Ajánlott zene: Dirty Heads - Vacation

"Every single race is an opportunity to showcase what you can do and prove to the world that you deserve to be in F1."

~ George Russell

/George Russell/

2021. január 24. Grove, Egyesült Királyság

Izzadság szaga tölti be az edzőtermet, ahol jelenleg is egy fémrúddal a vállaimon végzek guggolásokat, miközben a rúd mindkét széle meg van pakolva nehéz súlyokkal. Próbálom a lehető legóvatosabban megcsinálni a gyakorlatot, hiszen tudom, hogy számos ponton sérülhetek meg. Éppen ezért figyelek arra, hogy a térdem ne legyen előrébb a lábfejem vonalánál, és inkább hátrafele vigyem a súlypontot, miközben olyanná válik a mozdulat, mintha leülnék valahova. Azonban sokkal nehezebb annál, hiszen meg kell tartanom magam néhány másodpercig ebben a fura helyzetben, és csak utána egyenesedhet fel a testem újra. A tükörben figyelem magam, miközben még egyet megcsinálok ebből. Kék pólómból folyik a víz, hiszen ez az utolsó feladatok közé tartozik a mai napon a közel két órás edzésből.

Sokszor nehéz, azonban tudom, hogy ilyenkor kell igazán motiválni magamat. Én választottam ezt az életet, ezáltal tisztában voltam vele, mit vállalok azzal, ha versenyző leszek. Minden nap keményen kell edzenem, küzdenem és hajtanom, ha a legjobbak között akarok maradni. Nekem ráadásul kétszer többet kell tennem azért, hogy elismerjenek, tekintve, hogy a mezőny legutolsó csapatában kell helytállnom, ellentétben a többi velem egykorú versenyzővel, akik szárnyalnak az általuk választott istállónál. Ezzel szemben én még várok a saját esélyemre, hiszen, ha minden jól megy, hamarosan megkapom a Mercedes egyik ülését.

Igyekszem türelmesnek maradni, kivárni, míg eljön az én időm, azonban rohadtul nehéz, hogy én csak az utolsó helyek egyikéért vagyok versenyben, míg mások dobogós helyezésekért, győzelmekért, vagy akárcsak pontokért harcolnak. Én is ezt akarom. Megérezni, milyen, amikor meg tudod mutatni, mi van bennem. Mert hiszek benne, hogy ennél sokkal több. Hiába volt már lehetőségem bizonyítani a Mercedesnél egyetlen nagydíj erejéig, azonban az nem elég. Főleg, hogy az egész verseny elcsesződött ahhoz képest, amilyen reményekkel indultam neki a nagydíjnak. Nyerni mentem, sokan hittek is bennem, de túl kaotikusra sikerült a futamunk. Ezek után pedig még jobban él bennem a vágy, hogy bizonyíthassak. Ahhoz azonban el kell kerülnöm innen. Mert már nem hiszek a Williams feltámadásában.

- Még ötöt bírj ki, aztán kedvedre posztolhatod az edzés utáni elmaradhatatlan, félmeztelen fotóidat. - Személyi edzőm nem szalaszt el el egyetlen lehetőséget sem egy kis csipkelődésre. Ennek ellenére nem tudok rá haragudni, hisz rengeteg köszönhetek neki. Aleix Casanovas az egyik olyan ember, aki a legtöbbet tette értem az elmúlt években, hisz a kezdetektől ő kíséri figyelemmel felkészülésemet. Feltétel nélkül bízom a munkájában, mert tudom, mekkora szakértelemmel rendelkezik. Ráadásul a múltját is ismerem, mely tökéletes példával szolgál arra, miért ne adjam fel soha. Még a legreménytelenebb helyzetekben sem.

Aleix ugyanis szintén versenyzői karrierről álmodott, azonban ő motoron akart a legjobbak közé kerülni. Tehetségesnek bizonyult, ám egy súlyos sérülés keresztülhúzta számításait. Ennek ellenére sem dobta be a törölközőt. Helyette új irányba terelte az életét, így indult el sportedzői karrierje. Ha tehetném, se választanék mást edzőmnek, mint őt. Tudom, hogy nála jó kezekben vagyok, mert nemcsak az elvégzett munkára figyel oda, hanem a lelki egyensúlyomra is. Ez pedig nagyon sokat számít egy-egy versenyhétvégén, ahol folyamatosan toppon kell lenni fejben.

- Már te is kezded? - Megállok a feladatban, de a súlyt nem emelem le magamról, mert még három hátra van. Hitetlenkedve nézek a katalán férfira, hiszen nem ő az első, aki betalál ezekkel a képekkel. Számos társam a mezőnyben cukkol ezekkel napi szinten, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy nem szégyellem megmutatni, amim van. Az már csak ráadás, hogy ezzel bevonzom a csajok figyelmét is.

- Nem hagyhattam ki. - Hatalmas vigyor jelenik meg Aleix arcán, azonban mindez egy pillanat alatt el is tűnik róla és visszatér kezdeti komolysága, amivel az edzéseimet vezényelni szokta. Szükségem is van erre a fegyelemre, amit elvár tőlem, máskülönben sokkal nehezebben tudnék koncentrálni. - Amúgy meg a munka menjen, ne a szád járjon. - Sürgetően néz az órájára, melyen még mindig kíméletlenül pörög a stopper számlálója, ezzel jelezve, hogy még közel sem végeztem a mai napon.

- Rabszolgahajcsár. - Halkan morgom a szavakat, reménykedve, hogy egyáltalán nem hallja meg, mit gondolok róla jelenleg. Nehezen veszek erőt magamon, hogy újra nekikezdjek a guggolásoknak, mert a rajtam nyugvó súly egyre jobban nyomja vállaimat. Hiába tartom magabiztosan kezeimmel a fémrudat, mégis mázsás teherként nehezedik rám, amitől alig várom, hogy megszabaduljak.

- Jól hallottam? Szeretnél még tizet pluszba? - Sejtelmes mosoly húzódik a katalán férfi arcára, miközben tovább tetézi kínzásom azzal, hogy rátesz még párat az utolsó feladatomra. Annyira utálom, hogy ilyen jó füle van, pedig tényleg alig-alig hallhatóan szólaltam meg az előbb. Utólag nagyon hamar megbánom, hogy elhagyta az a szó a számat. - Rendben. Belefér. - Hangosan felnyögök, ahogy tudatosul bennem, hogy még vár rám egy kis szenvedés, amiért elszóltam magamat. Minél gyorsabban próbálok túlesni a maradék tíz guggoláson, amit Aleix elégedett mosollyal néz végig. Ilyenkor mindig annyira lennék a helyében, hisz neki olyan könnyű. Elég csak állnia egy helyben, illetve figyelnie, habár sokszor ő is velem csinálja a feladatokat, ha teheti. Amint végzek, megkönnyebbülve teszem vissza az állványra a fémrudat, majd le is szedem róla a súlyokat, és azokat is a helyükre viszem. Ezt követően közösen nyújtunk le edzőmmel, elvégre elmaradhatatlan része az edzésnek a nyújtás. Számos sérüléstől óv meg minket, sportolókat.

- Most már mehetünk ebédelni, remélem. - Még a földön ülök széles terpeszben, felsőtestemet pedig előre döntve, igyekszem megnyújtani hátizmaimat is, ezzel téve pontot az edzésre. Mindeközben hasam korogni kezd, aminek hatására kitör mindkettőnkből a nevetés. - Kilyukad a gyomrom. - Mutatok jelentőségteljesen az előbb említett szervemre, még mindig jókedvűen. Mindig kellemes érzés, amikor végig csinálok egy edzést. Habár tudom, hogy a napomnak közel sincs vége, elvégre számos dolgom akad még a gyárban, mégis könnyebb, hogy a nehezén túl vagyok már. Többek között vár rám egy megbeszélés a tervezőcsapattal a jövő évi autóval kapcsolatban. Talán ez a legfontosabb ma, hiszen a visszajelzéseim nélkül esélyük sem lenne olyan autót építeni, amivel végre normális eredményeket érhetünk el.

- Mehetünk. De ne felejtsd el a diétádat! - Felsóhajtok, amint meghallom a diéta szót. Mert kevesebb dolgot utálok ennél. Mikor bekerültem a Formula 1-be, rengeteg dolog változott meg körülöttem. Már nem csak az számít, milyen gyors vagyok, mint az alsóbb kategóriákban. Hanem, hogy mennyit vagyok hajlandó áldozni a sikerért. Mert itt már nem elég a nyers tempó, az ösztönös tehetség. Sokkal több kell. El kellett fogadnom a hirtelen felállított, új szabályokat, mely szerint a mindennapjaimat élem. Aleix egy olyan edzésmódszerrel dolgozik, ami nem csak magára a sportra koncentrál, hanem a lelki folyamatokra, illetve a napi étkezésekre, rutinra is alaposan kitér. Nem beszélve arról, hogy még azt is megszabja, mikor mennyit aludjak. Eleinte nehezen alkalmazkodtam ehhez az életstílushoz, ma már viszont természetesnek veszem az elvárásait, illetve mindent a lehető legpontosabban próbálok betartani. Csak így lehetek sikeres. Ráadásul Aleix cserébe rengeteg dolog alól tehermentesít, elvégre ő is tudja, milyen fontos, hogy mentálisan egyben legyek az adott versenyhétvégén. Hogy, amikor beülök az autóba, akkor csak a vezetéssel foglalkozzak. Minden más zavaró tényezőt ki kell zárnom, ebben pedig ő a legnagyobb segítségem a sajtósomon kívül.

- Mondtam már, mennyire ünneprontó vagy? - Izzadt arcomat megtörölve, vállamra dobom a fehér törölközőt, majd magamhoz veszem kulacsomat is, így indulok el kifelé az edzőteremből. Tettetett felháborodással szólok Aleix-hez, aki nem felejt el emlékeztetni a szigorú étrendemre, ami szerves részét képezi napjaimnak.

- Nem egyszer. - Nevet fel a barcelonai születésű férfi, ami megmosolyogtat engem is. - Szóval elhiheted, hogy túlélem. - Enyhén hátba vereget, mialatt együtt távozunk a helyiségből egy fárasztó délelőtt után.

***

Belépve a gyárban található, hatalmas ebédlő részlegre, ahol számos asztal sorakozik fel a fehér és sötétkék színű falak között, meglepve tapasztalom, hogy szinte sehol sincs hely. Csalódottan sóhajtok fel, hiszen edzés után már rohadtul éhes vagyok, és megőrülök, ha nem találok szabad asztalt. Azonban hamar megnyugszom, ahogy Aleix felhívja figyelmemet az egyik asztalra, ahol egy szőke hajú, fiatal lány ül egyedül. Sokkal békésebb hangulatban indulunk el ebédet rendelni magunknak. Nem kell sokat várnom, hogy megkapjam a roston sült csirkemellet salátaágyon, amit kinéztem magamnak. Vagyis egész pontosan a mellettem sétáló edzőm választott ki nekem, elvégre szigorú étrendet kell követnem, ha jó formában szeretnék maradni a szezon kezdetéig. Emellett fontos, hogy ne lépjem túl az ideális versenysúlyom, hiszen már egy-két kiló felesleg is sokat változtathat az autó működésén. Ugyanakkor irigykedve nézem a katalán férfi tányérján pihenő rántott hús-sültkrumpli menüt, miközben ahhoz az asztalhoz közelítünk, ahol a lány ül.

- Szia! - Én veszem magamhoz a kezdeményezést egy köszönéssel, amivel hamar felkeltem a lány érdeklődését. Ránk emelve kék tekintetét, kissé elmosolyodik, ahogy meglát minket. - Ne haragudj, leülhetünk? Nincs máshol hely. - Röviden próbálom meg összefoglalni a problémát, ami után lazán végigjáratja tekintetét a helyiségben. Valószínűleg megbizonyosodik róla, hogy igazat mondok, ami meglep. Mások kapva kapnának az alkalmon, hogy leüljek hozzájuk, ő mégis bizonytalannak tűnik.

- Sziasztok! - Hangja nagyon kedvesen cseng, mosolya pedig még szélesebbre nyúlik kissé szeplős arcán. - Persze, nyugodtan. - Közvetlensége már most nyilvánvalóvá válik, ahogy hellyel kínál minket, mi pedig rögtön le is csapunk a szabad székekre, hogy leüljünk az asztalhoz. Még mielőtt neki látnánk az ételnek, úgy érzem, illő lenne bemutatkoznunk, tekintve, hogy sosem láttam még őt a gyárban. Habár annyian dolgoznak itt, hogy lehetetlenség lenne mindenkit személyesen ismernem innen,

- George vagyok. - Határozottan nyújtom felé kezemet, ami meglepődést vált ki belőle, mert kék szemei döbbenettől csillognak. - Ő pedig Aleix, a személyi edzőm. - Biccentek egyet a mellettem álló férfi felé.

- Larissa. - Kissé hezitál, majd gyengéden fogja meg kezemet, ezzel viszonozva a felé tett gesztusomat. - És szerintem nem lep meg, ha azt mondom, tudom, kik vagytok. Ciki lenne, ha épp azt nem ismerném, aki alá az autót tervezem. - Gondolatban fejbe csapom magam, hisz sejthettem volna, hogy ismer minket, még ha nem is találkoztam vele soha ezelőtt. Elvégre valóban elég sok helyen jelenik meg az arcom a gyár területén.

- Jogos. - Aleix foglal helyet először, miközben heves egyetértésben bólogat arra, amit Larissa az előbb elmondott, majd edzőm is kezet nyújt a lány felé, így köztük is megtörténik a kézrázás, amiben nemrég nekem is részem volt.

- Új vagy itt? - Ahogy leülök az asztalhoz, nem bírom leplezni kíváncsiságomat, melynek hangot adok. - Még sosem láttalak a gyárban. - Talán túlságosan is érdekel, mit kereshet nálunk ez a lány, aki mélyen belül, már az első pillanatoktól kezdve felkelti érdeklődésemet. Mert annyira hétköznapi módon viselkedik a közelemben. Nem csinál nagy felhajtást abból, hogy híres vagyok. Emberként kezel, ez pedig mérhetetlenül jól esik abban a világban, ahol sokan csak az autóversenyzőt látják bennem a mezőny végéről.

- Mérnök gyakornokként dolgozom itt. - Mintha egy pillanatig elmerengene valamin, végül mégis kimondja a szavakat, én pedig nehezen tudom palástolni, mennyire sokkol ez az információ róla. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen bájos arc mögött, mint az övé, ekkora tudás rejtőzhet. Hiszen tisztában vagyok vele, mennyi év munkája állhat abban, hogy most itt lehet és az autó fejlesztésében részt vehet. Még akkor is, ha csupán gyakornokként teheti meg. Már ez is hatalmas dolog lehet számára. Mert biztos vagyok benne, hogy nem alkalmaznák nálunk, ha nem értene a feladatához. Ebbe a sportágba csak a legjobbak kerülhetnek be, tehát a lánynak is tudnia kell valamit, hogy most itt lehet velünk.

- Mióta? - Mialatt nekikezdek az ebédnek, továbbra is igyekszem fenntartani a beszélgetést, amiben szerencsére az előttem ülő nő partnernek bizonyul. Hiába vágyom el titkon ettől a csapattól, azért vannak dolgok, amiket viszont kifejezetten szeretek itt. Az egyik ilyen az a családias hangulat, ami nálunk uralkodik. Pontosan ezt érzem a szőke nő közelében is, de mondhatom ezt az összes alkalmazottal kapcsolatban. Mindig mindenkinek van a másikhoz egy kedves szava, illetve sosem felejtünk el köszönni egymásnak, vagy váltani pár szót, ha jut rá idő. Ez a Williams erőssége. Még a legnehezebb helyzetekben, mint, amilyen a mostani is, sem felejtünk el csapatként működni.

- Néhány hónapja. - Feleli lazán, közben egy újabb adag paradicsomos, sajtos tésztát teker fel villájára, majd lassan emeli szájához az újabb falat olasz ételt. Minden mozdulatából süt, hogy nem lehet átlagos lány, mert olyan elegánsan csinál mindent. Mellette rendesen szerencsétlennek érzem magam, pedig kellően magabiztos vagyok a helyzetek nagy részében.

- Miért lettél mérnök? - Elterelve negatív gondolataimat, újabb kérdéssel bombázom őt, amire készségesen válaszol. Ebből pedig könnyen megállapítom, hogy nagyon türelmes lehet, ha nem küldött még el a fenébe túlzott érdeklődésem után. Mondjuk az egyetemen ennél rosszabb dolgok is érhették, mint az én kíváncsiságom, elvégre mérnökként tanulni nem éppen nőknek való dolog. Nem is igazán találkoztam még női mérnökkel karrierem során egészen eddig a pillanatig.

- Anyukámnak és a papámnak köszönhetem, ők fertőztek meg az autók és a száguldás szeretetével, innentől pedig nem is volt kérdés, hogy ezzel akarok foglalkozni. Mindig is érdekelt, hogyan működik egy autó, különösen egy ilyen gép, mint, amivel te is száguldasz. - Szerintem észre se veszi, hogy mennyire nagy mosoly költözik arcára, miközben beszélni kezd. Olyan lelkesedéssel mesél, amit ritkán tapasztalok meg. Ez kifejezetten tetszik benne. Én is legalább ilyen lelkes vagyok, ha a vezetésről van szó. - És te? Mi vesz rá valakit arra, hogy közel háromszázzal száguldjon nap, mint nap, nem törődve a veszéllyel? - Elmosolyodom kérdését hallva, hiszen annyian kérdezik meg tőlem ugyanezt. Tőle valahogy mégis más hallani. A lány szájából tényleg olyan természetesnek hat. Ő nem csak azért kérdezi, mert nem tud már mit kitalálni. Látszik rajta, hogy tényleg érdekli a válaszom. Ez pedig hihetetlenül szívmelengető érzés.

- Eleinte a testvérem miatt, tizenkét évvel idősebb nálam és ő kezdett el először gokartozni a családban. Aztán engem is megragadt az egész, így követtem őt. - Ezúttal rajtam a sor, hogy kicsit meséljek magamról, éppen ezért hozom szóba testvéremet, aki miatt elkezdtem ezt az egészet. Nem biztos, hogy versenyeznék most, ha Benjy nem vágott volna bele annak idején a gokartozásba. Mondhatni, őt követve, nőttem fel én is a vezetéshez. Mert sokszor tartozott a családi programok közé, hogy neki szurkoltunk a futamain. Hamar ragadott magával az a hangulat, ami ezzel együtt járt, innentől kezdve pedig számomra sem volt megállás. Ugyanazt akartam csinálni, amit bátyám is. Szerencsés voltam, amiért a szüleim támogattak ebben.

- Mi fogott meg benne? - Szinte sejtettem, hogy ez lesz a következő, ami érdekelni fogja őt, ezért nem is ér váratlanul, mikor mélyebbre nyúl a témában. Rajta legalább érzem, hogy érdeklődése nem felszínes, és számít neki minden, ami elhagyja a számat. Tanulhatna tőle a legtöbb újságíró, mert ő nem azt keresi a válaszaimban, hogy miként forgathatná ki a szavaimat, ellentétben a szakmában dolgozók többségével, akik bármeddig elmennének egy olyan cikkért, aminek a fele amúgy hazugság. Lehet, még ezzel keveset is mondok.

- Tudod, ez olyan, mint, amikor levegőt veszel. - Valóban a légzés a legelső, ami a vezetésről eszembe jut, mert, amíg másoknak a levegő jelenti az életet, addig számomra a vezetés az, ami semmivel sem helyettesíthető. - Egyszerűen szükségem van arra, hogy száguldhassak, ahogy az emberek is lélegeznek, mert kell az élethez. Nekem a vezetés kell, hogy éljek. - Ezt pedig megpróbálom átadni a velem szemben ülő nőnek is, és csak reménykedem benne, hogy sikerül is. Szeretném, ha tényleg megértene. Valamiért fontosnak találom, hogy tudja, mit jelent nekem a versenyzés. - Hihetetlen érzés, ahogy elkap az adrenalin, és hirtelen nem számít más, csak az, hogy mehessek már. Nem tudom másképp elmagyarázni. Ez egyszerre megszállottság és szenvedély.

- És mi lettél volna, ha nem jön be a pilóta karrier? - Larissa befejezve az ebédet, jóllakottan dől hátra a székben, miközben összefonja maga előtt kezeit. Fogalmam sincs, hogy csinálja, de árad belőle a vidámság, ahogy végig nézek rajta. Valahogy nekem is jobb kedvem lesz a közelében. Nem nyomja a vállamat az a teher, hogy a csapat, aminek színében versenyzem, képtelen értelmes autót adni alám.

- Engem mindig is a sportok érdekeltek. - Felelem lazán, miközben magamhoz veszem a poharat, amit a számhoz emelve, párat kortyolok a benne lévő narancsléből. - Szóval valószínűleg focista. - Visszahelyezve a poharat az asztalra, magabiztosan szólalok meg újra, ezzel felfedve, mi lettem volna, ha nem autóversenyző. Sosem felejtem el, gyerekként mennyit jártam apával a Wolverhampton Wanderers meccseire. Neki még éves bérlete is van a mai napig, annyira szereti a narancssárga mezeseket. Ezáltal nálam is hamar eldöltek az ilyesféle dolgok. Wolves szurkoló lettem, habár, mióta a karrierem felfelé ível, szinte lehetetlen követnem a csapat eredményeit. Azonban apa nem felejt el tájékoztatni a fejleményekről sosem, amikor beszélek vele.

- Még jó, hogy inkább a vezetés mellett döntöttél. - Kijelentése elsőre sokkol, mert nem értem, mire szeretne kilyukadni ezzel, ő viszont kacagva kezd el beszélni ismét. - Mi lett volna szegény lányokkal, ha focista vagy, és mindegyiket kicselezed. - Felnevetek, ahogy meghallom a hasonlatot, hisz rögtön megértem a mögötte húzódó mondanivalót. Sok lány azt mondja, ha focistával randiznak, annak sose lesz jó vége, mert az úgy is kicselezi őket, mint a pályán az ellenfelet. Larissa kék szemeibe nézve, látom, hogy jó kedve van. Ugyanakkor, mintha szomorúság is megcsillanna a tengerszínű íriszekben. Annyira érdekel, miért lehet ez, mégsem érzem helyénvalónak, hogy rákérdezzek, elvégre semmi közöm a lány magánéletéhez. Főleg nem néhány perc ismeretség után. Nem marad más tehát, mint a túlzott kíváncsiság, ami belülről fog felőrölni.

- Inkább ők cseleznek ki engem. - Zavartan túrok bele hajamba, illetve egy szánalmas vigyort is magamra erőltetek, miközben bevallom, hogy nincs túl nagy szerencsém a csajoknál. Különösen most, hogy Carmen és én nem olyan rég szakítottunk, amivel ismét belépőt nyertem a szinglik táborába. Megölte a kapcsolatunkat a távolság, illetve a rengeteg utazás, ami a karrieremmel jár, míg neki az egyetemi tanulmányai élveznek elsőbbséget, így közösen mondtuk ki, hogy vége. Mindketten úgy érezzük, hogy jobb lesz külön utakon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj, mert szerettem őt, de talán tényleg ez volt a helyes döntés. Még, ha nehéz is elfogadnom ezt. - Szerinted idén képesek leszünk valami nagy dolgot véghez vinni? - Ki akarok szakadni borongós gondolataimból, melyek egykori barátnőm körül forognak, éppen ezért igyekszem minél előbb elterelni a témát.

- Ha rajtam múlik, világverő autót teszünk alád. - Érzem a belőle áradó lelkesedést, és elszántságot, amikor megszólal. Becsülöm a lendületet, amivel rendelkezik, habár gyakornokként nem kéne, meglepjen, hogy így áll a dolgokhoz. Velem ellentétben ő még nem adta fel. Még hisz a csodákban.

- Ez azért biztatóan hangzik. - Ennek ellenére igyekszem magamban tartani az összes ellenérzésemet és kifelé azt mutatni, hogy nem engedtem el teljesen a csapatba vetett hitemet. Jobb, ha ezt magamban rendezem el, hiszen azt se felejthetem el, mennyi mindent köszönhetek a Williams-nek. Claire és Sir Frank nélkül sehol nem lennék, hiszen ők adták meg nekem először a lehetőséget, hogy a legnagyobbak között versenyezhessek. Talán az irántuk való mérhetetlen hála és tisztelet az, ami még itt tart. Éppen ezért félek, hogy mi lesz most, amikor ilyen bizonytalan az istálló jövője. Mert azt már biztosan tudjuk, hogy Claire felmond, ugyanakkor számos pletyka kering a levegőben. Felmerült már az is, hogy eladják az egész csapatot. Emellett az is lehetőséggé vált, hogy valakit egyszerűen kineveznek a brit nő helyére. Csak remélni tudom, hogy hamarosan rendeződni fognak a dolgok, mert jó lenne nyugodt háttérrel készülni a szezonra, aminek kezdete vészesen közeleg.

- Hidd el, hogy én örülnék a legjobban, ha nem kellett volna az utóbbi pár éven keresztül mennie a csapatnak. Azonban innen lesz szép nyerni. - Sokan mondják, hogy igaz a mondás, mely szerint utolsókból lesznek az elsők. Ebben valószínűleg Larissa is töretlenül hisz, vagyis szavai ezt bizonyítják, én pedig megirigylem tőle ezt a pozitív hozzáállást. Szerintem ő tipikusan az a nő lehet, aki a legrosszabb helyzetekben is próbálja megtalálni a jót. Még egy dolog, ami kifejezetten szimpatikussá teszi őt számomra, noha én egyáltalán nem ilyen vagyok. Éppen az ellenkezője. Én igyekszem megmaradni a realitás talaján, mert ez a sport arra tanít minden egyes nap, hogy nem járhatsz a fellegekben, különben pillanatok alatt eltaposnak és véget is ér minden, amiért előtte annyit harcoltál.

- Bízom benne, hogy így lesz. - Alig ismerem a fiatal nőt, ennek ellenére már megvan az első hazugság, ami elhagyja a számat, mert már egyáltalán nem hiszek ebben. A Williams feltámadása olyan lenne, mint egy igazi tündérmese. Ezt minden, a sporthoz értő, ember pontosan tudja. Aki mást gondol ezzel kapcsolatban, az álomba ringatja magát. Én viszont szeretek a valóságban élni. Sportolóként nem engedhetem meg magamnak, hogy illúziókba ringassam magamat. Éppen ezért fogom megragadni a legelső lehetőséget, ha eligazolok innen. Mert érzem, hogy eljön a nap, amikor már nem a kék-fehér színeket viselem majd. Amikor végre versenyeket nyerek majd. Mert nem azért vagyok itt, hogy a mezőny végén kocsikázzak, hanem, hogy a dobogó tetején ünnepelhessek a nap végén.

Hirtelen szólal meg a lány telefonja, mely eddig néma csendben pihent az asztalon. Fél szemmel a készülék képernyőjére tekintek, ahonnan kiolvasható az "anya" szó. Bolondnak gondolom magam jelen helyzetben, de megkönnyebbülök, hogy nem valami srác neve jelenik meg a kijelzőn, vagy, ami még rosszabb lenne: "szerelmem". Még van reményem, hogy nincs barátja, vagy bárki, aki érdeklődik iránta.

- Ne haragudjatok, de mennem kell. Anyukám hív. - Villám gyorsasággal veszi magához a csörgő telefont, miközben eljut a tudatomig, hogy mennyire ismert a zene, amely most csengőhangként szolgál. Nevetnem kell, ha arra gondolok, hogy egy ilyen törékenynek tűnő lánynak, mint Larissa, milyen erőteljes zene szól a telefonjából. Az egyik legrégebbi Linkin Park szám, a One Step Closer ütemeire még én is elkezdek dobolni az asztalon ujjaimmal. - Egy élmény volt veletek ebédelni. - Kapkodva kel fel az asztaltól, hogy aztán elköszönve tőlünk, indulni készüljön, azonban én még megállítom néhány másodperc erejéig.

- Remélem, még találkozunk. - Valóban jó lenne őt még újra látni, habár biztos vagyok benne, hogy a rengeteg ember között aligha lesz esélyem viszontlátni őt. Ennek ellenére él bennem a remény, hogy ez nem ennyi volt. Ahhoz túlságosan érdekes számomra a szőke hajú, kék szemű, fiatal nő, hogy csak úgy hagyjam elmenni.

- Egész biztosan. - Válasza megnyugtató számomra, amihez egy kedves mosoly is társul. Azonban a telefonja egyre sürgetőbben cseng, ezáltal nem élvezhetjük sokáig a társaságát. - További jó étvágyat, fiúk. - Szinte alig fogom fel, amit mond. Már csak arra leszek figyelmes, hogy int nekünk egyet, ezt követően pedig gyors léptekkel hagyja el az ebédlőt. Időnk sincs reagálni a jókívánságára, mert már messze jár, mire megtehetnénk. Végig követem tekintetemmel az útját, ezáltal kissé elidőzök alakján, melyet a sötétkék farmer és a fehér hosszúujjú póló, amit visel, tökéletesen enged láttatni. Tőlem legalább egy fejjel alacsonyabb lehet, ellenben alkata nagyon is nőies. Minden pont ott domborul, ahol kell. Éppen ezért sóhajtok fel csalódottan, mikor eltűnik szemeim elől, így nem élvezhetem tovább a látványt, amit nyújt.

- Mit nézel? - Mikor ismét Aleix felé fordulok, nem tudom nem észrevenni azt az idétlen vigyort a fején, amivel most bámul engem. Ennek hangot is adok, hiszen nagyon idegesítő, amit csinál. Utálom, amikor valaki mindent tudóan mér végig, ő pedig éppen ezt teszi most.

- Tetszik neked a csaj, mi? - Kérdése nem kicsit lep meg, és, ha tehetném, most legszívesebben lecsapnám bármivel, ami a kezeim ügyébe kerül. Mert nem bírom elviselni, ahogy a szemöldökét húzogatja, miközben jóízűen kacag rajtam.

- Miről beszélsz? - Megdöbbenve nézek edzőmre. Még az a falat kaja is majdnem a torkomon akad, amit épp most veszek magamhoz. Már majdnem hitelessé válna számomra reakcióm, ugyanakkor mélyen belül tisztában vagyok vele, hogy mindez csak színjáték részemről. Csak a hülye nem vette észre, milyen jól éreztem magamat Larissa közelében.

- Látnod kellett volna magadat. Még most is úgy vigyorogsz, mint a tejbetök. - Nevetve paskolja meg hátamat, miközben nagyjából egyszerre fejezzük be az ebédet mindketten. Nem veszem túl jó néven, hogy a katalán férfi ilyen jól szórakozik nyomoromon. Mert jelenleg nagyon szerencsétlenül érzem magam. Lehetséges lenne már az első pillanattól kezdve érezni valami komolyabbat egy lány iránt? Kétlem. Hülyeség az egész. Baj van a fejemmel, az biztos.

- El kell ismernem, hogy nem rossz. Van benne valami. - Ezekkel a szavakkal zárom le a beszélgetést végül, miközben elismerem, hogy valóban nem közömbös számomra a lány. Nagyon szívesen megismerném. Szeretnék róla többet tudni, mert már az első találkozásunk során éreztem benne valami különlegeset, amit eddig még sosem. Azonban ekkor még nem tudhattam, hogy néhány héttel később ugyanaz a lány fog velem farkasszemet nézni a tárgyalóteremben. Nem sejthettem, hogy kicsoda is ő igazából, és mennyire fel fogja bolygatni az életemet megjelenésével.

Sziasztok! 💕

Először is, leszakad a pofámról a bőr, amiért csak most frissítek ehhez a sztorihoz, de remélem, hogy még van olyan, akit érdekelni fog a folytatás, meg maga a történet. Az igazság az, hogy kevesebb fókuszt helyeztem erre a sztorira, mint kellene, de igyekszem ezen változtatni. 🥺 Mindenesetre, most itt is van a második fejezet, ami remélem, kárpótol titeket a kis kimaradásomért. 😊

Mit gondoltok a részről? Jó volt George szemszögéből olvasni? Ilyen első találkozásra számítottatok Larissa és George között? Szerintetek igaza van George-nak, hogy nem hisz a Williams feltámadásában? Illetve szerintetek miért mondta azt Larissa, hogy mérnökgyakornok, ezzel elhallgatva az igazságot? Mit fog szólni majd George, ha megtudja, hogy Larissa lesz a főnöke? Nyugodtan írjatok meg bármit, legyen az pozitív, vagy negatív. Minden gondolatotokra kíváncsi vagyok. 😊

Nagyon szeretném megköszönni az előző részhez érkezett véleményeket és szavazatokat. Nagyon hálás vagyok nektek. 🥺💕 A harmadik részt elkezdtem már, és remélhetőleg, hamarosan érkezni is fog, először viszont a Törékenyt szeretném frissíteni, mert egy ideje nem volt már új rész. Igyekszem mindenhol helytállni. 😊

Kitartást kívánok mindenkinek a hét hátralévő részére. Hamarosan újra találkozunk. Addig is nagyon vigyázzatok magatokra.😊