszerűen nem lehetek gyenge ebben a világban. Képtelenség.

- Nem kételkedem. - Megnyugtat a tudat, hogy anya biztosít róla, teljes mértékben hisz bennem. - Akkor ideje felvezetnem neked a terepet a cápák előtt. - Még utoljára egy cinkos mosolyt dob felém, én viszont elnevetem magam, ahogy meghallom, hogy hívja a részvényesek társaságát. Ezt követően nyitja ki az ajtót, majd belépve a helyiségbe, ismét magamra maradok. Halk beszédfoszlányokat lehet hallani a teremből, egészen addig, amíg anya meg nem jelenik. Ekkor mindenki elhallgat, én pedig azonnal közelebb hajolok, hogy ne maradjak le semmiről sem. Tudom, rettenetesen rossz szokás részemről a hallgatózás, azonban itt szükségesnek érzem.

- Üdvözlöm önöket! - Meghallva anya hangját, szívem eszeveszett gyorsasággal kezd el dobogni. Most tudatosul bennem igazán, hogy innen már nem fordulhatok vissza. Már nincs visszaút. Mindenképp vállalnom kell, amit megígértem. - Most, hogy itt van mindenki, akár bele is kezdhetek. Azért hívtam össze ezt az ülést, hogy fontos bejelentést tegyek. - Néma csend uralkodhat a tárgyalóban, egyedül anya szavai azok, ami által megbizonyosodom róla, hogy történik is bent valami. - Eleinte szó volt arról, hogy eladjuk a csapatot. Volt is rá jelentkező, azonban jobb megoldást találtunk.

- Mégis mi lenne ez a „jobb megoldás"? - Hirtelen fedezek fel egy határozott, mély férfihangot, mely számonkérően cseng. Még kintről is érzem azt a gúnyt, mellyel megszólal a hang tulajdonosa. Bosszant, hogy még nem vagyok bent, hogy helyretegyem, amiért így beszél anyukám jelenlétében, azonban egyetlen szülőmet sem féltem. Tudom, ha valaki, akkor ő egész biztosan nem fog ettől kizökkenni. Ahhoz sokkal több ennél. Ráadásul hihetetlenül nevetségesen hangzik az ismeretlen férfi akcentusa. Szinte érződik rajta, hogy valami teljesen más országból jött. Talán németnek mondanám, vagy osztráknak, tekintve, hogy mennyire másképp mondja a szavakat angolul, mint mi, akik anyanyelvként használjuk azt.

- Mindjárt megtudhatod. - Ahogy szinte sejteni lehet, anya metsző higgadtsággal felel, nem törődve azzal, mennyire provokálóan szólt hozzá nemrég az egyik tulajdonos. Alig várom, hogy megtudjam, ki az, aki már most nem tud normálisan viselkedni. Biztos vagyok benne, hogy vele fogom legelőször feltörölni azt a bizonyos padlót. Térdre fogom kényszeríteni, csak érjek be abba az átkozott tárgyalóba.

- Kíváncsian várom. - Kezeim pillanatok alatt szorulnak ökölbe, azonban igyekszem elnyomni magamban a feltörni készülő dühömet. Nem lehetek ideges, higgadtnak kell maradnom. Minden körülmények között. Holott legszívesebben már most bemennék és behúznék egyet annak a férfinak. Mert nem veti le magáról ezt a lenéző stílust, amivel a többiekhez szól. Nem is értem, hogy bírt anya évekig ilyen emberekkel asztalhoz ülni, mint ő.

- Hallgatunk, Claire. - Észreveszek egy eddig ismeretlen, vékony, de kedves, női hangot, aki arra biztatja anyát, hogy folytassa, amibe belekezdett. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy stratégia a részéről azért, hogy elcsitítsa a kitörni készülő vitát. Ismerem ezt a fajta technikát, hisz én is alkalmaztam már, amikor az elmúlt hetekben felkerestem két vállalat hivatalos képviselőjét lehetséges szponzoráció kapcsán a csapatnak.

- Mindenki tudja, hogy apukámnak mennyit jelent ez a csapat, hiszen évtizedek munkáját tette bele. Megpróbáltam ezt tovább vinni, azonban úgy érzem, én már ehhez kevés vagyok. - Anya röviden foglalja össze azt, amit én már régóta tudok, vagyis visszavonulásának okát. Szerintem bőven helytállt ebben a világban, így érthető, hogy most már fontosabb dolgokra szeretne koncentrálni az életben, mint új családja. Mert Marc, a férje és Nate, egyetlen kisöcsém is megérdemli, hogy végre anya mellettük legyen teljes értékűen. Ha más nem, legalább négy éves testvéremnek szeretném, ha megadatna egy normális otthoni légkör. - Ezáltal kérdésessé vált a csapat jövője. Azonban van valaki, aki át tudja venni a helyemet. - Amint felfogom a második mondatot, érzem, hogy már vészesen közeleg az én időm. Nincs sok hátra, és én is belépek közéjük a megbeszélésre. Mély levegőt véve, lelkiekben készítem fel magam az előttem álló percekre.

- Ki lenne az? - Ismét ugyanaz a borzalmas akcentus, melyhez a mély hang társul, aminek köszönhetően elfog egyfajta tűz, ami belülről éget. Azonban ezt a lángot szívesen táplálom magamban. Mert ez ad erőt ahhoz, ami odabent vár rám. Nagyon izgatott vagyok, hogy kinyíljon az ajtó, ami hamarosan meg is történik, én pedig óvatos, mégis határozott léptekkel sétálok be a megbeszélés kellős közepére, nem törődve a döbbent szempárokkal, melyek engem vizslatnak. Fogalmuk sincs, mit kereshetek itt, amin csak mosolyogni tudok.

- Engedjétek meg, hogy bemutassam a lányomat. - Miután becsukom az ajtót, anya mellett állok meg, aki bemutat engem annak a csapat nőnek és férfinak, - Larissa Williams. - Kimondva nevemet, anya átadja nekem a terepet, én pedig néhány pillanat alatt dugom be a pendrive-ot a megfelelő helyre a laptopon. Már rutinosan nyitom meg a prezentációmat, melyen a fehér és a sötétkék színek dominálnak, ezzel harmóniát nyújtva azok számára, akik végignézik az előadásomat. - A továbbiakban ő fogja prezentálni a terveit a csapat jövőjével kapcsolatban. - Még gyorsan beállítom teljes képernyőre a powerpointot, hogy aztán egy utolsót kortyolva az előttem lévő üveges vízből, amit anyu készített ki nekem, belekezdjek az előadásba. Ahogy végig pillantok mai közönségünkön, meglepődve tapasztalom, hogy a pilóták és az őket képviselő menedzserek is a teremben tartózkodnak. Én pedig akaratlanul is belenézek azokba a kék szemekbe, melyek döbbenettel telve, figyelnek engem. George Russell álla métereket zuhan néhány másodperc alatt. Vonásaira annyira kiül a meglepettség, hogy képtelenség lenne tagadnia. Szerintem nem is akarja. Azonban nem fogalkozhatok vele tovább. Lényegesebb dolgok kötnek le most. Még akkor sem, ha egy furcsa bizsergés fut végig rajtam, már csak attól, ahogy bámul engem.

- Üdvözlöm Önöket! - Magabiztosan köszönök, azonban néhány bólogatáson kívül nem sok reakció érkezik vissza. Nincs időm fennakadni ezen, mennem kell tovább, és igazából nem ér váratlanul ez a fajta csend. Olyan ez, mint a vihar előtti nyugalom. Érzed, hogy jön a baj, de nem látod még magad előtt. Ezek az üzletemberek mind így lehetnek most jelenlétemmel. - Azért vagyok itt, hogy meggyőzzem magukat arról, miért vagyok én a legalkalmasabb csapatfőnöknek és technikai igazgatónak. Ezt szeretném önöknek egy prezentáció segítségével bemutatni, ha megengedik. - Továbbra sem kapok visszajelzést, ezért magamból merítek bátorságot ahhoz, hogy folytassam. Egymás után pörgetem a diákat, amiknek első részében az autó fejlesztésével kapcsolatos terveim nyilvánosabb részét tárom eléjük. Hogyan nyerhetünk több tapadást az első szárny módosításával. Honnan meríthetünk plusz motorerőt. Ehhez hasonló dolgokra térek ki leginkább, figyelve arra, hogy ne áruljak el túl sokat. Nem szeretném, ha bárki előttünk valósítaná meg azokat a módosításokat, amiket eredetileg én álmodtam meg.

Ezt követően jön a második felvonás, ahol a marketing és média szempontokat, illetve az ezzel járó elképzeléseimet mutatom meg. Legfőbb célom, hogy közelebb hozzuk a rajongókat a csapathoz. Hasonló módszereken gondolkodom, mint a McLaren. Bevallom, szimpatikus az, ahogy próbálják bevonni a pilótákat néhány szórakoztató feladatba, és hihetetlenül aktívan működnek a social media felületeken. Feltett szándékom nekem is alkalmazni ezt a stratégiát. Mert hiszem, hogy a jövő a közösségi oldalakban rejlik.

Az utolsó részhez érve, az anyagiakat veszem elő. Mert tény, hogy a költségvetésünk sokkal szerényebb, mint más, nagyobb istállóké. Ugyanakkor hiszem, hogy bizonyos pénzek átmozgatásával, illetve új szponzorok szerződtetésével már ebben is előrébb tudnánk lépni. Szerencsém van, hisz már most tudok eredményekről beszámolni ezzel kapcsolatban. Mert anya engedélyével sikerült szerződést hosszabbítanom az Acronis-szal, mint a legfontosabb támogatónkkal az informatika világából. Emellett elértem, hogy az OMP beálljon mögénk, mint az egyik legfőbb autóversenyzéssel kapcsolatos felszerelések gyártója. Ebből is láthatják, hogy nem üres ígéretekkel bombázom őket. Mögöttem van munka is.

- Valakinek akad bármi ellenvetése, vagy felvetése? - Fél órával később elérek a legutolsó diához is, így végre megkönnyebbülhetek. A nehezén túl vagyok. Teljesítettem a kötelezőket. Ezt a kérdést is csak az udvariasság és a formalitás szüli, mert úgy érzem, kötelességem feltenni. Érdemi válaszra nem számítok, ám nem is sejthetem, hogy valaki másképp gondolja ezt és válaszolni készül.

- Nem járulok hozzá. - Hosszas csend, majd ismét az az idegesítő osztrák akcentus, ami betölti a terem némaságát. Szinte azonnal a hang irányába fordulok és hamar meg is találom az illetőt, aki megszólal. El se hiszem, hogy eljön a pillanat, hogy végre saját magam is farkasszemet nézhetek vele. Fehér ing, ami elegánsan feszül rajta, kissé meggyötört, a korral öregedő arc, fekete, torzonborz haj. Toto Wolff. Az az ember, akinek helyére jelenleg az összes csapatfőnök vágyik a Száguldó Cirkuszban. A "tökéletes" istálló vezetője. Ráadásul a Williams egyik részvényese is. Akitől mindenki retteg. Mert egy igazi nagykutya. Kívülről laza, jófej, humoros, de mindig előtted jár egy lépéssel és pontosan tudja, hol lehet fogást találni rajtad. Könyörtelen gyilkos a biznisz világában. Ha mindez nem lenne elég, még George menedzserét is benne tisztelhetem meg. Már meg sem lep, hogy pont ő az, aki elsőként tiltakozik ellenem. Ha tudná, hogy ezúttal én vagyok előtte. Nem kevéssel.

- Hadd gondolkozzak egy kicsit. - Látványosan igyekszem felvenni azt az arckifejezést, mintha tényleg elgondolkodnék valamin, miközben tudom, hogy nincs semmi, amit át kéne gondolnom. Tűpontos tervem van arra vonatkozólag, ha valaki esetleg megpróbál keresztbe tenni nekem. Ezek nem is sejthetik, hogy egy lényegében eldöntött dologról beszélünk, elvégre minden mellettem szól. Vannak olyan tények, amikről ők mit sem tudnak, és amit könnyedén fogok ellenük fordítani a megfelelő pillanatban.

- Ezzel a hajszínnel csodálkozom, hogy Ön olyat is tud. - Meghallva ezt a mélyenszántó beszólást, mellyel lényegében arra utal, milyen ostoba lehetek azért, mert szőke vagyok, nem futja többre tőlem néhány másodperc nevetésnél. Tudom, mire megy ki a játék. Provokálni akar, azonban nem dőlök be ennek az olcsó trükknek. Egyenesen szánalmasnak találom. Azt meg végképp, hogy ebben a világban valaki még megengedhet magának egy ilyen szexista és lenéző hozzászólást, anélkül, hogy bárki is megszólalna. Mindenki kussban ül, még a női részvényesek is, ami egyszerűen csalódást keltő. Ebből látszik, hogy a pénz nem minden. Ha nem társul hozzá értékrend, akkor lehetsz bárki, belül mindig is szegény maradsz.

- A lányommal beszélsz, Toto. - Még mielőtt bármit is reagálhatnék, anya az, aki védelmemre kell. Nem csalódom benne. Most is úgy védelmez, mint egy oroszlán a kölykét. Valahol könnyebbé teszi a dolgokat, hogy tudom, ő mellettem van. Még ezt a beszólást sem veszem fel, hisz nem ő az első, aki betalál ezzel. Az egyetemen rendszeresen viccelődtek ezzel. Néhányszor maguk az oktatók hívtak szőke ciklonnak, meg Barbie-babának, szóval ezek után nem igazán hat meg az osztrák férfi megjegyzése. - Ajánlom, hogy fogd vissza magad. - Anya viszont most adja át magát az idegeskedésnek, amit máskor képes kordában tartani. Most viszont a családjáról van szó, amiért minden áron harcol. Fogai között szűri a szavakat, miközben tudom, hogy belül tombol és meg tudná fojtani egykori kollégáját egy pohár vízben. Amit szívesen néznék végig természetesen.

- Mert mi lesz, Claire? - Felborzolja az idegeimet, ahogy meghallom, milyen hangsúllyal ejti ki anya nevét. Túl sok benne az arrogancia, illetve a lenézés. Soha, senkitől nem tűröm el, hogy így beszéljen ahhoz a nőhöz, aki életet adott nekem. Már készülnék kiborulni, ám anya okosabb, mint én, éppen ezért néz rám jelentőségteljesen, mielőtt újra megszólalna. Tudom, hogy jobb, ha csendben maradok. Az osztrák férfi az asztalra könyökölve, dől előre a fekete bőrszékben, amiben ül. Tekintete érdeklődve siklik egyetlen szülőmre.

- Ne akard megtudni. - Anya igyekszik rövidre zárni a beszélgetést, ám látom rajta, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor Toto már régen halott lenne. Csodálkozom rajta, hogy még ezek után is képes valamelyest megőrizni hidegvérét. Ebből látszik az az évtizedes tapasztalat, amivel rendelkezik a Formula 1 világában. Nem véletlen, hogy nőként talán ő a legsikeresebb csapatfőnök. Nekem pedig nincs más célom, mint követni őt ezen az úton.

- Pont nem érdekel senkit, hogy hozzájárul, vagy sem. - Megunva ezt a kis vitát, ismét magamra terelem a figyelmet, elvégre kevesen mernek visszaszólni az egyik legsikeresebb csapatvezetőnek a királykategória történelmében. Különösen azok után, hogy függünk tőle. Ennek ellenére sem félek tőle. Senkitől nem riadok meg.

- Miből gondolja? - Megigazítva fehér ingének gallérját, Toto szinte azonnal visszakérdez. Továbbra sem nélkülözi a hivatalos hangnemet, amit szóváltásunk első másodpercétől kezdve, használ velem szemben. Sejtelmes mosolyra húzom ajkaimat, ahogy felfogom kérdése lényegét. Azt hiszem, itt az ideje annak, hogy leleplezzem a száraz tényeket. Tulajdonképpen nincs szükségem arra, hogy itt bárki hozzájáruljon bármihez is. Naiv, ha azt hiszi, nyomást gyakorolhat rám. Ahhoz korábban kellene felkelnie. Sokkal korábban.

- Nézzük meg közelebbről a dolgokat. Patrick Head meghatalmazott, hogy eljárjak a nevében. Ez már egy szavazat. - Karjaimat összefonom mellkasom előtt, úgy kezdem el felvázolni, kik is állnak mögöttem valójában. Elsők között kaptam meg a brit mérnök hozzájárulását, amiről írásos megegyezésünk is van. Mert, ami nincs lepapírozva, az az üzleti életben meg sem történt. Én pedig védem magamat az összes lehetséges módon. Mindent legálisan intézek. - Az édesanyám nem fog ellenem voksolni, ahogy a nagyapa sem. Három szavazat. - Kezeimmel felmutatva a hármas számot, megerősítem mondanivalómat, amivel elérem végre, hogy leolvadjon az az önelégült mosoly a képéről. - Ami mégis a legfontosabb. - Most jön a legizgalmasabb része az egésznek. Amiről kevesen tudnak. Nem lehetek elég hálás drága nagymamámnak, aki megajándékozott a tulajdonrészével. Nélküle nem lehetnék most itt, éppen ezért csak remélni tudom, hogy büszkén néz le rám odafentről. - Van saját részesedésem a cégben. Ez pedig bőven kiadja az ötvenegy százalékos támogatottságot, ami ahhoz kell, hogy kineveztessem magamat. Szóval nem tehet semmit. - Minden cégnek megvannak a maga alapelvei, mely szerint működni képes, és ez nincs másképp a mi vállalatunknál sem. Mi a jó ezekben a szabályzatokban? Soha a büdös életben nem olvassa át senki őket. Kivéve engem. Nem kellett messzire mennem ahhoz, hogy megtudjam, mi szükséges a kinevezéshez. Éppen ezért győztes mosollyal az arcomon sétálok oda az asztal azon részéhez, ahol Toto ül, hogy aztán ledobva elé a papírt, amin az ehhez kapcsolódó bekezdés olvasható, bizonyítsam igazamat. A fekete hajú férfi érdeklődve veszi magához az iratot, gyorsan futja át a szöveget, mielőtt visszahelyezné azt az asztalra. Néhány pillantást vetek anya felé, akiből sugárzik, milyen elégedett velem. Ennél több nem is kell nekem a mai nap folyamán. Mert mindennel, amit teszek, elsősorban neki, illetve a papának szeretnék megfelelni. Senki másnak.

- Éppen csak kihúzhatom a csapat alól az erőforrást. - Nem ér váratlanul fenyegetése, valahol már készültem is rá, éppen ezért nem tud már vele újat mutatni. Azt viszont nagyon is érzem, hogy erősen belemartam, ezért támad nyíltabban. Ez nem jelent mást, minthogy megszorongattam őt, amivel nem tud mit kezdeni. Most nagyjából úgy néz ki az osztrák csapatfőnök, mint egy mosolygós gyilkos. Kívülről jókedvűnek mutatja magát, de szemei árulkodóak. Ölni készül. Méghozzá engem. Azonban kitépem a kést, amivel szúrni készül.

- Érdekelne, mit szólna ahhoz Ola, ha megszabadítaná egy milliós szerződéstől a céget. - Minden habozás nélkül ragadom meg az egyetlen gyengepontját, vagyis a főnökét. Mert van olyan ember, aki még az osztrák csapatvezetőnél is nagyobb befolyással bír, az ő neve pedig Ola Källenius, a Mercedes és a Daimler AG feje. Minden az ő kezei alatt fut össze, éppen ezért vagyok benne biztos, hogy az osztráknak esélye sem lenne a svéd üzletemberrel szemben, bármit is akar véghez vinni. Hiszem, hogy a svéd vezető rendesen megszorongatná ezért a velem szemben ülőt. - Illetve látja ott azt a fiatalembert? Tudtommal Ön a menedzsere, így nem akarhat neki rosszat, vagy talán tévedek? - Igyekszem faarccal rámutatni a tárgyalóasztal végén ülő, túlságosan ismerős pilótára, hiszen tisztában vagyok vele, hogy ezzel rendesen megbántom őt. Senki se viselné jól, ha őt használnák fel ahhoz, hogy valaki másra nyomást gyakoroljanak, nekem viszont nincs más esélyem. Meg kell fognom mindent, ha nyerni akarok. Keménynek kell lennem. Még ha bánt is, hogy ilyen eszközökhöz folyamodom, ugyanakkor mindent a cél érdekében. Most értem meg igazán, anya mire gondolt, amikor azt mondta, tartsam magam távol érzelmileg az üzleti döntéseimtől. Hiszen belenézve George csalódottan csillogó, kék szemeibe, hirtelen elfog a bűntudat. Nem tehetek mást. Nincs más választásom.

- Gratulálok a kinevezéséhez. - Megadóan sóhajt fel az osztrák férfi, ezzel kezembe adva a győzelmet, amit megérdemeltnek gondolok. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem dőlhetek hátra. Csak az első csatát nyertem meg vele szemben. A háború még bőven hátra van. Mert ez vérre menő küzdelem lesz. Meghúztam az oroszlán bajszát, éppen ezért sejtem, hogy minden lehetséges módon próbál majd belém harapni és kivéreztetni. Bennem azonban emberére akad. Nem hagyom magam leteríteni.

Toto Wolff végül dühösen írja alá elsőként a kinevezésemről szóló papírt, majd viharos gyorsasággal vágja ki maga előtt a tárgyaló ajtaját, hogy aztán elhagyja a helyiséget. Mivel lényegében eldőlt minden, így a többiek is követik példáját, és szép lassan távoznak a teremből, miután aláírják az asztalon található beleegyezés rájuk eső részét. Én közben kikapcsolom a diavetítőt, illetve a laptopot, amin prezentáltam nemrég, hisz rend a lelke mindennek. Már eltenném a gépet a táskámba, amikor valaki megfogva csuklómat, arra kényszerít, hogy figyelmemet felé fordítsam. Jócskán fel kell pillantsak a nálam sokkal magasabb alakra.

- Miért nem mondtad el? - George az, aki kezét csuklóm köré fonva, megállít a cselekvésben. Meglepődve nézek bele kék szemeibe, melyből rengeteg érzés tükröződik felém. Ezek közül talán a csalódottság és a düh, ami a legfeltűnőbb. Hangjából tömény számonkérés cseng, ez pedig felébreszt ebből a döbbentségből, amibe a fiú kergetett bele. Hirtelen erős indulatok kezdenek tüzet szítani bennem, amit nem is tudok féken tartani.

- Hisz nem is kérdeztél semmit, George. - Értetlenkedve válaszolok, mivel nem tartom jogosnak, amiért magyarázatot vár el tőlem, amiért nem mondtam el neki az elején, ki vagyok igazából. Akkor tényleg nem voltam több, mint egy mérnök a gyárban. Valóban készültem erre, de nem akartam, hogy bárki is tudja az alkalmazottaink közül, beleértve a két versenyzőt, hisz sosem jó a medve bőrére inni. Előbb ezt a kört kellett lejátszanom.

- Tényleg te leszel a főnököm? - Vonásai kissé megenyhülnek, és a harag helyére valamiféle reményvesztettség költözik. Most egy kisgyerekhez tudnám hasonlítani, akitől valami mérhetetlenül fontos dolgot vettek el. Mélyen belül megsajnálom, habár fogalmam sincs, miért uralkodik el rajta ez az érzés, de valami furcsa oknál fogva, tudni szeretném. Még ha nem is kérdezhetek rá. Ahhoz nincs jogom.

- Nagyon úgy tűnik. - Nem tudok tovább szemeibe nézni, mert hirtelen újfent elfog a lelkiismeret furdalás, ha arra gondolok, hogy a semmiből rángattam bele őt a saját játszmáimba. Azonban meg kellett tennem. Nem hagytak más választást. Tudom, hogy George olyan fegyver, amit maga Toto adott a kezembe, önként. Én pedig nem félek használni. Még akkor sem, ha közben fáj, amit teszek. Sosem jutna eszembe összetörni egy fiatal reménység karrierjét. Különösen nem egy olyan tehetségét, mint, amilyen George is. Éppen ezért kegyetlen a világ. Mert sokszor olyan dolgokra kényszerít, amit nem tennék meg önszántamból. Ezért kell félretenni az érzéseket, ha üzletről van szó. A Formula 1 pedig a legkeményebb biznisz a világon.

- Sajnálom. - Vérszegény mosoly fut végig arcán, amit közelebbről elnézve, sokáig tudnék tanulmányozni. Van benne valami kisfiús, közben arcélei nagyon is férfiasak. Talán ez a kettősség önmagában a velem szemben álló srácra jellemző. Néha egy kölyökre emlékeztet, hisz az ebédlőben úgy kérdezgetett, mint egy gyerek, aki mindenre is kíváncsi. Abban viszont biztos vagyok, hogy az autót vezetve, egy egészen más oldala mutatkozik meg a versenyzőnek. Olyankor éhes fenevaddá változhat, akinek csak a siker lebeg szemei előtt.

- Mit? - Nem egészen értem, mire gondol, amikor azt mondja, hogy sajnálja, és ezt nem is vagyok képes magamban tartani. Tudnom kell, mire gondol pontosan. Szerintem nincs mit sajnálnia, elvégre csak egyszer találkoztunk előtte, ő mégis máshogy gondolkodik erről. Szeretném megérteni őt, ahogy az ebédnél sikerült, azonban úgy érzem, most nem fog működni.

- Azt hittem te más vagy. - Meghallva ezeket a szavakat, hirtelen minden kikívánkozó gondolatom torkomon akad. Képtelen vagyok reagálni erre. Nem tudok mit mondani. - Nem vagy jobb azoknál az embereknél, akik annál az asztalnál ültek. - Mélyen belül mégis akkor török össze véglegesen, amikor azokhoz hasonlít, akikkel egy asztalnál ültünk nemrég. Bevallom, hogy ez fáj, különösen az ebédlős beszélgetésünk után. Nem hiszem, hogy ezt a képet mutattam volna magamról előtte. Nem ismer igazából, mégis azt szűri le rólam, mennyire szörnyű vagyok, csak azért, mert látott tárgyalás közben. Attól, hogy a módszereim nem mindig a legmegfelelőbbek, nem vagyok rossz ember. A célom kényszerít arra, hogy időnként olyan eszközökhöz nyúljak, amelyekkel másokat bánthatok.

- Majd egyszer remélem, megérted, miért kell ilyennek lennem. - Halkan szólalok meg, mielőtt kiszakítom csuklómat enyhe szorításából, majd magamhoz véve a laptoptáskát, távozni készülök. Ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy elvesztettem minden esélyét annak, hogy jóban lehessek a pilótával. Lehetetlen, hogy ezután minden simán működjön. Csak abban bízom, hogy George lesz annyira felnőtt, hogy pályán kívül hagyja a velem kapcsolatos ellenérzéseit. Mert én helyén fogom kezelni a dolgokat. Muszáj. Nem lehet semmi fontosabb számomra annál, minthogy sikerre vigyem ezt a projektet a csapat élén. Még barátok sem vagyunk, csak munkakapcsolat fog minket összetartani. Ez a tervem.

Megtorpanok, ahogy kilépnék a folyosóra, és ugyanezt teszi az időközben mögöttem sétáló brit pilóta is, amint meghallok két nagyon ismerős hangot, olyan dolgokról beszélgetni, amik a kelleténél is jobban felkeltik érdeklődésemet. Nem mozdulok. Az ajtófélfa tökéletes takarást biztosít nekünk, amiért mérhetetlenül hálás vagyok. Próbálok észrevétlen maradni, ezáltal tisztán eljut hozzám minden, amit hallani akarok. George ebben néma társként vesz részt, met ő is mozdulatlanul fülel. Ahogy eljutnak hozzám a szavak, teljesen lesokkolódom. Ezt hívják a meglepetés erejének, azt hiszem. Nem lehet. Ez nem lehet igaz. Mi ez az egész? Mibe keveredett bele? Miről beszélnek? Túl titokzatosak.

Sziasztok! 💕

El se hiszem, de végre ideértem az új résszel, ami remélem, elnyeri a tetszéseteket. 💕 Előre is szeretnék elnézést kérni az összes Mercedes rajongótól, amiért szeretett csapatfőnöküket így ábrázoltam. Ezért szeretném leszögezni, hogy ez nem a valóság. Számomra Toto Wolff maga a rejtély. Ugyanakkor a történet megköveteli, hogy kezdetben ellenséges legyen Larissa-val a kapcsolata, szóval remélem, ezt megértitek. 🥺

Mit gondoltok a részről most, hogy Larissa lényegében kézbe vette a dolgokat, és kineveztette magát? Helyt tud majd állni, mint csapatfőnök? Bejönnek a tervei, vagy kudarcot vall végül? Szerintetek Toto annyiban hagyja majd a dolgokat, vagy valahol megpróbál visszavágni a lánynak? Ha igen, szerintetek hol tud majd nagyot ütni rajta? Erre a reakcióra számítottatok George-tól? Szerintetek jogos volt, amit Larissa fejéhez vágott? Milyen lesz ezután Larissa és George kapcsolata? És a legfontosabb, szerinted mit hallhatnak a rész végén? Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne kíméljetek, jöhet negatív, vagy pozitív egyaránt. 💕

Nagyon igyekszem a folytatással, de ezután a Féktelenül az, amit előveszek, mert oda érkeztem régen résszel. Az biztos, hogy igyekszem nem megvárakoztatni titeket. 💕 Szeretném megköszönni az előző részhez érkezett véleményeket és szavazatokat. Nagyon hálás vagyok értetek. 💕

Nagyon vigyázzatok magatokra, hamarosan ismét találkozunk. Addig is kellemes húsvéti ünnepeket és egy pihentető tavaszi szünetet, hosszú hétvégét kívánok mindenkinek. 💕